Új római kori múzeum nyílt meg a pünkösdi hétvégén Bécsben, hogy az osztrák főváros területén egykoron állt római kori katonai tábor, Vindobona történetét felelevenítse.
A filmek többségében a nagymamák szerepe csak egy-két jelenetre, maximum pár aranyköpésre korlátozódik. Természetesen nem rájuk koncentrálunk, hanem azokra a különleges asszonyságokra, akik rendhagyó dolgokat tesznek családjuk érdekében - mint például az unokája műtétjére üzletszerű kézimunkázással gyűjtő Irina Palm. Összeállításunk nagyijai füvet termesztenek, elcsábítják lányuk pasiját,…
John McLaughlin, a világ egyik legkiemelkedőbb, legtechnikásabb jazz- és jazzrock gitárosa a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán ad koncertet május 22-én, szombaton este. A gitárvirtuóz Industrial Zen című világturnéja keretében érkezik Budapestre új zenekarával.
Tomás Bican cseh fotóművész kiállításával veszi kezdetét szerdán a Prágai Napok Budapesten című rendezvénysorozat; a vasárnap záruló programokat a Prágai Szimfonikus Zenekar koncertje és a cseh sörfesztivál is színesíti - tudatta Gál Róbert, a Cseh Centrum kultúrreferense.
Pikánsnak és politikailag egy cseppet sem korrektnek ígérkezik Oliver Stone Bush-filmje, mely egy nemrég napvilágot látott közlemény szerint októberben, közvetlenül az amerikai elnökválasztás előtt ér...
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara 2008. július 21-30. között nyolcadik alkalommal rendezi meg az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját szakközépiskolás diákok, főiskolás és egyetemi hallgatók, valamint fiatal zenetanárok számára. [Dátum: 2008.05.12. 08:00]
Ezerkétszáz watton dübörög fel a Led Zeppelin klasszikusa, a Whole Lotta Love, amikor beindul tekervényes ösvényén egy fehér-ezüst színű hullámvasút. A helyszín a dél-kaliforniai Hard Rock Park.
"Meghökkentő, néha sokkoló jelenetek jellemzik a darabot, de még a legfelkavaróbbaknál is muszáj nézni.(...) Körülbelül egy órányi olyan élmény, amiben egyszer legalább mindenkinek részesülnie kéne."
Winand Gábor legújabb korongján az egyik legjelentősebb magyar jazz-zongoristával, Szakcsi Lakatos Bélával hallhatjuk duóban. Pályáján a túlnyomórészt jazzstandardek egyéni feldolgozásait tartalmazó lemez jelentős mérföldkő, s koncertje első részében e felvételsorozat anyagából válogat
[1908. első félév] Ezért aztán szegény ember maradt teljes világ-életében s mikor időnek előtte meghalt, támasz nélkül, kenyér nélkül maradt utána a családja...
Semmivel sem összetéveszthető hangzásviláguk stílusteremtőnek bizonyult. A különböző kelet-európai és balkáni kultúrákból kiemelt népzenei elemek tudatos ötvözete találkozik saját dallam- és ritmusvilágukkal, kel új életre, és alkot önálló egységet.
A nagymultú dán progressziv metál zenekar Paradox II: Collision Course című vadonatúj nagylemezének turnéján érkezik a Hajóra Andre Andersenék egyszerre lírai és kőkemény rockjával.
Az utcákat lomtalanításkor ellepők nem céltalan turkálók, egyszerű hajléktalanok. Jól szervezett ökoszisztéma vonul kerületről kerületre. Riportereink felderítik a szereplőket és a rejtett összefüggéseket. Kádár idején jobb volt a szemét is. Videó.
Milyen is volt az első? Újra erre a kérdésre kerestük a választ, s természetesen most sem másra, mint az első fellépésre gondoltunk. Jamie Winchester után ezúttal Erdőhegyi Brigitta osztotta meg emlékeit a zene.hu olvasóival. [Dátum: 2008.05.12. 10:00]
Frank Zappa özvegye is beszállt abba a tervbe, amellyel mellszobrot állítanának a nagy szatírikus zeneszerző-gitáros-énekes szülővárosában, Baltimore-ban. Az ötlet különös módon nem az amerikai keleti parti városból, még csak nem is az Egyesült Államokból indult el, hanem Zappa litván rajongóitól. Vilniusban ugyanis már 1995 óta áll a muzsikus mellszobra és ennek másolatát ajánlották fel…
Lajos György Árnyék nélkül és Pap Gyula fotográfiái címmel két kiállítás nyílik csütörtökön a Mai Manó Házban Budapesten. Bánkuti András, az Árnyék nélkül című tárlat kurátora az MTI-nek elmondta: azért rendezik egyszerre a két kiállítást, mert így nagyobb az esélye annak, hogy a látogatók mindkét tárlatot megnézik, s a különböző fotográfiai irányzatok alkotásait megtekintve véleményt alakítanak…
Akarva, akaratlanul, de szinte mindenki politizál, még a zenészek is. Úgy is mondhatnánk, hogy ők különösképpen, hiszen a médium, melyben közvetítenek rendkívül széles közönséghez jut el, és talán olyan módon, melyhez fogható hatást más közeg nem képes elérni. [Dátum: 2008.05.14. 13:00]
[1908. január] A nagy körút során dörög a társzekér, Elébe fogva két öreg, izomba állat, Két szürke paripa, két szomorú egér. Míg jobbra, balra új batárok zaja vágtat...
Pünkösd a Szentlélek eljövetele, az egyház születésnapja. Sokféle népszokás kapcsolódik hozzá, a májusfa állításától a pünkösdi zarándoklatig. Vancsó Zoltán képei a világ öt helyszínéről.
Rég szórakoztam ilyen jót, mint a Szegedi Kortárs Balett előadásán. A Juronics Tamás-rendezte Hattyúk tava újításai révén az első pillanattól kezdve a szokatlanság idegen gyönyörébe bújtatják, újra felfedezendővé teszik a klasszikus Csajkovszkij-balettet. A színpadi álomvilágban igen erőteljes mozgó élőképekben, a modern pszichoanalízis eszköztárából merített értelmezés szerint elevenedik meg a…
Minden amerikai focis lány leszbikus, 150 kilós és ronda. Állítják sokan, pedig. A Wolves Ladiesben az elkapónak műkörme van, ezért finoman kell dobni neki.
Jurij Basmet orosz brácsaművész és az általa egykori tanítványaiból alakított Moszkvai szólisták együttes szinte csupa Stradivarival adott koncertet a hétvégén az orosz fővárosban.
A cannes-i verseny ismeretlenjei címmel Ari Folman izraeli, Eric Khoo szingapúri és Brillante Mendoza fülöp-szigeteki rendező mellett Mundruczó Kornélt mutatta be hétfőn a Le Monde című francia napilap.
Nem nagyon írtunk az idén készülő pilotokról, szereplőválogatásokról, mert a sztrájk utáni (és esetleges újabb sztájk előtti) időszak meglehetősen kaotikusra sikeredett.
Jurij Basmet orosz brácsaművész és az általa egykori tanítványaiból alakított Moszkvai szólisták együttes szinte csupa Stradivarival adott koncertet a hétvégén az orosz fővárosban. A hangszereket - 9 Antonio Stradivari hegedűt, egy-egy Stradivari brácsát és csellót, két Guarneri brácsát, egy csellót és egy bőgőt, egy Gasparo da Salo brácsát és Francesco Stradivari csellót - a Különleges Hangszerek…
A Christina Aguilera koncertjére szeretnénk meghívni téged és partneredet, melyet a Palace MOM Park moziban vetítünk le 2008. május 20-án, kedden 19 órai kezdettel! Ne hagyd ki! Zene, amit látni kell. [Dátum: 2008.05.17. 17:50]
Aki teheti, biztosan megpróbálja kiélvezni a hosszú hétvége utolsó pillanatait, kifacsarni, amit még lehet. És ha van egy kis esze, akkor ezt nem a tévé előtt teszi, hanem mondjuk a kuglipályán a Rózsi mama kocsmájában. De ha már a tévé elé sodor minket az élet, akkor bekapcsolhatjuk 17:25-kor a bűvös dobozt, hiszen kezdődik a Szuperzsaru, tudjuk, Terence Hill és Ernest Borgnine (Film+, 17:25).…
Május 13-án is lesz "Szulák és más", ahol az ismert egyéniségek életük sorsfordító eseményeiről mesélnek, és szinte mindnyájan dalra is fakadnak. [Dátum: 2008.05.12. 16:00]
Elindult az első DJ Web Werseny a radiooo.dj jóvoltából! A szervezők várják ajánlásodat, anyagaidat és szavazataidat hogy a rajongóid téged juttassanak a célba! [Dátum: 2008.05.12. 18:00]
Frank Sinatra Amerika védjegye, mint Bing Crosby, Louis Armstrong, Ella Fitzgerald, Elvis Presley, Ray Charles vagy az élők közül Bob Dylan. Halálának 10. évfordulójára jelent meg a Nothing But The Best című összeállítás. Az emberként nem túl szimpatikus Sinatra minden hibájával együtt a 20. századi amerikai kultúra egyik meghatározó személyisége volt.
Frank Sinatra halálának tizedik évfordulójára jelent meg a Nothing But The Best című összeállítás. A színész-énekes a huszadik századi amerikai kultúra egyik meghatározó személyisége volt. Emlékezzen velünk, és Frank Sinatra dalaival!
Kicsit fura volt látni a sok fehér ruhába öltözött emberkét a Sportaréna körül, de egyben érdekes is. Bennt viszont a fehérbe öltözött partyzók mellett igazi kuriózum volt a különböző látvány-és showelemekkel díszitett színpad és egy folyamatosan forgó DJ pult. A zene csak hab volt a tortán. Maguk a szerzvezők sem gondolták, hogy rengeteg ember jön el és élvezi a majd 11 órás showt. Továbbiakban…
Visszahelyezték Sütő András helyrehozott bronzplakettjét hétfőn az író marosvásárhelyi házára, miután két nappal korábban ismeretlen tettesek megrongálták azt.
Ki ne hallott volna még az énekesről, aki kitüntetéseket tekintve mindenképpen a legnagyobb. 25 Grammy-díj birtokosa a hihetetlenül képzett, multi-muzikális előadó, aki számtalan hangszert képes gyönyörűen megszólaltatni. [Dátum: 2008.05.12. 19:32]