2017. május 17. szerda

máj. 17
0:00
Trump kemény megbeszélésre számít Erdogannal (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban fogadta kedden Recep Tayyip Erdogan török államfőt, akivel tervei szerint "hosszú és kemény megbeszélést" fog folytatni.
máj. 17
3:03
Teljes döbbenet: Luxusjachton érkeznek a migránsok (Ripost)
Megdöbbentő részletek derültek ki a migránsválságról: több ezer migráns luxusjachtokon, teljes kényelemben tette meg az Európába vezető utat!
máj. 17
3:21
Az ISIS üldözi el őket: bármikor útra kelhet 1,5 millió iraki menekült (Blikk)
Ahogy az Iszlám Állam (ISIS) zsarnoksága járványszerűen söpört végig Irakon, a dzsihádistáktól való félelem milliókat késztetett arra, hogy útra keljenek.
máj. 17
5:03
A Duna-parton erőszakolta meg a három férfi a 15 éves lányt (Ripost)
Kétszer is megerőszakoltak egy 15 éves lányt az alsó-ausztriai Tullnban. A rendőrség szerint három férfi követhette el a szörnyű tettet, a szálak pedig a helyi menekültszállóhoz vezetnek.
máj. 17
5:15
Orbán ellen szavazhatnak ma (Kripto Akadémia)
A képviselők jóváhagyhatják a szankciós eljárás megindítására felszólító tervezetet.
máj. 17
5:17
Orbán szélmalomharcot vív kvótaügyben (Kripto Akadémia)
Uniós szinten sem halad úgy a menekültek ideiglenes befogadása, ahogyan tervezték.
máj. 17
5:19
Matolcsyéknak százmilliókért dolgozik a volt Orbán-szóvivő lánya (Kripto Akadémia)
A cégnek nem ez az első sikeres szereplése a jegybank közbeszerzési felhívásain.
máj. 17
5:21
Ködbe vesző metrópénzek (Kripto Akadémia)
Az unión kívülre menekült az Alstom-ügy magyar gyanúsítottja - A hatóságok szerint nem is bűnös.
máj. 17
5:42
Lapértesülés: Trump a volt tanácsadója elleni vizsgálat leállítását kérte (hirado.hu)
Donald Trump amerikai elnök azt kérte az FBI igazgatójától, James Comey-tól, hogy állítsa le a volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ellen zajló vizsgálatot.
máj. 17
5:54
Ügyetlenkedik és ijesztget, de nem baj – elemzői vélemények Trumpról (hirado.hu)
Nem biztos, hogy az amerikai Trump-kormányzat külpolitikai ügyetlenkedései, Oroszországgal kapcsolatos válaszkeresései ütik a Moszkva viselkedésében fenyegetést látó nyugati szövetségeseinek törekvéseit. Az sem látszik valószínűnek, hogy a Trump-stáb esetleges orosz kapcsolatai után nyomozó FBI vezetőjének leváltása megakasztaná ezt a munkát.
máj. 17
5:56
Még jobban büntetné Észak-Koreát az USA és Kína (hirado.hu)
Az Észak-Korea ellen tiltott nukleáris programja és ballisztikus rakétakísérletei miatt érvényben lévő szankciók szigorításáról tárgyaltak az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai kedden, két nappal azután, hogy Phenjan a hét végén újabb rakétakísérletet hajtott végre.
máj. 17
6:18
Kibertámadások: Kim Dzsong Un hekkelte meg a világot? (ATV)
Hírszerzési tisztviselők és a biztonsági szakértők szerint Phenjan állhat az egész világon végig söprő számítógépes zsarolóvírus mögött. A feltételezéseket több, egymástól független forrás is alátámasztja.
máj. 17
6:21
Halovány lilák (Kripto Akadémia)
Két fordulóval az OTP Bank Liga befejezése előtt az sem elképzelhetetlen, hogy kiesik az Újpest.
máj. 17
6:23
U17 - Nem vallott kudarcot a válogatott (Kripto Akadémia)
Visszavágtak a franciák a csoportkörben elszenvedett vereségért.
máj. 17
6:25
Formalitásnak tűnő visszavágók a Magyar Kupában (Kripto Akadémia)
A Budafok ellen 8-0-ra nyerő címvédő FTC esetében a budafoki vendégjáték inkább a futball ünnepe lesz.
máj. 17
6:27
Visszavágó októberben? (Kripto Akadémia)
Joshua és Klicsko, a két nehézsúlyú profi ökölvívó hírek szerint, újra ringbe száll.
máj. 17
6:29
Előzhet a Real Madrid (Kripto Akadémia)
Zidane együttese bármilyen mai pontszerzés esetén előz, s előnyt szerez a vasárnapi utolsó forduló előtt.
máj. 17
6:30
Trump: Remélem, el tudja engedni ezt az ügyet (ATV)
Donald Trump amerikai elnök azt kérte az FBI igazgatójától, James Comey-tól, hogy állítsa le a volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ellen zajló vizsgálatot - jelentette kedden a The New York Times című amerikai napilap.
máj. 17
6:31
Babos búcsúzott Rómában (Kripto Akadémia)
A magyar származású, ám svájci színekben versenyző Bacsinszky Tímeától kapott ki.
máj. 17
6:33
Első idei sikerére hajt a Juventus (Kripto Akadémia)
A Bajnokok Ligája júniusi fináléjában is érdekelt együttes ellenfele a liga 4. helyezettje, a Lazio lesz.
máj. 17
6:35
Biocsapat oktat a zöld arénában (Kripto Akadémia)
Egy különös angol kistelepülés különleges csapata ért el sikert a brit labdarúgás világában.
máj. 17
6:36
Cseh parlamenti képviselők sem kérnek a kényszerkvótából (888.hu)
Prágának továbbra is el kell utasítania a kötelező érvényű betelepítési kvótákat - fejezte ki egybehangzó véleményét három cseh parlamenti képviselő a CTK hírügynökségnek adott interjújában.
máj. 17
6:36
Észak-Korea és a rakétakísérletek: "Elég volt, ez itt nem a játék ideje" (ATV)
Az Észak-Korea ellen tiltott nukleáris programja és ballisztikus rakétakísérletei miatt érvényben lévő szankciók szigorításáról tárgyaltak az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai kedden, két nappal azután, hogy Phenjan a hét végén újabb rakétakísérletet hajtott végre.
máj. 17
6:37
Munka nélkül lógathatjuk a lábunkat? (Kripto Akadémia)
„A Demokratikus Koalíció 2018 után munkaszüneti nappá fogja nyilvánítani május 9-ét, hogy minden európai magyar polgár szabadon, saját akarata szerint ünnepelhesse az Európa Napot!”
máj. 17
6:39
A legfontosabb feladat (Kripto Akadémia)
Lenne egy üzenetem a demokratikus ellenzéki pártok és tágabban az értelmiség számára.
máj. 17
6:41
Charles Gati: Gondolkodni jó (Kripto Akadémia)
Washingtoni napló.
máj. 17
6:43
Attila és Teréz (Kripto Akadémia)
Egy kicsit azért remélem, hogy a perkátaiak végül úgy szavaznak, Attila szobrát szeretnék látni falujukban, a Sport és a Dózsa György utca sarkán.
máj. 17
6:45
És a gyűlölködés zavartalan... (Kripto Akadémia)
Világnézettől, pártállástól, vérmérséklettől függően mindenki mást gondol a hétfői médiaeseményről, melyen a fröcsögő tollú publicista és a vele perben-haragban-vitában álló demokraták polemizáltak.
máj. 17
6:45
Októberben választanak az osztrákok (USAracing)
Október 15-én tartják meg Ausztriában az előre hozott választásokat, miután kedden megállapodtak erről a parlamenti pártok. A választások kiírására azért van szükség a várt időpontnál egy évvel korábban, mert a szociáldemokraták (SPÖ) és a jobboldali Néppárt (ÖVP) alkotta nagykoalíció gyakorlatilag megbukott, miután az ÖVP vasárnap megválasztott új
máj. 17
6:47
Hírhalál (Kripto Akadémia)
Anélkül, hogy más szennyesében turkálnánk, Magyarországon napi gyakorlat, hogy 100 százalékos állami tulajdonú vállalatok olyan hirdetési kampányt indítanak, amely a print sajtóban a Magyar Időkre, a Magyar Hírlapra és a Demokratára épül.
máj. 17
6:54
Dél-Korea visszaállítaná a kommunikációt Kim Dzsongunékkal (hirado.hu)
Szöul alapállása az, hogy a két Korea között helyre kell állítani a kommunikációs csatornákat - közölte szerdán a dél-koreai egyesítési minisztérium.
máj. 17
7:06
Az amerikai liberális sajtó ismét kikezdte Donald Trumpot (888.hu)
A The New York Times című amerikai liberális napilap keddi cikke szerint Donald Trump arra kérte a múlt héten menesztett FBI-igazgatót, hogy állítsa le a volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ellen zajló vizsgálatot.
máj. 17
7:18
Elegük lett a Fidesz képmutatásából (HírTV)
Egyre nagyobb az egyetértés az EP-n és a néppárton belül, hogy a magyar kormányt uniós szinten kell megbüntetni.
máj. 17
7:36
Betelt a pohár az ENSZ-nél Észak-Korea miatt (888.hu)
Újabb, minden eddiginél szigorúbb, Észak-Korea elleni szankciókról tárgyaltak kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai, miután az elmúlt hétvégén a kommunista rezsim újabb rakétakísérleteket hajtott végre.
máj. 17
8:03
Eltitkolta a német sajtó: Napi 10 támadás történik a migránsok ellen (Ripost)
A német belügyminisztérium elítélte az erőszakot. Szerinte a bevándorlóknak joguk van elvárni a biztonságos menedéket.
máj. 17
8:12
Trump elengedné Flynnt (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök azt kérte az FBI igazgatójától, James Comey-tól, hogy állítsa le a volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ellen zajló vizsgálatot - jelentette kedden a The New York Times című amerikai napilap.
máj. 17
8:36
Már szoknyát is hordhatnak a fiúk ebben a londoni iskolában (888.hu)
Anglia egyik legelőkelőbb magániskolájában, a Highgate Schoolban, a gendersemlegesség jegyében az iskola igazgatója megígérte, ezentúl a fiúk is felvehetik majd a lányokra szabott egyenruhákat, a szoknyákat is beleértve.
máj. 17
8:42
Trump támogatja Erdogant (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban fogadta kedden Recep Tayyip Erdogan török államfőt, akit az Egyesült Államok támogatásáról biztosított a terrorszervezetekkel - az Iszlám Állammal és a Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) - folytatott küzdelmében.
máj. 17
8:42
Megtörtént az idei első kivégzés Georgia államban (hirado.hu)
Végrehajtották az idei első kivégzést Georgia államban, az Egyesült Államokban szerda hajnalban.
máj. 17
8:42
Erdogan testőrei tüntetőkkel verekedtek össze Washingtonban (444.hu)
Mert a tiltakozók kurd zászlókat lengettek.
máj. 17
8:44
Elküldte a meghívót a pápának a gyulafehérvári érsek (hirado.hu)
Elküldte a hivatalos meghívót Ferenc pápának a csíksomlyói látogatás tárgyában Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek.
máj. 17
8:45
Őrület: ilyen brutális összegért kelt el a világ legdrágább fülbevalója - videó (Blikk)
A maximálisan reméltnél némileg alacsonyabb áron, de így is rekord összegért kelt el a SothebyÍs genfi árverésén egy pár gyémánt fülbevaló.
máj. 17
9:00
Megint magyarázkodhat a Trump-adminisztráció (HírTV)
Az NYT értesülései szerint az elnök a tanácsadója elleni vizsgálat leállítását kérte az azóta leváltott FBI-igazgatótól.
máj. 17
9:03
Ezen jót fog nevetni: azt hiszi, tudja, mit lát, de a végén jön a csavar - videó (Blikk)
A világ tényleg hatalmasat fordult, furcsábbnál furcsább jelenségekkel találkozhatunk nap mint nap az utcán.
máj. 17
9:05
Szívszorító: elhunyt fia képével hívja fel a figyelmet egy anya a drogfogyasztás veszélyeire (Blikk)
Egy kanadai nő a fiáról közölt képet a Facebookon - ezzel próbálta felhívni a figyelmet a fentanyl és minden más drog veszélyességére.
máj. 17
9:06
Annyira népszerű volt a Soros-féle "Black Lives Matter" tematikájú képregény, hogy becsődölt (888.hu)
Mindössze hat számot élt meg az ikonikus Marvel kiadó gondozásában megjelentetett antirasszista képregény, ugyanis egész egyszerűen a vevők nem voltak kíváncsiak az erőltetett, afroamerikai politikai üzenetekre.
máj. 17
9:12
Rengeteg embert rúgnak ki (HírTV)
Munkavállalóinak 10 százalékát elbocsátja a Ford, de gyárakat is bezárnak.
máj. 17
9:12
Végrehajtották az idei első kivégzést Georgia államban (ATV)
Végrehajtották az idei első kivégzést Georgia államban, az Egyesült Államokban szerda hajnalban.
máj. 17
9:24
Megvesszőzésre ítéltek egy meleg párt Indonéziában (hirado.hu)
Szexuális kapcsolatuk miatt 85 vesszőcsapásra ítéltek egy meleg párt Indonézia Aceh tartományában.
máj. 17
9:30
Nagy a konfliktus valószínűsége Észak-Koreával (hirado.hu)
Nagy a konfliktus valószínűsége Észak-Koreával - fogalmazott szerdán Mun Dzse In dél-koreai államfő szerdán az Edaily koreai hírportál beszámolója szerint.

Keresés