Felfokozott várakozás közepette elegánsan, magánrepülőgéppel szerdán Londonba érkezett Fabio Capello, aki az angol szövetségi kapitányi poszt első számú esélyese azóta, hogy José Mourinho kiszállt a versenyből. Az állás azt követően üresedett meg, hogy Anglia - 1994 óta először - nem kvalifikálta magát a válogatottak két nagy futballtornájának egyikére, nevezetesen a jövő évi Eb-re.
Debrecenben ma kezdődik a rövid pályás Európa-bajnokság, amelyen 39 ország 470 versenyzője áll rajtkőre. (Nyolccal kevesebb a részvevő, mint Helsinkiben, a múlt évi Eb-n, viszont ennyi nemzet még egyetlen hasonló kontinensviadalra sem nevezett.) A legnépesebb küldöttség a franciáké (41 úszó); őket a britek (30), a magyarok és az oroszok (27-27) követik.
Nem sokáig várt a Real Madrid, a Liverpool és a Schalke azzal, hogy a maga javára döntsön a BL-nyolcaddöntőbe jutásról: a királyi gárda a 16. percben 2-0-ra, a 36.-ban már 3-0-ra vezetett római riválisa ellen; az angliai együttes tizenegy perc alatt két gólt ért el Marseille-ben; a gelsenkircheni csapat a szünetben 3-1-es előnyt könyvelhetett el norvég vetélytársával szemben. A végeredmények: Real…
- Tíz percet szántunk a keddnek, az este további részében a csütörtökkel foglalkoztunk - foglalja össze az előző napi "csapatgyűlésen" történteket Németh András, a Dijonból Párizsba tartó TGV szupervonaton ülve, nem is kissé rezignáltan, de hangulata a történtek ismeretében a legkevésbé sem meglepő.
Az Olympique Lyon 3-0-ra nyert a Glasgow Rangers otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek utolsó fordulójában, így a francia csapat jutott a legjobb 16 közé. Az utolsó kiadó helyet a török Fenerbahce szerezte meg.
A brazil sportbíróság 45 500 dolláros pénzbírságot szabott ki a brazíliai Bahía labdarúgóklubra, illetve hét mérkőzésre betiltotta stadionját, a Fonte Novát annak nyomán, hogy november 25-én több halálos áldozattal járó baleset történt egy mérkőzésen Az arénában mintegy 60 ezer néző előtt bonyolították le a Bahia-Vila Nova összecsapást, melynek során leszakadt egy lelátó
A fellebbviteli bíróság 20 nap letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a dán futballszurkolót, aki a válogatott svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén berohant a pályára és megtámadta a bírót A 29 éves férfi első fokon 30 napos, felfüggesztett börtönt és 40 óra közmunkát kapott, az ügyész azonban súlyosbításért fellebbezett
December 31-i hatállyal felbontotta szerződését az FC Sopron csapatkapitánya, a korábbi kétszeres válogatott középpályás, Pintér Zoltán A soproniak egyik kedvence, a harmincéves Pintér Zoltán a következőket mondta döntése hátteréről:"Nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy el kell hagynom Sopront
Úgy gondolják a Vasas vezetői,hogycsapatuk szombati, csúfos veresége mellett senki sem mehet el szótlanul, akinek egy kicsit is fontos a Vasas Éppen ezért kerestük meg Vancsa Miklóst, akitől a gyászos teljesítményről, illetve az ide vezető útról érdeklődött a vasasbp
Felszámolási eljárárás indulhat a SportLife Média jóvoltából az FC Sopront üzemeltető gazdasági társaság ellen Az eljárást a soproni klubbal szerződéses viszonyban álló cég, a SportLife Média kezdeményezheti
A labdarúgó Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé jutott csapatok: AC Milan (olasz, címvédő), Celtic Glasgow (skót), FC Porto (portugál), FC Liverpool (angol), Chelsea (angol), Schalke 04 (német), Real Madrid (spanyol), Olimpiakosz (görög), FC Barcelona (spanyol), Olympique Lyon (francia), Manchester United (angol), AS Roma (olasz), Internazionale (olasz), Fenerbahce (török), Sevilla (spanyol),…
Fabio Capello fiát szólaltatta meg az angol sajtó édesapjaesetleges angliaikapitánykodásával kapcsolatban A srác így nyilatkozott édesapja leendő (?) állásáról
Előreláthatólag három hétig nem futballozhat David Villa, a Valencia támadója, aki ínszalag-szakadást szenvedett a bal térdében a Chelsea elleni, keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Az vizsgálatokat végző orvoscsoport arról számolt be, hogy a Turia-parti gárda házi góllövőlistájának éllovasa legkorábban január 6-án, a Levante elleni összecsapáson térhet vissza a pályára.
Didier Drogba, a Chelsea elefántcsontparti támadója is szerepel az év afrikai játékosa címre esélyesek listáján, melyet szerdán ötre szűkített a kontinens labdarúgó szövetsége (CAF). A londoni Kékeket a sztárcsatár mellett a ghánai Michael Essien is képviseli február elsején, a togói Loméban sorra kerülő ünnepélyes eredményhirdetésén.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) felül kívánja vizsgálni az óceániai zóna részvételét a klubvilágbajnokságokon. "Az a cél, hogy a lehető legmagasabb legyen a színvonal. Ha valódi klubvilágbajnokságot akarunk rendezni, akkor csak profi csapatok szerepelhetnek" - utalt Joseph Blatter arra, hogy az új-zélandi Waitakere United, amely a selejtezőn 3-1-es vereséget szenvedett az azóta már szintén…
A BBC értesülései szerint megérkezett Londonba Fabio Capello, hogy megkezdje a tárgyalásokat az Angol Labdarúgó Szövetséggel (FA) a válogatott szövetségi kapitányi posztról.
Magyar résztvevője is volt a H csoport tegnap esti mérkőzéseinek: a prágai Strahovon a Kassai-Szpisják-Vámos játékvezetői hármas vezette a Slavia-Sevilla mérkőzést. A spanyolok tudták: ha a december 21-i nyoni sorsolásra csoportelsőkként akarnak majd utazni, akkor le kell győzniük a prágai...
Előreláthatólag három hétig nem futballozhat David Villa, a Valencia támadója, aki ínszalag-szakadást szenvedett a bal térdében a Chelsea elleni, keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Az olasz első osztályú Cagliari együttese Alessandro Matri góljával verte a Sampdoriát az Olasz Kupa nyolcaddöntőjének első fordulójában Szardíniában. A hazai szurkolók ennek ellenére Cellino elnök, és a klub olasz válogaott középpályása, Pasquale Foggia ellen demonstráltak a mérkőzésen.
Érdekes per elé néz az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és az Inter. Egy török férfi ugyanis erkölcsi kártérítést követel a szervezettől és klubtól, mert a Fenerbahce elleni BL-meccsen az olaszok vöröskeresztes mezben léptek pályára.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) felül kívánja vizsgálni az óceániai zóna részvételét a klubvilágbajnokságokon "Az a cél, hogy a lehető legmagasabb legyen a színvonal
Az Atlético Madrid együttese 2-1-es idegenbeli győzelmet ért el a másodosztályú Granada 74 együttesének otthonában, ami remek kiindulási alapot jelent Javier Aguirre tanítványainak a január eleji visszavágóra.
A Roma-Manchester United mérkőzés ismét balhét hozott magával, de szerencsére egyik drukker állapota sem súlyos. A Roma és a Manchester United idén már a negyedik meccsét játszotta egymás ellen a Bajnokok Ligájában, és most sem csak a stadionban, hanem azon kívül is zajlott a csata. Az ütközet...
Úgy tűnik, még a legirigyeltebb színésznők sincsenek bebiztosítva az ellen, hogy párjuk félrekacsintgasson, netalántán lépegessen is Ki gondolta volna, hogy Eva Longoria mellett Tony Parkernek másra is fájhat a foga - most mégis az a hír járja, hogy a kosarasnak semmi sem elég és megcsalta csodaszép feleségét egy modell lánnyal
Laurencz László a nőikézilabda-válogatott a Koreától elszenvedett veresége után, az oroszok elleni negyeddöntő előtt nyilatkozott az [origo]-nak. A korábbi szövetségi kapitány nem számított ilyen enervált játékra az ázsiaiak ellen, Pálingerrel és Szűccsel elégedett volt, de akad olyan játékos is, akit hazaküldött volna. Úgy véli, egy ilyen kudarcot nem könnyű elfelejteni, ez a válogatott…
Didier Drogba, a Chelsea elefántcsontparti támadója is szerepel az év afrikai játékosa címre esélyesek listáján, melyet szerdán ötre szűkített a kontinens labdarúgó szövetsége (CAF).
Előreláthatólag három hétig nem futballozhat David Villa, a Valencia támadója, aki ínszalag-szakadást szenvedett a bal térdében a Chelsea elleni, keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen Az vizsgálatokat végző orvoscsoport arról számolt be, hogy a Turia-parti gárda házi góllövőlistájának éllovasa legkorábban január 6-án, a Levante elleni összecsapáson térhet vissza a pályára
A próbatételek számát, illetve a versenyszámok összetételét tekintve semmit sem változott az első számú magyar úszó, Cseh László feladata a tavalyi, illetve az idei rövid pályás úszó Európa-bajnokságon.
A világ legszexisebb sportolófelesége lista 17. helyén az amerikai topligában (MLB) baseballozó Kris Benson kedvese, a szókimondó Anna Benson található.
A Magyar Köztársaság Kormánya szerdai ülésén elfogadta Bajnai Gordon, sportot felügyelő önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztését, így a sportszakma ajánlásával összhangban Sági Györgyné Rejtő Ildikó kapja a Nemzet Sportolója címet.
A Houston Rockets játékosai 22 büntetőből mindössze hatszor találtak gyűrűbe, a csapat mégis legyőzte a vendég Detroit Pistonst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Az Olympique Lyon 3-0-ra nyert a Glasgow Rangers otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek utolsó fordulójában, így a francia csapat jutott a legjobb 16 közé Bajnokok Ligája, csoportkör, 6
A Keleti-főcsoportot vezető Ottawa Senators kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Carolina Hurricanes otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
Didier Drogba, a Chelsea elefántcsontparti támadója is szerepel az év afrikai játékosa címre esélyesek listáján, melyet szerdán ötre szűkített a kontinens labdarúgó szövetsége (CAF).
Óriási sikerek, és hihetetlen mélységek jellemezték Storcz Botond kajakos pályafutását. A háromszoros olimpiai bajnok visszatért, és Pekingben újra az aranyérem reményében száll majd vízre.