2010. január 20. szerda

jan. 20
7:15
„Narancs hercegnő” tetszeni akar országának (Metropol)
A Metro exkluzív interjút készített a miniszterelnöki posztot betöltő és egyben Ukrajna elnökségéért induló Julija Timosenkóval.
jan. 20
7:15
A jemeni al-Kaidát sem tolerálja az ENSZ (Kripto Akadémia)
Felvette az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankcióbizottsága az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat jemeni szárnyát és annak két vezetőjét a világszervezet terrorcsoportokat és terroristákat felsoroló feketelistájára.
jan. 20
7:17
Minden gyerek kalóz akar lenni Szomáliában (Kripto Akadémia)
Nem panaszkodhatnak az utánpótlásra a szomáliai kalózok; helyi tisztségviselők és szakemberek egyaránt azt mondják, a fiatalok valósággal tolonganak a kelet-afrikai országban azért, hogy elszegődhessenek tengeri rablónak.
jan. 20
7:18
Tuti helyet buktak a demokraták Massachusetts államban (Infostart)
Meglepetésre republikánus győzelem született a keddi időközi szenátorválasztáson az amerikai Massachusetts államban; a konzervatív Fox News hírcsatorna szerint ez olyan súlyos csapás a demokratáknak, mint amilyen Amerika számára az 1929-es tőzsdekrach volt.
jan. 20
7:33
A katolikus egyház kapta a legtöbb az adónkból (Metropol)
Az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzatok számára összesen mintegy 7,125 milliárd forintot ajánlott fel több mint 1,115 millió adófizető polgár.
jan. 20
7:33
Urán Iránban - Dübörög az atomprogram (Kripto Akadémia)
Irán hivatalosan értesítette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) arról, hogy elutasítja a NAÜ által ajánlott uráncsere-ajánlat kulcsfontosságú elemeit - közölték diplomáciai források.
jan. 20
7:35
Megadta magát a virginiai ámokfutó (Metropol)
Nyolc embert mészárolt le és többet megsebesített egy ámokfutó az amerikai Virginia állam középső részén. Az elkövető egy 39 éves férfi, aki - miután a rendőrség egész éjszaka hajtóvadászatot folytatott a felkutatására - szerda reggel megadta magát.
jan. 20
7:35
Luxushajókról röhögnek a haiti áldozatokon? (Kripto Akadémia)
A földrengés követően Haitiban kialakult káosz ellenére továbbra is kikötnek a karibi ország partjainál a Royal Caribbean amerikai társaság óceánjáró luxushajói, jelenlétük mindazonáltal élénk vitákat vált ki.
jan. 20
8:09
Egy éve elnök Obama (Kripto Akadémia)
Pontosan egy éve, 2009. január 20-án vette át az elnöki tisztséget Barack Obama.
jan. 20
9:03
Befenyítette Észak-Koreát a déli szomszéd (Kripto Akadémia)
Dél-Korea megelőző csapást mérne északi szomszédjára, ha világosan kiderülne, hogy az nukleáris támadásra készül - jelentette ki szerdán a védelmi miniszter.
jan. 20
9:39
Lehullott a glória Obama fejéről (Metropol)
Pontosan egy éve, 2009. január 20-án vette át az elnöki tisztséget Barack Obama. Az amerikai elnök a Fehér Ház szerint egyértelműen sikeres első évet zárt, a republikánus ellenzék azonban ellentétesen ítéli meg a helyzetet.
jan. 20
9:42
Tizenhatan haltak meg az ukrajnai kórházrobbanásban (Infostart)
Tizenhat halálos áldozatot követelt az a robbanás, amely hétfőn történt a kelet-ukrajnai Luhanszk város kórházában.
jan. 20
10:15
Nem jut el a rászorulókhoz a segély Haitin (Kripto Akadémia)
René Préval haiti elnök örömét fejezte ki szerdán, hogy a nemzetközi segélyek olyan gyorsan megérkeztek a földrengés sújtotta karibi országba, hozzátette azonban, hogy gond van azok szétosztásának koordinálásával.
jan. 20
10:18
Évtizedekre is visszavetheti Haitit a földrengés (Infostart)
Hetvenötezer halálos áldozat, 250 ezer sérült, egymillió hajléktalan - a haiti polgári védelem szerint eddig ezek a múlt heti földrengés sokkoló adatai. Egy héttel a katasztrófa után még mindig találnak túlélőket a mentőalakulatok. Szakemberek szerint a múlt keddi természeti csapás évekre visszavetheti a karibi ország gazdaságát és társadalmát.
jan. 20
10:51
Káosz Görögországban, ötödik napja tiltakoznak a gazdák (Kripto Akadémia)
Szerdán ötödik napja folytatták tiltakozó akciójukat a görög gazdálkodók: több mint 20 helyen tartóztatták fel, illetve lassították traktoraikkal a forgalmat Görögország-szerte.
jan. 20
11:09
Az erdélyi magyar EP-képviselők a Gusa-szobor ellen (Metropol)
Az Európai Parlament (EP) erdélyi magyar képviselői közleményben tiltakoztak szerdán Stefan Gusa volt román vezérkari főnök - a Ceausescu-rendszer egyik kulcsfigurája - marosvásárhelyi szobrának tervezett felállítása ellen.
jan. 20
11:27
Klíma: január végén megszülethetnek a Koppenhágában elmaradt vállalások (Kripto Akadémia)
Január végén eldőlhet, hogy mennyire lesz komoly a decemberi klímacsúcson létrejött nemzetközi megegyezés, azonban egy jogi érvényű megállapodásra még valószínűleg éveket kell várni - mondta el Faragó Tibor, a koppenhágai klímacsúcs magyar tárgyalódelegációjának szakmai koordinátora egy rendezvényen szerdán.
jan. 20
11:30
Pótdíjat fizettetne a túlsúlyos utasokkal az Air France? (Infostart)
Biztonsági okokból pótdíjat fizettetne a túlsúlyos utasokkal az Air France légitársaság - írta a Le Parisien. A légitársaság cáfolta, hogy kötelezővé tennék a túlsúlyos utasoknak egy második ülés megfizetését.
jan. 20
11:45
Eddig 121 embert mentettek ki a romok alól Haitin (Metropol)
A nemzetközi mentőalakulatok eddig összesen 121 embert mentettek ki az egy héttel ezelőtti haiti földrengésben összeomlott épületek romjai alól - jelentette be szerdán Genfben az ENSZ humanitárius akcióinak összehangolásáért felelős szervezet (OCHA).
jan. 20
11:45
Összefogtak a terroristacsoportok (Kripto Akadémia)
Az Afganisztán-Pakisztán határtérségben tevékenykedő terrorcsoportok hasznot húznak egymás sikereiből, és fenyegetik az egész térség biztonságát - jelentette ki szerdán Újdelhiben Robert Gates amerikai védelmi miniszter.
jan. 20
11:47
Haiti tragédia: 121 embert mentettek ki a romok alól (Kripto Akadémia)
A nemzetközi mentőalakulatok eddig összesen 121 embert mentettek ki az egy héttel ezelőtti haiti földrengésben összeomlott épületek romjai alól - jelentette be szerdán Genfben az ENSZ humanitárius akcióinak összehangolásáért felelős szervezet (OCHA).
jan. 20
12:03
Újabb robbantások Irakban (Kripto Akadémia)
Pokolgépes merényleteket követtek el szerdán az iraki biztonsági erők ellen az ország északi részén található Kirkuk és Moszul városban, a robbanásoknak egy halálos és több tucatnyi sebesült áldozatuk van - közölték meg nem nevezett rendőrségi tisztségviselők.
jan. 20
12:05
Európai Parlament: új korszak a spanyol elnökség (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió intézményei közötti együttműködés területén új korszakként méltatták az Európai Parlamentben szerdán a Lisszaboni Szerződés gyakorlatba iktatásával párhuzamosan zajló spanyol EU-elnökséget.
jan. 20
12:39
Súlyos vereséget szenvedtek a demokraták (Metropol)
Meglepetésre republikánus győzelem született a keddi időközi szenátorválasztáson az amerikai Massachusetts államban; a konzervatív Fox News hírcsatorna szerint ez olyan súlyos csapás a demokratáknak, mint amilyen Amerika számára az 1929-es tőzsdekrach volt.
jan. 20
12:57
Hat dílert ítéltek halálra, négy életfogytiglanit kapott (Kripto Akadémia)
Újabb hat halálos ítélet született kábítószer-kereskedelemért Vietnamban, négy embert pedig életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek - közölte szerdán egy igazságügyi forrás.
jan. 20
13:15
Erős utórengés rázta meg Haitit (Metropol)
A Richter-skála szerint 6,1-es erejű földrengés rázta meg Haitit szerdán. Az emberek pánikba esve szaladtak ki az utcákra, sérültektől, anyagi károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
jan. 20
13:15
Leszólták Obamát az oroszok (Kripto Akadémia)
Barack Obama a hivatalba lépése óta eltelt egy évben semmit sem teljesített meglehetősen radikális választási ígéreteiből, de egy év alatt más elnökök sem értek el látványos eredményeket, ezért Obama elnökségének megítélése szempontjából a következő év lesz a döntő - vélekedett Szergej Rogov, az Orosz Tudományos Akadémia Egyesült Államok és Kanada Intézetének igazgatója az Izvesztyija című orosz…
jan. 20
13:33
Bíróság előtt az iszlámellenes holland képviselő (Metropol)
Előkészítő tárgyaláson megjelent bírái előtt szerdán Amszterdamban az iszlámellenes kijelentéseiről ismert Geert Wilders holland populista képviselő, akit gyűlöletkeltéssel és diszkriminációval vádolnak.
jan. 20
14:27
Az oroszok szájába tennék az amerikai rakétákat a lengyelek (Kripto Akadémia)
A lengyelországi Morag településen, mintegy hatvan kilométerre az oroszországi kalinyingrádi területtől, helyezik el a Patriot típusú amerikai légvédelmi rendszert - írta a védelmi minisztériumra hivatkozva szerdán a Gazeta Wyborcza című lap.
jan. 20
14:29
Repülési feketelistát állít össze London (Kripto Akadémia)
Repüléstilalmi, illetve megfigyelési listát állít össze a brit kormány a be- és átutazni kívánó terrorgyanús személyekről - közölte szerdán a brit miniszterelnök.
jan. 20
15:39
Diamandurosz maradt az EU ombudsmanja (Metropol)
A görög Nikiforosz Diamandurosz maradt az Európai Unió ombudsmanja, miután az Európai Parlament képviselőinek többsége rá voksolt a plenáris ülésen szerdán Strasbourgban tartott titkos szavazáson. Diamandurosz 2003 óta tölti be a pozíciót, mostani megbízatása 2014-ig szól.
jan. 20
15:41
Nem lesz tárcaváltozás a bolgár jelölt cseréje miatt (Metropol)
Nem tervez változtatást az EU-biztosi tárcák elosztásában José Manuel Barroso annak nyomán, hogy kedden Bulgária új biztost jelölt.
jan. 20
15:43
Telefonhívással a haiti katasztrófa áldozataiért (Metropol)
Közel 17 millió forint adomány gyűlt össze eddig azokból a telefonokból és sms-ekből, amelyeket a magyar lakosság a haiti katasztrófa áldozataiért indított segélyvonalon kezdeményezett.
jan. 20
16:00
Timosenko kormányfői tisztséget kínál Tihipkónak (Infostart)
Julija Timosenko ukrán kormányfő, elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy megválasztása esetére felajánlotta a miniszterelnöki tisztséget az első fordulóban 3. helyen végzett Szerhij Tihipko volt jegybankelnöknek.
jan. 20
16:36
Pocsolyákból isznak a túlélők, faágakon lógnak az infúziók - elképesztő állapotok Haitin (Infostart)
Haitiben még mindig vannak olyan sebesültek, akiket a földrengés óta nem sikerült ellátni. Emellett a fertőzésveszély egyre nő, hiszen az emberek fertőzött vizet isznak vagy ebből készült jeget árulnak. A földrengés sújtotta karibi országban egyre elkeseredettebbek az emberek, akiknek hónapokat vagy éveket is várniuk kell, hogy újra normális körülmények között élhessenek - számolt be az…
jan. 20
16:38
"Nincs más lehetőség, mint folyamatosan emelni a nyugdíjkorhatárt" (Infostart)
Eltérő megoldásokat kínálnak a különböző országok nyugdíjrendszerei, de a legtöbb esetben jellemző a nagyobb mértékű állami gondoskodás, amely az átlagéletkor növekedésével egyre komolyabb terheket ró az állami költségvetésre. Így nincs más, mint folyamatosan emelni a nyugdíjkorhatárt.
jan. 20
17:09
Háromszázhetven-ezer hajléktalan sátortáborokban (Metropol)
Nyolc nappal a Haiti legtöbb települését romba döntő hatalmas földrengés után a karibi ország fővárosában mintegy 370 ezer hajléktalanná vált ember tengődik 300 sátortáborban - közölte szerdán a Nemzetközi Migrációs Szervezet.
jan. 20
17:09
Egy 56-os magyar is bejuthat az amerikai képviselőházba (Kripto Akadémia)
Egy 56-os magyar is bejuthat az amerikai képviselőházba; Julie Hamos Chicagóból akarja megpályázni a washingtoni törvényhozás alsóházának mandátumát a novemberi félidős választásokon.
jan. 20
17:27
Elektromos autó programot indít az EU (Metropol)
Az Európai Unió programot indít az elektromos autók fejlesztésének összehangolására és támogatására - jelentette ki az unió elnökségét ellátó Spanyolország miniszterelnöke szerdán.
jan. 20
17:45
Drogbandák csaptak össze egy mexikói börtönben (Metropol)
A mexikói Durango város börtönében összecsaptak egymással két rivális drogkereskedő banda tagjai, a leszámolásban 23 elítélt életét vesztette - közölte szerdán a hadsereg.
jan. 20
18:03
Víztisztítót küld Haitibe a Magyar Honvédség (Metropol)
Nagyteljesítményű víztisztító és csomagoló gépet küld Haitibe a Magyar Honvédség - tájékoztatta Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerdán az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövetét.
jan. 20
18:06
Bombariadó a müncheni repülőtéren - késnek a járatok (Infostart)
Riadót rendeltek el szerda délután a müncheni nemzetközi repülőtéren, miután egy utas hordozható számítógépének ellenőrzésekor robbanószerre utaló nyomokat észleltek. Az utas elmenekült - közölte a német rendőrség.
jan. 20
18:24
"Zseleva kicsinyes politikai harc áldozata lett" (Infostart)
Visszalépett az európai biztosi jelöltségtől, és lemondott külügyminiszteri posztjáról Rumjana Zseleva. A kétes pénzügyei miatt bírált bolgár politikus helyett pénzügyi tanácsadóját jelölte az Európai Bizottságba Bulgária miniszterelnöke. A néppárt szerint Zseleva kicsinyes politikai harc áldozata lett.
jan. 20
18:39
Riadó a müncheni nemzetközi repülőtéren (Metropol)
Keresik az utast, akinek hordozható számítógépének ellenőrzésekor a müncheni nemzetközi repülőtéren robbanószerre utaló nyomokat észleltek.
jan. 20
18:41
Félmillió részeges brit síelő várható (Metropol)
Több mint félmillió ittas, vagy másnapos brit síelő és hódeszkás várható az európai síparadicsomokban.
jan. 20
18:43
Száz maffiózó egy nap alatt (Metropol)
Olaszországban egy nap alatt több mint száz, maffiakapcsolatokkal gyanúsított személyt tartóztattak le, és nagy mennyiségű kábítószert és vagyontárgyat foglaltak le a hatóságok.
jan. 20
18:57
Riadó a müncheni nemzetközi repülőtéren (Metropol)
Riadót rendeltek el szerda délután a müncheni nemzetközi repülőtéren, miután egy utas hordozható számítógépének ellenőrzésekor robbanószerre utaló nyomokat észleltek. Az utas elmenekült - közölte a német rendőrség.
jan. 20
19:33
Már nem kutatnak túlélők után (Metropol)
A Baptista Szeretetszolgálat hat magyar segítővel, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet pedig nemzetközi partnerszervezetein keresztül és egy Dominikán tartózkodó magyar önkéntessel is jelen van Haitin.
jan. 20
19:51
Ali Agca: "Én vagyok a messiás" (Metropol)
Messiásnak titulálta magát Mehmet Ali Agca, az a török férfi, aki 29 éve megpróbálta megölni II. János Pál pápát. Vatikáni dokumentumokkal akarja bizonyítani állítását és azt is, hogy nemsokára elpusztul a világ.
jan. 20
20:12
A kisebbségeket mindig jobban sújtja a válság (Infostart)
Nagy-Britanniában a fekete bőrű fiatal felnőttek majdnem fele munkanélküli. Körükben a munkanélküliségi ráta kétszeres az ugyanilyen korú, de fehér bőrű lakosság adataihoz képest.

Keresés