Hannah felriadt. Lidérces álma volt. Norman Rhodes, az őrült fogorvos, kezében olyan fúróval, amelynek egy tolató kukásautóhoz hasonló hangja volt, az ő fogát fúrta. Mivel nem volt hajlandó kinyitni a száját, Norman ördögi módon jobbjával az arcán keresztül nyomakodott a fogához. Hannah kinyitotta a szemét, és megkönnyebbülten látta, hogy csak Móse nyalogatja az arcát smirgli nyelvével, mert fel…
Hát igen, minden a húslevessel kezdődik, mondhatni, hogy a főzés alfája és omegája, én mégis csak most szántam el magam, hogy történjék bármi, hétvégén főzök egy húslevest. Őszintén szólva sokkal nehezebb dolgonak gondoltam, mint amennyire az volt, de azért el lehet hasalni egy-két dolgon, illetve egy-egy apróság nagyon meg tudja dobni az ízét a levesnek.
Erre nem vagyok igazán büszke, inkább csak azért írom le, hogy megmutassam nem is olyan misztikus dolog a réteskészítés, bár lehet, hogy csak én hittem, hogy az.
Hát igen, erről aztán mostanában elég sokat hallani. Még mielőtt kipróbáltam volna, több embert megkérdeztem, hogy kóstolták-e már, és ha igen, milyen.
Avokadópüré és spárgasaláta közé rejtett sült tőkehal falatkák, magvas rozskenyér alapon tálalva, snidlinges hámozott paradicsom kalappal Hozzávalók személyenként: fél avokadó kevés lime leve és reszelt héja 1 tk tejszín 2 szál zsenge fehér spárga 1 tk cukor 1 szelet tőkehal filé 5 dkg vaj só, bors fél fej mogyoróhagyma egy ek jó minőségű majonéz snidling a díszítéshez egy paradicsom egy vékony…
Tegnap délelőtt megesett a nagy brunch. Gyerekekkel együtt 70-en voltunk, és annyi, de annyi étel volt, hogy el sem hittem! Mindenki nagyon kitett magáért, azt hiszem lesz mit reprodukálnom a közeljövőben! Én fonott kenyerekkel készültem, ennek a receptje következik. A brunch-ról később, de muszáj megemlítenem, hogy régen éreztem magam ennyire jól, többször kellett elmondanom, hogy sajnos már nem…
A krémcsokitorta estéjén végre eljött a pillanat, hogy a legutóbbi osztrák utamról hazahozott két T-Bone steaket, ami nem mellesleg bio és fiatal marhából volt, elkészítsem. Ínyenc barátaink férfitagja egyébként is nagy steak-fan, gondoltam villantok egyet:-) Bárhol is olvastam utána, leginkább grillezni szokták, ami sehogy sem illet bele a vacsora már kitalált fogásai közé. Hirtelen felindulásból…
Hozzávalók: 1 kicsontozott csirkemell fél fej saláta fél szál uborka 3-4 db paradicsom 2-3 gerezd fokhagyma kb. 3 dl tejföl só bors szárnyas fűszerkeverék olívaolaj
Hozzávalók: 4 csirkemell 3-4 dl tej fokhagymasó vagy 6-7 gerezd fokhagyma 3 tojás (felverve) 1 pohár tejföl 25 dkg füstölt sajt (reszelve) kb. 8 dkg margarin liszt a panírozáshoz
A Tea for one szerzőjétől, Vonsachsen -től kaptam ezt a nagyon kedves web-kettes ajándékot, miszerit a blogom excellent. :-) Nagyon szépen köszönöm a megtiszteltetést! Vonsachsen ahogy olvasom, Göteborgban él, ahol én is éltem egy évig. Elő is törtek az emlékek rendesen Svédországról is, és a jó kis dániai hétvégékről is... A "díj" alapítója, amikor leírta a szándékát, azt szerette volna, ha…
Őszintén szólva még soha nem készítettem mousse-t, mert mindig olyan recept akadt az utamba, amiben a tojásfehérje nyersen domborít, és attól én mostanában félek. (Ez a félelem – belátom – irracionális, gyerekkoromban még lelkesen kanalaztam a felvert nyers cukrozott tojássárgáját.) Tim új könyvében viszont megláttam ezt a pofonegyszerű verziót és miután kiderítettem, mi lehet a Schmand nevű…
Végre minden szempontból eljött az ideje, hogy a kerti tűzön készüljön valami ebéd. Azt nem lehet mondani, hogy túlbonyolítottuk a dolgot, egyszerű sütnivaló kolbász készült. Sajnos, csak annyiban mondható házinak, hogy ott, a helyi hentesnél vettük, ez már kipróbált minőség. Megraktuk a tüzet, a kertben mindig akad az előző évben (vagy azelőtt) levágott gallyakból, ágakból annyi fa, hogy jó…
Nos, aki a cím alapján valamilyen lájtosított brassói aprópecsenyére számított, az részben téved: tényleg brassóiról van szó, ami azért update, mert a receptje már korábban felkerült a blogra, de sajnos kép nélkül. A hétvégén Attila kívánságára készítettem, és így volt alkalmam lefotózni is. Az alaprecepthez képest gombát is tettem bele, mert volt némi elhasználandó készletem.
Lassan véget ér az idei medvehagyma-szezon, lassan felrakom a mi kedvenc medvehagyma receptünket is. Hozzávalók: 1 csokor medvehagyma, 1 vöröshagyma, 20 dkg vaj, 40 dkg risotto rizs, 1dl fehérbor, 1,5 l húsleves, só, bors, parmezán A hagymát felaprítjuk és 5 dkg vajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a rizst és folyamatosan kevergetve üvegesre pirítjuk. Felöntjük a fehérborral, majd amikor a rizs…