2010. március 21. vasárnap

márc. 21
8:24
"Itthon még sehogyan sem tudok tiszta lappal működni" - Interjú Alföldi Róberttel (Spa Trend Online)
Alföldi Róbertnek, a Nemzeti Színház igazgatójának először volt bemutatója színészként saját színházában, Shakespeare Lear királyában Cornwallt játssza. A direktort többek között arról kérdeztük veszélyben érzi-e igazgatói pozícióját a választások után.
márc. 21
9:36
Száv éve született a szamuráj-filmrendező (Spa Trend Online)
Régi szamuráj klánból származott és harcos neveltetést kapott, felnőve azonban nem volt hajlandó katonai kiképzésben részt venni. Nyugati festészetet tanult, de foglalkozott filmmel, színházzal és irodalommal is, egy időben tagja volt a proletár művészek szövetségének.
márc. 21
10:12
Harmincöt éve nem látott Szinyei Merse kép került elő (Spa Trend Online)
Egy újonnan előkerült, harmincöt éve nem látott Szinyei Merse Pál-festmény emelkedik ki a Belvedere Galéria szombati művészeti aukciójának anyagából: a Rokokó című képért 83 millió forintról indul a licit. A további 159 tétel még számos gyűjtői darabot tartogat és nem csak a milliós sávba sorolt tizenhat festmény érdemel különös figyelmet.
márc. 21
13:30
Pulitzer-emlékdíjak tényfeltáró újságíróknak (Spa Trend Online)
Tényfeltáró újságírói munkájáért Bodoky Tamás, az Index főmunkatársa és Varró Szilvia, a Magyar Narancs újságírója kapta az idén huszadik alkalommal átadott Pulitzer-emlékdíjat. Sajtótörténet kategóriában az OSA Archívumnak ítélték az elismerést.
márc. 21
13:30
Hollywood és Bollywood a filmkalózok ellen (Metropol)
Az Amerikai Mozgókép Szövetség és hét indiai filmvállalat bejelentette, hogy egyesítik erőiket a világ egyik legnagyobb filmpiacán garázdálkodó hamisítókkal szemben.
márc. 21
14:24
Kedden mutatják be a Zsolnay-filmet (Spa Trend Online)
Kedd este mutatják be a pécsi közönségnek a Zsolnay-filmet, amely a világhírű pécsi keramikusmester-gyárosnak állít emléket. Az alkotást ősszel vetítik majd a többi magyarországi moziban - tájékoztatta a film rendezője az MTI-t.
márc. 21
16:30
Mel Gibson újra a vásznon (Metropol)
Tom Craven (Gibson) régen látott lányát várja haza hétvégére, azonban nem sokkal érkezése után Emmát lelövik háza előtt, szeme láttára.
márc. 21
17:03
Lovasi András: visszatértek az ötvenes évek! (Infostart)
Még a nyár előtt több kislemez kiadását tervezi a Kiscsillag Együttes - árulta el az InfoRádió Aréna című műsorában a zenekar énekese. A Kossuth-díjas Lovasi András az InfoRádiónak elmondta: a lemezpiac haldoklása miatt a zenekarok kezdenek megint kislemezeket kiadni. Lovasi szerint a rádiózás, "az, hogy a rádió játszik bennünket, illetve az, hogy a lemezpiac gyakorlatilag haldoklik, ez…
márc. 21
18:00
Presser Gábor Kaliforniában (Metropol)
Harminchat év után tért vissza Presser Gábor Los Angelesbe, ahol annak idején a Lokomotív GT zenekarral vettek részt felvételeken az ABC-Stúdióban. Ezúttal fergeteges sikerű koncertet adott a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház színpadán.

Keresés