Debrecen - Újabb fejezettel bővült a hazai futball botránykrónikája. Hiába, oda a 2012-es Európa-bajnoki pályázat, a szurkolóknak sem kell visszafogniuk magukat. Pár napja egymást és vasúti kocsikat vertek szét fehérvári és állítólagos kispesti drukkerek Agárdon, míg szerdán Diósgyőr-drukkerek randalíroztak Debrecenben a hajdúsági városban lejátszott Magyar Kupa-elődöntő visszavágóján.
Nagy reményekkel vág neki a magyar küldöttség a ma kezdődő és május 13-ig tartó A csoportos jégkorong világbajnokságnak. Ocskay és társai természetesen nem lesznek ott Moszkvában, ugyanakkor a hazai sportági vezetők igen.
A két hete Drezdában befejeződött Európa-bajnokságon négyszáznál is több erős férfi és pontosan 150 kiváló női játékos szállt harcba a bajnoki címért, a díjakért és a Világkupára való kijutást jelentő első helyekért. A hölgyek között negyedik lett a válogatottunkat vezető Hoang Thanh Trang, a férfiaknál pedig a veretlenül végző Almási Zoltán szerepelt kiválóan.
"Az MLSZ elnökének sorozatos hibái vezettek ahhoz, hogy a 2012-es Eb-rendezésre benyújtott horvát-magyar pályázat egyetlen szavazatot sem kapott az UEFA végrehajtó bizottságától" - jelentette ki Bodnár György, a hazai futballügyekben nemegyszer bizonyítottan tájékozott üzletember, aki az általa kezdeményezett városligeti sajtóbeszélgetésen egyszer sem ejtette ki a szövetség elöljárójának,…
Lezárult az "MKOSZ-ügy" első fejezete: 25 csapat, sportvezető, illetve magánszemély a szövetség gazdálkodása nyomán, ismeretlen tettes ellen feljelentést közokirat-hamisítás, sikkasztás, csalás és hűtlen kezelés bűntettének gyanúja, valamint a számviteli rend megsértésének a vétsége miatt.
"Az ukrán alighanem már szólt az edzőjének, hogy korábbi időpontra írják át a repülőjegyét" - mondta egy néző a szomszédjának tegnap úgy háromnegyed kettő körül. A megjegyzésre az adott alapot, hogy Szávay Ágnes éppen akkor nyerte meg az első játszmát Julija Beygelzimer ellen.
Pénteken rajtol és május 13-ig tart Moszkvában a jégkorong-világbajnokság, amelyen a svéd csapat címvédését elsősorban az oroszok és a csehek akadályozhatják meg. A torna alatt dől el, hogy a 2012-es világbajnokságot, mely ország rendezheti. Magyarország is pályázik.
Német lapértesülések szerint az Arsenal FC kapusa, Jens Lehmann egy évvel meghosszabbította szerződését. A Bolton Wanderers dán játékosa, Henrik Pedersen a nyáron valószínűleg távozik a klubtól.
A svájci FC Basel pár éve rendszeres szereplője az európai kupaküzdelmeknek, tavaly azonban elbukta a bajnoki aranyérmet, és a nyáron több kulcsembere is távozott. A gárda most ismét versenyben áll az elsőségért, köszönhetően elsősorban fiatal középpályásának, a 19 éves Ivan Rakiticnek - akit három ország is szeretne meghívni nagyválogatottjába.
Az UEFA-Kupa elődöntőjében tegnap az Osasuna 1:0-ra legyőzte a címvédő Sevillát. A kiegyenlített mérkőzés inkább a sérülésekről és belépőkről marad emlékezetes, még a játékvezető, Eric Braamhaar is húzódást szenvedett (hat percig állt a meccs, amíg a helyére érkező Peter Vink melegített). A...
Lance Armstrong, minden idők legjobb egyesült államokbeli országúti kerékpáros kiáll honfitársa, a doppingolással vádolt Floyd Landis mellett. "Hiszek neki, hiszek az ártatlanságában. viszont nem bízom a francia laborban!" - nyilatkozta a cyclingnews című szaklapnak a visszavonult hétszeres Tour de France-győztes.
A jelek szerint semmi kára nem származott Ville Peltonennek abból, hogy április elején két napot rács mögött töltött: az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Florida Panthers ugyanis két évvel meghosszabbította szerződését, míg a finn válogatott szövetségi kapitánya számít rá a pénteken kezdődő moszkvai világbajnokságon.
Az NHL-ben további két párosításban kezdődtek meg a küzdelmek a csütörtöki játéknapon a két főcsoport elődöntőiben, amelyeken a San Jose és az Ottawa is idegenben vett "repülőrajtot" a Detroit és a New Jersey otthonában.
Az NBA rájátszásában három mérkőzést rendeztek csütörtökön, amelyek a Detroit Pistons, a Los Angeles Lakers és a Utah Jazz győzelmével értek véget. A Pistons ezzel fél lábbal már az elődöntőben van, míg a másik két párharc csak most kezd izgalmassá válni.
Aligha kétséges, a szezon hátralévő részében szinte minden nap rejt valami érdekességet majd a Manchester United és a Chelsea párharcában. A két csapat egymással vetélkedik az angol bajnoki címért, egymás ellen játssza majd az angol szövetség kupájának döntőjét, s esélyes arra, hogy belügyükké tegye a Bajnokok Ligája fináléját is. Ezúttal a portugálok bocsátkoztak szócsatába.
A jelek szerint semmi kára nem származott Ville Peltonennek abból, hogy április elején két napot rács mögött töltött: az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Florida Panthers ugyanis két évvel meghosszabbította szerződését, míg a finn válogatott szövetségi kapitánya számít rá a pénteken kezdődő moszkvai világbajnokságon.
Az elsőfokú licencadó bizottság döntése értelmében hat klub - Ferencváros, Tatabánya, Fehérvár, Felcsút, Vác és REAC- nem kapott az élvonalbeli bajnokságban való induláshoz elengedhetetlen feltételnek számító licencet.
Az Espanyol 3:0-ra győzött a Werder Bremen ellen az UEFA-Kupa elődöntőjében - így szinte biztos, hogy a fináléban két spanyol csapat találkozik majd egymással, mivel a másik ágon az Osasuna és a Sevilla mérkőzött (tegnap a pamplónaiak nyertek 1:0-ra). Barcelonában az első félidőben még csak egy...
Némi meglepetésre idegenben került lépéselőnybe az Ottawa és a San Jose csapata a New Jersey, illetve a Detroit ellen az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) rájátszásának második körében.
Spanyolországi lapértesülés szerint szenzációs átigazolásra készül a Real Madrid. Javier Saviola, a madridi Marca szerint szóban már megegyezett a királyi klub sportigazgatójával, Predrag Mijatoviccsal. Körkép három országból - a hétvégi fordulókra is fókuszálva.
Újabb győzelmének köszönhetően a továbbjutás küszöbére lépett a Detroit a tengerentúli profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában, miközben Utah és a Los Angeles Lakers szépített a párharcában.
Érik a spanyol döntő az UEFA-kupában. Mindez már csak azon múlik, hogy az Espanyol képes lesz-e megtartani háromgólos előnyét a német Werder Bremen ellen. Ne feledjük, 19 éve nem sikerült.
Az Ottawa Senators és a San Jose Sharks is idegenben győzött az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, a második kör első mérkőzésein.
Idén már ötször fordult elő, hogy 40 pont felett termelt Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers mégis kikapott. A kaliforniai együttes az első két phoenixi meccsét elveszítve ezúttal hazai pályán fogadta a Sunst, s Bryant 45 találatával győzött. Két hazai siker után Orlandóban is nyerni tudott a Detroit Pistons, amely már csak egy győzelemre van a továbbjutástól.
"Van egy álmom" - ezzel a mondattal kezdte híres washingtoni beszédét Martin Luther King emberjogi harcos negyvennégy évvel ezelőtt. King Nobel-békedíjat kapott, említett mondata pedig szállóigévé vált.
Egy dühős AC Milan-szurkoló áruba bocsátotta egy internetes aukciós oldalon a csapat kapusát, a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén kétszer is bakizó brazil Didát.
Szombaton,a kontinentális szövetség (LEN) rendelkezésének megfelelően egyidőben, 18.30-tól száll medencébe a férfivízilabda Euroliga főtáblás vetélkedésében érintett mind a 16 csapat, hogy a csoportmérkőzések utolsó fordulójában véglegesítse, melyik nyolc gárda folytathatja a negyeddöntőben.
Az MKB-Euroleasing Sopron beleegyezett abba, hogy a BSE-ESMA csarnokában legyen a női kosárlabda NB I elődöntőjének második mérkőzése, noha a városmajori létesítmény nem felel meg a szövetség versenykiírásának.
Raymond Domenech, a világbajnoki ezüstérmes francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az európai élklubokat tömörítő G14 nevű szervezet veszélyt jelent a labdarúgásra.
A kormány által elfogadott nemzeti sportstratégiát benyújtják az Országgyűlésnek, amely várhatóan az év második felében fogadja el a sport helyzetéről, fejlesztési lehetőségeiről készült dokumentumot.