2010. február 4. csütörtök

febr. 4
0:12
Olvasnivaló: Tom yum, a fűszeres és forró thai csirkeleves (Mindmegette)
A thai konyháról beszélni vagy írni körülbelül olyan, mint lerajzolni egy focimeccset. Ezt kóstolni, érezni, átélni kell.
febr. 4
3:03
Kész a reggeli! (Chili & Vanilia)
"Nem az erősségem a hétvége. Hallom, vannak olyanok –egész sokan ráadásul -, akiknél a hétvégi reggelek úgy telnek, hogy tartalmaznak reggelit, forró kávét, vasárnapi újságot, az idő pedig lassan telik,…, számomra azonban már nem ismerős ez a fajta hétvégi reggel. írja az Orangette blog szerzője. Mintha csak a számból vette volna ki ezeket a szavakat. „….Pedig mennyire isteni dolog hétvégén…
febr. 4
9:21
Húsos zöldbab(főzelék) (àlabeck)
Folytatom a nemrégiben készült – és csak kicsit másképp – ebédekről. Most is kedvencem, a dinsztelt hús, annak is a zöldséges, most konkrétan zöldbabos formája került elő, amit előzőleg csirkemellből csináltam. Most kockára vágott ~30 dkg pulykacombhúst vettem elő hozzá. Szintén a fagyasztóból a zöldbabot, ez most saját fagyasztás, fél kiló körüli adag. És találtam – ez azt jelenti, hogy majdnem…
febr. 4
10:06
Recept: Mokkás muffin (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg liszt 15 dkg porcukor 15 dkg vaj 2 tojás 3 evőkanál baracklekvár 1 csomag vaníliás cukor 1 kávéskanál rumaroma 5 dkg holland kakaópor 5 dkg reszelt étcsokoládé 1 dl erős feketekávé
febr. 4
10:08
Recept: Sütőtökös-mákos pite (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg liszt 20 dkg vaj 10 dkg porcukor 2 tojás sárgája 1-2 evőkanál tejföl reszelt citromhéj 1 kávékanál vaníliás cukor pici só fél csomag sütőpor A töltelékhez: 20 dkg sütőtök (hámozott súly) apró kockára vágva 1-2 evőkanál vaj 2 dl tej 15 dkg cukor reszelt narancshéj 20 dkg darált mák 5 dkg zsemlemorzsa pici fahéj
febr. 4
10:10
Recept: Sajtos-tejfölös-hagymás lepény (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 dkg élesztő 40 dkg liszt 2 dl víz 2 evőkanál olaj 5-6 nagy fej vöröshagyma 2 pohár tejföl reszelt sajt vegyesen só bors petrezselyem kakukkfű
febr. 4
12:27
Vaníliás keksz (Csibe)
febr. 4
12:33
Könnyű zöldségleves óriás petrezselymes galuskákkal (Lekvároskukta)
Imádjuk az ilyen egyszerű, finom leveseket, gyakran is készítem. A galuskák pedig csak azért óriásiak, mert nem tudok kissebbeket szaggatni :)) Most karikákra vágott sárgarépákból, 1 nagy hagymából, kis darab zellerből, karalábéból, 1/2 paprikából, 1 paradicsomból, valamint néhány szem krumpliból főztem. Az össezs zöldséget megmostam, megpucoltam, karikákra, vagy kisebb darabokra vágtam és…
febr. 4
14:00
Recept: Tejleves könnyedén (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 liter házi tehéntej 1 csomag vaníliás cukor 3 marék tészta (pl.: betűtészta) 3 csipet reszelt citromhéj 3 evőkanál kristály cukor 3 csipet fahéj 3 dkg liszt 1 csipet só (vaj)
febr. 4
14:02
Recept: Almás-narancsos muffin (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 20 dkg vaj 3 dl cukor 4 tojás 4 dl liszt 2 kiskanál sütőpor 1 narancs 1 alma 5 dkg mazsola 1 evőkanál liszt A mázhoz: 3 dl porcukor 3 dl víz aprított dió, tortadara
febr. 4
14:18
Recept: Avokádókrém V. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 puha(!) avokádó 1/4 citrom 1 gerezd fokhagyma 1 evőkanál tejföl (kihagyható) 1 paradicsom só bors
febr. 4
14:57
Narancsos sütemény (Főzni jó!)
Már évek óta megvan ez a recept, egy újságból vágtam ki. A recept mellett ínycsiklandó kép a sütiről. Aztán ahányszor elkezdtem olvasni miből is van, mindig félreraktam, mert a 2. hozzávaló a sárgarépa a felsorolásban. Sárgarépa sütiben??? Na ne! - gondoltam eddig. Aztán tegnap újra a kezembe akadt a recept és megadtam magam. Be kell valljam a répát nem is érezni benne, csak a süti színében…

Keresés