Mátyás király meséje elevenedett meg tegnap a sportági szövetség székházában, amikor is az elhíresült Matovics-Dapo-affér nyomán azt találta dönteni a Berényi János MKOSZ-elnök által hétfőn összehívott, dr. Puskás Árpád vezette fegyelmi testület, hogy - nincs mit dönteni.
Elfogadta az Alba Volán együttesének nevezését az Osztrák Jégkorong Liga, így a székesfehérváriak a következő szezonban részt vehetnek a szomszéd ország élvonalbeli bajnokságában.
Angyal Zoltán szövetségi kapitány ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy a világ- és Európa-bajnoki címvédő Kovács Katalin, Janics Natasa duó rajthoz álljon a kajak kettesek 200 méteres számában a péntektől vasárnapig Szegeden tartandó Világ Kupa-versenyen.
Eddig egy csapat volt, amely két egymást követő évben el tudta hódítani az UEFA Kupát: a Real Madrid. A királyi gárda 1985-ben és 1986-ban duplázott; elsőre, mint tudjuk, a Videotont múlta felül a döntőben (Fehérváron 3-0 "oda", Madridban 1-0 "ide").
A rendes játékidőben ugyan 3-2-es vereséget szenvedett a Derby County csapata a Southamptontól az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság rájátszásában, ám tizenegyesekkel kiharcolta a jogot, hogy döntőt játszhasson, ahol már a Premiershipbe jutás a tét.
Maradona lemondta az ázsiai körútját A legendás labdarúgó jelenleg vidéken lábadozik 40 napos kórházi ápolása után, és csak június végén vállalkozik arra, hogy repülőre üljön, és a távol-keleti országokba látogasson
Jogszerűen vontak le három pontot az Újpesttől - ismerte el Dányi Szilárd, az Újpest FC ügyvezető igazgatója A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi döntése alapján első fokon három pontot vont le a lila-fehér klubtól
Ha minden kérdést tisztáznak az érintettek, szeptember 29-én kerülhet megrendezésre a WBC nehézsúlyú bajnok Oleg Maszkajev (34 győzelem 5 vereség) küzdelme a hivatalos kihívó Samuel Peter (28 győzelem 1 vereség) ellen. Tisztázandó kérdések ugyanakkor dögivel vannak, merthogy még ki sem írhatták a versenytárgyalást a küzdelem rendezéséért, Maszkajev promótere, Dennis Rappaport máris perrel…
A West Ham hatalmas szerencsével maradt bent az első osztályban. De a mázli mellé kellettek Carlos Tevez góljai is: az argentin az utolsó tíz mérkőzésén hetet vágott az ellenfeleknek (többek között a Manchester United elleni utolsó WHU-gólt is ő lőtte). Korántsem biztos azonban, hogy a...
Az ötszörös bajnok profiboksz legenda, Johnny Tapia (56 győzelem 5 vereség 2 döntetlen) hétfőtől a Második Esély nevű rehabilitációs intézet ellenőrzése mellett próbál leszokni káros szenvedélyeiről. A már visszavonult harcos március közepén adagolta túl a kokaint, és most önként döntött a leszokás mellett, hogy elkerülje a felelősségrevonást. Tapia nem hagyhatja el a létesítményt, amíg a…
A Sevilla 21 év után az első csapat lehet a labdarúgó UEFA Kupában, amelyik megvédi címét, ha a Glasgow-ban szerdán 20:45-kor kezdődő fináléban legyőzi a szintén spanyol Espanyolt.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) is vizsgálódik Carlos Tevez átigazolásának ügyében Az argentin játékost tavaly nyáron igazolta le a londoni West Ham United úgy, hogy közben több nemzetközi szabályt is megszegett
Azért a pofátlanságnak, illetve a gyűlöletnek is van határa Közismert, hogy a Dortmund és a Schalke szurkolói és játékosai nem esznek egymás tenyeréből, de Christoph Metzelder, a BVB válogatott játékosa két társával egy kicsit eltúlozta a dolgokat: anti-Schalke-pólókat árul a honlapján
Marco Antonio Barrera 2001-ben szembesítette Prince Naseem Hamedet avval, hogy bizony az a boksz, amit ő csinál, látványos, de nem mindig eredményes. A Herceg a 36. profiboksz mérkőzésen talált először legyőzőre. Barrera nem csak a veretlenségét, hanem az önbecsülését is elvette az arab sztárnak, merthogy azóta is keresi önmagát.
Legalábbis az olasz másodosztályú bajnokság 38. fordulójának hétfői mérkőzéséből erre következtethetünk. A Brescia 1:0-ás vereséget szenvedett hazai pályán a Napoli ellen, ami azt jelenti, hogy a Brescia esélyei megcsappantak az osztályozós hely elérésére, a vendégek viszont még mindig versenyben...
Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke is tagja lett a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség irányító testületének, a Boardnak A világfutball első emberének beválasztásáról a hétvégi, montreali WADA-ülésen döntöttek - mondta el a Board magyar tagja, Aján Tamás hazaérkezése után az MTI-nek
A Detroit Red Wings idegenben aratott magabiztos győzelmet az Anaheim Ducks felett, így 2-1-re vezet az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Nyugati-főcsoportjának döntőjében.
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén úgy határozott, hogy az Újpest FC-DVSC bajnoki mérkőzésen történt lelátói rasszista megnyilvánulások - huhogás - miatt három pontot levon az Újpest FC-től.
A Utah Jazz hazai pályán legyőzte a Golden State Warriors együttesét, így 4-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot és bejutott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati-főcsoportjának döntőjébe.
Tessék utánunk csinálni - üzeni Kiss Gergely azoknak, akik elégedetlenek a vízilabda-válogatott eredményeivel. A kétszeres olimpiai bajnok sportoló az OrientPress Hírügynökségnek adott interjúban kiemeli: a helyzetkihasználás és a kieséses mérkőzésekre való átállás terén kell javulniuk. Kiss Gergely hozzátette: klubcsapatával, a Dominóval ledolgozható az Euroliga negyeddöntőjében összeszedett…
Az idei európai futballtrófeák közül elsőként az UEFA Kupa sorsa dől el: szerdán 20:45-kor Glasgow-ban lép pályára a spanyol Espanyol és a címvédő Sevilla, hogy megküzdjön a végső diadalért A győztes csapat a 49
Az NHL, az észak-amerikai jégkorong-bajnokság elődöntőjében a Detroit idegenben intézte el 5-0-lal vendéglátóját, az Anaheim csapatát, így a Red Wings összesítésben 2-1-re vezet a négy győzelemig tartó párharcban.
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint ha a Dél-afrikai Köztársaság nem tudja megrendezni a 2010-es világbajnokságot, akkor Németország lehetne a legalkalmasabb helyettes.
A WBO kijelentette, hogy engedélyezi a könnyűsúlyú ideiglenes világbajnok Michael Katsidis számára a rendes világbajnok Juan Diaz elleni meccset. Katsidisnak ugyanis májusra volt lekötött meccse Joan Guzman ellen, de a korábbi kispehely- és nagypehelysúlyú bajnok megsérült, így elmaradt a csata. A m
Hivatalosan is bejelentették, hogy a közepes Jesus Ruiz ellen védi meg első ízben WBC félnehézsúlyú világbajnoki címét Chad Dawson. A fiatal bunyós promotere, Gary Shaw szerint a sportoló hamarosan Amerika következő ökölvívó szupersztárja lesz, ugyanis amint egyesíti a félnehézsúlyú világbajnoki cím
Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban a Chicago Detroitban győzött, míg a Utah hazai pályán bizonyult jobbnak ellenfelénél, a Golden State Warriors csapatátnál.
A nyolcadik helyen kiemelt amerikai Serena Williams két sima játszmában legyőzte a holland a Michaella Krajiceket, így bejutott a legjobb 16 közé a Rómában zajló, 1,34 dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
A Sevilla lehet az elmúlt húsz esztendő első címvédője az UEFA-kupában - ha a szerda esti döntőben legyőzi az ugyancsak spanyol Espanyolt. Az immár második számú európai sorozat történetében korábban csak a Real Madrid tudta megvédeni címét (1986). Az UEFA-kupában a mostani az első "tiszta spanyol" döntő, a sorozat elődjének tekinthető VVK-ban 1962-ben, 1964-ben és 1966-ban is hispániai gárdák…
Pénteken Berlinben kezdi el letölteni két év öt hónapos börtönbüntetését Robert Hoyzer korábbi labdarúgó-játékvezető, akit mérkőzések eredményének manipulálásáért ítéltek el 2005 novemberében
Nem jutott be a Fülöp-Szigetek-i kongresszusba Manny Pacquiao, így most ismét gőzerővel koncentrál fantasztikus ökölvívó karrierjére. Úgy tűnik október 10-én lép legközelebb ringbe napjaink egyik legnagyobb ökölvívósztárja az Egyesült Államokban vagy Makaón. A nagypehelysúlyú bombázó számára a Top R