Június 2-án kezdődik az Egri Gárdonyi Géza Színház szervezésében az Agria Összművészeti Fesztivál. A programsorozatot az egri társulat Alíz című előadásának koncertszerű bemutatója nyitja.
José Martínez Queirolo, az ecuadori színjátszás patriarkájának drámái, Magyarországon először kerülnek bemutatásra. Az író nemcsak hazájában, de az Egyesült Államokban, New Yorkban is meghódította már a színpadot és a közönséget. 2007-ben pedig - 75 éves korában -, útra kelt, hogy meghódítsa Olaszországon és Svájcon keresztül, Európát is.
2008. július 23-27. között rendezi a MASZK Egyesület a 18. THEALTER Fesztivált. Erre az esztendőre olyan tematikát választottak, amely éppúgy beszél róluk – a fesztivál gazdáiról, szervezőiről, munkatársiról, önkénteseiről, a városról és az elmúlt közel húsz esztendőről –, mint a fellépő színházakról, a benne dolgozó művészekről, hazaiakról és külföldiekről egyaránt. De beszél a színház egyik…
Szerelmesnek lenni remek dolog. Ehhez az érzéshez hozzá tartoznak a megható dalok, amelyek hallgatása közben elmerengünk a kedvesen és magunkon, hogy milyen jó is ez az állapot. Mostantól szerelmi háromszögről beszélhetünk majd, hiszen lapunk is beszáll, persze csak jó értelemben a kapcsolatba. [Dátum: 2008.06.01. 06:00]
A világ legjobb háborús fényképészéről, Robert Capáról forgatna filmet. Sándor Pál filmrendező-producert máig elvarázsolja a filmkészítés, s örül a trónkövetelők legújabb, cannes-i filmfesztiválon aratott sikereinek.
Hetven éve, 1938. június 1-jén halt meg Párizsban Ödön von Horvath, a bohózat és komédia nagymestere, aki két dolog ellen harcolt egész életében: a butaság és a hazugság ellen.
Lapunkban 2008. május 19-től hétköznaponként egy magyar formációk honlapjáról jelenik meg kritika, amiben 0-tól 50 pontig értékeljük a site-okat. Ez alapján kész is naponta frissülő "Ki a legjobb magyar a weben?" listánk. A rangsorok alakulását itt követheted figyelemmel. [Dátum: 2008.10.07. 19:19]
Elkészült a Tihanyi Szabadtéri Játékok programja: július 4. és augusztus 16. között számos zenés-táncos produkciót, színházi előadást és koncertet láthatnak az érdeklődők a balatoni település szabadtéri színpadán.
Guinnes-rekordkísérlet, melynek során egyszerre több ezer ember emeli majd a hungarikumnak számító szikvízzel (azaz szódavízzel) telt poharat a szájához. Június 1-jén a Városligetben minden korty számít! Nézzünk minél többen együtt a pohár fenekére!
A Red Bull Ládaderbin bárki megmutathatja, milyen pilóta válna belőle, ha már a tervezett konstrukciója elnyerte az előzsűri tetszését! A végső munkákat pedig bárki megtekintheti június 1-jén a Citadellán, ahol 76 kreatív járgány fog legurulni…reméljük épségben! A BELÉPÉS DÍJTALAN!
Gyarmati Zoltán Csokonai-díjas szaxofonművészt barátok, tanítványok, muzsikustársak, tisztelők köszöntik és teszik feledhetetlenné ezt a kerek évfordulót, 2008. június 1-jén 18 órától a Kölcsey Központ Báltermében. [Dátum: 2008.06.01. 10:19]
Filmet készített Székely Bertalanról, a magyar történelmi festészet megteremtőjéről az egri önkormányzat által működtetett Művészetek Háza Eger Kht. - jelentette be kedden Egerben a produkció projektgazdája.
Május 28-án volt húsz esztendeje, hogy a '80-as évek végének egyik meghatározó együttese megalakult. Hamar tömegmozgalommá váltak, fiatalon többször is megtöltötték a Budapest Sportcsarnokot, ami nem kis teljesítmény. A jeles alkalomból Jubileumi DVD-vel lepik meg a rajongókat.
Lapunk Lemezek rovatába napról-napra felkerülnek a Magyarországon megjelent zenei kiadványok. Jöjjenek most azok, amelyekre a legtöbben kerestek a héten. [Dátum: 2008.06.01. 11:43]
A klasszikus zene, tetszik vagy sem, még a művelt fiataloknak sem a kedvence. Egy Csajkovszkijt, Rossinit, Telemannt az ember nem hallgat nap mint nap, pusztán kikapcsolódás céljából, munka után - persze tisztelet a kivételnek. Ennek ellenére a nagyzenekari hangzás tovább él, csak nem a klasszikus, hanem a könnyűzenében. Minden, amit a zenebarátok szeretnek a monumentális, aszús muzsikában, azt…
Budapesten május 1-én véget ért a XXVI. Magyar Sajtófotó Kiállítás. Aki lemaradt, az se bánkódjon, hiszen több vidéki nagyvárosban is bepótolhatja, elsőként Debrecenben, május 9-től. Több mint tízezren látták a tárlatot, emellett közel kétezer érvényes szavazatot adtak le a képekre. Érdekes, meghökkentő, olykor provokatív alkotásokkal találkozhatunk, melyek a 2007-es év legjobb pillanatait…
Hét évtized ízei címmel a jövő héten kerül üzletekbe Alexander Brody, vagyis Bródy Sándor új könyve. Az Amerikában a világ legnagyobb reklámcégét felépítő férfi fontos étkek-étkezések történeteiből állított össze kötetet. Ízelítőül a Princeton Egyetemről választottunk egy félévszázados sztorit.
Hét évtized ízei címmel a jövő héten kerül üzletekbe Alexander Brody, vagyis Bródy Sándor új könyve. Az Amerikában a világ legnagyobb reklámcégét felépítő férfi fontos étkek-étkezések történeteiből állított össze kötetet. Ízelítőül a Princeton Egyetemről választottunk egy félévszázados sztorit.
Hétről-hétre új befutóként jelennek meg az origo.hu keresőjében, az ok.hu-ra érkező keresések alapján összeállított toplistán, azok a magyar hírességek, akik a TV2 Hal a tortánjában vesznek részt. [Dátum: 2008.06.01. 13:00]
A '60-as évek legsikeresebb bandája, a Beatles zenéjének és szellemiségének megidézése korhű ruhák és hangszerek segítségével. Természetesen a zenekar figyelmet szentel a szólókarrierek munkásságának is.
Az 1992-ben indult Black-Out már igen korán nevet szerzett magának a pesti klubéletbe hiszen mind kiállásuk, mind zenéjük valami újat képviselt a hazai rockzenei palettán.
A vérbeli acid jazzt, funkyt, saját szerzeményeket, Incognito, Brand New Heavies és magyar népdal feldolgozásokat játszó együttes 2004-ben alakult Jáger András vezetésével. A mai estén a Badacsonyi Borfesztiválon lépnek fel.
A Pain of Salvation hamar a progresszív metál egyik legnépszerűbb együttesévé vált. Daniel Gildenlöw és együttese már többször fellépett az A38 Hajón, ezúttal részben megújult zenekart láthatunk: új basszer és új dobos a metál egyik nagy újítójának soraiban.
Harsányi Levente bajban, megvan az első Eurovíziós magyar győztes, visszavonul a Megasztárban feltűnt énekes. Jöjjön szépen sorban a 15 legolvasottabb Zene.hu cikk. [Dátum: 2008.06.01. 14:40]
Május 30-án kezdődött a Transilvania nemzetközi filmfesztivál Kolozsváron. Paczolay Béla első rendezése, a Kalandorok kel versenyre a kolozsvári trófeáért. A tíz napos (máj.30 - jún. 8) filmünnep össz...
A kissé talányos, bibliai tájat idéző címmel jelölt kiállításon bemutatott festményeken nagyformátumú vásznain egymás mellett, de elkülönített képi mezőben jelennek meg különbözö műfajú, és különböző ábrazolási hagyományokat megtestesítő képek: porték, tájképek és geometrikus ábrázolások.
Imádja a mama főztjét, ha lehetőség adódik, délig alszik. És rég nem bosszantja már, hogy széles rüsztje miatt gyorsan kopnak a cipői. Felméry Lili, a 17 éves magyar balerina Londonba készül.
Anthony Kiedis, a Red Hot Chili Peppers frontembere a Rolling Stone magazinnak jelentette be, hogy a következő, minimum egy évben szünetel az együttes működése.
Courtney Love 2004 februárjában jelentkezett utoljára nagylemezzel, a megbukott America’s Sweetheart cíművel. Kurt Cobain özvegye nem sokkal a korong megjelenése után máris elkezdett dolgozni a következőn az egykori 4 Non Blondes frontasszonya, jelenleg az USA egyik legkeresettebb dalszerzője, Linda Perry társaságában.
Múlt szerdán mutatták be Londonban a Take That slágereire épülő Never Forget című romantikus musicalt. A fiúkvartett tagjai korábban teljesen elhatárolódtak a műtől, többször elmondták, hogy semmi közük hozzá, és a lemezcégük a beleegyezésük nélkül engedélyezte a felvételeik felhasználását.
Egy kezünkön meg tudjuk számolni a következőkben felsorolt zenei kisfilmeket, viszont el sem tudjuk képzelni, hogy összesen hányan tekintették meg őket a legnépszerűbb videómegosztó oldalon. Öveket becsatolni, durva adatok jönnek. [Dátum: 2008.06.01. 16:30]
Az idei évben is megrendezik a "Zenés állatkerti esték" programsorozatot. Az elmúlt években megszokottnál lényegesen több, összesen tizenhárom koncertre kerül sor a nyáresti koncertsorozat keretében.
Az eredetileg fiú duóként indult Groovehouse 1997 áprilisában állt össze, majd egy évvel később lépett a képbe Judy. Első nagylemezük megjelenésére egy sajnálatos autóbaleset miatt a tervezettnél többet kellett várni, így csak 1999 nyarán táncolhattak rá a tinik. [Dátum: 2008.06.01. 18:30]
A budapesti TF Atlétikai Csarnoka és Egyetemi Parkja június 14-én ad helyet a Kormorán együttes fémjelezte, immáron hagyományosnak tekintendő Családi Napnak. A már ötödik alkalommal hívogató rendezvény a Kormorán család, azaz a zenekar, rajongói és barátai együttlélegzésének a legjobb terepe.
A július 4-12 között zajló 43. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál héttagú zsűrijébe kérték fel Zsigmond Vilmos operatőrt is. Az 1930-ban született magyar filmes 1960-tól kezdett Los Angelesben dolg...
Egy énekesnőnek az énektudás mellett nagyon fontos hogyan néz ki a színpadon. Ezt figyelembevéve lapunk az FHM 100 bombázó választás első 100 helyének egyikén végző énekesnőket veszi szemügyre, majd videóklip formájában - érdekességekkel megspékelve - kis zenét is közlünk, természetesen az adott bombázó előadásában. [Dátum: 2008.06.01. 20:00]
A péntek esti ünnepélyes díjátadóval lezárult az EGYÜTTÉLÉS kárpát-medencei, nemzeti és etnikai kisebbségek nemzetközi dokumentumfilm fesztiválja Esztergomban, ahol három nap alatt 50 versenyfilmet és...
Nézhető - stílusosan fogalmazva emészthető - főzős műsort készíteni szerkesztőt próbáló feladat. Nem egyszerű természetesen más televíziós műsorok készítőinek a feladata sem, de gasztronómiai kalandozásra hívni a nézőket, oly módon, hogy ne csak a háziasszonyok üljenek a képernyő elé valóban nem könnyű feladat. Az mtv műsorkészítői bravúrosan vágták át a gordiuszi csomót.