Az antwerpeni Toneelhuis mozgásalapú tárgyszínházi előadása látható március elején a Merlinben, a LOW Kultfeszt keretében. Az 5-ei előadás előtt nyilvános kerekasztal-beszélgetésre várják az érdeklődőket a holland, belga és magyar színházi struktúráról.
A Szegedi Kortárs Balett megtartotta jubileumi évadjának második sajtótájékoztatóját, ahol ismertették az együttes munkájának legújabb állomásait és szó esett többek között a legközelebbi premierről, a héten debütáló A tudattalanról is.
Janet Jackson új kiadóhoz szerződött, s ez erősen rányomja a bélyegét legújabb korongjára is, mely frissebb, modernebb és ropogósabb lett, mint két évvel ezelőtti albuma. A festői angol vidéket választotta az elektrodiszkót folkra felcserélő Goldfrapp, míg Erykah Badu hosszabb szünet után villant egy jól sikerült új hiphop/neo-soul lemezzel, melynek ígérete szerint még az idén követni fogja a…
Aki az MTV Europe-on nőtt fel a kilencvenes évek elején, biztos emlékszik az 1991-es MTV Video Music Awardsra, ahol tízpercenként kapott díjat az R.E.M. Losing My Religion klipje, Michael Stipe folyamatosan hámozta le magáról a pozitívabbnál pozitívabb üzenetű pólókat és többször felráncigált magával a pódiumra egy szerény mosolyú indiai férfit. Ő volt Tarsem Singh, a klip rendezője, aki azóta…
Egyfajta befejezetlenséget, valamilyen köztes állapotot kerestem - mondta Rudolf Péter új darabjáról, a Keleti pályaudvarról az InfoRádiónak. A rendező szerint a darab történetei összeállnak egy egésszé, egy érzetté az országról.
Egy darab sín, amelyről még senki nem tudja biztosan, hová vezet. És körülötte egy egész ország... Állunk a peronon, várunk, a vonat persze késik, és a mindennapi rohanást hirtelen megszakító rövid szünetben kénytelenek vagyunk körül nézni ebben a XIX. század végén épült gyönyörű csarnokban.
A brit sertéstartó gazdák dalban mondják el gondjaikat és kérnek segítséget; az internetes iDisznó lejátszón meghallgatható Állj ki a sonkád mellett (Stand by Your Ham) című nótát egyenesen az ágazat új himnuszának nevezik.
Itt a tavasz, dukál egy kiadós testmozgás. A fizika törvényeit meghazudtoló mutatványokra képes az, aki felcsatolja a 7League lábhosszabbítóját. A szerkezettel akkorákat lehet ugrani, hogy könnyen a holdon érezheti magát viselője.
Reggel csak úgy kutyafuttában esett szó a dohányzásról. Claudiáról az első mondata után tudni lehetett biztosan, hogy nem dohányzik. Nem mintha előítéletes lenne a dohányosokkal szó sincs ilyesmiről, ő annál nyitottabb, értelmesebb és átlátóbb , hanem nem igazán tudott érdemlegeseket kérdezni a témáról, hisz nem tudhatja, milyen hovatovább kivert kutyának lenni.
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zenei eseményeit. Tekintsük meg, mi történt február 27-én! [Dátum: 2008.02.27. 09:36]
A Variety megerősítette, hogy Jason Statham újra belebújik Frank, a szállító szerepébe. A Luc Besson irányítása alatt elindult széria harmadik felvonásában a kopasz akciósztáron túl Francois Berleand ...
Mit tehet az, aki meg akarja akadályozni, hogy házastársa hűtlen legyen hozzá? Legjobb, ha úgy intézi, hogy saját magával csalják meg. Majdnem száz éves örökifjú vígjáték férfiról és nőről, házasságról, szerelemről és a "zöldszemű szörnyről", aki – mint tudjuk – rettentően bandzsít.
Instinct. A nagy sikerű novemberi premier után újra látható a darab, mely az ösztön primitív, érzéki és animális jelentéssel bíró fogalmát éleszti fel és tölti meg új tartalommal.
A Trió 2007-ben alakult. Tagjai a magyar jazz élvonalába tartoznak, pályájuk során jelentős szakmai sikereket értek el: Sárik Péter és Frey György 2004-ben Emerton-díjat kaptak, Berdisz Tamás szintén abban az évben átvehette az Artisjus kitüntetését.
A hónap végén ismét határaink innenső oldaláról érkezik a vendég. Ő nem más, mint Rizkid, egy sorstárs, aki ugyancsak hétköznap éli ki zenei perverzóit a hét negyedik napján. A BudapestDeepCafé nevet adta neki és öregek, fiatalok, feltörekvők mind megfordultak már nála.
Az Ausztriába szakadt orosz emigransok bebizonyítják, hogy a kissebségi lét nem is olyan nyomorult: nagyszabású, viharos energiáktól duzzadó ska-punk attak, némi szláv zenei beütéssel, vodkával hajtott szputnyikkal.
A Cinetrip VJ Torna buliján Felix Haaksman egyedül rejtőzik a képzeletbeli hollandus zenekar alteregója mögött. Stílusa dub, disco és trópusi ritmusok organikus elegye. Otthona a Pulver Records.
Velence különleges város - akad, aki vitatná? A Látó szépirodalmi folyóirat februári száma ezért is választotta fő témájául, február 29-én pedig irodalmi estet szerveznek, "Egy falat Velence" címmel.
Két új Kiscsillag szerzemény került fel a Kiscsillag zenekar szeptemberben megjelenő nagylemezét beharangozó virtuális maxijára, amit a rajongók a dalok.hu-n oldalon érhetnek el. [Dátum: 2008.02.27. 11:00]
?Szenvedély? címmel különleges bemutatóra készül a Magyar Nemzeti Balett, melynek során három eltérő látásmódú koreográfus balettjét tekinthetik meg az érdeklődők a Magyar Állami Operaházban tavasszal. [Dátum: 2008.02.27. 11:10]
Michael Jackson Santa Barbara-i Sohaországa (Neverland) hamarosan kalapács alá kerülhet, ha a popsztár ki nem fizeti csaknem 25 millió dollárra (vagyis több mint négymilliárd forintra) rúgó adósságát.
A kutatók ma már szinte biztosan állítják, hogy a kor egyedülálló zsenije, Leonardo Da Vinci keze nyomát őrzik azok az elegáns, légies reneszánsz háttérben elhelyezett rajzok, amelyek egy XVI. századi sakk-könyv illusztrációiként bukkantak fel tavaly egy olaszországi magánkönyvtárban.
Színházi előadásokat, klasszikus és könnyűzenei koncerteket kínál a március 14-én kezdődő soproni tavaszi napok háromhetes eseménysorozata - mondta a szervező Pro Kultúra Kht. kulturális igazgatója.
Pesti eladhatatlan - különleges kiállítás a Palme-házban. Húzónevek pesti galériákban: Arnulf Rainer, Antonio Briceno. És a színpadokon: zajterápia DJ.Krush-sal, nyugodt reggae Max Romeóval. Drámai kiállítás Óbudán. Fiatal fotográfusok a Mai Manó Házban. Nem vénnek való vidék - az Oscar-díjas film és az alapjául szolgáló regény már idehaza is! Ektomorf: magyar világsztárok az állóhajón. Ajánlatok…
Eljött annak is az ideje, amikor az ingatlanhirdetések rovataiban a digitális otthonok is helyet követelhetnek maguknak. Összeállításunkban tíz olyan nélkülözhetetlen technológiai kiegészítőt válogattunk össze, amely egy digitális háztartásban alapkövetelmény.
A brit Q című magazin és az HMV üzletlánc közvélemény-kutatást végzett – arra voltak kíváncsiak, melyek a brit zenetörténet legjobb nagylemezei. A közel 11 ezer szavazat alapján összeállított lista élére az Oasis került: az 1994-es Definitely Maybe című albuma az első, a ’95-ös (What’s The Story) Morning Glory? a második helyen végzett.
Paul Thomas Anderson huszonöt éves korában forgatta le első nagyjátékfilmjét, A szerencse zsoldosait (1996), de a széleskörű ismertséget a következő évben bemutatott Boogie Nights hozta el számára. Ezt követte 2000-ben az ambiciózus Magnólia, majd a Kótyagos szerelem című, sajátos humorú romantikus film. Ötödik alkotása, a nyolc Oscar-díjra jelölt, letaglózó erejű Vérző olaj egy kíméletlen…
Különleges produkcióval lepik meg a közönséget A Musical Csillagai című színházi estély szervezői, március 15-én, a Dunaferr csarnokban. Adódik a kérdés, hogy ma, a musical gálák dömpingjének korában mitől lehet valóban különleges egy zenés előadás? [Dátum: 2008.02.27. 13:00]
Könnyed, elegáns, légies rajzok, szinte földönkívüliek azok a szép, reneszánsz háttérben elhelyezett rajzok, amelyek egy XVI. századi, elveszettnek hitt sakk-könyv illusztrációiként bukkantak fel tavaly egy olaszországi magánkönyvtárban. A kutatók ma már szinte biztosan állítják, hogy a rajzok a kor egyedülálló zsenije, Leonardo Da Vinci keze nyomát őrzik.
Rohonyi Gábor Konyec című első rendezése indul a 25. Miami Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, a dél-floridai seregszemlén lesz a One Water című, 14 ország - köztük Magyarország - részvételével készült dokumentumfilm világpremierje is - tájékoztatott a Magyar Filmunió.
Madonna nyilvánosságra hozta új lemezének címét, mely az utolsó kiadványa lesz eddigi lemezcégénél, a Warner Brothersnél. A Hard Candy címre keresztelt album április 29-én kerül a boltok polcaira.
Az RTL Klub akár már jövőre új, országos adót indítana, hogy három év múlva is piacvezető legyen. A csatorna nem gyáva, csak olyan jól dolgoznak, hogy nem kell nagyon kapkodniuk, a Barátok közt pedig még évtizedekig velünk lehet. Interjú Dirk Gerkensszel, az RTL Klub vezérigazgatójával.
Lecserélte a teljes vezetést a Tv2 tavaly nyáron kinevezett új vezérigazgatója, aki szerint még hagyni kell egy kis időt az új szakembereknek. A csatorna támadásba lendül tavasszal, egy nagy amerikai filmstúdiót már átcsábítottak az RTL Klubtól.
Kéthetente közösen énekelnek, muzsikálnak debreceni klinikájukon a pszichiátriai járóbetegek. Orvosaik egyetértésével, s egy fiatal doktornő szervezésével, aki maga is éppúgy lelkes híve a zeneterápiának, mint a gyógyhatást önmagukon érzékelő betegei. [Dátum: 2008.02.27. 13:40]
Megbízott vezetőként Kardos Ernő irányítja a jövőben A szólás szabadsága című műsort, miután az eddigi főszerkesztőt, Rangos Katalint a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökévé választotta hétfőn az Országgyűlés.