2010. március 11. csütörtök

márc. 11
5:45
Orkánerejű szél és havazás - nem megszokott március (Kripto Akadémia)
Orkánerejű szél tombolt szerdán Szlovéniában és Horvátország északnyugati vidékén. Olaszországban a havazás okoz súlyos közlekedési nehézségeket.
márc. 11
5:47
Megvédték a német egyházat (Kripto Akadémia)
A pápa testvére, a 86 éves Georg Ratzinger is megnyilatkozott az egyházi intézményekben történt szexuális visszaélések kapcsán.
márc. 11
6:03
Terror a vallás jelszavával (Kripto Akadémia)
Nigériában napok óta súlyos vallási leszámolások színhelye. S mintha a hadsereg sem lenne képes megakadályozni a keresztények és a muzulmánok közötti összecsapásokat.
márc. 11
7:15
Csodás elefántszülés (Kripto Akadémia)
Nagyon elszomorodtak a sydney-i állatkert munkatársai, amikor megállapították, hogy egy még meg nem született elefántbébinek leállt a szíve.
márc. 11
7:48
Az Izraeli Munkapárt a koalícióból való kilépéssel fenyegetőzik (Infostart)
Az Izraeli Munkapártnak fontolóra kell vennie. hogy kilépjen a Benjámin Netanjahu jobboldali miniszterelnök vezette kormánykoalícióból - jelentette ki csütörtökön Salom Szimhon, a párt által delegált mezőgazdasági miniszter.
márc. 11
9:36
Borúlátóak az amerikai fiatalok (Metropol)
A fiatalok 60 százaléka aggódik anyagi biztonsága miatt, fél, hogy nem fogja tudni fizetni az oktatási költségeket, nem lesz képes állni a lakhatási és egészségügyi költségeket.
márc. 11
9:39
A Szentszék ördögűzője szerint a Gonosz a Vatikánban is tevékenykedik (Kripto Akadémia)
A katolikus egyházon belüli szexuális botrányok azt bizonyítják, hogy "a Gonosz a Vatikánban is tevékenykedik" - jelentette ki a The Times című brit lap szerint a Szentszék fő ördögűzője.
márc. 11
9:54
Országos sztrájk bénítja Görögországot (Infostart)
Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt.
márc. 11
9:57
Az Izraeli Munkapárt a koalícióból való kilépéssel fenyegetőzik (Kripto Akadémia)
Az Izraeli Munkapártnak fontolóra kell vennie, hogy kilépjen-e a Benjámin Netanjahu jobboldali miniszterelnök vezette kormánykoalícióból - jelentette ki csütörtökön Salom Szimhon, a párt által delegált mezőgazdasági miniszter.
márc. 11
10:12
Mikola Azarovot jelöli kormányfőnek az új ukrán kormánykoalíció (Infostart)
Mikola Azarov volt pénzügyminisztert jelöli miniszterelnöknek az új ukrán kormánykoalíció - közölte csütörtökön újságírókkal Ihor Sarov, a Régiók Pártja frakcióvezetője.
márc. 11
10:33
Bíróságon támadja meg Kasza József a VMSZ-ből való kizárását (Kripto Akadémia)
Bíróságon támadja meg Kasza József a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Tanácsának azt a keddi döntését, amellyel végleg kizárta a pártból, és megfosztotta tiszteletbeli elnöki tisztétől - közölte az egykori politikus a Politika című belgrádi újsággal.
márc. 11
10:48
Ég egy irodaház London központjában (Metropol)
Kigyulladt egy irodaépület csütörtök reggel London központjában. A tűz, amelynek oka egyelőre nem ismeretes, több emeletre és az épületkomplexum tetőterének jelentős részére kiterjedt.
márc. 11
11:09
A V-4-ek azzal fenyegetőznek, hogy nem vesznek részt az európai külügyi szolgálatban (Kripto Akadémia)
Nem vesznek részt a most alakuló egységes európai külügyi szolgálatban a visegrádi négyek - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia, -, ha nem súlyuknak megfelelően lesznek képviseltetve - állította csütörtökön a Vesztyi 24 orosz hírtelevízió. A magyar külügyminiszter cáfolja az állítást.
márc. 11
11:27
Országos sztrájk bénítja Görögországot (Kripto Akadémia)
Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt.
márc. 11
11:29
Súlyos kétségek merültek fel az izraeli szándékokat illetően (Kripto Akadémia)
Sajnálkozását fejezte ki Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő az amerikai alelnöknek amiatt, hogy éppen izraeli látogatása alatt jelentették be 1600 új kelet-jeruzsálemi lakás megépítésének tervét.
márc. 11
12:03
Forradalom előtti légkör Magyarországon (Kripto Akadémia)
Forradalom előtti légkör Magyarországon - Orbán kötéltánca címmel közölt cikket csütörtökön a Der Standard című osztrák lap.
márc. 11
12:18
Bokros szerint vészhelyzet van (Metropol)
Az MDF miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarországnak a saját erejére kell támaszkodnia annak érdekében, hogy ki tudjon evickélni a válságból.
márc. 11
12:21
Új eljárás az EU-tisztviselők kiválasztására (Kripto Akadémia)
Március 16-ától új eljárási rendben bonyolítják le az EU-tisztviselők kiválasztását célzó versenyvizsgákat: az első szakaszban nem lexikális tudás alapján, hanem úgynevezett kompetencia-alapon szűrik a jelentkezőket.
márc. 11
12:54
„Orbán emeli a tétet” (Metropol)
„Magyarországon ismét forradalom lóg a levegőben. Vagy talán mégsem” , kezdte cikkét Josef Kirchengast, a Der Standard című liberális lap munkatársa.
márc. 11
12:57
Holtponton a diplomácia (Kripto Akadémia)
A palesztinok megérdemelnek egy életképes, egybefüggő területű független államot - jelentette ki szerdán Rámalláhban a Palesztin Hatóság vezetői előtt Joe Biden amerikai alelnök.
márc. 11
12:59
Akár a tálib vezérrel is tárgyalna Karzai (Kripto Akadémia)
A kabuli kormány akár Omar mollával, a tálib lázadók vezetőjével is hajlandó tárgyalni az ország népének megbékélése érdekében, de csak az afgán alkotmány alapján - jelentette ki csütörtökön a pakisztáni látogatáson tartózkodó Hamid Karzai afgán elnök.
márc. 11
13:12
Erdélyben csatáznak a magyar tévék (Metropol)
A két magyarországi közszolgálati televízió az erdélyi színtéren háborúzik, miközben küzdelmüknek csakis a kommersz témákat sugárzó kereskedelmi televíziózás lehet a győztese. Ez a gondolat kerekedik ki a romániai magyar sajtó csütörtöki kommentárjaiból. A harag, írják, a magyarországi viszonyok hozadéka.
márc. 11
13:33
Újabb rasszista polémia a francia pártok között (Kripto Akadémia)
Szívesebben látna a "hagyományos francia elitből" valakit a francia antidiszkriminációs hatóság (Halde) élén a szenátus kormánypárti frakcióvezetője, mint az SOS Racisme (SOS Rasszizmus) civil szervezet korábbi elnökét.
márc. 11
14:27
Peking a dalai lámát vádolja (Kripto Akadémia)
A dalai láma legutóbbi megnyilatkozása újabb bizonyíték arra, hogy meg akarja bontani az etnikai egységet, és meg akarja osztani Kínát - jelentette ki a kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján, miután a dalai láma az 1951-ben kitört tibeti felkelés évfordulóján szerdán azzal vádolta Pekinget, hogy a tibeti buddhizmus megszüntetésére törekszik
márc. 11
14:42
Athénben könnygázzal fegyelmeztek a rendőrök (Infostart)
Athénban könnygázzal próbálta feloszlatni a rendőrség a tüntetők közé keveredett rendbontókat. A kormány megszorító intézkedései elleni országos sztrájk keretben megtartott felvonuláson mintegy 20 ezren vettek részt; a felvonulók egy csoportja köveket és gyújtópalackokat dobált a rendfenntartókra.
márc. 11
14:42
Magyarellenes gyűlésre készülnek a románok (Metropol)
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma március 20-ára Maroshévizre hívta össze a három megye román lakosait, hogy közösen foglaljanak állást a székelyföldi magyar vezetők "irredenta, revizionista és szeparatista" akciói ellen.
márc. 11
14:45
Medvegyev személyesen ellenőrzi egy baleset kivizsgálását (Kripto Akadémia)
Oroszországban nem telik el nap újabb rendőrségi botrány nélkül: csütörtök hajnalban egy különleges őrezred egyik, jogosítvány nélkül vezető tagja tört össze Moszkvában három parkoló gépkocsit, s a csütörtöki lapok bőven tárgyalják a Lukoil olajkonszern alelnökének két ember halálát okozó balesetét.
márc. 11
14:47
Aggódik az EP a kubai politikai foglyok miatt (Kripto Akadémia)
Elítélő határozatot fogadott el csütörtökön az Európai Parlament (EP) arról, hogy Kubában belehalt az éhségsztrájkba egy politikai bebörtönzött.
márc. 11
15:00
Szexuális visszaélések az osztrák katolikus egyháznál is (Metropol)
Sokasodnak a szexuális visszaélések miatt az osztrák katolikus egyházhoz befutó panaszok azóta, hogy Németország után osztrák egyházi iskolákban is napvilágra kerültek ilyen esetek.
márc. 11
15:21
Szlovákia: újabb tiltakozások a hazafiassági törvény ellen (Kripto Akadémia)
Szlovákiában tovább terjed a tiltakozás a hazafiassági törvény ellen, amelyet a Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezésére fogadott el a múlt héten a pozsonyi parlament.
márc. 11
16:48
Újabb erős földrengés Chilében (Infostart)
Erős, a Richter-skála szerint 7,2-es utórengés rázta meg Chile fővárosát, Santiagót - közölte az amerikai földtani intézet. Áldozatokról, komolyabb károkról még nem érkezett hír.
márc. 11
16:50
Római romákért emelt szót az Amnesty International (Infostart)
A római telepeken élő romák erőszakos kitelepítésének leállítását követelte az Amnesty International.
márc. 11
17:06
Erős utórengések rázták meg Chilét (Metropol)
Két erős utórengés rázta meg Chile középső részét csütörtökön helyi idő szerint reggel, az új államfő beiktatási ünnepségének kezdetén.
márc. 11
17:24
Sorozatos sztrájkok Franciaországban (Infostart)
Franciaországban egyszerre sztrájkolnak a háziorvosok, az ápolók és a tömegközlekedési dolgozók. Párizson kívül 15 nagyvárosban okozott problémákat az ellátásban és a közlekedésben a munkabeszüntetés.
márc. 11
17:24
A római cigányok kitelepítésének leállítását követeli az AI (Metropol)
A római telepeken élő romák erőszakos kitelepítésének leállítását követelte az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet egy csütörtöki nyilatkozatában.
márc. 11
17:27
Chile: erős utórengések (Kripto Akadémia)
Két erős utórengés rázta meg Chile fővárosát, Santiagót - közölte az amerikai földtani intézet.
márc. 11
17:45
A svédek kiadják Lengyelországnak az auschwitzi feliratot ellopó férfit (Kripto Akadémia)
A svéd hatóságok kiadják Lengyelországnak azt a férfit, aki a gyanú szerint megszervezte a ma múzeumként működő auschwitzi egykori náci haláltábor kapuján elhelyezett hírhedt felirat ellopását.
márc. 11
18:18
Letette a hivatali esküt Chile új elnöke (Metropol)
Letette a hivatali esküt Chile új elnöke csütörtökön. A milliárdos üzletember, volt szenátor Sebastián Pinera Echenique a dél-amerikai ország 38. államfője.
márc. 11
18:54
Szexuális zaklatások egy fiúkórusban (Metropol)
Nem volt mentes a szexuális zaklatástól és az erőszak alkalmazásától az osztrák főváros világhírű fiúkórusa, a Wiener Sängerknaben sem - tudta meg egy bécsi újság.
márc. 11
19:12
Húsz éve lett független Litvánia (Infostart)
Litvánia-szerte ünnepségekkel emlékeztek arra, hogy a balti ország 20 éve fogadta el a Moszkvától való elszakadást kimondó függetlenségi nyilatkozatot.
márc. 11
19:15
Irán kettős játéka Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Meglehetősen korlátozott" az a támogatás, amit Irán az afganisztáni táliboknak nyújt - jelentette ki az amerikai védelmi miniszter.
márc. 11
19:17
A bécsi fiúkórust sem hagyták hidegen a zaklatások (Kripto Akadémia)
Nem volt mentes a szexuális zaklatástól és az erőszak alkalmazásától az osztrák főváros világhírű fiúkórusa, a Wiener Sängerknaben sem - tudta meg egy bécsi újság.
márc. 11
19:30
Több ezren tüntettek Bécsben a Bologna-folyamat ellen (Infostart)
Több ezren tüntettek a Bologna-folyamat ellen csütörtökön Bécsben, míg a felsőoktatási reformban részt vevő országok Budapesten a tízéves jubileumi konferencia első napjára gyűltek össze.
márc. 11
21:00
Emberi jogi jelentés - erőszak a romák ellen (Kripto Akadémia)
Tavaly után idén is azt emelte ki az amerikai külügyminisztérium éves emberi jogi jelentésében Magyarország kapcsán, hogy több más európai országhoz hasonlóan erőszakos cselekmények történtek romák ellen.
márc. 11
21:33
A romák elleni atrocitásokat emelte ki Magyarország esetében az amerikai külügyminisztérium (Infostart)
Tavaly után az idén is a romák elleni atrocitásokat emelte ki Magyarország esetében éves emberi jogi jelentésében az amerikai külügyminisztérium.
márc. 11
21:36
Putyin távozását követelik az interneten (Metropol)
Vlagyimir Putyin kormányfő távozását követelő felhívást tett közzé és aláírásgyűjtésbe kezdett az interneten az orosz parlamenten kívüli ellenzék csütörtökön.

Keresés