Veszprém - Mocsai Lajos (53) két éve még a Gummersbach edzője volt, ma (Viasat3, 17 óra) pedig volt csapata ellen küldi pályára veszprémi kézilabdásait. A német sztárklubnál eltöltött idő azonban nem sokat számít, hiszen teljesen kicserélődött a Gummersbach kerete. A Bajnokok Ligája-csoportmeccsre a fiától kapta a legnagyobb segítséget
A hazai pálya néha nyomasztó is lehet - így próbálják magyarázni a bizonyítványt a francia rögbiválogatott vezetői a világbajnokság sorsdöntő meccse előtt. A Kékek ugyanis nem a párizsi Stade de France-ban, hanem több száz kilométerre nyugatra, ráadásul egy másik országban, a cardiffi Millennium Stadionban lépnek pályára Új-Zéland ellen.
Ha negyvenötezer hivatásos futballista a világ legjobbjának választ valakit, azt vita nélkül el kell fogadni. Azaz a földkerekség jelenlegi legkiválóbb játékosa a megannyi labdarúgó-alattvalója által most trónra emelt Kaká.
Az első orvosi vizsgálatok szerint komolyabb lehet Szávay Ágnes sérülése: a diagnózis szerint a magyar teniszező combizomrost-szakadást szenvedett és ez hathetes pihenőt igényelne.
A helyi posta sztrájkja miatt elhalasztották az 1986-os labdarúgó-világbajnokság argentin-angol negyeddöntőjének "visszavágóját", amelyre eredetileg jövő vasárnap, Birminghamben került volna sor A szervezők attól tartottak, hogy az e heti és jövő heti munkabeszüntetés veszélyezteti az interneten rendelt jegyek célba juttatását, ezért inkább úgy döntöttek: jövő februárra teszik át a meccs…
Leo Beenhakker, a lengyel labdarúgó-válogatott holland szövetségi kapitánya kijelölte 24 fős keretét a magyarok elleni, október 17-i lódzi barátságos mérkőzésre A szakvezető sérülés miatt nem számíthat a Borussia Dortmund légiósára, Jakub Blaszczykowskira
Az angol Chelsea menesztett portugál menedzsere, José Mourinhoérdekes kijelentést tett a napokban - Én Vitoria Setubalrajongó leszek! Mivel itt lakom, drukkolok a gárdának a minél eredményesebben szerepeljen a bajnokságban! Az is jó lesz a, hogy a gyerekeim mostantól kezdve a hétvégén is láthatják majd az apjukat és hétközben is többet lehetek velük
Ebben az évben már a harmadik bolgár atléta akadt fenn a doppingvizsgálaton, ezúttal a 800 méteres futó, Teodora Kolarova szerveztében volt túl magas a tesztoszteron-szint. A helyi szövetség tájékoztatása szerint az A és a B próba eredménye is pozitív lett. Kolarovát október 25-én hallgatják meg, és akkor döntenek az eltiltásáról. Korábban a 400-as futó Vanya Stambolova, valamint a magasugró…
A helyi posta sztrájkja miatt elhalasztották az 1986-os labdarúgó-világbajnokság argentin-angol negyeddöntőjének "visszavágóját", amelyre eredetileg jövő vasárnap, Birminghamben került volna sor. A szervezők attól tartottak, hogy az e heti és jövő heti munkabeszüntetés veszélyezteti az interneten rendelt jegyek célba juttatását, ezért inkább úgy döntöttek: jövő februárra teszik át a meccs…
November 12-én tér vissza a kötelek közé a WBA egykori légsúlyú világbajnoka Lorenzo Parra. A 29 éves venezuelai bokszoló hazájában lép majd kötelek közé, de ellenfelét majd csak később nevezik meg. Parra márciusban szenvedte els profi pályafutása első vereségét, amikor is hatalmas meglepetésre az á
Október 19-én Oliver McCall ellen lép ringbe Juan Carlos Gomez. A két bunyós legutóbbi találkozójának eredménye érvénytelen lett, mivel Gomez megbukott a meccset követő doppingteszten. McCall az első sajtótájékoztatón csalónak nevezte a kubai bunyóst, aki azonnal reagált a rágalmakra. "Meghívtuk McC
Az FC Fehérvár-Újpest FCmérkőzést követő sajtótájékoztatón Urbányi István, az Újpest FC vezetőedzője megkönnyebbülten nyilatkozott a nehezen megnyert mérkőzés után -A héten gyakorlatilag csak a Fehérvár problémáiról hallhattunk a médiában, pedig nekünk is voltak nehézségeink, merthogy a keddi Ligakupa mérkőzés sokat kivett néhány játékosból, majdnem túl nagy árat fizettünk az akkori győzelemért
A WBC hivatalosan is átadta az ideiglenes nehézsúlyú világbajnoki címet Samuel Peter számára. A nigériai bunyós azon pletykák ellenére is ringbe lép szombaton Jameel McCline ellen, hogy ellenfeléről súlyos doppingvádak láttak napvilágot a tegnapi napon. Állítólag a kihívó a túlzott szteroidhasználat
Megtartották a ma esti nagypehelysúlyú szupermérkőzés hivatalos mérlegelését. Manny Pacquiao és Marco Antonio Barrera is hajszálpontosan a kategória felső határán, 130 fonton mért be a las vegasi találkozóra. Az elsőmérkőzések szereplői közül egyedül a fiatal Panchito Bojadonak jelentett problémát h
Az Universum Box Promotion hivatalosan is megerősítette, hogy november 24-én Drezdában védi meg legközelebb WBO félnehézsúlyú világbajnoki címét Erdei Zsolt. A német cég arról nem számolt be, hogy a mostani szabadon választott vag kötelező címvédés lenne-e Madár számára. Az ellenfél személye szintén
Ebben az évben már a harmadik bolgár atléta akadt fenn a doppingvizsgálaton, ezúttal a 800 méteres futó, Teodora Kolarova szerveztében volt túl magas a tesztoszteron-szint.
A Soproni Liga 11. fordulójának nyitómeccsén az Újpest 2-1-re győzött Fehérváron. A hazaiak az első félidőben szereztek vezetést a hat idegenlégióssal kezdő és ötszáz szurkolóval érkező újpestiek ellen: Simek beadását a bosnyák Dajics lőtte Balajcza kapujába. A második félidő elején a csereként...
A Ferencváros első NB II-es meccsén azzal a Jászapátival játszott, akinek Vojtekovszki Csaba volt az edzője A szakember a hétvégén már egy másik NB II-es csapattal, a Mezőkövesddel érkezik az Üllői útra
Sebők Zsolt kivételével az FC Fehérvár minden labdarúgója vállalta a játékot a pénteki, Újpest FC elleni hazai Soproni Liga-mérkőzésen annak ellenére, hogy nem kapták meg elmaradt járandóságaikat Sebők az anyagiak miatt nem lép pályára a találkozón
Előzetesen sztrájkkal fenyegettek az Újpest elleni mérkőzés előtt a Fehérvár FC labdarúgói, ha nem kapják meg megérdemelt és elmaradt fizetésüket, ám végül csak a kapus Sebők Zsolt váltotta be fenyegetését. Helyén Németh Viktor (a képen) kezdett, mint kiderült azonban, döntő volt, hogy nem az első számú hálóőr őrizte a piros-kékek kapuját.
A nyáron lejár Alessandro Del Piero szerződése a Juventus FC labdarúgócsapatával. A torinói klub sztárja évek óta szolgálja az öreg hölgyet és többször kijelentette, hogy nem játszana más olasz klubban, bebizonyította ezt akkor is, amikor követte a Juvét a B-ligába is.
A Bayern München edzőjét napról napra lenyűgözi Luca Toni. A bajorok centere a Belenenses elleni idegenbeli UEFA-kupa meccsen lőtt egy gólt és adott egy gólpasszt Altintopnak. A csapat edzője nagy tisztelettel beszélt az olasz légiósról. "Luca hihetetlenül könyörtelen, gyakran ő a döntő...
Adrian Mutu a Fiorentinánál marad mindaddig, ameddig a csapat az olasz labdarúgó bajnoki címért küzd, állítja a román futballistáról edzője, Cesare Prandelli A szakvezető kijelentette: amikor megtudta, hogy a Juventus megválna a játékostól, azonnal értesítette a klub vezetőségét, és kérte, hogy ha tehetik, szerezzék meg az aláírását
Október 6-án megkezdődik a magyar férfikosárlabda-bajnokság 2007-2008-as idénye. Az első forduló előtt összeállításunkban áttekintetjük a nyári híreket, bár azt meg kell jegyezni: mivel az átigazolási időszak 2008. február 22-ig tart, ez az állapot maximum pár napig, néhány hétig maradhat friss.
A tavaszi szezon egyik ferencvárosi felfedezettje Kulcsár Dávid volt A szélsőt Csank János is az egyik olyan embernek nevezte, akire nagy szüksége lenne
A pontversenyben vezető brit Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes pilótája indulhat az első helyről vasárnap az 58. Forma-1-es gyorsasági világbajnokság tizenhatodik futamán, a Kínai Nagydíjon.