2008. március 14. péntek

márc. 14
0:06
Olvasnivaló: Húsvéti programajánló (Mindmegette)
A tavaszi szellő első fuvallatai már megérkeztek, és mi egyre többen vágyunk ki a szabadba. Jó alkalom erre a húsvéti szünet, amikor végre a családdal együtt élvezhetjük a remek programokat, nagyokat ehetünk-ihatunk - s közben még az ünnep szép hagyományairól is tanulhatunk!
márc. 14
7:26
Perec, avagy frászkarika (Fűszer és lélek)
Akinek kisgyereke van, az biztosan ismeri ezt a versikét: Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecetSósat, sósat, jó ropogósatAki vesz annak lesz,Aki nem vesz, éhes lesz.Valamelyik nap ezt mondogattuk Dáviddal, mikor is rájöttem, hogy ő bizony nem is tudja mi az a perec. Amikor én voltam gyerek, négy éves korom körül már egészen biztosan jártunk néha moziba. Legjobban az Urániát szerettem, mert ott…
márc. 14
8:31
Rakott kelkáposzta (àlabeck)
A mi családunk szereti a kelkáposztát. Főzeléknek, levesnek is, a rakottat meg különösen. Számomra meglepő, hogy sok ember nem is hajlandó megenni. Bálint gazda ezt írja róla: Nem hálás feladat portrét rajzolni olyan növényről, amelyet kevéssé szeretünk, vagy legalábbis nem sokra értékelünk. A kelkáposzta – hiába is tagadnám és tiltakoznék ellene – ezen növények közé tartozik. Sietek azonban…
márc. 14
8:56
Éden Vegetáriánus Étterem (Morzsóka)
A  nap fűszere: "Egy pesszimista minden lehetőségben látja a nehézséget; egy optimista minden nehézségben meglátja a lehetőséget." Winston Churchill Egy éve lakom itt. Az étterem két sarokra van tőlem. És mégis kb. egy hónapja ettem itt először. Tudtam, hogy itt van...de valahogy nem jutottam oda, hogy ki is próbáljam. Az első Éden-élményem a hugomnak köszönhető...vele ültem be először lelkizni…
márc. 14
10:32
Banán mousse (Ízbolygó)
Ezt a mousse-t a megbarnult banánok, amik már Pöttynél is a “nemmó” kategóriába tartoznak, hívták életre. Ez volt az utolsó esélyük. Viszont így még mutattak valamit! Hozzávalók: 5 kisebb már csúnyán barna banán, nagyjából 40 dkg 4 tojás sárgája 2 tojás 3 tasak vaníliás cukor 2 ek cukor 2 citrom leve 2,5 dl tejszín 4 zselatinlap kakaópor A zselatint beáztom 1 dl vízbe. A tojássárgákat, a [...]
márc. 14
10:57
Sült túrógombóc (Lekvároskukta)
Alíz Konyhájában találtam erre a receptre. Mindenkinek ajánlom, ugyanis gyorsan elkészül és nagyon, nagyon finom! Hozzávalók a gombóchoz 1/2 kg túró, 10 dkg cukor, 1 tojás, 3 zsemle, 1 cs. vaníliás cukor, 5-6 dkg mazsola, 1 citrom reszelt héja, tej Öntethez 2-3 dl tejföl, 3 ek. cukor, 1 tojás, 1 cs. vaníliás cukor Tetejére zsemlemorzsa, vaj, cukor Elkészítés 3 db szikkadt zsemléből…
márc. 14
11:10
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK (Fakanál)
...hogy a Fehérvári úti piacon megjelentek az első medvehagyma levelek,  vettem belőle egy szép nagy marékkal, úgyhogy nálam beindul a medvehagyma szezon!:)
márc. 14
11:31
Chili sörrel főzve (Gourmandula)
márc. 14
11:34
Recept: Ferrero Rocher torta (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg margarin 15 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor 4 tojàs 20 dkg mogyoró 1 teàskanàl sütőpor A töltelékhez: 24 db Ferrero Rocher golyó 5 dl tejszín 1 csomag habfixáló A díszítéshez: 3 dkg mogyoró 2,5 dl tejszín 1 csomag vaníliás cukor megolvasztott csoki
márc. 14
11:36
Recept: Bailey*s krém (Mindmegette)
Hozzávalók: 75 dkg mascapone 25 dkg porcukor 3,5 dl Bailey*s 5 pohár tejföl 2 csomag vaníliás cukor cseresznyebefőtt (el is maradhat)
márc. 14
11:54
Pörrel fenyegettek (Dibbuk)
Serényi Zsolt médiaszakács apukája pörrel fenyegette meg a kritikámat közlő lapot, ha nem hozzák le helyreigazítási kérelmüket. (Lehozták nekik, tudtommal.) Az aggódó és önérzetes szülő nem mellékesen a többek közt kiváló és átgondolt kommunikációjáról ismert és elismert Magyar Labdarugó Szövetség sajtófőnöke, Serényi Péter. Aki legutóbb az argentín meccs l emondása kapcsán adott elő…
márc. 14
12:42
Jön...jön...jön! (Fakanál)
a Nagy Rétes Sztori, avagy hogyan süssünk 7 órán át rétest? Hamarosan a mozikban blogban!:)
márc. 14
12:52
Citromos kuglóf (Gigi a konyhában)
Egyik kolléganőmtől kaptam egy kuglóf-receptet, miután elláttam muffin-receptekkel. Ma volt rá időm, hogy kipróbáljam. Az elkészítése nagyon egyszerű. Hozzávalók: 3 tojás 18 dkg kristálycukor 18 dkg liszt 1 citrom leve és reszelt héja 1 dl olaj 1 dl víz 1 csomag sütőpor 1 csomag vaníliáscukor A tojásfehérjéket kevés cukorral kemény habbá vertem. A tojássárgáját a többi hozzávalóval…
márc. 14
13:07
Recept: Csokitekercs (Mindmegette)
Hozzávalók: 6 tojás 14 dkg porcukor 10 dkg kakaó A csokoládékrémhez: 3 dl tejszín 7,5 dkg reszelt fehér csokoládé 2,5 dkg porcukor
márc. 14
13:09
Recept: Rumos félhold (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 tojás 20 dkg cukor 20 dkg margarin 10 dkg darált dió 10 dkg liszt 2 evőkanál kakaópor 1 csomag sütőpor A mázhoz: 40 dkg porcukor 1 dl rum
márc. 14
13:11
Recept: Habcsókos epertorta (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 tojás 12 dkg cukor 12 dkg liszt 1 citrom reszelt héja A forma kikenéséhez: vaj liszt A krémhez: 3 dl tejszín 10 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor 1 csomag habfixáló 2 kiskanál cseresznyepálinka 2 evőkanál méz A díszítéshez: 30 dkg eper 5 dkg habcsók
márc. 14
13:42
Mozzarellás hús (Főzni jó!)
Mostanában ez a kedvenc kajám. Norbis recept:)), de marha finom. Semmi bonyolult nincs benne. Mozzarellás hús: Csirke- vagy pulykamellet felszeletelek, sózom, borsozom. Kevés olajon kisütöm, de nem teljesen, csak, hogy színt kapjon. Aztán beteszem a husikat egy jénai tálba, megkenem őket ketchuppal ( és a Heinz-re szavazok,az a legfinomabb) ls teszek rá mozzarella szeleteket. Alufólia rá és…
márc. 14
13:44
Húsleves (Főzni jó!)
Ahogy rendezgettem a blogomat rájöttem, hogy a húslevest még nem írtam be, pedig hetente főzöm, mert a gyerekeim imádják. Eddig úgy voltam vele, hogy mindenki tudja, hogy készül, de ahogy nézegettem a keresőkifejezéseket, hogy miket keresnek az embere a blogomon, rá kelett döbbennem, hogy ezt is keresik. Szóval jöjjön az én verzióm, ami nekem leginkább bejött. Húsleves Fogok 4 db csirkeszárnyat…
márc. 14
14:18
Articsókás báránysült édesköménnyel, citrommal és fehérborral (Kísérleti konyha)
márc. 14
20:36
Tavasz (Lekvároskukta)
Szabő Lőrinc: Tavasz Mi az? - kérdezte Vén Rigó. Tavasz - felelt a Nap. Megjött? - kérdezte Vén Rigó. Meg ám! - felelt a Nap. Szeretsz? - kérdezte Vén Rigó. Szeretlek! - szólt a Nap. Akkor hát szép lesz a világ? Még szebb és boldogabb!
márc. 14
21:01
Gépi rozsos kenyér (Konyha)
Mióta megszületett a gyerekünk, a hagyományos kenyérsütésre egyáltalán nincs időm. Úgy félév elteltével döntöttünk, és vettünk egy kenyérsütő gépet. Bevált a szerkezet, azóta ismét csak saját készítésű a kenyér és a kalács.
márc. 14
21:52
Finom francia pite (5perckonyha)
Leírás: quicheSzerző: sillaDuration: 3:43Feltöltve: 2007-11-30
márc. 14
22:02
Filézett csirkecomb körettel (5perckonyha)
Leírás: Filézett csirkecomb körettelSzerző: ZsuzsaDuration: 21:56Feltöltve: 2007-12-04
márc. 14
22:12
Csíp?s, májas melegszendvics (5perckonyha)
Leírás: Esti GyorsSzerző: sillaDuration: 2:12Feltöltve: 2007-12-06
márc. 14
22:22
Forgácsfánk (5perckonyha)
Leírás: ForgácsfánkSzerző: ZsuzsaDuration: 16:1Feltöltve: 2008-02-01
márc. 14
22:32
Túrófánk (5perckonyha)
Leírás: Egyszer?en elkészíthet? különlegességSzerző: ZsuzsaDuration: 8:2Feltöltve: 2008-02-08
márc. 14
22:54
A Nagy Rétes Sztori (Fakanál)
Hónapok óta tervezgettük a dolgot. Az ötlet E. barátomtól származott, és nekem se kellett kétszer mondani, hogy süssünk rétest. Olyan igazit. Amit kézzel kell papírvékonyságúra nyújtani, a töltelék pedig nem az ócska, grízzel dúsított bolti túró, vagy dió helyett szintén grízt használó diós-meggy. Imádom a rétest, régen ettem már igazán jót, úgyhogy a mag termékeny talajra hullott, beindultam…

Keresés