A budapesti Deutsche Schule nemrég volt húszéves. Érdemes megismerkedni vele. Nem elsősorban azért, mert irigylésre méltóan tágas és korszerű az épülete a Sváb-hegy lejtőjén. Inkább azért, mert onnan nemcsak alapos nyelvtudással kerülnek ki a diákok, hanem magukkal viszik a világra nyitottság, a tolerancia szellemét is. Szinte minden érettségizője előtt megnyílik az egyetem kapuja: az első számú…
Izraeli önkritikának is felfogható az a jelentés, melyet egy nyugdíjas izraeli tábornok vezette vizsgálóbizottság készített a május végi flotillaincidensről. Ennek során a zsidó állam kommandósai meg akartak állítani egy, a gázai tengeri zárlatot áttörni szándékozó segélyhajót, ám megtámadták őket, s a kibontakozó összetűzésben kilenc török állampolgárságú személy életét vesztette.
A magyar szervezők sem számítottak arra, hogy ennyire sikeres lesz a shanghaji világkiállítás magyar pavilonja. Múlt hét közepén már a kétmilliomodik látogatót köszöntötték, ami minden elképzelést felülmúl. Csak összehasonlításként: az osztrák pavilon néhány nappal korábban köszönthette az egymilliomodik látogatót. A közép-európai pavilonok közül ugyanakkor messze a cseheké a legnépszerűbb -…
Észak-Korea az utolsó pillanatban elhalasztotta a találkozót a koreai fegyverszünetet ellenőrző, amerikai vezetésű ENSZ-parancsnokság (UNC) tisztviselőivel, amelyen megvitatták volna a májusban elsüllyesztett dél-koreai hadihajó ügyét.
Ráhelyezték az új olajfogó berendezést hétfőn a szivárgó mélytengeri kútra a Mexikói öbölben, a Fehér Ház pedig újabb moratóriumot hirdetett a térségbeli tengeri olajfúrásokra.
Interjút sugárzott hétfőn a kubai média Fidel Castróval, aki évek óta nem szólalt meg a helyi tömegtájékoztatásban. A kubai vezető, aki augusztusban tölti be 84-ik életévét, a Kerekasztal nevű népszerű tévéműsor különkiadásában szerepelt, amelyet a szigetország vezető tévéállomásai sugároztak.
Anyai ágon erdélyi származású, s ha édesanyja azt akarta, hogy a gyerekek ne értsék, amit a nagymamával beszélt, románra váltott. Semjén Zsolt családi gyökerei miatt is kötődik a határon túli magyarsághoz. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesként hozzátartoznak a határon túli kérdések, igaz, az első Orbán-kormányban is foglalkozott e területtel. Büszkén említi: a határon túli…
Legkevesebb 17 ember életét vesztette és 44-en eltűntek a heves esőzések miatti földcsuszamlásokban Kína délnyugati Jünnan (Yunnan) és Szecsuan (Sichuan) tartományában - jelentették be kedden helyi önkormányzatok.
Roman Polanski ügyvédje útján köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták, és Párizsban kiadott rövid közleményében tudatta, hogy nem kíván nyilatkozni annak kapcsán, hogy a svájci igazságügyi miniszter elutasította az Egyesült Államok kérelmét a filmrendező kiadatására. A France Info hírrádió értesülése szerint Polanski délután egy magánrepülőgépen elhagyta Svájcot. A jogi képviselő azt…
Kemény szankciókkal kell sújtani azokat az uniós tagországokat, amelyek túlzott költségvetési hiányt halmoznak fel - állapodtak meg az EU-tagállamok pénzügyminiszterei Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével hétfőn Brüsszelben. A találkozóról kiadott közlemény szerint abban is egyetértésre jutottak, hogy a jövő évtől az unió megkezdi a tagországok költségvetési tervezeteinek…
Interjút sugárzott hétfőn a kubai média Fidel Castróval - az idősödő és betegeskedő politikus idestova három éve nem szólalt meg a helyi tömegtájékoztatásban. Mindeközben a hatóságok hét politikai foglyot szabadon engedtek.

Interjút sugárzott hétfőn a kubai média Fidel Castróval - az idősödő és betegeskedő politikus évek óta nem szólalt meg a helyi tömegtájékoztatásban. A kubai hatóságok szabadon engedték hétfőn a politikai foglyok első, héttagú csoportját.
Három ember életét vesztette, és legalább ötvenen eltűntek heves esőzések következtében történt földcsuszamlásban Kína délnyugati Jünnan (Yunnan) tartományában - jelentette kedden a Hszinhua hírügynökség.
Az első hét fogoly elutazásával megkezdődött annak a megegyezésnek a végrehajtása, amelynek értelmében Kuba vállalta, hogy szabadon enged 52 ellenzékit. Az első csoport Spanyolországba utazik, de a foglyoknak menedékjogot ígért az USA és Chile is.
Elhunyt Henryk Jankowski lengyel katolikus pap, a történelmi Szolidaritás szakszervezet egyik fő támogatója, aki később antiszemita kirohanásaival hallatott magáról - jelentette be az észak-lengyelországi Gdansk polgármestere.
Ráhelyezték az új olajfogó berendezést a szivárgó mélytengeri kútra a Mexikói-öbölben, a Fehér Ház pedig újabb moratóriumot hirdetett a térségbeli tengeri olajfúrásokra.
A kubai hatóságok szabadon engedték hétfőn a politikai foglyok első, héttagú csoportját, és családtagjaikkal együtt spanyolországi száműzetésbe küldte az ellenzékieket.
Egy új, úgynevezett olajfogó berendezést helyezett a BP olajtársaság a Mexikói-öbölben közel három hónapja szivárgó kútra. A cég bízik benne, hogy ez hatékonyabb lesz a korábbi eszköznél, de tartós megoldásnak csak a várhatóan augusztusban elkészülő kutak ígérkeznek.
Az ugandai hatóságok őrizetbe vettek több embert a 74 halálos áldozatot követelő kampalai kettős robbantással összefüggésben - közölte egy kormányszóvivő kedden.
A jeruzsálemi városvezetés újabb húsz lakás építésére adott engedélyt hétfőn a város keleti részén - közölte Nir Barkat polgármester szóvivője. A lakásokat a Piszgat-Zeév negyedben építhetik fel, amely az egyik legnagyobb zsidó telep a többségében arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben. A döntés várhatóan hátráltatni fogja az izraeli-palesztin békefolyamatot, hiszen Jeruzsálem és a zsidó…
Ittasan ellopott egy buszt, majd balesetet a járművel vasárnap éjjel egy jogosítvánnyal sem rendelkező 22 éves férfi a zsolnai járásbeli Nagydivinán (Divina).
Ráhelyezték az új olajfogó berendezést hétfőn a szivárgó mélytengeri kútra a Mexikói öbölben, a Fehér Ház pedig újabb moratóriumot hirdetett a térségbeli tengeri olajfúrásokra.
Szlovákia nem kíván részt venni a görög mentőakcióban és az Eurócsoport sürgetése ellenére továbbra is feltételekhez köti aláírását ahhoz a pénzügyi stabilitási eszközhöz, amely a jövőben bajba jutó eurózóna-tagoknak hivatott mentőövet dobni – derült ki a 16-tagú euróövezet pénzügyminisztereinek hétfői találkozóját követően.
Három ember életét vesztette, és legalább ötvenen eltűntek heves esőzések következtében történt földcsuszamlásban Kína délnyugati Jünnan (Yunnan) tartományában - jelentette kedden a Hszinhua hírügynökség.
Az egyik vezető holland környezetvédelmi ügynökség felelősséget vállal az általuk elkövetett azon hibákért, amelyek közrejátszottak abban, hogy az ENSZ klímaváltozással kapcsolatos jelentésének szavahihetősége megkérdőjeleződött.
Észak-Korea az utolsó pillanatban elhalasztotta a találkozót a koreai fegyverszünetet ellenőrző, amerikai vezetésű ENSZ-parancsnokság (UNC) tisztviselőivel, amelyen megvitatták volna a májusban elsüllyesztett dél-koreai hadihajó ügyét.
Ráhelyezték az új olajfogó berendezést hétfőn a szivárgó mélytengeri kútra a Mexikói öbölben, a Fehér Ház pedig újabb moratóriumot hirdetett a térségbeli tengeri olajfúrásokra.
Mintegy 15 ezer résztvevőt várnak a szombati varsói európai melegfelvonulásra, az EuroPride-ra, amelyet első ízben tartanak egy kelet-közép-európai fővárosban.
Amikor XVI. Károly Gusztáv 1991-ben hivatalos látogatást tett Budapesten, a stockholmi udvarmester ellentmondást nem tűrő alapossággal magyarázta el a magyar újságíróknak, hogy mit ír elő az udvari etikett.
Az ugandai hatóságok őrizetbe vettek több embert a 74 halálos áldozatot követelő kampalai kettős robbantással összefüggésben - közölte egy kormányszóvivő kedden.
A vártnál jobban halad a görög takarékossági és reformprogram végrehajtása - állapította meg Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróval fizető országok pénzügyminiszteri testületének elnöke. Az "euróklub" hétfő este tartott ülést Brüsszelben, mielőtt kedden a 27 EU-ország pénzügyminiszterei ültek volna össze tanácskozásra. A hétfő éjjel tartott sajtótájékoztatón Juncker úgy…
Ráhelyezték az új olajfogó berendezést hétfőn a szivárgó mélytengeri kútra a Mexikói öbölben, a Fehér Ház pedig újabb moratóriumot hirdetett a térségbeli tengeri olajfúrásokra.
Pakisztán washingtoni nagykövetségére menekült Sahram Amiri iráni atomtudós, akit Teherán állítása szerint tavaly rabolt el az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) - jelentette kedden az iráni állami rádió.
A kubai hatóságok szabadon engedték hétfőn a politikai foglyok első, héttagú csoportját, és családtagjaikkal együtt spanyolországi száműzetésbe küldte az ellenzékieket.
Martin Lawrence amerikai színész feleségül vette szombaton, Los Angeles-i házában élettársát, Shamicka Gibbst. Minderről a People magazin internetes oldalán lehetett először olvasni
Nyilvános bocsánatkérésre kényszerült a Google Ausztráliában. A cég szeretné fenntartani a jó kapcsolatokat, s újra megígérték, hogy minden előírást be fognak tartani.
Észak-Korea az utolsó pillanatban elhalasztotta a találkozót a koreai fegyverszünetet ellenőrző, amerikai vezetésű ENSZ-parancsnokság (UNC) tisztviselőivel, amelyen megvitatták volna a májusban elsüllyesztett dél-koreai hadihajó ügyét.
Az ugandai hatóságok őrizetbe vettek több embert a 74 halálos áldozatot követelő kampalai kettős robbantással összefüggésben - közölte egy kormányszóvivő kedden.
Három ember életét vesztette, és 56-an eltűntek a heves esőzések miatt történt földcsuszamlásban Kína délnyugati Jünnan tartományában - jelentette kedden a Hszinhua hírügynökség.