Már a hazai mozikban is látható a Candy című narkós románc az ötödik földrész új álompárjával, Heath Ledgerrel és Abbie Cornish-sel. Közben grandiózus ausztrál eposz készül az egy generációval idősebb szupersztárpárossal (Kidman és Jackman), díjkiosztó pedig manapság nem létezhet Cate Blanchett vagy Russell Crowe nevének említése nélkül. Az ausztrálok gyakorlatilag bekebelezték Hollywoodot, mely…
Még túl sem tehettük magunkat az elmúlt napokban történt tragikus eseményeken, melyek az elmúlt 48 órában történtek a film világában, de máris egy újabb szomorú hírről kell számot adnunk: életének 95...
Egy kiváló televíziós filmsorozat látható az M2-n Berlin, Berlin címmel. Valószínű sikeres lehet hazájában, Németországban is, hiszen négy széria készült a német fiatalok életét, mindennapjait bemutató, fordulatos televíziós produkcióból, melyet 2002-2004-ben forgattak, és példás gyorsasággal jutott el hozzánk. Jenleg a harmadik sorozat fut az M2-n.
Meghalt Michelangelo Antonioni világhírű olasz filmrendező, a hétfőn elhúnyt Ingmar Bergman mellett a modern európai film legnagyobb hatású mestere. Már nem érte meg 95. születésnapját, amelyet szeptember 12-én ünnepelt volna, hétfőn este otthonában érte a halál. Kettőjük távozása az egyetemes filmtársadalom fekete napjává jelöli július 30-át.
Újra összeállt a nagy csapat, augusztus 7-én, a Sziget Fesztivál nulladik napján az LGT nagyszabású koncertet ad a nagyszínpadon. Ha minden áron apropót keresünk, van hozzá egy dátumunk: most harminc éve, hogy mi négyen, Karácsony János, Solti János, Somló Tamás és magam, egymás vállára borultunk, mondja Presser Gábor egy kánikulai próba után.
Az egyik dolgozott a kínai kommunistáknak meg a Las Vegas-i kaszinóknak. A másik pedig Sztálinnak meg Mussolininak, aztán beszállt a New York-i ENSZ-palota tervezésébe. Építészek. Olykor zsenik, máskor szörnyetegek. De mit mondjunk a politikusokról, akik saját emlékművüket akarják látni, zokszó nélkül robbantatnak fel műemlékeket, és mindenbe beleszólnak?
A FigyelőNet a művésztelepeken „razziázott”, hogy a honi művészek mivel és hol töltik a nyarat, ki milyen alkotói folyamatra esküszik, valamint a Fáy András és Jedlik Ányos által kitalált szóda és bor elegye milyen hatást gyakorol a magyar művészetre. Nagybányától az 55 ezer forintos művészturnusig.
Elszabadultak az indulatok egy Jennifer Lopez és Marc Anthony közötti vitában: az énekesnő kezét felsértették férje gyűrűi, így elsősegélyre szorult. A teljes vita hamarosan látható lesz - a mozikban.
Michelangelo Antonioni filmköltészete a valóság gyökeresen új megközelítésével kísérletezett. Újító szemléletével néhány szerencsés évtizeden át óriási hatást gyakorolt, nemcsak a rendezők, de a nézők generációira is.
Ven Csia-pao kínai miniszterelnök áprilisban történelmi látogatást tett Japánban. 7 év óta ő az első kínai vezető, aki a szigetország földjére lépett, és 22 éve az első, aki annak parlamentjében megszólalt. A diplomáciai vizit a két ország közötti enyhülési folyamat látványos jele, pedig a viszonyt súlyos történelmi nézetkülönbségek árnyékolják be.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre növekvő népszerűségnek örvendve egyre nyilvánvalóbb nyugatellenes politikát folytat. Legújabb, botrányt kavaró intézkedése az Oroszország 1945 és 2006 közötti történelmét új nézőpontból feldolgozó kézikönyvsorozat kiadásának támogatása, mely többek között rehabilitálja Sztálint, mint „a szovjet történelem legnagyobb vezetőjét”.
Az iszlám kultúrának Velencére, erre a nyugati kereskedelmi metropoliszra gyakorolt befolyását bizonyítja a "Velence és az iszlám világ, 828-1797" címmel a Palazzo Ducaleban megnyílt, november 25-ig nyitva tartó kiállítás.
Zalatnay Sarolta, Aradszky László, Korda György, Balázs Klári – csupán néhány név a Sziget retrósztárjai közül, akik fellépnek, az idén „tibi csoki”-ra keresztelt táncdalfesztivál sátorban.
Miközben mindenki az átalakult Indexen rágódik, szép csendben felfrissült az Népszava Online külseje is. (Én sem vettem volna észer, ha a MB Leszek álnevű olvasója fel nem hívja rá a figyelmemet.) Teljes katasztrófa, hirtelen nem is tudom megmondani hány generációval vannak elmaradva a mai internetes hírszolgáltatóktól. Vigaszul legfeljebb az szolgálhat, ha előkeressük a korábbi változatokat.…
Candy Dulfer és barátai nyári turnéjukon Magyarországot is útba ejtették, a Petőfi Csarnok közönségének egy részét pedig ámulatba. Jó hangulatú parti kerekedett, de hogy ez minek volt köszönhető? A hangosításnak és magának Candynek biztosan nem.
Német újságírók eddig ismeretlen hangfelvételek birtokába jutottak, melyek a hetvenes évek németországi terrorszervezete, a RAF vezetőinek tárgyalásán készültek.
Úgy tűnik, Keira Knightleynak igencsak be lesz osztva ősszel az ideje: a velencei filmfesztiválon debütáló Vágy és vezeklés népszerűsítése mellett játszik majd egy új filmben is, amelynek forgatása októberben kezdődik. A Variety adott hírt arról, hogy Knightley leszerződött a The Duchess (A hercegnő) című film főszerepére, amelyet Saul Dibb rendez, aki eddig csak egy Bullet Boy című,…
Miyazaki Hayao filmjeiből rendeznek fesztivált a Toldi moziban augusztus 23-tól 26-ig, ahol hét filmet mutatnak be a japán rajzfilm mesterétől.Jelenet a Nausicaa - A szelek völgye című filmbőlAz animerajongók által régóta várt Laputa - Az égi palota, Nausicaa - A szelek völgye, Totoro - A varázserdő titka, Porco Rosso- A mesterpilóta és Kiki - A boszorkányfutár című rajzfilmek mellett ismét…
Zalatnay Sarolta, Aradszky László, Korda György, Balázs Klári - csupán néhány név a Sziget retrósztárjai közül, akik fellépnek, az idén "tibi csoki"-ra keresztelt táncdalfesztivál sátorban.
A Rengeteg és a Dealer című mozikkal ismertté vált Fliegauf Benedek Tejút című filmjének világpremierjét kedden tartják a locarnói filmfesztiválon. A svájci seregszemle 60. születésnapja alkalmából Szabó István Álmodozások Kora című klasszikusát is újra műsorra tűzi; a legjobb elsőfilm díjáról döntő zsűribe Mundruczó Kornél kapott meghívást- adta hírül a Magyar Filmunió.
Élet a Kontroll után: az Ehagyott szoba; Antal Nimród új filmje! A nagy visszatérő: Jackie Orszáczky ismét Budapesten. Határeset: finn, lengyel, svéd, magyar kortárs kiállítás. Valami boldogság: cseh-német vígjáték a mozikban. Szól a kakas már: a Muzsikás Kapolcson. A nulladik nap: LGT a Hajógyári Szigeten. Programok a Sziget előtti utolsó hétre, a hvg.hu-tól!
Megfilmesítik Antonio Vivaldi 18. századi zeneszerző életét - adta hírül a Variety. Boris Damast filmje a művész fiatalkorára koncentrál majd, azokra az évekre, amikor papi hivatását otthagyva elszegődött hegedűtanárnak egy árvák számára fenntartott velencei iskolába, ahova állítólag főként prostituáltak adták be gyermekeiket, akikről nem tudtak gondoskodni.Joseph Fiennes a Goodbye Bafana berlini…
2007-ben a Jazz Színpad előre lép a Sziget Fesztivál vezető programhelyszíneinek sorába: világsztár produkciókkal és tematikus napokkal reprezentálja a közönségnek, hol is tart ma ez a műfaj.
Rendkívüli műsorváltozással, valamint a rendező 11 filmjét tartalmazó tematikus válogatással tiszteleg a Duna Televízió a hétfőn elhunyt Ingmar Bergman emléke előtt. Oscar-díjas filmrendezőnk, Szabó I...
Sopron történetében első alkalommal választanak Kékfrankos Szakácskirályt augusztus 25-én, szombaton a Hotel Sopronban. A megtisztelő címet annak a csapatnak a vezetője nyeri el, akinek az irányításával a legízletesebb és legötletesebb bográcsétel készül el a szabadtéri főzőversenyen. Ám akár pörkölt, akár gulyás, akár halászlé készül majd a bográcsokban, feltétel, hogy benne kell lennie a város…
Ha régebb óta olvasod a Médiablogot tudhatod, hogy korábban eléggé szkeptikus voltam a videóblogokkal kapcsolatban. Tulajdonképpen most is az vagyok, de ennek nincs különösebb jelentősége, mert a videóblogok helyett inkább a „normális” blogokba (is) beépíthető, megosztható videóklipek terjedtek el.A képek, majd később a videók köldését mindig is imádták az emberek. A kérdés most az, hogy hozott…
A Shreknek köszönhetően megnégyszereződött a DreamWorks Animation stúdió nettó bevétele az év második negyedében, jelentette be Jeffrey Katzenberg, a stúdió vezetője keddi sajtóértekezletén. A június végéig eltelt három hónap alatt összesen nettó 61,8 millió dollár (több mint 11,4 milliárd forint) folyt be a stúdió kasszájába, míg a tavalyi év ugyanebben a szakaszában mindössze 13,7 millió dollárt…
A Sziget első napján a Színházi Sátor egy különleges produkciónak ad otthont. A Kubából érkező formáció tagjai az együttes történetének legfontosabb műveiből összeállított programmal lépnek fel.
Egy mellékszereplő is elég a nemzetközi filmfesztivál szivárványszínű Oroszlán-díjához. Nem a következő Brokeback Mountaint keressük, hanem olyat, ami valósan ábrázolja a melegeket.
Egyhetes magyar nyelvtanfolyamot tartott a Párizsi Magyar Intézet azoknak a francia fiataloknak, akik augusztus 8. és 15. között a Sziget-fesztiválra készülnek Budapestre. Európa egyik legnagyobb fesztiváljára tavaly több mint 10 ezer francia fiatal jött Magyarországra, ezért a párizsi intézet úgy döntött, hogy "Szigetes nyelvtanfolyamot" szervez számukra - tájékoztatta az intézet az MTI-t.
Budapesten ad koncertet Orszáczky Miklós "Jackie", a magyar blues és rock kimagasló alakja, énekes és basszusgitáros. A Syrius egykori vezéregyénisége hétfőn az A38 Hajón lép fel élettársával, Tina Harroddal.
Az orrszarvú és a tapír új kifutóját avatták szerdán a veszprémi vadasparkban, az intézmény szponzorainak találkozóján pedig átadták az árverés nyertesének Gera Zoltán, válogatott labdarúgó 11-es számú mezét. Az orrszarvú kilencezer négyzetméter alapterületű kifutója 9,3 millió forintba került, a tapíré pedig (600 négyzetméternyi) 7,8 millióba - mondta a létesítmények avatóján a vadaspak…
A Krétakör Színház Schilling Árpád által rendezett, kizárólag iskolákban játszott hamlet.ws című előadása augusztusban már a felnőtt közönség számára is látható Budapest 3 gimnáziumában.
Áll a bál a New Order háza táján. A zenekar basszusgitárosa, Peter Hook igencsak nehezen emészti meg, hogy egykori csapattársai nélküle is folytatni kívánják a közös zenélést, méghozzá továbbra is New Order név alatt. Hook most perrel fenyegette meg régi zenekarát.
Ha már tudod melyik koncert érdekel a legjobban, de még nem hallottad a zenekar legújabb albumát, hallgass bele a számokba, vagy töltsd le őket a Songo-ról!
Márai Sándor prózai epigrammagyűjteményét, a Négy évszak című kötetet jelenteti meg Márai-sorozatának legújabb darabjaként a Helikon Kiadó - közölte a könyves műhely irodalmi vezetője az MTI-vel szerdán. Ambrus Éva elmondta, hogy az augusztus 10-e körül megjelenő kötetben a Füves könyvhöz hasonlóan rövid bölcsességek, Márai "sűrített világképei" olvashatók, ezek azonban a Füves könyvben…
Komorabb hangulatú munkák érkeztek az idei ARC-pályázatra, mint eddig bármikor - összegezte Bakos Gábor zsűritag, a szervező kft. ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten, a versengésre benyújtott plakátok értékelésének finisében. "(...) volt már ennél jóval színesebb, szellemesebb, viccesebb anyag, idén biztos, hogy komorabb lesz, mint eddig bármikor" - mondta Bakos Gábor. Az Élni és túlélni…
Csütörtökön kezdődik Alföldi Róbert első nagyjátékfilmjének forgatása; a Nyugalom című alkotás főszerepeiben Udvaros Dorottyát, Makranczi Zalánt valamint Gryllus Dorkát láthatja majd a közönség - erről maga a rendező beszélt szerdán az MTI-nek. Mint Alföldi Róbert elmondta, Bodzsár István producer kereste meg A nyugalom című regény megfilmesítésének ötletével. Bartis Attila könyve a sötét…
Megkezdődött a KASZA fesztivál az észak-borsodi Kazincbarcikán: öt napon át, öt színpadon száz fellépő szórakoztatja a közönséget. Megfenték a KASZÁT Barcikán, de természetesen szó sincs jobbágylázadásról, csak arról, hogy immár negyedszer rendezték meg a KAzincbarcikai SZAbadidős Napokat. Bátyi Attila, a rendezvény főszervezője az MTI-nek arról számolt be, hogy négy évvel ezelőtt, amikor először…
Joe Zawinul koncertjének másnapján lép színpadra a 74 évesen is örökifjú Wayne Shorter, korunk talán legismertebb dzsessz szaxofonművésze és zeneszerzője.
Farkas Ottó legújabb képei a szürrealizmus örökének folytatói - különleges, borzongató, mégis, e felkavaró élmény után megnyugtató, túlzás nélkül, meditatív hangulattal.
Szinte hihetetlen, de már majdnem egy hónap telt el azóta, hogy legutóbb új Judd Apatow-vonatkozású filmes hírt közöltünk. Itt az ideje, hogy véget vessünk ennek az áldatlan állapotnak, hiszen kijött a sejthetően napi 24 órát robotoló Apatow produceri irányítása alatt készült Drillbit Taylor című vígjáték előzetese. Az Amerikában jövő márciusban moziba kerülő komédia főhősei a suli menő srácai…
A lemeziparban szinte mindenki ezekre a hetekre időzíthette a szabadságát, mert most a Kornon kívül egyetlen ismertebb előadó sem jelentetett meg lemezt. Így aztán néhány kevésbé híres énekest is bemutathatunk eheti lemezajánlónkban, mely dióhéjban az alábbiakról szól: a Korn makacs küzdelméről saját maga ellen, Common harcáról legutóbbi sikerlemezével szemben, továbbá két énekes-dalszerzőről: egy…
Jandó Jenő zongoraművész és az Akadémia Vonósnégyes mellett idén osztrák, cseh és szlovák zenészek is fellépnek a 9. Nagycenki Művészeti Napok kamarazenei koncertjein. Az augusztus 3. és 13. között a nagycenki kastélyban és a Széchenyi István Emlékmúzeumban megrendezendő fesztiválon a zenetörténet minden részéből lesz szerző, akinek a művét előadják - közölte Kenessei Károly, az emlékmúzeum…
A L'ecsó című rajzfilm a barátságról, a családi szeretetről és származásunk büszke vállalásáról szól, egy főzni vágyó patkány sorsán keresztül. A vidám családi mese visszafogottabb, mint a Pixar legutóbbi alkotásai, de a recept a szokásos: sok cukiság a gyereknek, néhány poén a szülőnek.