Januárban alighanem minden idők legjobb magyar női bajnoki mérkőzését játszotta az "ősi" rivális Pécs és Sopron a baranyai megyeszékhelyen - a látogatók háromszori hoszszabbítás után 108:106-ra győztek -, s miután továbbra is a két legjobb hazai csapatról van szó, kiemelkedő előadás várható a veretlen vetélytársak vasárnap délután negyed háromkor kezdődő, mecseki randevúján.
"Finoman szólva: nem vagyok maradéktalanul elégedett" - összegzi véleményét a franciaországi női világbajnokságon eddig történtekről Németh András, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Mondja ezt annak dacára, hogy az eddig sokat kínlódó csapat - jelenlegi pozíciója alapján - még bármilyen messzire eljuthat.
Egyetlen ellenfelet sem szabad lebecsülni - mondta a brazil Luiz Felipe Scolari, a portugál válogatott szakvezetője, utalva a jövő évi Eb-re, valamint a 2010-es világbajnokság selejtezőire, amelyeken a magyar válogatottal is találkozik csapata. "Magyarország jelentős fejezetet írt a labdarúgás történetébe" - figyelmeztetett.
A labdarúgó Románia-kupa legnagyobb érdeklődéssel várt, utolsó nyolcaddöntős találkozóján a Steaua 2-0-ra kikapott Urziceni-től "Megalázva érzem magam!" - nyilatkozta a mérkőzés végén a bukarestiek vezetőedzője, Marius Lacatus
Szombaton idei utolsó mérkőzését játssza a DVSC-TEVA csapata, az ellenfél a nagy rivális Honvéd együttese lesz Izgalmas összecsapásra és nagy csatára van kilátás, hiszen a két gárda mindig küzdelmes mérkőzést vív egymással
Váczi László, masszőr több mint három éve koptatja az ETO kispadját, most szombaton utoljára kíséri és vigyázza a srácok minden mozdulatát Személyében nemcsak egy kiváló szakember távozik klubunktól, hanem egy olyan munkatárs, aki embersége, erkölcsi értékei miatt is példaértékű volt, mindazok számára, akik együtt dolgozhattak vele
Az év utolsó mérkőzésére készült péntek délután a Szusza Ferenc Stadionban az Újpest FC: a csapat szombaton 13:00 órakor a Vasas ellen lép pályára a Fáy utcában a 2 Ligakupa 3
A román elsőosztályú CFR Cluj együttese potom 1 millió fontért vásárolt burkina fasoi támadót a héten A 25 éves Yssouf Kone, a norvég Rosenborg együttesét hagyja ott két év után, s igazol a román milliárdos klubhoz
HANNOVER – Rangadó vár Huszti Szabolcsékra (24) a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában. A magyar középpályást is foglalkoztató Hannover a tabella második helyén álló Werdert fogadja. A hetedik helyen álló hazai csapat célja a győzelem, illetve az, hogy az ötödik helyen zárja az őszt.
Négy mérkőzésen aratott négy győzelmével fantasztikusan rajtolt a német nőikézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon. A vb egyik favoritjává előlépett együttes legközelebb éppen a magyarok ellen lép pályára. A német szövetség honlapján nyilatkozó Armin Emrich kapitány nem szeretne a tavalyi, svédországi sikerből komolyabb következtetést levonni, míg Sabine Englert kapus furcsa…
Közeledik az "őrült karácsonyi hajrá", ami döntően befolyásolja majd az angol bajnokság kimenetelét - így véli Sir Alex Ferguson, a címvédő Manchester United skót szakvezetője. Ferguson együttese jelenleg négy ponttal van lemaradva a listavezető Arsenal mögött, s ma délután a sereghajtó...
Újabb sikeres bokszgálát rendezett az Universum Box Promotion leányvállalataként működő Spotlight Boxing. A Hamburgban rendezett shown Susi Kentikian vívta a főmérkőzést és szerezte meg a visszavonuló Regina Halmich WIBF légsúlyú világbajnoki címét. A német bokszolónő egyhangú pontozással múlta felü
Henrik Zetterberg három gólt szerzett a Minnesota elleni találkozón, és ezzel főszerepet játszott csapata, a Detroit Red Wings 5-0-s győzelmében az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) alapszakszának 63. játéknapján. Idegenben nyert az Ananheim és az Ottawa.
Bár bizonyosan sok-sok szurkolója van világszerte Arthur Abrahamnak, a profi bokszoló első számú rajongója egy gyönyörű szőke ifjú hölgy, akit októberben Svájc második legszebb nőjének választottak.
A francia labdarúgó-válogatott a svájci Vevey-ben üti majd fel a főhadiszállását a jövő évi Európa-bajnokság idején A francia sportági szövetség több svájci, illetve ausztriai vizit tapasztalatait összegezve hozta meg a döntését, azaz választotta ki a Genfi-tó partján fekvő települést, melynek Mirador Kempinski nevű szállodájából csodálatos kilátás nyílik
Mérlegeltek a szombat éjjeli bokszszenzáció résztvevői, a veretlen világsztárok, Ricky Hatton (43 győzelem 0 vereség) és Floyd Mayweather Jr (38 győzelem 0 vereség). A mérkőzéssel kapcsolatban ritkán hangzik el, hogy azt Floyd WBC váltósúlyú (világ)bajnoki övéért rendezik, merthogy akkora harcról van szó, hogy a cím csak egy kicsiny részlet az egészben. Ám mivel mégis címmérkőzésről van szó, a…
2008-ban mindenképpen a súlycsoport legjobbjai ellen akar ringbe lépni Enzo Maccarinelli a WBO cirkálósúlyú világbajnoka. A walesi bunyós szeretné megragadni a brit boksz felemelkedése adta lehetőségeket és Calzaghe, valamint Hatton mellett nemzetközileg is elismert sztárrá válni. Maccarinelli terve
A WBO ideiglenes könnyűsúlyú világbajnoka Michael Katsidis aláírta azt a szerződést, melynek értelmében legközelebb az igazi bajnok Juan Diaz ellen lép ringbe. Mint ismeretes a világszervezet a napokban hozott egy határozatot, miszerint Diaznak az ausztrál bokszoló ellen kell megvédenie az övét külö
Az utolsó akadály is elhárult a 2007-es esztendő világszinten talán utolsó igazán nagy érdeklődéssel várt mérkőzése elől. Brit tudósítások szerint 6000 (!) néző előtt lépett mérlegre a Las Vegas-i MGM Grand kaszinó nagytermében felállított műszerre Floyd Mayweather Jr és Ricky Hatton helyi idő szeri
A WBA mellett Regina Halmich levetett WIBF öve volt a tétje a péntek esti Susi Kentikian (19 győzelem 0 vereség) - Nadia Hokmi (10 győzelem 6 vereség 1 döntetlen) légsúlyú küzdelemnek Hamburgban. A mérkőzést a német színekben versenyző Kentikian nyerte, egyhangú pontozással, 97-95, 96-94, 97-94 arányban, ami nagyjából meg is felel a látottaknak. Ám azt nem szabad elhalhatni, hogy Kentikian…
Az angol másodosztály 21. fordulójának mai mérkőzései közül "magyar párharc" lesz a Leicester-West Brom mérkőzés: Fülöp Márton csapata fogadja a feljutásra pályázó Geráékat. A Leicesternek van mit javítani a statisztikákon: a Rókák utoljára 1994-ben verték meg hazai pályán a WBA-t....
Pénteken délben Szekeres Imre honvédelmi miniszter felavatta az MLSZ székházának falán elhelyezett márványtáblát, amellyel a Honvédelmi Minisztérium tavaly elhunyt dandártábornokára, az Aranycsapat legendás kapitányára, Puskás Ferencre emlékezik.
Az utolsó jerezi tesztnapon, pénteken Sebastian Vettel, a Toro Rosso német pilótája futotta a leggyorsabb kört. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher a Ferrarival a negyedik helyen zárt - ugyanakkor ez az eredmény is bravúrnak számít.
Aca Bulics, a Szuperligás labdarúgóklubokat tömörítő szervezet elnöke pénteken azt követelte Zvezdan Terzicstől, a Szerbiai Labdarúgó-szövetség (FSS) elnökétől, hogy nyújtsa be lemondását Bulics nemcsak Terzicset szólította fel a távozásra, hanem az elnök legközelebbi munkatársait is, név szerint Tomiszlav Karadzsicsot, Ratko Buturovicsot és Zoran Mirkovicsot
A WBA nagyváltósúlyú bajnoka, a haiti születésű kanadai Joachim Alcine (30 győzelem 0 vereség) péntek éjjel a 12. menetben elért T.K.O-val megvédte címét a panamai Alfonso Mosquera (19 győzelem 6 vereség) legyőzésével. Ez volt a bajnok első címvédő küzdelme azóta, hogy júliusban megszerezte az övét Travis Simms legyőzésével.
Illetéktelen vonatvezetés miatt meggyűlt a baja a cseh vasúti felügyelettel Emerson Fittipaldi kétszeres Forma-1-es világbajnoknak: azzal vádolják, hogy veszélyeztette az utasok életét.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az Újpest FC és Pető Tamás. A 33 esztendős játékos - családi okokra hivatkozva - maga kérte a megállapodás megszüntetését, amit az Újpest vezetése elfogadott.
A brit ökölvívás nagy tehetsége, a pakisztáni származású olimpiai ezüstérmes, profi könnyűsúlyú nemzetközösségi bajnok Amir Khan (14 győzelem 0 vereség) ma este a Boltoni Arénában komoly teszten mehet keresztül, merthogy ellenfele a korábbi WBO kihívó Graham Earl (25 győzelem 2 vereség) lesz. A 21. születésnapját pont ma ünneplő ökölvívó állítólag üvegállú, ám ez még mérkőzésen nem igazolódott…
Egy másodosztályú mérkőzésen történt bundázásért, valamint illegális fogadások kötéséért három játékost és két klubtisztviselőt eltiltottak a labdarúgástól Csehországban.
Gólparádéval indult a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulója: a Borussia Dortmund nem kegyelmezett, 6-1-es győzelmet aratott a vendég Arminia Bielefeld felett.