2010. február 17. szerda

febr. 17
0:06
Hódít Polanski thrillere a Berlinalén (Népszava)
Roman Polanski kapott egy kis haladékot: végre nem harminc éve elkövetett liliomtiprása miatt cikkeznek a rendezőről a lapok, hanem a Berlinale versenyprogramjában bemutatott thrillerét méltatják. Sok kritikus máris az Arany Medve-díj nagy esélyeseként emlegeti, holott a filmfesztivál még csak a félidejénél jár.
febr. 17
2:30
Back II Black: "Egy albumot sosem lehet befejezni csak abbahagyni" (Zene.hu)
Új albummal jelentkezik a Back II Black. A zenekar négy év hallgatás után jelentette meg a később Fonogram-díjjal - teljesen megérdemelten - elismert Funkybiotikum című lemezét. Oldalunknak Bebe és Glatz Gábor beszélt a zenekar jelenéröl és jövőjéről. [Dátum: 2010.02.17. 16:09]
febr. 17
2:48
Döbbenetes interjú! Hobó erre a beszélgetésre nem lehet büszke (Zene.hu)
A Fonogram-díjas zenész nyilatkozott is meg, nem is, de kétségtelen, hogy kicsit furcsa megjegyzések hagyták el a száját. [Dátum: 2010.02.17. 02:43]
febr. 17
3:06
Csak néztünk! így nézett ki Ákos egykor (Zene.hu)
Folytatjuk egyik legnépszerűbb rovatunk, amelyben a magyar könnyűzene nagy alakjainak korábbi dalait és arcait mutatjuk be. [Dátum: 2010.07.24. 07:30]
febr. 17
3:24
Ernyey és Geszler lepontozta Tabáni Istvánt (Zene.hu)
A két médiaszemélyiség kevésbé díjazta az énekes produkcióját. [Dátum: 2010.02.17. 03:09]
febr. 17
4:18
Március 28-ig lehet nevezni a különleges zenei versenyre (Zene.hu)
Az egyik netescég előszedte Freddy Mercury híres 'Tavaszi szél' előadását. [Dátum: 2010.03.26. 09:00]
febr. 17
4:54
A briteknél jelenleg ők a legjobbak - átadták a Brit Awards elismeréseket (Zene.hu)
Február 16-án, a londoni Earl’s Court-ban rendezték meg a The Brit Awards ez évi gáláját. A legrangosabb brit könnyűzenei díjkiosztón tízenhárom kategóriában hirdettek győztest. A legesélyesebbnek Lily Allent tartották, akit három kategóriában is jelöltek, de végül nem ő lett a dijkiosztó legjobbja, hanem a díjazásban is triplázó Lady Gaga. [Dátum: 2010.02.17. 04:37]
febr. 17
5:48
Miről susmusol Scorsese és Lars Von Trier? (Inforádió)
Széltében-hosszában beszélik a Berlinalén és a neten, hogy Lars von Trier rá akarja beszélni Martin Scorsesét és Robert De Nirót A taxisofőr újraforgatására - számolt be róla a variety.com.
febr. 17
6:06
Honnan jön a Big Brother? (nyest.hu)
Szeretne ön sikeres író lenni? Ha igen, nincs más dolga, csak George Orwell példáját követni. Tanácsaiból ugyanis kiderül, hogyan kell minőségi és élvezetes szöveget alkotni. Ha valakinek, neki hihetünk.
febr. 17
6:42
A hosszútávfutó bankrabló magányossága (Népszava)
Az első hullám után lecsitult a sztárok felhozatala a Berlinalén, az esti díszbemutatók előtt hujjogó rajongók száma is megcsappant a fagyos-szeles Marlene Dietrich téren. Jó színészek azért vannak szerencsére, a nekünk jó ismerős svéd Stellan Skarsgard például, vagy a fantasztikus német Andreas Lust.
febr. 17
7:00
Bluesünnep a Ligetben (Népszava)
Hatodik alkalommal rendezik meg február 27-én hazánk egyik legrangosabb blues fiesztáját, a Budapest Blues Fesztivált a Petőfi Csarnokban.
febr. 17
7:36
Lady Gaga triplázott (Inforádió)
Triplázott Lady Gaga: a Brit Awards mindhárom olyan kategóriában nyert, amelyben jelölték.
febr. 17
7:36
Tarolt Lady Gaga a Brit Awardson (ma.hu)
Triplázott Lady Gaga: a Brit Awards mindhárom olyan kategóriában nyert, amelyben jelölték.
febr. 17
7:36
Szegedi ünnepi játékok (huszadikszazad.hu)
[1936. augusztus] Szegeden az idén már a harmadik rendező mutatta be Az ember tragédiája dómtéri előadását, Hont Ferenc és gróf Bánffy Miklós után Janovics Jenő...
febr. 17
8:30
Mistral és Babits (huszadikszazad.hu)
[1936. augusztus] A homerosi koszorút, amely a nagy provánszinak kijár, a magyar költő fejére egyszerűen a magyar ujságíró hiányos francia nyelvtudása helyezte át...
febr. 17
8:48
Április 1-jén várhatóan ismét látogatható lesz Machu Picchu (ma.hu)
A perui hatóságok április 1-jén tervezik újra megnyitni Machu Picchu inka romvárost - jelentette be helyi idő szerint kedden Martin Perez idegenforgalmi miniszter.
febr. 17
9:24
Kezdődik a nagyböjt (orientpress)
Szerdán van hamvazószerda, amely a farsangi időszak utáni első nap, a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete. A Katolikus Egyház ezen a napon szigorú böjti napot hirdet.
febr. 17
9:24
Öt világrész magyar vándorai (huszadikszazad.hu)
[1936. augusztus] Halász Gyula, a földrajzi irodalom kiváló érdemű népszerűsítője, könyvet írt ezekről a magyar világutazókról...
febr. 17
9:26
Kommunikációs eszközök a lelkipásztori munkában (orientpress)
'Az Egyház és az új technológiák: lehetőség a lelkipásztori tevékenységhez' a témája a spanyol egyházmegyék médiafelelősei és küldöttei éves találkozójának, melyet február 16-án és 17-én tartanak.
febr. 17
10:00
250 kilót nyom a világ legnagyobb könyve (ma.hu)
A havannai könyvvásáron mutatták be a világ legnagyobb könyvét, amely 3,2 méter széles, két méter magas, súlya pedig 250 kiló.
febr. 17
10:18
A skót háziasszony San Remo-ban is aratott (Népszava)
Susan Boyle kitörő sikerével vette kezdetét a 60. San Remó-i dalfesztivál Olaszországban. Ő az a munkanélküli skót háziasszony, akit egy brit televízió tehetségkutató versenyén abszolút favoritnak tartottak, de végül lemaradt az első helyről.
febr. 17
10:36
Elstartolt a San Remó-i dalfesztivál (orientpress)
Olaszország neves dalfesztiválja, amelyet minden évben San Remó-ban rendeznek meg idén a brit Susan Boyle-lal indított.
febr. 17
10:36
Képzőművészeti szemle (huszadikszazad.hu)
[1936. augusztus] Az elmult év legjelentősebb kiállításait a Fraenkelszalón rendezte...
febr. 17
10:39
52090 km, Kalaw (tinylittlebigthing)
Azt gondoltam, hogy a kolostorban valami vendégház vagy szoba van a túrázóknak, de nem. A templomban az oszlopok között voltak kihúzva mindenféle vásznak, hogy szobákra osszák a teret. Érdekes dolog volt a Buddha szobrok szomszédságában lekerített kis karámban aludni. Tulajdonképpen nem volt kényelmetlen, jó meleg takarók alatt aludtunk. Reggel aztán a templom visszakapta eredeti funkcióját. Hat…
febr. 17
10:54
Újra színpadon a Plastic Ono Band (Népszava)
Bő negyven év múltán ismét színpadra lépett a Yoko Ono nevével fémjelzett Plastic Ono Band: a New York-i koncerten Eric Clapton, Paul Simon és Klaus Voormann mellett a meggyilkolt John Lennon helyét fia, Sean vette át.
febr. 17
11:12
Súlyos rekord: 250 kiló a világ legnagyobb könyve (HVG)
A havannai könyvvásáron mutatták be a világ legnagyobb könyvét, amely 3,2 méter széles, két méter magas, súlya pedig 250 kiló.
febr. 17
11:30
Szlovák regény magyarul (huszadikszazad.hu)
[1936. augusztus] Martin Kukucin: A Pretur-ház. Regény két kötetben...
febr. 17
11:48
Kiosztották a Brit Awards díjait: Lady Gaga tarolt - videó (HVG)
Triplázott Lady Gaga: a Brit Awards három kategóriájában jelölték, mindháromban nyert. Díjat kapott Lilly Allen és Dizzee Rascal is, az év külföldi férfi énekese Jay-Z lett.
febr. 17
11:48
Királyi pompájában a Lovarda és a Barokk Istálló (orientpress)
Megjelent az előzetes összesített tájékoztató, készülnek a kiviteli tervek, várhatóan márciusban dönt a Magyar Köztársaság Kormánya. Ha július 1-jén elkezdődnek a munkálatok, még idén átadják. A Gödöllői Királyi Kastély folyamatban lévő komplex fejlesztésének második ütemeként, a Lovarda és Barokk Istálló rekonstrukciójával összesen 1700 négyzetméter területen folytatódik a felújítás. A projekt…
febr. 17
11:48
Paul McCartney új életet remél az Abbey Road-i stúdióknak (ma.hu)
Paul McCartney bízik abban, hogy új élet kezdődik a híres londoni Abbey Road-i stúdiókban, ha az EMI kiadó valóban úgy dönt, eladja a komplexumot.
febr. 17
11:50
15 százalékkal bővült a vezetékes szélessávú előfizetések száma (orientpress)
2009-ben Magyarországon a mobilinternet gyors térnyerése mellett folytatódott a vezetékes szélessávú internetszolgáltatás térnyerése és a hagyományos vezetékes telefonszolgáltatás lassú lemorzsolódása, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
febr. 17
12:24
Sugár Károly, az egy-szerepű színész (huszadikszazad.hu)
[1936. augusztus] Játszott szerepeket, minden évben néhányat, kisebbeket és nagyobbakat, többnyire jól, majdnem mindig komikus alakokat, el is könyvelték mint komikust...
febr. 17
12:33
HungaroConnections program - Külföldi cserekoncert pályázat (Napvilág)
Az immár kilencedik alkalommal kiírt HungaroConnections program az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK közös kezdeményezése. A pályázat elsődleges célja, hogy a hazai és külföldi zenekarok közös koncertjeinek támogatásával elősegítse egymás zenei színterének megismerését.
febr. 17
12:35
A dínók visszatérnek, és megszállják az egyik tv-csatornát (Napvilág)
Április 2. és 4. között érkezik hazánkba a világ egyik legkülönlegesebb produkciója, a Séta a Dinoszauruszokkal című show, hogy kicsiket és nagyokat lenyűgözzön óriási, szinte quot;élő quot; dinoszauruszaival. A TV2 a hatalmas dinók jöttét az őslények világát megidéző tematikus nappal ünnepli, ezért március 6-án a csatorna képernyőjét ellepik majd a Tyrannosaurus-rexek és társaik.
febr. 17
12:42
Tabáni Istvánnak több fellépést kellett lemondania (Zene.hu)
A Csillag születik győztese régóta mondta, hogy ideje volna legalább egy hetes pihenésnek, ám maga sem gondolta, hogy ez úgy valósul meg, hogy betegen nyomja otthon az ágyat. [Dátum: 2010.02.17. 12:39]
febr. 17
13:00
Rekordra készülnek a mániákus rajzfilmrajongók (orientpress)
A filmnézés világrekordját szeretné megdönteni néhány fiatal a Cinema Csepel egyik termében március 4-től. Az Animánia Mozimaraton elnevezésű Guiness-kísérlet az eddigiektől annyiban tér el, hogy kizárólag animációs alkotásokat láthatnak a filmőrültek. Az akcióhoz - melynek fővédnöke Kerekes József színművész - még lehet csatlakozni.
febr. 17
13:18
Mindenki egyért: ismét film készül A három testőrből (ma.hu)
Újabb történelmi anyag, ezúttal Alexandre Dumas A három testőr című műve filmadaptációjának elkészítését vette tervbe Lionel Wigram producer.
febr. 17
13:36
Hamvazószerda: kezdődik a nagyböjt (Inforádió)
Húshagyó kedd után hamvazószerdát jelzi a keresztény naptár, s ezzel kezdetét veszi a negyvennapos böjt. Ez a visszafogottság időszaka. Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató azt mondta: a nagyböjtöt jellemzi a húsfogyasztás, az italozás és a szórakozás mellőzése.
febr. 17
13:36
Kozma Lajos átrium-háza (huszadikszazad.hu)
[1936. augusztus] Megmutatkozik benne a kor: a vasvázas építkezés tiszta logikájában tükrözi a hordozó elem teherviselő, a burkoló elem födő és az ablak világító funkcióját...
febr. 17
13:54
Bicegő, betegeskedő tinédzser volt Tutanhamon, de ... (HVG)
Egyiptom ifjú fáraója bicegő, betegeskedő tinédzser volt, aki farkastorokkal látta meg a napvilágot, s dongalába volt. Mindez éles ellentétben áll Tutanhamon köztudatban élő délceg figurájával. A történészek szerint e kórságok nem rombolják le az uralkodó nimbuszát.
febr. 17
13:54
Mérföldkő a hazai televíziózás műszaki fejlődésében (orientpress)
A Magyar Televízió - a hazai tévécsatornák közül elsőként - a hagyományos 4:3 képformátumú műsorgyártásról átállt a 16:9-es (széles formátumú, a korszerű LCD- és plazmatévék alakjának megfelelő) műsorgyártásra és sugárzásra. Az új előállítású műsorok - az aktuálisak: a Híradó, Az Este és a sportműsorok is - már mind ebben az időtálló képformátumban készülnek.
febr. 17
14:12
Jude Law és Rachel Weisz kapták a legjobb színészek Whatsonstage-díját (ma.hu)
Rachel Weisz kapta meg a legjobb színésznőnek, Jude Law pedig a legjobb színésznek járó Whatsonstage-díjat, az egyetlen brit színházi elismerést, amelyet kizárólag a közönség szavazatai alapján ítélnek oda.
febr. 17
14:39
Matematikusból lett textilművész mutatja be a várost a látogatóknak (Napvilág)
Bornemisza Eszter textilművész "Város-szövet" című kiállítása február 21-ig tekinthető meg a Budapest Galéria Kiállítótermében. A sikeres matematikus 1996-ban kezdett varrott textilképekkel, quiltekkel foglalkozni. Azóta több alkalommal volt egyéni és csoportos kiállítások résztvevője. Szilágyi Ákos esztéta február 4-én nyitotta meg a "Város-szövet"című kiállítást.
febr. 17
14:48
Ha Pünkösd, akkor metalfesztivál Csillebércen! (Zene.hu)
Idén Pünkösd hétvégéje nem csak a keresztények számára lesz ünnep, hiszen május 21. és 23. között nagyszabású metal fesztivált szerveznek a Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központban, ahol három napon keresztül hazai és nemzetközi metalzenekarok ingerlik a fémzene fanatikusainak érzékszerveit. [Dátum: 2010.05.20. 18:15]
febr. 17
15:06
Gyönyörű jubileum a Madách Színházban - képekben (Zene.hu)
Több mint 6 év, és már a 600. előadásánál tart a Madách Színház sikerdarabja Az Operaház fantomja. Andrew Lloyd Webber világhírű musical előadásának 2003. június 1-én volt a bemutatója Budapesten. Az előadást már akkor is nagy érdeklődés övezte és el lehet mondani, hogy ez az elmúlt években cseppet sem csökkent. Ennyi idő elteltével is teltházas előadások sorozatára fogynak el rekordidő alatt a…
febr. 17
15:08
Hien vallott a rajzfilmekhez fűződő viszonyáról (Zene.hu)
Rajzfilmslágeres rovatunk kiegészítő részében hazai hírességeket kérdezünk. Kiderítjük, kinőttek-e már a gyermekkor varázslatos mesevilágából, vagy a felnőtt lét örökre megváltoztatta őket. Legutóbb Hient faggattuk. [Dátum: 2010.02.17. 15:00]
febr. 17
15:42
A Mezzoforte és Richard Bona is fellép Pécsen: elkészült a Pécsi Tavaszi Fesztivál programja (Zene.hu)
Megkezdődött a jegyárusítás a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program egyik első kiemelt eseménye, a Pécsi Tavaszi Fesztivál rendezvényeire. Március közepétől csaknem egy hónapon át harminc produkció várja a közönséget, a külföldi világsztárok mellett hazai nagy nevekkel megtűzdelt programban. [Dátum: 2010.02.17. 15:30]
febr. 17
16:24
Kati Marton: A nép ellenségei - könyvajánló (Kikötő Online)
Kati Marton szülei a legjelentősebb amerikai hírügynökségek – az UPI és az AP – budapesti tudósítói voltak a 40-es évek végétől – azokban a sötét években, amikor a leggátlástalanabbul dühöngött az ÁVO terrorja, amikor rajtuk kívül már nem volt külföldi tudósító a külvilágtól egyre hermetikusabban elzárt Magyarországon.
febr. 17
16:26
Új EKF nagykövet (Kikötő Online)
A Pannon Filharmonikusok, a MiZo Pécs 2010 kosarasai, Vujity Tvrtko Pulitzer emlékdíjas újságíró, a Pécsi Vasutas Koncert-fúvószenekar tagjai, valamint a Pécsi Balett társulata után a Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikar is büszkén viselheti a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program hivatalos nagyköveti címét.
febr. 17
16:45
Budapest Bár - Budapesti és New York-i időutazás (Napvilág)
A Budapest Bár nevű zenekarnak hirtelen lett nagy rajongótábora. A különböző közösségi oldalakon rajongói klubok alakulnak, és a zenekar honlapján "Koncertek" menüpont alá egyre több dátum került. Legközelebb viszont csak május közepén lép sznípadra a Budapest Bár, ezért a márciusi koncert szinte minden rajongónak kötelező.

Keresés