Hannah szóhoz sem jutott. Mintha nyelve a szájpadlásához tapadt volna. Meredten nézte az előtte heverő Polaroid felvételeket. Nem, nem káprázik a szeme. Valóban ott vannak a képek. Arc nélküli női torzók, valamennyien derékig mezítelenek.
Avignon őrzi a híres múlt emlékét: csodálatos pápai palotájával, félig elsodort hídjával, erődítményeivel és templomaival még ma is mintha a középkorba ragadná magával a látogatót. Ugyanakkor évről évre nemzetközi hírű kortárs színházi fesztiválnak ad helyt, 2000-ben Európa kulturális fővárosa volt. A gasztronómiai kalandokat pedig semmiképpen ne hagyjuk ki, ha a régióba teszünk látogatást!
Nagyon belejöttem a különböző gyümölcsitalok kóstolgatásába, ezért nem álltam meg a Culinarisig , hogy vegyek az ott kapható 100%-os gyümölcstartalmú italokból. Még soha nem hallottam erről a márkáról , pedig úgy tűnik nem ártott volna, mivel úgy fest, hogy valóban csak gyümölcsből készül, illetve itt gyártják nem messze tőlünk (Ausztriában).
Napokig gondolkoztam, megmutassam-e én is a hűtőmet, no nem azért, mintha extra dolgokkal lenne tele, vagy épp ellenkezőleg, szégyelnivalóan üres lenne (bár ilyen is előfordul természetesen), hanem mert míg másokét szívesen nézegettem, valahogy nem éreztem késztetést, hogy a sajátomat fotózzam, posztot írjak hozzá, blablabla... De aztán a hétvégén megint dolgoztam, főzni csak sietősen volt időm,…
Fantasztikus marhapörkölttel vendégeltek meg bennünket vasárnap. Bográcsban főtt, és ismét bebizonyosodott, amit eddig is tudtunk, hogy szabadtűzön minden jobb. Lehet, hogy csak nekem fontos, hogy a vörösboros marhapörköltbe kell egy kevés kakukkfű, ha már ott nő a tűz mellett, de most mindenki állította, hogy valóban különlegesen finom lett tőle. És nem maradt el a pörkölt kötelező kísérője a…
… avagy étel rohangálós napra…avagy hogyan takarítsuk ki a maradékokat a hűtőből… Péntektől rohanás volt az élet, a mérleg 2 vendégség (másnál), vásárlások, kicsi főzés, sok evés és ivás. Ezt az pénteki rohangálós napra készítetem, amikor Pöttyömre az egyik mamija vigyázott. Hogy ne nehezítsem a Mami életét még az ebéd legyártásval is. Pötty adott neki úgyis [...]
Zajlik az estiskolán az áprilisi receptek versenye, úgy tűnik, én ezzel a receptemmel vagyok még versenyben a közönségdíjért. Ha tetszik, nyomj rá a zöld lámpára!:) Nem erre itt, hanem a recept mellett. Köszi!
Nem tudom, mások hogyan vannak vele, nálam a szakácskönyvek hosszú életúton mennek át. Beleszeretek, aztán ha már nagyon, nagyon, nagyon vágyok rá, akkor megveszem. Aztán olvasgatom sokat, soká, mármint, ha tényleg jó, bejelölöm a szimpatikus recepteket, és felkerül a polcra. Telik, múlik az idő, amikor egyszer csak elkap az ihlet, és tényleg főzök is belőle. Kedvenc Váncsa szakácskönyvem is így…
Az eper az első tavaszi gyümölcs, amiből frissen lekvárt szoktam főzni. Idén sincs ez másként, de a hagyományos, vagy a csokoládés, marcipános és a rebarbarás mellett most egy izgalmasabb összeállítás került az üvegekbe. Az üvegben eltett, sós lében úszó, zamatos zöldbors a pácolás útján már lágy, ezért szívesen teszik mártásokba is. Ennek ellenére mozsárban megtörtem, mert ráharapva bizony elég…
Íme hát a nagy pillanat, a gourmandula által keltett hűtőlavinába most én is beadom a magamét, betekintés engedve a sajátomba. A képek a szombati reggeli piacolás után, de még a hiperes bevásárlás előtt készültek. Kezdjük a lényeggel, azaz a hűtő belsejével. A felső sorban tartom a zsiradékok, szalonnák java részét. A műanyag tégelyekben libazsír van, az alsóban pedig az, amit a sóletről…
Amikor ide költöztünk, egy játszótérre nézett az ablakunk. Szerettük, és elképzeltük, hogy vasárnap délelőttönként a férjem lent játszik majd a gyerekkel, és pedig kikiabálok az ablakon, hogy kész az ebéd. Az utcánk végében volt egy kicsi, de lepukkant piac. A piac előtt mindig 5-6 alkoholista iszogatott. Meg is beszéltük, hogy biztosan nem örül, aki ott lakik. Aztán a piacot elbontották, és egy…
Ez most elsősorban hideg kajának készült, ugyanis szombaton kisebb kirándulásra készültünk a barátainkkal, persze uzsonnát is csomagolunk, ilyenkor általában többet eszünk, mint otthon. Nekem az a mániám, hogy nem szeretek szalámis kenyeret vagy ilyesmit vinni, hanem valami étel jellegűt, legtöbbször fasírtot vagy sült húst. Egybefasírtot sütöttem, darált pulykacombból, a szokott módon hagyma,…
Tősgyökeres pesti lányként, meg egyéb egészségi okokból nálam sosem voltak növények. Most viszont egy egész virágládám lett. Jó gasztrobloggerhez méltóan nem virágokat, hanem fűszernövényeket ültettem. Kertészkedéshez semmi de semmi tudásom és tapasztalatom nincsen, egyszerűen tettem egy kísérletet és a tescoban vásárolt fűszernövényeket átültettem. Komolyan mondom, csoda történt, az első nap…
Egy igazi hozzánk illő vasárnapi ebéd, jó sok fokhagymával, zöldséggel,Váncsa István nyomán. 4 csirkecomb 1 nagy hagyma 4 fej fokhagyma 2 sárgarépa 1 fehérrépa 1 negyed zeller 2 szál rozmaring 2 szál kakukkfű (már a saját kiskertemből, ládámból) fél liter alaplé (vagy fehérbor) só, bors, szerecsendió, tárkony A csirkecombot sóztam borsoztam. A hagymát vastag szeletekre vágtam, a fokhagymát…
„Új generáció mutat utat a jövőbe!” „Az élet San Sebastianban zajlik!” Ilyen szalagcímeket lehetett olvasni a konyhakultúra nagy baszkföldi eseményéről, a 2007-es „Lomerjordelagastronomia” kongresszusról (ami körülbelül annyit jelent: a gasztronómia legjava). A helyszín: San Sebastian – baszk nevén Donostia –, ezen belül a tengerparti ferde kocka, a Kursaal néven ismert kongresszusi palota. [...]…