Ebben a hónapban igen gazdag és sok területet felölelő kínálat várja a kirándulni, fesztiválozni vágyókat. A húsvétra hangolt programok mellett több mangalica-, pálinka- és borfesztivál, medvehagyma-vadászat és mandulaünnep is színesíti az áprilist.
Hozzávalók: Az égetett tésztához: 10 dkg vaj 10 evőkanál víz 10 dkg liszt 4 egész tojás A vaníliakrémhez: 5 tojás 6 dl tej 10 dkg liszt 15 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor Valamint: habtejszín
Több éve terveztem kipróbálni Heston Blumenthal egyik "gasztronómiai tréfáját". A menüje egyik fogásaként "narancs és cékla" címén pusztán egy sárga és egy vörös zselékockát szolgált fel éttermében, majd arra kérte a vendégeit, hogy kezdjék a naranccsal. A vendégek először a sárga zselékockához nyúltak, majd meglepődve tapasztalhatták, hogy az elvárttól eltérően valójában céklaízű. A meglepetés és…
Hozzávalók: 1-2 dl tej 50 dkg darált pulykamell 2 db közepes fej vöröshagyma 1 csipet só ízlés szerint 1 csipet bors ízlés szerint 1 csipet oregánó ízlés szerint 1 csipet bazsalikom ízlés szerint 1 csipet kakukkfű ízlés szerint 1 csipet szerecsendió ízlés szerint 3 db gerezd fokhagyma 50 dkg paradicsompüré 9 db közepes burgonya 20-25 dkg trappista sajt 1,75 dl tejföl
Hozzávalók: 1,2 kg tarja 2 nagy fej hagyma 10 gerezd fokhagyma 2 db zöldpaprika 1-2 db paradicsom 1 db babérlevél (kisebb) 8 szelet bacon 8 dkg sertészsír himalájai kősó sok őrölt bors sok morzsolt majoránna kevés őrölt kömény kevés fűszerpaprika 1 kiskanálnyi darált csípős paprika 2,5 kg burgonya
Hozzávalók 2 tortához: A 3 tepsi tésztához: 3 x 4 db tojás 3 x 4 evőkanál cukor 3 x 1 evőkanál olaj 3 x 4 db evőkanál liszt 3 x fél csomag sütőpor 3 x 1 csomag vaníliás cukor pici só mindegyikbe Az első tésztába még kell: 2 evőkanál kakaópor 2 evőkanál tej A második tésztába még kell: 10 dkg durvára tört dió 2 evőkanál tej A harmadik tésztába még kell: 1 citrom reszelt héja A csokoládékrémhez: 4…
Hozzávalók: Az égetett tésztához: 10 dkg vaj 10 evőkanál víz 10 dkg liszt 4 egész tojás A vaníliakrémhez: 5 tojás 6 dl tej 10 dkg liszt 15 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor Valamint: habtejszín
Hozzávalók: 1-2 dl tej 50 dkg darált pulykamell 2 db közepes fej vöröshagyma 1 csipet só ízlés szerint 1 csipet bors ízlés szerint 1 csipet oregánó ízlés szerint 1 csipet bazsalikom ízlés szerint 1 csipet kakukkfű ízlés szerint 1 csipet szerecsendió ízlés szerint 3 db gerezd fokhagyma 50 dkg paradicsompüré 9 db közepes burgonya 20-25 dkg trappista sajt 1,75 dl tejföl
Hozzávalók: 1,2 kg tarja 2 nagy fej hagyma 10 gerezd fokhagyma 2 db zöldpaprika 1-2 db paradicsom 1 db babérlevél (kisebb) 8 szelet bacon 8 dkg sertészsír himalájai kősó sok őrölt bors sok morzsolt majoránna kevés őrölt kömény kevés fűszerpaprika 1 kiskanálnyi darált csípős paprika 2,5 kg burgonya
Hozzávalók 2 tortához: A 3 tepsi tésztához: 3 x 4 db tojás 3 x 4 evőkanál cukor 3 x 1 evőkanál olaj 3 x 4 db evőkanál liszt 3 x fél csomag sütőpor 3 x 1 csomag vaníliás cukor pici só mindegyikbe Az első tésztába még kell: 2 evőkanál kakaópor 2 evőkanál tej A második tésztába még kell: 10 dkg durvára tört dió 2 evőkanál tej A harmadik tésztába még kell: 1 citrom reszelt héja A csokoládékrémhez: 4…
"Minden szempontból rendkívül tanulságosak voltak a hibák, amelyeket elkövettünk. És ha ezeket kijavítjuk, akkor még arra is esélyt látok, hogy a döntőben jobb helyet szerzünk, mint az európai selejtezőben" - mondja Széll Tamás a brüsszeli siker után. Itt most a doveri nyelvhalból készült ételét ismertetjük. A garnírungokról külön poszt szól majd. [...] Bővebben!
Bár lassan feledésbe merülnek a régi, nagy családi ebédek, azért ünnepekkor még mindig összejön a família. Ilyenkor mindig lelkesen készülünk, hogy különlegességek kerüljenek az asztalra!
Hatalmas csokor medvehagymát sikerült vásárolnom, úgyhogy az elkövetkező időszakban készül majd néhány finomság, némelyiket majd posztolom is. Ez az első. Hozzávalók: 2,5 dl író 30 dkg finom liszt 25 dkg mascarpone 4-5 levél medvehagyma 2-3 szelet (vastagra szeletelt) sonka kockára vágva 1 tk só 1 tk sütőpor 2 tojás fél dl olaj A sonkát apró kockára vágva megpirítottam. Az írót az olajjal és a…
Mikor volt utoljára, hogy valamit először csináltál??? Nemrég olvastam ezt a mondást és azóta kattog bennem. Lehet, hogy ez lesz az új mottóm. Hisz ettől lesz az embernek több az élete, mint a szürke hétköznapok folyamata. Nem kell sok. Csak néha hagyjuk el a megszokott ösvényt. Váltsunk. Kísérletezzünk. Újítsunk. Nézzük a világot más szempontok szerint. Ma félmaratont futottam. Életemben…
Hozzávalók: 50 dkg darált hús 1 bögre rizs 2-3 darab TV paprika 1 üveg paradicsomlé vagy 2-3 nagy konzerv sűrített paradicsom kevés víz ízlés szerint só ízlés szerint cukor kevés olaj vagy zsír kevés liszt kevés pirospaprika ízlés szerint bors (fekete és fehér) 1 kis fej vöröshagyma 2 tojás

Szerintem a lángost minden gyerek szereti, ennek ellenére én még sosem sütöttem. Talán azért, mert anyukám békebeli lángosokat készít, és mindig úgy gondoltam, ezt úgysem lehet überelni - de az is lehet, hogy csak lusta voltam...? :-)
A tojás a húsvét egyik főszereplője, de az ünnepet megelőző böjti időszakban is kiváló húspótló. Sőt a húsvéti után megmaradó főtt tojások is rengeteg módon elkészíthetőek önmagában is, például töltve, ezer és egy féle töltelékkel.
A következő néhány sorral két fontos dologról szeretnék mindenkit meggyőzni. Egyrészt arról, hogy néha különlegesen, egzotikus kiegészítőkkel főzni, nem pénz kérdése. Másrészt pedig arról, hogy semmi nem hulladék, ami annak látszik. Vajon hányan ismerik fel, hogy mit ábrázol a fenti ételfotó? Ez most épp a spenót szára, illetve gyökere. De lehetne mondjuk akár brokkoli, cékla, vagy retek…