"A nagy ego. Én szeretlek téged! Én is. Magamat." címmel tartja április 10-i előadását a Pszichoszínház, hagyományosan este 10 órakor Budapesten, az Új Színházban - tájékoztatta az MTI-t Bácskai Júlia, a sorozat szervezője.
Az osztrák közönség is megismerheti a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a West End Színház társulatának idei sikerdarabját, az Aidát: a musicalt júliusban Klagenfurtban adják elő - mondta el az MTI-nek a teátrum igazgatója.
A Barbárok a kapuknál című film, Denys Arcand alkotásának vetítésével kezdődik meg a Kanadai filmhét kedden, a Frankofónia ünnepe keretében, a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban. A rendezvényt Pierre Guimond, Kanada magyarországi nagykövete nyitja meg.
Elhunyt Neil Aspinall, Paul McCartney és George Harrison gyerekkori barátja, aki az Apple Corps vezetőjeként, személyi titkárként több mint négy évtizeden át segítette a Beatlest, intézte az együttes ügyeit. Hatvanhat esztendős volt, New Yorkban tüdőrák következtében hunyt el.
A világ legdrágább hegedűje szólalt meg a hétvégén egy ingyenes koncerten Moszkvában: a Makszim Viktorov orosz vállalkozó és gyűjtő által idén vásárolt hangszert Pinchas Zuckerman neves izraeli hegedűművész szólaltathatta meg, aki többek között Bach- és Mozart-műveket játszott rajta.
Baranyai László személyében újra van énekese a nagy múltú hard-rock formációnak. Az együttest a Kőbányai Zenestúdió egyik próbatermében kerestük fel, ahol a zenekarvezető Schuster Lóránttal és az új énekessel beszélgettünk. [Dátum: 2008.03.25. 07:00]
A mátyásföldi Erzsébetligeti Színházban, az együttes számára új helyszínen lép föl az After Crying zenekar pénteken este - közölte Herédi Andrea, a koncertet szervező Periferic Records munkatársa. A kiadónál jelent meg 2007-ben az After Crying első DVD-je.
Kulisszabejárással, beszélgetéssel, kiállítással, nonstop videóvetítéssel és előadásokkal várja az érdeklődőket a színházi világnapon, március 27-én a miskolci Nemzeti Színház és a Színháztörténeti Múzeum.
A Színházi Világnapon, március 27-én 11.00-kor sajtótájékoztatót tart a Bárka Színház, a Bárka Kávézóban. Az eseményen többek között a színház új igazgatója, Seress Zoltán beszél terveiről.
My Heart Will Go On, a Titanic című film betétdalát Celine Dion olyan varázslatosan adta elő, hogy többen meghatódtak közben. [Dátum: 2008.03.25. 09:10]
Képzelj el egy világot, ahol a menők 56k-s modemmel száguldoznak az "információs szupersztrádán", ahol Straub Elek a főgonosz ahol az e-mail címmel rendelkezőket majdnem ugyanúgy, névről ismerik egymást, mint ma a twitterezők, ahol egy átlagos család havi költségvetését felborítja egy napi 1 órát "szörfölő" internetfüggő ahol a "szakma" tátott szájjal figyeli, hogy egy üzleti…
Francia-kanadai filmhét kezdődik kedden este a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban. A filmnapok keretében hét kortárs alkotást tűznek műsorra a szervezők. A rendezvényt Pierre Guimond, Kanada magyarországi nagykövete nyitja meg.
Végre néhány géppisztolyos kép is előkerült Michael Mann gengszteres filmjének forgatásáról, amiben Johnny Depp az alkoholtilalom hírhedt bűnözőjét, John Dillingert játssza.
Két színészlegenda, Christian Bale (Batman: Kezdődik) és Russell Crowe (Gladiátor) csap össze a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmjében április 3-án az Uránia moziban. A Börtönvonat Yumába (3:10 to Yuma) című westernfilm az első a mintegy hatvan alkotás közül, mellyel a Titanic Fesztivál a nagyközönséget várja április 3. és 13. között. A film - egy 1957-es klasszikus feldolgozása - a…
James Blunt, a listavezető lemezekkel és számos díjjal büszkélkedő, sokoldalú brit popénekes október 25-én a Papp László Budapest Sportaréna koncertvendége lesz. [Dátum: 2008.03.25. 11:00]
A Horton című elefántos animációs film megőrizte vezető pozícióját az amerikai mozikasszáknál: második hétvégéjén 24,6 millió dollár bevételre tett szert, mellyel együtt tíz nap alatt már 86 milliónál tart. Ez 45%-os visszaesést jelent a múlt hétvégéhez képest, ami nagyobb zuhanás, mint amit a Jégkorszak produkált anno, de kisebb, mint a Jégkorszak 2-é. Tyler Perry legújabb komédiája, a Meet the…
Elhunyt Neil Aspinall, Paul McCartney és George Harrison gyerekkori barátja, aki az Apple Corps vezetőjeként, személyi titkárként több mint négy évtizeden át segítette a Beatlest, intézte az együttes ügyeit. Hatvanhat esztendős volt, New Yorkban tüdőrák következtében hunyt el.
Holtan találták Corinne Bailey Rae brit énekesnő férjét a hét végén. A szintén zenész Jason Rae halálának okát egyelőre nem ismeri a rendőrség, bár többen feltétezik, hogy kábítószer-túladagolásban hunyt el.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a világhírű énekesnő, Corinne Bailey-Rae férje. A 31 éves Jason Rae holttestére szombaton találtak rá a rendőrök Leedsben a Hyde Parkban, a férfivel aranylövés végzett.
Április 3-án nyit a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A filmes mustrát a Börtönvonat Yumába című film nyitja, amelyben Christian Bale (Batman: Kezdődik) és Russell Crowe (Gladiátor) csap össze.
Hogy milyen egy Bob Marley-ról szóló film Bob Marley zenéje nélkül? Nos, hamarosan megtudjuk, a zenész családja ugyanis nem járult hozzá, hogy a Weinstein Company-nál készülő életrajzi film felhasznál...
Lelőttek egy, a legendák turulmadarának tartott kerecsensólymot a hevesi síkon. A jeladóval ellátott példány tudományos megfigyelés alatt állt, egymillió forintos eszmei értékén túl a kutatómunka anyagi és eszmei kára is jelentős – tudtuk meg a madártani egyesülettől. A környéken már több védett ragadozó madarat is elpusztítottak.
A Baltazár Színház premierje lesz kedden este a Budapesti Kamaraszínház Tivoli játszóhelyén. A Kőválasz című előadásban neves vendégművészek is szerepelnek.
A Star Wars-rajongók már nagyon-nagyon mérgesek Harvey Weinsteinre, aki átszabta a Fanboys című Star Wars-fan-filmet, mert nem tetszett neki, hogy az egyik szereplő rákos, és újraforgatta a jeleneteket, hogy a fiú egészséges legyen.
Amíg Beyoncé Knowles újabb és újabb moziszerepeket kap, addig a Destiny’s Child másik két tagja a Broadway-en kamatoztatja színésznői képességeit. Michelle Williams után Kelly Rowland is kitipeg a világot jelentő deszkákra, köszönhetően Beyoncé faterjának.
Keanu tavaly egyáltalán nem mutatkozott a mozivásznakon, előtte pedig a rossz emlékű Ház a tónál-ban levelezett Sandra Bullockkal, de hamarosan visszatér: Az utca királyai című krimiben ismét rendes férfit alakít, aki nyomoz, iszik és persze lő. Írtunk már David Ayer filmjéről, most itt az előzetes és a Cinemablendnek köszönhetően néhány forgatási kisfilm is, amelyek bepillantást engednek a…
Április 3-án nyit a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A filmes mustrát a Börtönvonat Yumába című film nyitja, amelyben Christian Bale (Batman: Kezdődik) és Russell Crowe (Gladiátor) csap össze.
A hétfőn tapasztalt havazás szokványos jelenség, nem írhatjuk a klímaváltozással járó szélsőséges időjárás rovására: a befagyasztott húsvéti programot a ciklonális áramlás számlájára kell írni. A természetben is van még annyi tartalék, hogy kihúzza a fagyos napokat, a kullancsok pedig mindent túlélnek - havazás utáni körkép a FigyelőNeten.
Woody Allen harmadik Scarlett Johanssonnal készült filmje, a Vicky Cristina Barcelona valószínűleg a cannes-i filmfesztiválon debütál majd, de a minden évben új filmmel jelentkező mester már forgatja is New York-ban következő alkotását. Említettük már, hogy a romantikus vígjátékban az amerikai komikus, Larry David (Félig üres) és Evan Rachel Wood (Tizenhárom, Kalifornia királya) játszik, de most a…
A szegedi siker után pénteken Budapesten is bemutatják Juronics Tamás és Duda Éva közös produkcióját, A tudattalant - közölte a Szegedi Kortárs Balett sajtóreferense kedden.
Erdélyi Laciék kitettek magukért, fennállásuk eddigi legdrágább klipjét hozták össze a magyarországi sztárrendezővel, Indiánnal [Dátum: 2008.03.25. 13:00]
Többszáz millió alkalommal jelenik meg 2008 március 25-én Bartók Béla a nagyvilágban az internetezők monitorján, mivel a vezető internetes kereső, a Google a híres magyar zeneszerzőt, zongoraművészt és népzenekutatót ábrázolja mai logójában. [Dátum: 2008.03.25. 13:11]
Tucatnyi külföldi újságíró utazik szerdán Lhászába, hogy „megismerje az igazságot" az utóbbi hetekben történt zavargásokkal kapcsolatban - jelentette be kedden a kínai külügyminisztérium. Eközben szabadlábra helyezték azokat tiltakozókat, akik hétfőn megzavarták az olimpiai lánggyújtási szertartást. A kínai média elhallgatta az incidenst.
Kamondi Zoltán a legjobb rendező díját nyerte el Dolina című filmjéért a tiburoni filmfesztiválon, Kaliforniában - tájékoztatott a Magyar Filmunió kedden.
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny Szegeden. A rendezvény a mai napon kezdődött és egészen vasárnapig tart. [Dátum: 2008.03.25. 16:50]