2010. január 29. péntek

jan. 29
6:15
Tanácstalan, árva gyerekek bolyonganak a romok között Haitin (Infostart)
Két héttel a földrengés után már valamennyire jobb állapotok uralkodnak Haitin, de még mindig kilátástalan a helyzet - mondta az InfoRádiónak az UNICEF helyszínen tartózkodó munkatársa. Roshan Khadivi szerint félmillió gyermek nem tud iskolába járni.
jan. 29
6:33
A volt kormányfő az Irak-bizottság előtt (Infostart)
Londonban Tony Blair volt brit kormányfő meghallgatásával folytatódik az iraki háború hátterét feltáró vizsgálat. A legfőbb koronatanút - aki a 2003-ban kezdődött invázió idején a brit kormány élén állt, és 2007-ben távozott tisztségéből - sokan azzal vádolják, hogy a brit parlament és a közvélemény félrevezetésével vitte háborúba az országot.
jan. 29
6:51
A washingtoni szenátus szankciókat engedélyezett Irán üzemanyag-szállítói ellen (Infostart)
A washingtoni szenátus jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely engedélyezi, hogy Barack Obama amerikai elnök szankciókat hozzon az Iránnak üzemanyagot szállító, illetve az ottani olajfinomító kapacitások bővítését segítő cégek ellen.
jan. 29
7:09
Bernanke maradhat a Fed élén (Infostart)
Washingtonban megmerősítette a szenátus Ben Bernanke Fed-elnöki jelölését. Az amerikai szövetségi törvényhozás 70-30 arányú szavazással hagyta jóvá Barack Obama elnök jelöltjét, aki második négyéves periódusát kezdheti meg a központi bank élén.
jan. 29
7:51
Diákok tüntettek Caracasban (Metropol)
A venezuelai rendőrség könnygázzal oszlatott szét egy több ezres caracasi diáktüntetést: a fiatalok az immár rendszeressé vált áramhiány miatt tiltakoztak.
jan. 29
7:53
Zuma minden nejét szereti (Metropol)
Az üzleti és politikai elit tömege előtt vette védelmébe a többnejűség gyakorlatát Jacob Zuma, a Dél-afrikai Köztársaság elnöke, aki a zulu kultúra elfogadására szólított fel. Mint mondta, ő mindegyik feleségét egyformán szereti.
jan. 29
7:55
Észak-Korea nem omlik össze (Metropol)
Észak-Korea nincs az összeomlás küszöbén, s az ország vezetője, Kim Dzsong Il felgyógyult betegségéből, közölte a BBC-nek adott interjújában Ri Mjong Bak dél-koreai államfő.
jan. 29
7:57
Újabb holttestek a ház alatt (Metropol)
A tűzoltók péntek hajnalban találtak két további holttestet annak a háznak a romjai között, amely szerda hajnalban omlott össze a belgiumi Liege központjában.
jan. 29
7:59
„A FARC tönkretette az életemet” (Metropol)
Marc Gonsalvest, Keith Stansellt és Tom Howest öt és fél évig tartották fogva a kolumbiai dzsungelben. A három amerikai a FARC gerillacsport kezeibe került egy repülőgépbaleset után. A férfiakat 2008-ban szabadították ki, Ingrid Betancourtral együtt.
jan. 29
10:27
Az ügyészség fellebbez a Clearstream-perben (Infostart)
Franciaországban fellebbez az ügyészség a Clerastream-per ítélete ellen, amely minden vád alól felmentette Dominique de Villepin korábbi miniszterelnököt.
jan. 29
10:51
Nem sikerült elnököt jelölni az MTV élére (Metropol)
Az MTV-t felügyelő kuratórium elnökségnek pénteken nem sikerült elnököt jelölni a cég élére.
jan. 29
10:53
Német katonákat képeznek ki Izraelben (Metropol)
Hatvanöt évvel a holokauszt után német katonákat képeznek ki Izraelben, újabb jeleként a két ország közötti megbékélésnek.
jan. 29
11:39
A vöröskereszt több évig tartó jelenlétet tervez Haitin (Infostart)
Több évig tartó munkára készül Haitin a Nemzetközi Vöröskereszt, amely részt vesz az újjáépítési munkálatokban is - közölte a szervezet magyarországi részlegének munkatársa.
jan. 29
11:57
Balázs Péter: Az EU-elnökség tagjainak a váratlan eseményekre is fel kell készülniük (Infostart)
Váratlan eseményekre is fel kell készülniük az uniós elnökség tagjainak, mert teljesítőképességüket azzal is bizonyíthatják, hogy az ilyen helyzetekre miként reagálnak. Erről Balázs Péter külügyminiszter beszélt Budapesten, a Rajtunk a sor! - a 2011-es magyar EU-elnökség szakpolitikai stratégiái című konferencián.
jan. 29
12:03
Öt napig hatásos az új esemény utáni pirula (Metropol)
Egy új típusú esemény utáni fogamzásgátló tabletta hatékonyabban előzi meg a nem kívánt terhességet a védekezés nélküli szex után, és hosszabb időn - öt napon - belül alkalmazható, mint a korábbi szer.
jan. 29
13:15
Szembement a párttal, nem indulhat a választáson (Metropol)
Mádi László, a Fidesz szakpolitikusa a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezetének csütörtöki rendezvényén azt mondta, az ingatlanadót rövid távon el kell felejteni, de kellő előkészítés és a társadalommal folytatott egyeztetés után bevezethető.
jan. 29
14:27
Késekkel fölfegyverzett szerb hajéktalan Berlusconi háza előtt (Metropol)
A férfi zsebeiben négy késen kívül öt követ, csavarokat és egy költeményt találtak. Állítása szerint az volt a szándéka, hogy átadja a verset Silvio Berlusconinak.
jan. 29
15:21
Hongkongban összedőlt egy lakóház (Metropol)
A szerencsétlenségben, amelynek oka egyelőre ismeretlen, legalább ketten meghaltak, hárman megsérültek, és négyen eltűntek.
jan. 29
15:57
Még ilyet! A kéjnőt arra a feladatra szemelték ki, hogy kompromittálja a miniszterelnököt (Kripto Akadémia)
Az olasz kormányfő médiabirodalma pénteken azt közölte, hogy ügyészek vizsgálják azt, vajon nem a miniszterelnök ellenfelei próbálták-e meg lejáratni Silvio Berlusconit a környezetébe juttatott luxusprostituálttal.
jan. 29
17:21
Nem kell fizetni az I. osztályú szlovákiai utakon (Infostart)
Meghatározatlan időre elhalasztották az elektronikus útdíj beszedését az I. osztályú szlovákiai utakon - közölte a szlovák közlekedési minisztérium.
jan. 29
17:27
Már repül a legújabb orosz lopakodó vadászgép (Metropol)
Sikeres volt az ötödik generációs orosz vadászrepülőgép első repülési kísérlete a távol-keleti Amur menti Komszomolszk repülőgépgyárában - jelentette az Interfax hírügynökség pénteken, moszkvai idő szerint reggel.
jan. 29
17:29
Londonban vádat emeltek a Gripenek volt kelet-európai ügynöke ellen (Metropol)
"Korrupcióra irányuló összeesküvés" gyanújával vádat emeltek Nagy-Britanniában a Gripen vadászgépek értékesítésében is érdekelt brit BAe Systems hadiipari csoport volt ügynöke ellen, a BAe egyes kelet-közép-európai - köztük magyarországi - szerződéseivel kapcsolatban.
jan. 29
17:45
Hillary Clinton nem akar újabb négy évre külügyminiszter lenni (Kripto Akadémia)
Hillary Clinton nem tervezi, hogy jelenlegi megbízatásának lejárta után újabb négy évre külügyminiszter legyen - az amerikai diplomácia irányítója a PBS közszolgálati tévének nyilatkozott erről.
jan. 29
17:47
Klaus nem ért egyet azzal, ahogy az EU működik (Kripto Akadémia)
A cseh államfő ismételten jelezte: nem ért egyet azzal, ahogyan és amilyen formában ma az Európai Unió (EU) működik.
jan. 29
18:33
Szlovákia elhalasztja az elektronikus útdíjfizetést (Infostart)
Szlovákiában meghatározatlan időre elhalasztották az elektronikus útdíjfizetés alkalmazását a fő közlekedési utakon - közölte a pozsonyi közlekedési minisztérium.
jan. 29
18:39
Húsz év börtönre ítélték a volt NATO-attasét (Metropol)
Oroszország javára folytatott kémkedésért húsz év börtönre ítélték pénteken Grúzia NATO-hoz kirendelt missziójának volt katonai attaséját - közölte egy tbiliszi bíróság szóvivője.
jan. 29
19:51
A Fehér Ház új helyszínt keres a 9/11-es perhez (Kripto Akadémia)
A Fehér Ház új helyszínt keres a 9/11-es perhez, valószínűleg nem New Yorkban fogják bíróság elé állítani Halid Sejk Mohammedet, az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i terrormerényletek értelmi szerzőjét - jelentette pénteken a CNN hírtelevízió.
jan. 29
20:39
Vádat emeltek a Gripen érdekeltség ellen (Infostart)
Nagy-Britanniában korrupcióra irányuló összeesküvés gyanújával vádat emeltek a Gripen vadászgépek értékesítésében is érdekelt brit BAe Systems hadiipari csoport volt ügynöke ellen.
jan. 29
20:45
A Pentagon előkészíti a "Ne kérdezd, ne mondd" politika megszüntetését (Kripto Akadémia)
Az amerikai hadseregben előkészítik annak a gyakorlatnak a megszüntetését, amely csak olyan homoszexuálisok számára teszi lehetővé a katonai szolgálatot, akik titkolják nemi identitásukat; Robert Gates védelmi miniszter jövő héten tesz erről bejelentést - hangzott el a CNN hírtelevízió pénteki adásában.
jan. 29
21:21
Prágában is hozzáférhetőek lesznek a holokauszttúlélők videointerjúi (Metropol)
Németország és Magyarország után péntektől Csehország a harmadik európai állam, amelyben hozzáférhetőek a holokauszttúlélők videointerjúi.
jan. 29
21:21
Újabb 150, pornóoldalakat működtető személyt fogtak el Kínában (Kripto Akadémia)
nternetes pornóoldalakat külföldi szerverekről működtetető, illetve külföldi pornóweblapokkal együttműködő személyekre csapott le a kínai rendőrség, 152 gyanúsítottat őrizetbe vettek - közölte a közbiztonsági minisztérium pénteken.
jan. 29
21:23
Kanyarós és tetanuszos megbetegedések Haitin (Metropol)
Hasmenéses, kanyarós és tetanuszos megbetegedéseket jelentenek Haitiból a január 12-i földrengés túlélőit ápoló orvoscsoportok - közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Keresés