Ki ne ismerné Lázár Ervin hőseit, Mikkamakkát, Szörnyeteg Lajost, Bruckner Szigfridet, és a Négyszögletű Kerek Erdő többi lakóját? Az író megálmodta, mi felnőttünk rajta, de ki volt az, aki megformálta, aki testet alkotott nekik, és lerajzolta őket? Nos, ő Réber László grafikusművész, aki számos más mesekönyvet illusztrált már, és akinek nemrég nyílt kiállítása Székesfehérváron.
A győzelem napja (május 9.) előtti premieren az egykori második világháborús küzdők szögesen eltérő műfajú filmjeikkel „támadják” a mozikat. A tengerentúliak a humorral operálnak (Superhero, Míg a jackpot el nem választ), az európaiak a drámával (A lefejezett kakas, Irina Palm). S akad egy újabb háromdimenziós „tényfilm” is (Űrállomás 3D).
A győri Mediawave-fesztiválon rövid interjút készítettünk az Oscar-díjas cseh rendezővel, aki felháborodott azon, hogy szerintünk Bohumil Hrabal ügynök lett volna, pedig az azóta elhunyt író maga vallott késői leveleiben rendszeres besúgásairól.
[1907. második félév] S ezért fogadta jóformán mindenki megdöbbenve, értetlenül, többé-kevésbbé nyílt ellenszenvvel, de mégis ellenállhatatlan érdeklődéssel Ady Endre verseit...
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zeneeseményeit. Tekintsük meg, mi történt május 8-án! [Dátum: 2008.05.08. 07:04]
Korunk egyik legnépszerűbb előadó művésze közel 40 millió eladott lemezzel büszkélkedhet világszerte, és számos díjat bezsebelt már. Erre szerintem ő sem számított, amikor apja tudta nélkül teljes titokban elkészítette első lemezét. [Dátum: 2008.05.08. 08:13]
Annak idején robbant a hír: a nagy Marianne Faithfull és Gryllus Dorka egy filmben játszik. Az átmenetileg külföldön állomásozó, európai karrierbe kezdő magyar színésznő ráadásul egy különleges mesterség fortélyait adja át Mick Jagger egykori múzsájának. Irina Palm.
Május 19-én újra Budapesten lép fel a Christian Death. A legendás amerikai gothrock zenekar eredetileg a Mission februári búcsúturnéjának különleges vendégeként szerepelt volna a fővárosban, ám akkor az egész európai turné halasztást szenvedett, mindezidáig. [Dátum: 2008.05.08. 09:17]
A bevétel nagysága és a folytatás valószínűsége egyenesen arányos mostanság a tengerentúlon. Képregényadaptációk esetében még különösebb kasszarobbantás se kell, elég, ha nem bukik olyan nagyot, máris...
Elindul Kylie X2008 elnevezésű világkörüli turnéja! Tegnap este Párizsban, a Bercy stadionban 20 órakor kialudtak a fények és megkezdődött Kylie Minogue eddigi legnagyobb szabású showja. [Dátum: 2008.05.08. 10:00]
[1907. második félév] A szeretet, a melylyel az író Szeged és vidéke magyar népét figyeli és leírja s az a becsületes lélek, a mely bennünk nyilvánul, kedvessé teszi őket...
Harmadszor hívott sztárvendégeket a Művészetek Palotájába Miklósa Erika: idén Ruggero Raimondit és Fabio Sartorit. Az ária-esten a három hangfaj, a szoprán, a tenor és a basszbariton sajátos értékeit mutatták föl. A programot a jó formába lendült MÁV Szimfonikus Zenekar kísérte, Medveczky Ádám rutinos irányításával.
A Music Television mozis trófeáinak nyilvánvalóan nem kell túl sok relevanciát tulajdonítani, hiszen ez az a díjátadó, ahol fittyet hánynak például Daniel Day-Lewis Vérző olaj-beli alakítására és inkább Shia LaBeoufot jelölik a legjobb színész díjára a Transformers-ért vagy Javier Bardem Oscar-díjas pszichopatája (Nem vénnek való vidék) ellen Angelina Jolie meztelen démonját állítják versenybe a…
A fesztiválon öt új alkotást – ebből négy vígjáték – mutatnak be a legújabb lengyel filmtermésből, valamint néhány érdekes kis animációs filmet is levetítenek az érdeklődőknek.
A rapper tisztában van a hiányosságaival, ami bizony most jól jött: mivel tudta, hogy főzési ismeretei hiányosak, a hangulatra alapozott, zenekart hívott, énekelt, és még táncra is perdítette a társaságot. Egyedül bulvársztárt, Molnár Anikót nem sikerült megmozgatnia. [Dátum: 2008.05.08. 11:06]
A rendezvényen több mint húsz pálinkafőzde közel háromszázféle pálinkája között válogathatnak majd a látogatók. Ily rendkívüli kínálattal egyszerre egy helyen még soha sem találkozhattak e kiváló ital rajongói.
Huszonöt galéria húsz külön programja, három koncert, egy tárlatvezetés, két előadás, egy beszélgetés, fényfestés, egy galéria-megnyitó és még egy képregény-bemutató is helyet kap a rendezvényen. A BELÉPÉS DÍJTALAN!
Lehetetlen küldetés - erről a kifejezésről eszünkbe juthat Tom Cruise legsikeresebb, három részt is megélt fejőstehene (Mission: Impossible), de egyben az a kérdés is, hogy kirángathatja-e még bármi Hollywood egykori első számú kasszafúróját a hullámvölgyből, amibe saját hibájából került. A korábban százmilliókat érő vigyor mostanára egyet jelent a sokak által gyanús vallásként kezelt…
Országszerte rendeznek pünkösdi fesztiválokat a hétvégén. Szekszárdon a német nemzetiségi hagyományokat, Badacsonyban pedig a párválasztás szokását elevenítik fel.
A polgárpukkasztó filmjeiről elhíresült John Waters (Rózsaszín flamingók, Poliészter) legutóbb 2004-ben rukkolt elő filmmel, a korai munkáinál lényegesen visszafogottabb, de azért elég őrült Szégyen és gyalázat-tal. A Hollywood Reporter szerint a rendező már javában készül következő jó ízlés elleni merényletére: hamarosan leforgatja Fruitcake (Gyümölcstorta) című filmjét Johnny Knoxville és a…
Beszélgetés Can Togay Jánossal, a berlini Collegium Hungaricum filmrendező-germanista igazgatójával, aki megmutatja, hol aludt Koncz Zsuzsa. Terve, hogy átköltöztesse, illetve újrapozicionálja a berlini magyar kulturális intézetet.
[1907. október] Az ilyen fiatalemberek, mint az az öngyilkos diák, vagy az a másik ifjú, a ki azért ölte meg magát, mert szülei ellenezték, hogy iró legyen, halálra itélten jönnek ki az iskolából...
Folytatódnak a Bahrtalo! című film két főhősének, Lalinak és Lórinak a kalandjai...Nézd meg nagyban! | Nézd meg a korábbi részeket! | Mokép | Inforg Stúdió
Biztosan sokan emlékeznek arra a levélkére, amit egy reklámszűrő programocska "terjesztése" miatt írt az Index Ügyvédje egy bloggernek. A levélnek gyorsan híre ment, nem öregbítette a sem a hírportál, sem a Nobilis-birodalom hírnevét. (Mielőtt bárki megkérdezné: nem tartom valószínűnek, hogy az ügyvédet Uj Péter, vagy Bodoky Tamás kérte volna fel.). Akkor az Index hosszas magyarázkodásra, " a_mi-…
Az elmúlt egy évben négy Párizsban játszódó szerelmesfilm is bemutatásra került a francia főváros nevét használva varázsszónak, ráadásul három közülük szinte egyszerre érkezett meg a magyar mozikba. A szereposztások átfedései mellett egy-egy mozijegy áráért megkapjuk a jól ismert francia kliséket és anti-kliséket, a szerelem városa pedig nem mindig csak az érzelmekről szól. Összeállításunk rendet…
Őrizetbe vették szerdán Londonban Amy Winehouse brit énekesnőt, akit kábítószer birtoklásával gyanúsítanak - közölte a Scotland Yard. A 24 éves énekesnőt késő délután hallgatták ki egy kelet-londoni rendőrőrsön, ahol "önként" jelent meg egy idézésre.
Számos megkérdőjelezhető szerződést talált a Magyar Televíziónál a társaság felügyelőbizottsága. Úgy tűnik, a köztévé vezetői kijátszhatták a médiatörvényt.
Két évvel ezelőtt a tinilányok kedvence, a Tokio Hotel volt a külföldi vendég. Hogy az idén ki lesz a VIVA gálaestjének fénypontja az még nem dőlt, sőt Lengyel Attila a csatorna ügyvezetője kérdésünkre az esélyeseket sem nevezte meg. [Dátum: 2008.05.08. 13:00]
Kilencven éve, 1918. május 8-án halt meg Hollósy Simon festőművész, a XIX. századi naturalizmus és realizmus egyik legkiválóbb magyar képviselője, a nagybányai művésztelep vezető mestere.
Januárban, amikor Nagy Csaba átvette a 168 Óra weboldalainak szerkesztését, nagyon fogadkozott, hogy májusra teljesen megújítja a kiadványt. Elég jól ismerve az ottani belső viszonyokat biztos voltam benne, hogy ez vagy a belépés utáni szokásos optimizmus, vagy üres erőfitogtatás. Tévedtem. Már hónapokkal ezelőtt elindult a tartalom felturbózása - a Webaudit adatai szerint a béka segge alól…
Öt játékfilmet és egy rövidfilm-összeállítást láthatnak az érdeklődők a május 19-én kezdődő Portugál Filmhét keretében a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban - közölte a mozit működtető Magyar Nemzeti Filmarchívum.
Elkészült az új Dred klip. A formáció egy hónapja felhívást tett közzé, melyben szereplőket kerestek friss videójukhoz. A forgatáson ezúttal nem a dal előadói, hanem rajongóik vannak a középpontban. [Dátum: 2008.05.08. 13:53]
Seregi László Rómeó és Júlia című balettjének szombati előadása után köszöntik operaházi tagsága 25. évfordulója alkalmából Volf Katalint, a Magyar Nemzeti Balett Kossuth-díjas szólistáját - közölte Kálmán Tamás sajtóreferens.
A Coldplay úgy döntött, hogy a megjelenés előtt álló albumának beharangozó felvételét ingyen (is) kínálja az érdeklődőknek. Pontosabban: kínálta. A Violet Hill című szerzeményt egy héten keresztül, április 29-én 12:15-től kedd negyed egyig (közép-európai idő szerint negyed kettőig) lehetett ingyenesen letölteni az együttes honlapjáról.
„Leona Lewisnak sem sikerülhet minden” – ezzel a mondattal indult múlt heti összefoglalónk. Ma már tudjuk, nem volt igazunk, a londoni énekesnőnek az is sikerült, amiben egy hete nem bíztunk. A Bleeding Love című slágerével öt és két héttel ezelőtt listavezető volt a Billboard magazin kislemezlistáján, és a héten – meglepetésre – megint visszatért az élre, összességében tehát harmadik hete trónol.…