2008. május 17. szombat

máj. 17
0:40
Étteremteszt: A38 (Húsosfazék)
Az A38 hajót az elmúlt években mindenekelőtt mint kiváló koncerthelyszínt tartottam számon, tudtam ugyan, hogy van étterme is, de valahogy sosem jutott eszembe kipróbálni. Múlt hónapban aztán az Einstürzende Neubauten koncertjére várva üldögéltünk ott (a zenekar tagjai is éppen akkor vacsoráztak), és az étlapot átböngészve igen érdekes fogásokat találtam, akkor el is döntöttem, hogy ide még…
máj. 17
8:12
Egy kis reklám (Lila Füge)
Csupán azért, mert az egyik ismerősöm vállalkozásba kezd még nem fognék itt a Lila Fügén ünneplésbe, főleg, hogy a szóban forgó üzletnek semmi köze az ételekhez. Most sem az késztetett erre, hogy kismama boltról van szó és ez a csillagok véletlen együttállása miatt nekem pont nagyon kapóra jön. Persze, hogy van hátsó szándékom, a címben jeleztem is, hogy ez most itt a reklám helye, de teszem ezt…
máj. 17
9:18
Hűtőnk - erről nem én tehetek!!!! :) (A név kötelez...)
máj. 17
19:27
Blog születésnap (Gabojszakonyhaja)
Egy éves az „Anya, ez isteni!...”
máj. 17
20:44
Fokhagymás harcsa roston (Zsuzsi főz)
A harcsát általában paprikásnak készítem, mivel ez Attila egyik kedvenc étele. Ennek a halnak tömör, szinte teljesen szálkamentes, zsíros húsa van, ezért mindig a kevésbé termetes állatokat keresem a halasnál, mert ezek kevésbé zsírosak. Rántva, sörtésztában mi nem igazán kedveljük, egyrészt nem jön ki annyira az íze, másrészt ebben a formában számunkra túl tömény. Alternatív felhasználási módja a…
máj. 17
21:42
Kakaós csiga update (Ecet és olaj)
Itt van a múltkor sütött kakaós csigához néhány fáziskép, hogy egyértelmű legyen a készítés módja.   A tésztát megkelesztjük.   Alaposan átgyúrjuk.   Kinyújtjuk.   Megkenjük a töltelékkel.   Kettévágjuk, feltekerjük és háromszögekre vágjuk.   A legkeskenyebb oldalon összenyomjuk.   Sütőlemezre tesszük.   Szórócukrot teszünk a tetejére, és megsütjük. Készítettem én és K. is segített.
máj. 17
22:42
#191 (Gigi a konyhában)
Egy kicsit elhanyagoltam a blogot, és ez egy időre még így marad. Ugyanis teljesen váratlanul május 14-én éjjel 1 óra körül megszületett a kisfiam. Még csak a 33. héten voltunk, így senki nem számított rá. 2100 gramm és 49 cm, szerencsére jól van, így már első nap a post intenzíven volt. Egyelőre ő még bent van a kórházban, jelenleg kék fény alatt, de már csak anyatejet eszik, és remélhetőleg…

Keresés