2017. szeptember 8. péntek

szept. 8
0:09
Maribor-Pohorje: már ezer szezonbérletet eladtak (Síelők)
A magyarok körében is szívesen látogatott szlovéniai síterep, a Maribor melletti Pohorje az előző hétvégén fesztivált rendezett, ahol először lehetett nagyon kedvezményes áron szezonjegyeket vásárolni. Bár az időjárás sokakat távol tartott, a rendezők elégedettek az eredménnyel.
szept. 8
4:06
Borzalmas új módszerrel gyilkolna az Iszlám Állam (Ripost)
A terrorszervezettől eddig sem állt távol a kegyetlenség, most azonban új, még alattomosabb módszerrel kísérleteznek.
szept. 8
5:51
Népszavazás a gombákért (Kripto Akadémia)
Újabb hallucinogén szer, a pszilocibin használatát dekriminalizálnák Kaliforniában.
szept. 8
5:53
Macron szembement az európai fősodorral (Kripto Akadémia)
A francia elnök szerint el kell kerülni a szakítást az Európai Unió és Törökország között.
szept. 8
5:55
Porosenkónak tetszik az oktatási törvény (Kripto Akadémia)
Az ukrajnai nemzeti kisebbségek szervezetei, Magyarország és Románia kormánya is tiltakozik.
szept. 8
5:57
Miljenko Jergovic: mindannyian menekültek leszármazottai vagyunk (Kripto Akadémia)
"Ha a népek békés egymás mellett élése nem valósulhat meg, akkor nincs esélyünk."
szept. 8
5:57
Féreg hozhatja el a békét Trump és Kim Dzsongun között (hirado.hu)
A kosárlabdázó és botrányhős Dennis Rodman mindkét vezetőt barátjának nevezi.
szept. 8
5:59
Andy Vajna humoros arcát mutatta a Mafilm-partin (fotók) (Kripto Akadémia)
A magyar filmipar legikonikusabb hazai helyszíne idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját.
szept. 8
6:01
Hegedűművészek versenye Bartók jegyében (Kripto Akadémia)
„Egy verseny nagyon jó megpróbáltatás, már a felkészülési szakasz is fantasztikus fejlődést jelentett.”
szept. 8
6:03
Emlékezés Gyarmati Fannira (Kripto Akadémia)
Radnóti Miklós özvegye 1912-ben született és 2014-ben hunyt el.
szept. 8
6:03
A hackerek már tudhatják, hogy milyen kapcsolót kell elcsavarni az USA elsötétítéséhez (444.hu)
Több amerikai energetikai létesítmény kezelőpultját is screenshotolták. Ha valaki arra készülne, hogy lekapcsolja az áramot az Egyesült Államokban, az pont ezt tenné.
szept. 8
6:05
A Fesztiválzenekar újra itthon (Kripto Akadémia)
A muzsikusok 10 megyében összesen 26 koncertet adnak a következő egy hétben.
szept. 8
6:07
Bővül az Opera komplexuma (Kripto Akadémia)
A kivitelezési tervek szerint az Eiffel Műhelyház 2019. januárjára készül el.
szept. 8
6:09
Ötéves a Rózsavölgyi Szalon (Kripto Akadémia)
Az idei szezont Eric-Emmanuel Schmitt Az ismeretlen című darabja nyitja.
szept. 8
6:09
Nemkívánatos személy Mexikóban az észak-koreai nagykövet (hirado.hu)
A mexikói kormány Kim Hjong Gil észak-koreai nagykövetet nyilvánította nemkívánatos személynek.
szept. 8
6:09
A Karib-térségben pusztít a hurrikán (USAracing)
Hiába minden óvintézkedés, már legalább tíz ember életét követelte a Karib-térségben tomboló Irma hurrikán. A régióban példa nélküli erősségű vihar nem kímélte a kisebb szigeteket, most Florida felé tart. Viharos eső zuhog Panamában a Karib-tenger partján.
szept. 8
6:15
A megbékélés melletti kitartásra szólított fel a pápa Kolumbiában (hirado.hu)
A gerillákkal folytatott több mint öt évtizedes konfliktus után Kolumbiának meg kell szabadulnia a bosszúvágytól - hangsúlyozta Ferenc pápa Kolumbiában.
szept. 8
6:27
Hillary Clinton ezzel végső csapást mért a demokratákra (ATV)
Visszatetszést kelt demokraták körében Hillary Clintonnak, volt elnökjelöltjüknek a napokban megjelenő könyve a tavalyi választási vereségéről - írta csütörtökön a kongresszusi ügyekkel foglalkozó The Hill című amerikai hírportál.
szept. 8
6:39
Leváltották a mongol miniszterelnököt (444.hu)
Dzsargaltulga Erdenebat sem menekülhetett Orbán Viktor halálcsókjától, a miniszterelnök májusban, Pekingi látogatásán fedezte fel a mongol-magyar együttműködésben rejlő nagy lehetőségeket.
szept. 8
6:45
Clinton új könyve a demokraták körében is kiverte a biztosítékot (888.hu)
Visszatetszést kelt demokraták körében Hillary Clintonnak, volt elnökjelöltjüknek a napokban megjelenő könyve a tavalyi választási vereségéről.
szept. 8
6:45
Líbiába utazott, törzsfőnökkel tárgyalt, visszafogta a migrációt a kémek ura (ATV)
Olaszország néhány hónap alatt óriási eredményeket ért el az országba Líbia felől érkező menekültek számának csökkentésében. Kevesen tudják azonban, hogy az intézkedések mögött az ország belügyminisztere áll. Marco Minnitit keményvonalas módszerei miatt folyamatosan kritizálják, de a szembetűnő eredmények miatt legalább ugyanannyi rajongója is akad
szept. 8
6:57
Megölte a bátyját, mert lassú volt a wifi (444.hu)
Timothy és Nathan Record azon vesztek össze, hogy kinek a kütyüjei miatt lassult le az adatátvitel.
szept. 8
6:57
A katalán elnök októberre írta ki a függetlenségi szavazást (USAracing)
Továbbra is elszántan küzd függetlenségéért Spanyolország leggazdagabb tartománya: a katalán elnök a várakozásoknak megfelelően kiírta október 1-jére az elszakadásról szóló népszavazás időpontját. Carles Puigdemont úgy fogalmazott: „felkérjük országunk polgárait, hogy döntsék el, szerintük hogyan kellene alakítani Katalónia jövőjének irányát, vajon
szept. 8
7:03
FBI: nincs jele beavatkozási kísérletnek az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokba (ATV)
Nincs jele annak, hogy bárki is megkísérelt volna beavatkozni az Oroszországnak a tavalyi elnökválasztási folyamatban játszott szerepéről folyó vizsgálatokba - jelentette ki csütörtökön Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.
szept. 8
7:09
Megható pillanatok: így teljesítették a haldokló, 87 éves bácsi utolsó kívánságát - videó (Blikk)
Anglia - Hatalmas mosollyal fogadta a haldokló, idős bácsi, amikor utolsó kívánságát teljesítették.
szept. 8
7:09
„Lengyelország és Magyarország veszélyezteti az EU-t” (HírTV)
A The Irish Times szerint ideje fellépni Budapest és Varsó ellen.
szept. 8
7:21
Megrendezik a népszavazást, még ha abból "feljelentés-cunami" lesz is (ATV)
A spanyol alkotmánybíróság csütörtök este felfüggesztette az október 1-jére kiírt katalán függetlenségi népszavazást.
szept. 8
7:33
Brutális erősségű földrengés volt Mexikóban, cunamiriadót adtak ki (ATV)
Erős, 8-as erősségű földrengés volt csütörtök este Mexikó déli részénél, a Csendes-óceánban, a fővárosban is megrázkódtak az épületek, a lakosok ijedtükben kifutottak az utcára. Cunamiriadót rendeltek el Mexikó csendes-óceáni partvidékére.
szept. 8
7:39
Senki sem befolyásolta az FBI elnökválasztással kapcsolatos nyomozását (888.hu)
Nincs jele annak, hogy bárki is megkísérelt volna beavatkozni Oroszországnak a tavalyi elnökválasztási folyamatban játszott szerepéről folyó vizsgálatokba - jelentette ki csütörtökön Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója.
szept. 8
7:45
Nagyerejű földrengés Mexikó délnyugati partjainál, cunamiriadót rendeltek el (444.hu)
Az amerikai földtani intézet mérései szerint 8-as erősségű volt a földrengés.
szept. 8
7:45
Erős földrengés volt Mexikó déli részénél, cunami is lehet (USAracing)
Erős, 8-as erősségű földrengés volt csütörtök este Mexikó déli részénél, a Csendes-óceánban, a fővárosban is megrázkódtak az épületek, a lakosok ijedtükben kifutottak az utcára – jelentették hírügynökségek.
szept. 8
7:51
Erős földrengés volt Mexikóban, cunami is várható (Infostart)
Erős, 8-as erősségű földrengés volt csütörtök este Mexikó déli részénél, a Csendes-óceánban, a fővárosban is megrázkódtak az épületek, a lakosok ijedtükben kifutottak az utcára - jelentették hírügynökségek.
szept. 8
8:03
Mentőhelikopter és nyolcórás műtét: majdnem levágta péniszét a fűrésszel (Blikk)
Sikeresen helyrehozták egy nyolcórás műtéttel annak a férfinek a péniszét, akit munkahelyén egy fűrész sebesített meg súlyosan.
szept. 8
8:03
Még tart a viaskodás Monte San Gabrieleért (Kripto Akadémia)
A 11. Isonzó-csata óriási olasz vérvesztesége mellett, szorongó szívvel gondolhatunk a magyar katonák véráldozataira is, az ijesztő vérfürdőre, amely a Karszt hegység szikláit öntözi
szept. 8
8:05
Sokkot kaptak a rokonok: az utolsó kenetet adták fel, amikor feltámadt a nő a hullaházban (Blikk)
India - Egy halottnak vélt nő a családja szeme láttára támadt fel, miközben az utolsó kenetet kapta meg a paptól a hullaházban.
szept. 8
8:27
Tiltakoznak a kárpátaljai tanárok az új ukrán oktatásügyi törvény ellen (Infostart)
Amit nem sikerült elérniük a szlovákoknak a '90-es évek végén, azzal most megpróbálkoznak az ukránok. A kijevi parlament által kedden elfogadott új ukrán szabályozás ugyanis megfosztja az országban élő nemzeti kisebbségeket az anyanyelven tanulás lehetőségétől. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség tiltakozik a szabályozás ellen.
szept. 8
8:39
Borzalom: borsodi kiskorú lányokat kényszerítettek prostitúcióra - videó (Blikk)
Gyermekprostitúció kihasználása bűntett és kóros szenvedélykeltés vétség elkövetése miatt indított eljárást a rendőrség H. Zs. és Ó. T. novajidrányi lakosok ellen, akik a gyanú szerint gyermekvédelmi intézetben élő kiskorú lányokat futtattak Szlovákiában.
szept. 8
8:45
A karibi térségben pusztít az Irma (HírTV)
A vihar most Kuba felé halad, a hétvégén Floridát is elérheti.
szept. 8
8:51
Venezuela: "Ezt az országot nem Londonból, Madridból vagy Washingtonból irányítják" (ATV)
Nicolás Maduro venezuelai elnök azt követelte csütörtökön, hogy az igazságszolgáltatás hazaárulás miatt vonja felelősségre Julio Borgest, az ellenzéki többségű parlament elnökét, aki nyugat-európai országokban tárgyalt az elmúlt napokban.
szept. 8
8:51
A 75 éve házas Harvey és Irma rácsodálkozott Harvey-ra és Irmára, a két pusztító hurrikánra (444.hu)
Harvey 104, Irma 93 éves. Sok mindent megéltek külön és együtt is, de ilyet még ők se láttak.
szept. 8
9:03
Meghalt az Iszlám állam "hadügyminisztere" (ATV)
Az orosz légierő Deir-ez-Zórnál végzett Gulmurod Halimovval, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet "hadügyminiszterével" - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata.
szept. 8
9:03
Nem örülnek a demokraták Hillary Clinton új könyvének (USAracing)
Visszatetszést kelt demokraták körében Hillary Clintonnak, volt elnökjelöltjüknek a napokban megjelenő könyve a tavalyi választási vereségéről – írta csütörtökön a kongresszusi ügyekkel foglalkozó The Hill című amerikai hírportál.
szept. 8
9:09
Ez a statisztika Merkelt biztosan arcon fogja csapkodni (888.hu)
"Nem fogunk a gonosztól való félelemünk által megnyomorított életet élni" - nyilatkozta Angela Merkel tavaly decemberben, miután egy tunéziai menedékkérő Berlinben 12 embert egy teherautóval elgázolt, és további 49 embert megsebesített egy terrortámadás során.
szept. 8
9:15
Tragédia az Alpokban: a magyar férfinak esélye sem volt a túlélésre (Blikk)
Elhunyt egy 29 éves magyar hegymászó Európa legmagasabb hegyén, a Mount Blanc-on.
szept. 8
9:17
Összefogtak a korábbi amerikai elnökök: elképesztő kezdeményezést indítottak a pusztító hurrikánok miatt (Blikk)
Öt volt amerikai elnök fogott össze az Egyesült Államokat sújtó hurrikánok áldozatainak megsegítésére, a csütörtök este útjára indított, One America Appeal (Egy Amerika Felhívás) elnevezésű kezdeményezést George H. W. Bush elnök irodája tette közzé.
szept. 8
9:19
Borzalom: rémes baleset miatt gyászol a Disney (Blikk)
Meghalt a Disney egyik munkatársa, miután csütörtök délelőtt a kaliforniai stúdiónál elgázolták.
szept. 8
9:21
Vádat emelnek Netanjahu neje ellen (HírTV)
Az izraeli kormányfő felesége magánszakácsait és idős édesapja ápolóját is közpénzből fizette.
szept. 8
9:33
Erős földrengés Mexikó partjainál (HírTV)
Szökőárriadót fújtak több országban, halálos áldozatokról még nem tudni.
szept. 8
9:33
Hurrikánok: Öt volt amerikai elnök fogott össze (ATV)
Öt volt amerikai elnök fogott össze az Egyesült Államokat sújtó hurrikánok áldozatainak megsegítésére, a csütörtök este útjára indított, One America Appeal (Egy Amerika Felhívás) elnevezésű kezdeményezést George H. W. Bush elnök irodája tette közzé.
szept. 8
9:51
Újabb komoly csapást mértek az Iszlám Államra, a terrorszervezet egyik legfontosabb tagjával is végeztek (Blikk)
Az orosz légierő Deir-ez-Zórnál végzett Gulmurod Halimovval, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet "hadügyminiszterével" - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata.

Keresés