2017. június 27. kedd

jún. 27
5:09
Rejtélyes okokból nőtt az év eleji halálozás (Kripto Akadémia)
Önmagában a szegénység is okozhat végzetes kimenetelű betegségeket.
jún. 27
5:11
Jó tudni! - Brit letelepedés csak öt éves tartózkodás után (Kripto Akadémia)
Ha hiányzik, két évig maradhat, majd öt évet elérve kérvényezheti a letelepedett státuszt.
jún. 27
5:13
Fideszes hátszél az új szélsőjobbnak (Kripto Akadémia)
Kérdés, hogy a bíróság hajlandó lenne-e pártként bejegyezni egy vállaltan rasszista mozgalmat.
jún. 27
5:42
Árt a természetnek Trump fala (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök terve majdnem száz állat- és növényfajt fenyeget.
jún. 27
5:44
Einstein leveleket árvereznek el (Kripto Akadémia)
A levelekben első házassága kudarcáról és a relativitáselméletről is szól a tudós.
jún. 27
5:45
Frontális támadással szálltak bele Merkelbe (hirado.hu)
A sajtó vegyesen értékelte az SPD vasárnapi kongresszusán elindított offenzívát, szakértők pedig kételkednek a sikerben.
jún. 27
5:57
Íme a jövő szuperbusza: az utas rendeli és mondja meg, merre megy (Infostart)
Jön a telefonon hívható önjáró busz, amelynek útvonalát is az utasok határozzák meg.
jún. 27
6:09
London nem utasítja ki az uniós állampolgárokat (USAracing)
A brit kormány nyilvánosságra hozta az uniós állampolgárok brexit utáni jogaira vonatkozó ajánlatát. London marasztalja a kiválás előtt érkezőket, viszont nem kér a közbiztonságra veszélyt jelentő bevándorlókból.
jún. 27
6:15
Kincstári euróundor (Kripto Akadémia)
A politikusi vakság nem ismer határokat. Orbán Viktor és hűséges fegyverhordozói szemrebbenés nélkül képesek saját távlattalan nézeteiket univerzálisnak gondolni.
jún. 27
6:15
Drasztikus változások: Így vitáztak az újságírók a Fehér Ház szóvivőjével (ATV)
A washingtoni Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer hétfőn ismét vitába keveredett több fehér házi tudósítóval.
jún. 27
6:17
Szerkli pszichológusoknak (Kripto Akadémia)
Fogalmam sincs, milyen gyufát húzhattak ki a pszichológusok, hogy konzultáció lett a sorsuk.
jún. 27
6:27
Szíriai vegyifegyver-támadás: Trump szóvivője megfenyegette a szír elnököt (ATV)
A Fehér Ház nyilatkozatban fenyegette meg hétfőn a szír elnököt, aki amerikai információk szerint újabb vegyifegyver-támadásra készül.
jún. 27
6:33
Csütörtökön életbe lép az ideiglenes beutazási korlátozás Amerikában (hirado.hu)
A legfelsőbb bíróság döntése nyomán 72 órán belül életbe lépnek a Trump elnök rendeletében megfogalmazott átmeneti beruházási korlátozások - az amerikai külügyminisztérium szerint.
jún. 27
6:33
A Fehér Ház szerint Aszad vegyifegyvertámadásra készül (444.hu)
Ha tényleg megteszi, a washingtoni fenyegetés szerint "nagy árat fizet majd érte".
jún. 27
6:45
Fekete tüntetők támadtak a rendőrökre Londonban (USAracing)
Kukákat gyújtogattak, hat rendőrt pedig megsebesítettek rasszizmusellenes tüntetők Kelet-Londonban. A hatóságok hétfői tájékoztatása szerint az erőszakos demonstrálók vasárnap este érkeztek a brit főváros Forest Gate nevű kerületének rendőrkapitánysága elé, ahol téglákkal dobálták meg az egyenruhásokat.
jún. 27
6:57
Korrupció miatt vádat emeltek a brazil elnök ellen (444.hu)
Michel Temer alig egy éve lett elnök, azután, hogy elődjét, Dilma Roussefet alkotmányos vádeljárás keretében mozdították el költségvetési csalás miatt.
jún. 27
7:09
72 órán belül életbe lépnek a beutazási korlátozások az USA-ban (888.hu)
Az amerikai külügyminisztérium szerint a legfelsőbb bíróság döntése nyomán 72 órán belül, már csütörtökön életbe lépnek a Trump elnök rendeletében megfogalmazott átmeneti beutazási korlátozások.
jún. 27
7:09
Az amerikai külügy csütörtökre már életbe is léptetné Trump beutazási tilalmából azt, amit lehet (444.hu)
Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn részben feloldotta az utazási tilalmat korlátozó alsóbb fokú döntést. Azoknak, akiknek nincs korábbról kapcsolatuk az USA-val, megtilthatják a beutazást.
jún. 27
7:24
Világi cukiság: Legyőzte az első tüsszentés az öthetes kisbabát - videó (Blikk)
Hihetetlen aranyos videó látott napvilágot nemrég, melyen egy kisbaba látható, aki élete első tüsszentésére készül.
jún. 27
7:39
A legfelsőbb bíróság engedélyezte muszlimok kitiltását (HírTV)
Részben jóváhagyta Donald Trump beutazási tilalmát az amerikai legfelsőbb bíróság.
jún. 27
7:39
Franciaországban kötelező a migránssimogatás (888.hu)
A francia igazságszolgáltatás hétfőn gyorsított eljárásban kötelezte a hatóságokat arra, hogy nyújtsanak segítséget az észak-franciaországi Calais környékén ismét megjelent illegális bevándorlóknak. Befogadó központ létesítésére ugyanakkor nem kötelezte a hatóságokat a bírói döntés.
jún. 27
7:39
Amerikai külügy: 72 órán belül életbe lépnek az átmeneti beutazási korlátozások (ATV)
Az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság egyhangúlag jóváhagyta a rendelet egyes részeit.
jún. 27
7:51
Ő az első elnök, aki ellen vádat emelnek (HírTV)
Korrupció miatt vádat emelnek Michel Temer ellen.
jún. 27
8:18
Brutális kegyetlenséggel végezte ki terhes párját a féltékeny férfi (Blikk)
Anglia - Brutális módon végezte ki terhes párját egy féltékeny férfi.
jún. 27
8:20
Rengeteg megtiszteltetés érte már az amerikai politikust, de ez mindent visz (Blikk)
Wilmington- Joe Biden (74) tiszteletére átneveztek egy vízi parkot, ahol korábban dolgozott.
jún. 27
8:27
Hamis orosz történetet közöltek - távoznia kell a három újságírónak (hirado.hu)
A CNN amerikai hírtelevízió három újságírójának kell távoznia.
jún. 27
8:57
Kegyetlen: Élve égetett meg öt embert a lincselő tömeg (ATV)
Élve megégetett öt embert a lincselő tömeg India északi részén, Uttar Prades államban - tudatta a helyi rendőrség kedden.
jún. 27
9:00
Megfenyegette a szír elnököt a Fehér Ház (Kripto Akadémia)
Újabb vegyifegyver-támadástól tartanak.
jún. 27
9:03
Csütörtöktől radikálisan szigorítja a beutazásokat Trump (Infostart)
Az amerikai külügyminisztérium szerint a legfelsőbb bíróság döntése nyomán 72 órán belül, már csütörtökön életbe lépnek a Trump elnök rendeletében megfogalmazott átmeneti beutazási korlátozások.
jún. 27
9:03
"Túl olcsón megúszta a támadó" (888.hu)
Megszólalt az egyik bécsi hős, aki egy afgán migránstól mentett meg egy napozó nőt péntek délután Bécsben.
jún. 27
9:03
Az RMDSZ támogatni fogja az új román kormány megalakulását (hirado.hu)
Hivatalos döntés a párt részéről szerdán várható.
jún. 27
9:09
Tombol a politikai vihar az al-Dzsazíra körül (hirado.hu)
A dohai tévéadó szálka a szaúdi vezetés szemében, beszüntetése a megbékélés egyik alapfeltétele.
jún. 27
9:12
Trump megfenyegette Szíriát - újabb kegyetlen támadásra van kilátás, rengetegen lehetnek veszélyben (Blikk)
A Fehér Ház nyilatkozatban fenyegette meg hétfőn a szír elnököt, aki amerikai információk szerint újabb vegyifegyver-támadásra készül.
jún. 27
9:30
Élve megégetett öt embert a a bedühödött lincselő tömeg (Blikk)
Élve megégetett öt embert a lincselő tömeg India északi részén, Uttar Prades államban - tudatta a helyi rendőrség kedden.
jún. 27
9:32
Trump nyerte a csatát: csütörtöktől életbe léphet a beutazási tilalom (Blikk)
Az amerikai külügyminisztérium szerint a legfelsőbb bíróság döntése nyomán 72 órán belül, már csütörtökön életbe lépnek a Trump elnök rendeletében megfogalmazott átmeneti beutazási korlátozások.
jún. 27
9:33
Lett képviselők álltak ki hazánk mellett (888.hu)
Levélben kérte a lett parlament képviselőinek egy csoportja hétfőn az Európai Bizottságot arra, hogy ne vezessen be büntetőintézkedéseket Csehország, Lengyelország és Magyarország ellen, amiért elutasítják a migránsok kvóták szerinti elosztására vonatkozó uniós megállapodást.
jún. 27
9:48
Először viccből öltözött nőnek a raktáros, majd rájött, hogy több mint fél milliót kereshet vele hetente (Blikk)
Anglia - Először viccből öltözött nőnek, most pedig több pénzt keres vele, mint a normális állásával.
jún. 27
9:50
Imádják a tinilány videóját, aki elképesztő módon dobta fel rákos édesanyját - videó (Blikk)
Geysa, egy Brazíliában élő lány Twitter posztját imádja most az internet: ezen kemoterápián átesett anyukáját próbálja felvidítani.
jún. 27
10:03
Kilép a volt francia miniszterelnök a Szocialista Pártból (hirado.hu)
Manuel Valls volt francia miniszterelnök kedden bejelentette, hogy kilép a szétesőben lévő Szocialista Pártból.
jún. 27
10:06
Soros György új programokat indít (Kripto Akadémia)
Két fontos program, az agyelszívás megakadályozására
jún. 27
10:09
Phenjan Hitlerhez hasonlította Trumpot (hirado.hu)
Észak-Korea Adolf Hitlerhez hasonlította kedden Donald Trumpot: egy hírügynökség azt írta, hogy az amerikai elnök politikája "a XXI. századi nácizmus egyik formája".
jún. 27
10:27
Észak-Korea Hitlerhez hasonlította Trumpot (ATV)
Észak-Korea Adolf Hitlerhez hasonlította kedden Donald Trumpot: a vezetés hivatalos szócsövének számító KCNA állami hírügynökség azt írta egy szerkesztőségi cikkében, hogy az amerikai elnök politikája "a XXI. századi nácizmus egyik formája". A cikkíró elítélte Trump legismertebb jelmondatát, miszerint "Amerika az első!".
jún. 27
10:33
Végső búcsút vettek Helmut Kohltól (HírTV)
Állítólag a néhai kancellár özvegye azt akarta elérni, hogy Angela Merkel helyett Orbán Viktor beszéljen az Európai Parlament gyászünnepségén.
jún. 27
10:39
Riportot hamisítottak a CNN-en, kirúgták az újságírókat (Infostart)
Távoznia kellett a CNN amerikai hírtelevíziótól három újságírónak, mert hamis orosz vonatkozású történetet közöltek.
jún. 27
10:39
Hazudtak a CNN Pulitzer-díjas újságírói, menniük kell (888.hu)
Távoznia kellett a CNN amerikai hírtelevíziótól három újságírónak, mert hamis orosz vonatkozású történetet közöltek.
jún. 27
10:42
Igazi rémálom: a halálba ugrott a hídról a 17 éves lány - döbbenet, miért történt a tragédia (Blikk)
Tragikus véget ért egy 17 éves lány spanyolországi nyaralása, amikor leugrott egy hídról, mielőtt rögzítették volna a bungee jumping kötelét.
jún. 27
10:44
Azt hitte egészséges növényt kóstolgat, drámai fordulatott vett az élő közvetítés (Blikk)
Az élő műsor hamar veszélyessé vált, amikor egy nő mérgező növényt kezdett majszolni.
jún. 27
10:45
Szélsőbalos erőszaktól tartanak Görögországban (USAracing)
Az elmúlt hónapokban egyre aktívabbak a szélsőbaloldali terrorszervezetek Görögországban. A javarészt radikális anarchista csoportok által elkövetett kisebb merényletek nem szokatlanok a lassan egy évtizede gazdasági válságban tengődő dél-európai országban, ám az utóbbi időben megsokszorozódott sikeres támadásaik száma, és a célpontjaik kiválasztás
jún. 27
10:51
Migránsok csaptak össze rendőrökkel (HírTV)
Külföldi lapszemle.
jún. 27
11:00
Merénylet - Videón az ukrán katona felrobbantása (Blikk)
Felrobbant egy személyautó kedden Kijevben, amelyet egy ukrán katona vezetett, és aki életét vesztette a detonáció következtében, a gépkocsi egy utasa pedig megsebesült - erősítette meg újságíróknak a hírt Artem Sevcsenko, a belügyminisztérium sajtóosztályának vezetője.

Keresés