Az angol szintipop-duó bő húsz éves pályafutásának újabb mérföldkőhez érkezett tavaly: koncertet adott a legendás Royal Albert Hallban. A másfélórás műsort tartalmazó DVD-n végre DTS hangot is találunk, ám a borítón feltüntetett egyetlen árva extra ne tévesszen meg senkit: rengeteg REJTETT csemegével bír a korong!
Talán nincs zenekar Magyarországon, ami annyi tehetségkutatót nyert volna, mint az 1996-ban alakult Vad Fruttik. Ehhez képest még mindig nem világsztárok, pedig az italodiszkótól az elektropunkig terjedő zenei világ, a hipervicces szövegek mind erre predesztinálná az együttest.
Az Euro-Med Party célja, hogy a művészeteken - zene, tánc, képzőművészet - keresztül bemutassa a régió hangulatát, életérzését. Fellépők: Las Mujeres, Khalifa Együttes és Barátai, Tündérground
[1907. december] A nagy közönség pedig azért is elismeréssel illetheti Fabó könyvét, mert tudományos tartalma mellett is messze elkerüli a tudákosságot, s igen sokszor az olvasó szívéhez szól...
A zenekar nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy felléphet a Művészetek Palotájában, és a különleges alkalomra különleges produkcióval készül. Történetében először unplugged koncertet ad, amelyen két első korongjának dalai mellett a készülőben levő harmadikról is elhangzanak számok.
Egy fiatal és intelligens tatabányai zenekar, kis elektronikával, kis rockkal és elsőrangú szövegekkel a rock gyökereihez térve vissza vág pofon és símogat. Társadalomkritika drum and bass-ra.
Egészestés emlékidézés a breakbeat, bigbeat és electro nagy korszakából Mesterházy, TB Gon, Erká, Marvin és Grasshop segítségével május 10-én, szombaton a Merlinben!
Az Amorf Ördögök tagjaiból verbuvált Péterfy Bori & Love Band egy éves születésnapját ünnepli! A csapat tavaszi turnéjának újabb budapesti állomásán, a Trafóban különleges felállásban koncertezik.
Japán ugyan messze van, de legjobb underground zenekarainak híre Magyarországra is elér: a Boris e színtér egyik legismertebb együttesévé nőtte ki magát az elmúlt években. A Growing kéttagú formáció szintén nem új név a műfaj szakavatott ismerői számára
A 23 éves lemezlovast még kevesen ismerhetik, hiszen a feltörekvő nemzedék tagja, de azért csinált már néhány hangos partit. Valószínű, hogy hallunk még róla, mert rendkívül alázatos, minden kritikát meghallgat, és azokat beépíti a munkájába. [Dátum: 2008.05.10. 09:00]
A Hír Televízió a zeneszerető közönség nagy örömére elindította a Buké címet viselő szórakoztató műsort, amely kéthetente szombaton fél tízkor látható. Mint minden adásban, ezen a szombaton is Marcsi vendége lesz Laár András, aki ezúttal a ?Költő? szerepében feltárja a nőkhöz fűződő különleges viszonyának eszenciáját... [Dátum: 2008.05.10. 09:25]
[1907. második félév] A ép ezért érdekel és izgat még ma is, mert nemcsak írót, gondolkodót látunk benne, a ki jelentékeny pontokon meghatározta egy évszázadra az emberiség gondolkodását, hanem embert is, a legemberebb ember egyikét...
Szombaton mutatja be Irvine Welsh világhírű regénye, a Trainspotting színpadi változatát a Budapesti Kamaraszínház. Mint Németh Ákos, a darab rendezője és fordítója az MTI-nek elmondta, az előadáshoz egyaránt merített ötleteket a könyvből, a filmből és Harry Gibson West Enden bemutatott darabjából, de a Tivoliban játszott verzió egy saját, új változat lesz.
[1907. december] Ha Ferenczynek sikerül könyvével megerősíteni a meglehetősen meglazult kapcsokat Csokonai és a mai magyar olvasóközönség között, már akkor is nagy dolgot művelt...
Négy kitűnő rock muzsikus sorsszerű találkozásának, 12 évi együttműködésének eredménye: 7 nagylemez, 3 és fél kislemez, számtalan hazai és külföldi koncert, és nem utolsó sorban ? a közönségsiker. Bár szakmai életpályájuk nem mutat töretlen diadalmenetet, utólag visszatekintve, mégis megállapítható, hogy fontos és maradandó értéket alkotva járultak hozzá a magyar rockzene egyetemes történelméhez.…
Kikerült az első hivatalos teaser (figyelemfelkeltő kisfilm) a Hősök új évadáról, amit azért rejtünk az ugrás utánra, mert itthon még nem ment le a második évad sem (ha valaki tudja, mit tervez a TV2, kommentelje be), és nem akarunk kicsit sem spoilerezni. Az évadpremier háromórás lesz, amiből az első egy felzárkóztató epizód, majd jön egy duplarész, yeah. Bemutató: szeptember. [...] Bővebben!
Elkészült a Cozombolis új dalához nemrég forgatott videoklip. Aki megnézi, biztos, hogy azonnal "Fülig ér a száj"-a, hisz pontosan erre utal Koziék friss, vidám és laza hangulatú dala. "Nincs baj, amíg fülig ér a száj / ameddig jólesik, mindent csak addig csinálj!" - ezekkel a sorokkal dobják fel a zenekedvelők hétköznapjait a zenekar tagjai új szerzeményükkel, amely egyben a szeptemberre várható…
A Disco Shit formáció oszlopos tagjai és a hazai house szcéna meghatározó alakjai, Soneec és Lauer 13 évvel ezelőtt kezdték el együtt pályafutásukat, de ez az első kiadvány, melyet közösen válogattak és mixeltek.
A Budaörs óvárosában immár tíz éve működő Játékszín májusban is a szórakoztató, könnyed bohózatokra és vígjátékokra helyezi a hangsúlyt. A Budapesttől néhány kilométerre elhelyezkedő település kulturális vérkeringésének központja neves színészeket és rendezőket vonultat fel a szerelmesek hónapjában.
Világsztárok ünneplik június 27-én Nelson Mandela volt dél-afrikai elnököt, egykori polgárjogi harcost a 90. születésnapjára szervezett londoni koncerten. A Hyde-parkban már biztosan ott lesz a Paul Rodgersszel kiegészült Queen, a Sugababes, Annie Lennox, Leona Lewis és sok más híresség. Nem ez az első ilyen, Mandela nevével már több nagyszabású koncertre is sor került, és írtak is hozzá dalt,…
Ákos, Moór Bernadett, Erdélyi Laci, Károlyi Andrea. Az interneten is fogható Nap Rádió sztármagazinjában ezúttal velük kávézgat Kóczán Bálint szombaton. A Starcafé most is exkluzív információkkal, kulisszatitkokkal szolgál a rajongóknak. [Dátum: 2008.05.10. 12:16]
[1907. december] Egy ablaka lesz a szobámnak És arczomon ezer redő S száz lépésre a temető. Kis temető a falu alján, Olyan szelíd s mégis merész? Holdas éjen szemembe néz...
Premierre készül a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata: a szabolcsi színművészek szombaton mutatják be Alan Jay Lerner és Frederick Loewe klasszikus musicaljét, a My Fair Ladyt - közölte a teátrum sajtóreferense az MTI-vel. [Dátum: 2008.05.10. 13:08]
[1907. december] Ismertem egy szép, barna asszonyt, Ottan lakott az alsó végen; Piros rózsák nyilottak arczán, Öröm sugárzott két szemében. Ha arra jártam, mindig egyre...
Szombathoz képest sehol egy szupermozi vagy ilyesmi, de azért könnyen sikerülhet a tévézés hajnalig, mert érdekes filmek lesznek dögivel. Olyannyira, hogy az Uri Geller-utódjelölteket (A kiválasztott, Tv2, 19:30) simán kihagyhatjuk, még akkor is, ha az egyik vendég valamelyik szőke modellcsaj lesz állítólag nagyon szűk ruhában. A Reaper - Démonirtók (AXN, 20:05) rajongóinak nincs kérdés, a…
Április végén végre megjelent a Portishead oly régóta várt harmadik albuma, melynek nemes egyszerűséggel a Third címet adták. Vajon meghaladható-e az eddigi életmű? Vajon tudnak-e a 10 éve várt lemezzel valami izgalmasat létrehozni? Ezek a kérdések foglalkoztattak a Third hallgatásakor. A válasz: igen, meghaladható és igen, tudnak. [Dátum: 2008.05.10. 15:00]
A Dire Straits frontembere, az együttes '88-as feloszlása után önálló karrierbe kezdett. Jöttek is a szólóalbumok szépen sorjában, most itt a hatodik, a 2007-es, Kill to get crimson címmel. Május 12-én saját, és legendás zenekarának dalaival kápráztatja el a hazai közönséget a Budapest Sportarénában este 20.00-kor.
Az énekesnő nemrég tért haza Németországból, ahol Janis Joplin eredeti zenekara a Big Brothers & The Holding Company-val lépett fel. Rúzsa Magdi a németországi koncertről elsőként a zene.hu olvasóinak számolt be. [Dátum: 2008.05.10. 15:38]
Akinek a második név keveset mond, annak biztos feldereng az igazság a ?Forró Szél? című sorozat hallatán. Ennek a produkciónak volt a főszereplője Ljubisa Samardzics, alias Surda. [Dátum: 2008.05.10. 17:06]
Mága Zoltán hegedűművész ezúttal nyugdíjasokat vett le a lábáról. Nemcsak játéktudásával lepte meg azonban idős vendégeit, hanem "főzőtudományával" is.
Kvízjátékok, sörös kacsa, csocsóasztal, bábkészítők és élő koncertek várták az érdeklődőket a harmadik alkalommal megrendezett Európai Utcafesztiválon a budapesti Erzsébet téren.
A Szegedi Zsinagógában két kiállítás nyílik, köszönetként díjakat adományoznak, végül pedig a Budapest Klezmer Band hangversenyével zárul az Izrael állam megalakulásának hatvanadik évfordulóját ünneplő eseménysorozat vasárnap - tájékoztatta az MTI-t a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.
Kvízjátékok, sörös kacsa, csocsóasztal, bábkészítők és élő koncertek várták az érdeklődőket a harmadik alkalommal megrendezett Európai Utcafesztiválon a budapesti Erzsébet téren.
2008. május 13-14-én újra találkoznak a gazdasági igazgatók a nyíregyházi színházban. Ahogy a korábbi években évente kétszer találkoznak a gazdasági igazgatók, hogy megvitassák a színházak aktuális gazdasági kérdéseit.
Gaetano Donizetti, a tizennyolcadik század egyik legjelentősebb olasz zeneköltője összesen hatvanhat operát írt. A szélsőségek mesterének is nevezhető szerző művei között megtalálható az egyik legmulatságosabb vígopera, a Don Pasquale is, de Donizetti írta a tragikus hangú Lammermoori Lucia-t is, amelyet 2008. május 9-én mutat be a Csokonai Színház. A Walter Scott regénye alapján készült opera,…
Május 14-én, a cannes-i filmfesztivál nyitányával egyidőben, elindul a Francia Filmhónap, a filmklik legújabb filmfesztiválja. A filmhónap keretén belül olyan filmeket nézhetünk meg on-line, melyek tö...
Három nap alatt csaknem ezer műtárgyat árverez tavaszi aukcióján a Polgár Galéria. Előbb festményeket, bronz kisplasztikákat, bútorokat, majd ezüst használati- és dísztárgyakat, ékszereket, Zsolnay- és más 19-20. századi kerámiákat, judaika tárgyakat visznek kalapács alá, majd a harmadik napon, az Idő urai elnevezésű tematikus árverésen órákat. Az aukciók összkikiáltási ára meghaladja a 200 millió…