2010. március 9. kedd

márc. 9
5:09
Kikényszerített hazafiság: utcára vonulnak a magyarok (Kripto Akadémia)
Sztrájkot szerveznek Szlovákiában magyar aktivisták március 10-ére a hazafiassági törvény ellen. A tiltakozás célja, hogy Ivan Gasparovic köztársasági elnök ne írja alá a törvényhozó testület által elfogadott jogszabályt, amelyet a Szlovák Nemzeti Párt terjesztett a parlament elé - áll Susla Béla pozsonyi publicista szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében.
márc. 9
6:21
Irak ezentúl azt teszi, amit Irán mond? (Kripto Akadémia)
Az iraki választások győztesei a síita pártok lettek, azonban várhatóan egyik sem alakíthat kormányt koalíciós partner nélkül. Az eredmény egyben azt is jelenti, hogy várhatóan azok az Irán-barát politikusok jutnak hatalomra, akik Iránra úgy néznek, mint nagyobb testvérükre - véli Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő.
márc. 9
6:23
Etnikailag-vallásilag továbbra is megosztott Irak (Kripto Akadémia)
Irak síita többségű tartományaiban valószínűleg a Núri al-Máliki miniszterelnök vezette Szövetség a Jogállamért, a szunnita területeken pedig az Iraki Blokk szerzett többséget a vasárnapi választáson - közölték tegnap helyi tisztségviselők.
márc. 9
6:25
RMDSZ-es képviselő Tőkés listáján (Kripto Akadémia)
Tőkés László európai parlamenti képviselő hétvégi sajtótájékoztatóján a Szekuritáté negyven tartótisztjének listáját hozta nyilvánosságra levezetve a kezükön lévő ügynökök és az általuk megfigyeltek "kapcsolatrendszerét".
márc. 9
6:27
Német elismerés a kormánynak (Kripto Akadémia)
Minden megbecsülést megérdemel az MSZP-kormány, amiért válságkezelő programjával megteremtette annak lehetőségét, hogy a magyar gazdaság megerősödve kerüljön ki szorult helyzetéből - mondta tegnap Budapesten újságírók előtt Kurt Beck.
márc. 9
6:36
Észak-Korea erősíti nukleáris elrettentő erejét (Infostart)
Észak-Korea nukleáris elrettentő erejének további erősítésével fenyegetőzött kedden, mert úgy véli: Barack Obama amerikai elnök eltökélt amellett, hogy semmibe vegye a békekötést célzó phenjani felhívásokat és katonai erővel térdre kényszerítse az ázsiai országot.
márc. 9
6:39
Hatalmi párbaj Törökországban (Kripto Akadémia)
Több tucat aktív és nyugdíjas katonatisztet és egy hivatalban lévő ügyészt tartóztattak le Törökországban azzal a váddal, hogy összeesküvést szőttek az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által vezetett kormány puccsal történő megbuktatására.
márc. 9
7:48
Phenjan folytatja rakétáinak fejlesztését (Metropol)
Észak-Korea nemrégiben külön hadosztályt állított fel hadseregén belül, és annak irányítása alá helyezte közepes hatótávolságú rakétáit, amelyek képesek csapást mérni a Japánban és a csendes-óceáni Guam szigetén állomásozó amerikai erőkre - jelentette kedden a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
márc. 9
7:51
Észak-Korea erősíti nukleáris elrettentő erejét (Kripto Akadémia)
Észak-Korea nukleáris elrettentő erejének további erősítésével fenyegetőzött kedden, mert - mint fogalmazott - Barack Obama amerikai elnök eltökélt amellett, hogy semmibe vegye a békekötést célzó phenjani felhívásokat és katonai erővel térdre kényszerítse az ázsiai országot.
márc. 9
8:06
A földrengés több méterrel eltolta Concepción városát (Metropol)
Több mint három méterrel eltolta nyugati irányban a chilei Concepción városát a múlt hónap végén történt pusztító erejű földrengés.
márc. 9
8:08
Izrael az ENSZ segítségét kérte a béketárgyalásokhoz (Metropol)
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közbenjárását kérte Szilvan Salom izraeli miniszterelnök-helyettes ahhoz, hogy meggyőzzék a palesztinokat a közvetlen izraeli-palesztin béketárgyalások felújításáról.
márc. 9
8:09
Valóban a volt ciprusi elnök ellopott holttestét találták meg (Kripto Akadémia)
A DNS-teszt eredménye igazolta, hogy valóban Tászosz Papadopulosz volt ciprusi elnök ellopott holttestét találták meg - jelentette be kedden egy rendőrségi szóvivő.
márc. 9
8:45
Obama ígéri, hogy küzdeni fog a nemek egyenjogúságáért (Kripto Akadémia)
Barack Obama szerint az Egyesült Államokban még mindig sok nőt ér igazságtalanság. Az amerikai elnök megígérte, hogy küzdeni fog a nemek egyenjogúságáért.
márc. 9
9:03
Bő három méterrel eltolta Concepción városát a földrengés (Kripto Akadémia)
Több mint három méterrel eltolta nyugati irányba a chilei Concepción városát a múlt hónap végén történt pusztító erejű földrengés - derítették ki chilei és amerikai tudósok.
márc. 9
10:15
Bangladesben meg akarják szüntetni a koldulást (Kripto Akadémia)
A bangladesi kormány a koldusok megszámlálására készül, hogy megtisztítsa a főváros, Dakka utcáit a gyalogosokat és az utasokat molesztáló kéregetőktől.
márc. 9
10:30
Mianmari menekültek tízezrei éheznek bangladesi táborokban (Infostart)
Mianmari (burmai) menekültek tízezreit kényszerítik rögtönzött táborokba a szomszédos Bangladesben, s általános éhínség fenyegeti őket, ha nem jutnak több segélyhez - állítja kedden közzétett jelentésében egy nemzetközi emberjogi szervezet.
márc. 9
10:33
Mianmari menekültek tízezrei éheznek bangladesi táborokban (Kripto Akadémia)
Mianmari (burmai) menekültek tízezreit kényszerítik rögtönzött táborokba a szomszédos Bangladesben, s általános éhínség fenyegeti őket, ha nem jutnak több segélyhez - állítja kedden közzétett jelentésében egy nemzetközi emberjogi szervezet.
márc. 9
11:06
Dubaji gyilkosság: megvan a 4. érintett ausztrál is (Metropol)
A februári dubaji gyilkossággal kapcsolatban azonosítottak egy negyedik ausztrál állampolgárt is, akinek az útlevelét lemásolták és felhasználták a Hamász-vezető elleni akcióhoz - közölte az ausztrál kormány kedden.
márc. 9
11:24
Indul a START-tárgyalások 9. fordulója (Metropol)
Genfben kedden megkezdődik az - elsősorban nukleáris - hadászati támadó fegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló START-III szerződés 9. tárgyalási fordulója, amelyről mind az orosz, mind az amerikai vezető politikusok állítják, hogy talán az utolsó forduló lesz, hiszen közel vannak a megoldáshoz, de egyre több kétely merül fel azt illetően, hogy az aláírást követi-e majd ratifikálás.
márc. 9
11:26
Helyi járványokkal térhet vissza a H1N1 (Metropol)
Nem valószínű, hogy Európában újabb pandémiás hullámmal jelentkezik a H1N1-vírus, ám helyi járványokat okozhat - közölték hétfőn az Európai Járványügyi Központ (ECDC) illetékesei.
márc. 9
11:27
Szexuális visszaélések egy német állami iskolában is (Kripto Akadémia)
Kerekasztal-konferenciát javasolt a német kormány az iskolai szexuális visszaélések megelőzésére.
márc. 9
11:29
Teherán visszautasítja, hogy Washington latornak nevezte az iráni vezetést (Kripto Akadémia)
A teheráni vezetők visszautasították kedden, hogy David Petraeus amerikai tábornok "latrokráciának" nevezte az iráni rendszer. Az Egyesült Államok magát minősíti ezzel a sértegetéssel - jelentették ki.
márc. 9
12:36
Szigorított biztonsági előírások a Schiphol reptéren (Metropol)
Megszigorították a biztonsági előírásokat az amszterdami Schiphol repülőtéren, miután egy holland újságírónak sikerült feljuttatnia egy ismeretlen eredetű folyadékot egy repülőgép fedélzetére - jelentette be kedden a repülőtér vezetése és a holland terrorellenes ügynökség (NCTB).
márc. 9
12:39
Magyar egészségügyi reform: a hálapénz a legnagyobb probléma (Kripto Akadémia)
Az egészségügyi reformokkal foglalkozott Magyarországról szóló cikksorozatának kedden megjelent befejező részében a La Libre Belgique című belga napilap.
márc. 9
12:57
Görögország az idén 5 százalékkal több magyar látogatóra számít (Kripto Akadémia)
Az idén várhatóan 5 százalékkal emelkedhet a Görögországba utazó magyarok száma - véli a Görög Idegenforgalmi Hivatal bécsi képviseletének illetékese a budapesti Utazás kiállításon szerzett tapasztalatai alapján.
márc. 9
12:59
Afganisztán: döntő szakaszhoz érkeztek az amerikaiak (Kripto Akadémia)
Robert Gates amerikai védelmi miniszter egy előretolt harci állást keresett fel kedden a dél-afganisztáni Kandahár közelében, és azt mondta az ott lévő katonáknak, hogy hamarosan részesei lesznek a háború egy döntő szakaszának.
márc. 9
13:12
Ausztriában is dagad az egyházi pedofilbotrány (Metropol)
Németország után Ausztriában is egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az egyházi iskolákban elkövetett szexuális visszaélések.
márc. 9
13:15
Az USA Izrael mellett áll (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok Izrael mellett áll, ha a zsidó állam biztonságáról van szó - jelentette ki kedden Joe Biden amerikai alelnök Jeruzsálemben, miután megbeszélést folytatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.
márc. 9
13:30
Megtalálták a volt ciprusi elnök ellopott holttestét (Metropol)
A DNS-teszt eredménye igazolta, hogy valóban Tászosz Papadopulosz volt ciprusi elnök ellopott holttestét találták meg.
márc. 9
13:51
Az arabokkal építene atomerőműveket Izrael (Kripto Akadémia)
Az izraeli infrastruktúra ügyi miniszter kedden bejelentette: országa atomerőműveket akar építeni arab szomszédjaival együttműködésben.
márc. 9
15:54
Ukrajna: igen a koalíció létrehozását segítő törvényre (Infostart)
Kijevben jóváhagyta a parlament a koalíció létrehozását segítő törvényt.
márc. 9
15:57
Janukovics: képviselők is csatlakozhatnak az elnök koalíciójához (Kripto Akadémia)
Az ukrán parlament jóváhagyta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében az egyes pártok parlamenti képviselői kiválhatnak pártjukból és csatlakozhatnak a Viktor Janukovics elnök pártja, a Régiók Pártja vezetésével alakuló kormánykoalícióhoz.
márc. 9
16:15
Szexuális visszaélés: osztrák egyházi iskolák (Kripto Akadémia)
Németország után Ausztriában is egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak az egyházi iskolákban elkövetett szexuális visszaélések.
márc. 9
16:48
Kenyai hajót foglaltak el a kalózok (Infostart)
Kalózok elfoglaltak egy kenyai zászló alatt közlekedő halászhajót a szomáliai partok közelében - közölte a Kelet-afrikai Tengerészeti Segélyprogram egyik képviselője.
márc. 9
16:51
Titkos hidegháborús paktumok (Kripto Akadémia)
Japánban nyilvánosságra hozták, hogy a hidegháború alatti kormányok titkos, törvénysértő paktumokat kötöttek az Egyesült Államokkal egyebek között az atomfegyverek beengedéséről Japán területére és felségvizeire.
márc. 9
17:06
Megnyerte a főnyereményt a Ceuasescu-házaspár kivégzője (Metropol)
Harminc társával együtt megnyerte a romániai hatos lottó főnyereményét az a katonai parancsnok, aki többedmagával 1989-ben kivégeztette Nicolae és Elena Ceausescu román kommunista diktátorházaspárt.
márc. 9
17:08
Washington D.C.-ben is házasodhatnak a melegek (Metropol)
Csaknem száz meleg pár tervezte az amerikai fővárosban, hogy kimondja kedden a boldogító igent, ugyanis öt szövetségi állam után már Washington D.C.-ben is legálisan házasodhatnak.
márc. 9
17:10
Meg akartak ölni egy svéd karikaturistát (Metropol)
Írországban letartóztattak kedden hét személyt, akik azt tervezték, hogy meggyilkolnak egy svéd karikaturistát, mert az megsértette Mohamed prófétát.
márc. 9
17:24
Magyarok afgán akciókban (Infostart)
Afganisztánban magyar katonák is részt vesznek a tálib lázadók elleni hadműveletekben az amerikai és az afgán erők mellett - közölte Honvédelmi Minisztérium szóvivője.
márc. 9
17:26
Meg akarták ölni a Mohamedet megsértő karikaturistát (Infostart)
Írországban letartóztattak hét embert, akik a rendőrség szerint azt tervezték, hogy meggyilkolnak egy svéd karikaturistát, mert az megsértette Mohamed prófétát.
márc. 9
17:42
Hottentottákról énekelt az Igazi Finnek képviselője (Metropol)
Botrányba fulladt az Igazi Finnek nevű finn szélsőjobboldali parlamenti párt egyik képviselőjének rasszista felhangokkal fűszerezett műkedvelő fellépése az elmúlt hétvégén egy, a párt által szervezett hajókiránduláson - adta hírül hétfőn egy finn napilap.
márc. 9
18:21
Orosz engedmények a vízummentességért (Kripto Akadémia)
Oroszország kész a saját háza táján lépéseket tenni az Európai Unióval való kölcsönös vízummentesség érdekében, de felszólítja az uniót, hogy ő se támasszon mesterséges akadályokat - mondta az orosz külügyminiszter.
márc. 9
19:48
Románia: már nem titkos az 1989-es forradalom peranyaga (Infostart)
Romániában feloldotta a kormány az 1989-es forradalom peranyagának titkosítását.
márc. 9
20:24
Sebestyén Márta is énekel Camilla hercegnőnek és Károly hercegnek (Infostart)
Az éghajlatváltozás, a környezetvédelem és a kulturális örökségvédelem is szerepet kap a március 17. és 20. között Magyarországra látogató Károly walesi herceg és felesége, Kamilla hercegnő programjában.
márc. 9
20:42
Elkészült a permi tűzeset zárójelentése (Infostart)
Oroszországban közzétette zárójelentését a tavaly decemberi, 155 ember halálát okozó permi tűzvész körülményeit vizsgáló bizottság. A dokumentum szerint a tragédiát a szórakozóhely 2003-4 ben végrehajtott, szakszerűtlen és engedély nélkül történt átalakítása, valamint az azóta végzett renoválások okozták.
márc. 9
21:03
Lemondásra szólította fel az építésügyi minisztert Fico (Kripto Akadémia)
Azonnali lemondásra szólította fel Igor Stefanov szlovák építésügyi és régiófejlesztési minisztert Robert Fico kormányfő kedden.
márc. 9
21:54
Megtalálták a volt ciprusi elnök ellopott holttestét (Infostart)
A DNS-teszt eredménye igazolta, hogy valóban Tászosz Papadopulosz volt ciprusi elnök ellopott holttestét találták meg - jelentette be kedden egy rendőrségi szóvivő. Később a hatóság őrizetbe vett három gyanúsítottat.
márc. 9
21:56
Clinton mielőbbi választásokat sürget Haitin (Infostart)
"Amint megfelelő" lesz a helyzet, Haitin meg kell tartani a februárban elmaradt parlamenti választásokat, hogy megőrizzék a földrengés sújtotta ország kormányzatának stabilitását és legitimitását - jelentette ki kedden Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
márc. 9
22:33
A renoválások okozták a permi tűzvészt (Kripto Akadémia)
A 155 ember életét kioltó permi tűzvészt az előírások megsértésével végrehajtott átalakítás és az azóta végzett renoválások okozták - erre a következtetésre jutott a tavaly december 5-én történt katasztrófa okainak vizsgálatára létrehozott bizottság, amely kedden tette közzé jelentését.

Keresés