2007. május 5. szombat

máj. 5
0:02
Újpesti páros (Népszabadság)
máj. 5
0:02
Sima soproni? (Népszabadság)
Noha elvileg a két legerősebb magyar csapat rivalizál a női kosárlabda bajnokság ma kezdődő, az egyik fél három győzelméig tartó döntőjében, nagy valószínűséggel már most rögzíthető: a Sopron - öt év után újra - megszerzi az aranyérmet.
máj. 5
0:02
Hírek (Népszabadság)
máj. 5
0:02
Nyolcadosztályú álomcsapat (Népszabadság)
Az FC United of Manchester alakulásának első évében rögtön megnyerte az angol tizedosztály bajnokságát. Az idén ismét sikerült egy osztállyal följebb lépnie a "nagy" Manchester Unitedtől elfordult szurkolók csapatának.
máj. 5
0:02
Viva Espana! (Népszabadság)
Spanyolország a vigaszágra került a kontinensen, hiszen egyetlen csapata sem jutott a legjobb négy közé a BL-ben - melynek negyeddöntőjében is csak a Valencia képviselte az ibériai "futball-nemzetet" -, ám a kárpótlás (már amennyire lehetséges) teljes, elvégre spanyol döntőt rendeznek az UEFA Kupában.
máj. 5
0:13
Két légiósa után elveszti a bajnokságot is a Pécs? (Blikk.hu)
Sopron - Trónfosztásra készülnek a női kosarasoknál, a soproniak igyekeznek véget vetni a pécsiek évek óta tartó uralkodásának. A bajnoki döntő küzdelemsorozata ma 16 órakor kezdődik Sopronban, s legkorábban május 10-én, legkésőbb május 15-én derül ki, hogy a harmadik siker után melyik csapat ünnepelheti a bajnoki aranyérmet.
máj. 5
0:13
Paksnak kell Horváth Ferenc (Blikk.hu)
A Fehérvár gárdájától eltanácsolt csatár tegnap délben megállapodott a Paks NB I-es labdarúgócsapatával.
máj. 5
0:13
10 millióba került, 100 milliót ér a két légiós (Blikk.hu)
Lehet, utoljára látja ma a diósgyőri közönség focicsapatuk két afrikai büszkeségét, Kethevoama Foxit (20) és Halidou Douvát (21).
máj. 5
0:13
Esélyünk sem volt az EB-re (Blikk.hu)
Róma - Michel Platini (51), az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke szerint politikai döntés született két hete, a 2012-es kontinenstorna házigazdájának cardiffi kijelölésekor, amelynek során az ukrán-lengyel pályázat nyert, az olasz lett a második, a magyar-horvát viszont egyetlen szavazatot sem kapott.
máj. 5
0:13
Kínában ünnepel Talmácsi Gábor (Blikk.hu)
A 125 köbcentisek vb-jét összetettben vezető versenyző századik futamán vesz részt a sorozatban. Talma szeretne szépen ünnepelni, azaz legalább a dobogóra állni.
máj. 5
0:13
Karcag várja a Fradit (Blikk.hu)
Karcag - Az NB II-es bajnokságot szeretné eldönteni a Karcag focicsapata. A gárda a Keleti csoportban vasárnap 16.45-kor fogadja a Ferencvárost, és a játékosok vallják, ha rajtuk múlik, másodosztályban maradnak a zöld-fehérek. A Fradi holtversenyben (50-50 pont) áll a Nyíregyházával, de jobb gólkülönbségével még első.
máj. 5
1:01
Mourinho utolsó esélye (stop.hu)
Roman Abramovics, a Chelsea labdarúgócsapatának tulajdonosa hajlandó idén nyáron is jelentős összeget költeni játékosvásárlásra, hogy jövőre végre meglegyen a hőn áhított Bajnokok Ligája-trófea. José Mourinho, a Kékek menedzsere két-három igazolásnál többet nem tervez, és abban bízik, hogy együttesét jövőre elkerülik a sérülések.
máj. 5
6:43
Szombati sporteredmények (FigyelőNet)
A nap fontosabb sporteseményei.
máj. 5
7:00
Liverpooli kapuskeringő (focitipp.hu)
Miközben a 2007-es BL elődöntő hőse, José Reina maradási szándékáról biztosítja a liverpooli szurkolókat, a 2005-ös BL döntő büntetőgyilkos portásából  másodkapussá visszaminősített Jerzy Dudek távozni készül az Anfield Roadról. Úgy tűnik, a lengyel Dudek megunta, hogy a 2005-ös Bajnokok Ligája...
máj. 5
7:00
NBA: egyetlen ponttal nyert, és továbbjutott a Nem Jersey (nso.hu)
Továbbjutott a New Jersey csapata az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első köréből. A Nets a Toronto elleni párharc hatodik meccsén egyetlen ponttal nyert, így 4-2-es összesítéssel a legjobb négy között van keleten.
máj. 5
7:05
Bárki lehet hableány (divecenter.hu)
Először viccnek tűnt az, hogy a sellőkhez válhat hasonlatossá egy új búvárruhával akárki, ám kiderül
máj. 5
7:11
NHL: az utolsó pillanatban szedte össze magát a Buffalo (nso.hu)
Hosszabbításban nyert a Buffalo csapata az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) rájátszásának második fordulójában. A Sabres ezzel összetettben 3-2-re vezet a New York Rangers ellen.
máj. 5
7:16
Újpesten botlott a címvédő Debrecen - huhogás és cigányozás meccs közben (ma.hu)
Az Újpest FC hazai pályán két góllal legyőzte a címvédő, listavezető DVSC-TEVA együttesét a labdarúgó Borsodi Liga 27. fordulójának nyitómérkőzésén.
máj. 5
7:32
Bundesliga: Huszti gólpasszokkal segítette győzelemhez a Hannovert (ma.hu)
A Hannover két góllal nyert a labdarúgó Bundesliga 32. fordulójában az Energie Cottbus ellen.
máj. 5
7:38
NBA: továbblépett a Nets (FigyelőNet)
Harmadik otthoni találkozóján is nyert, s ezzel az NBA rájátszásának második körébe jutott a New Jersey Nets. East Rutherfordban végig kiélezett volt a csata; a házigazdák egy pontocskával győztek.
máj. 5
7:53
Huszti gólpasszai három pontot értek (origo.hu)
A Hannover két góllal nyert a labdarúgó Bundesliga 32. fordulójában az Energie Cottbus ellen. Mindkét hannoveri találatot a 85. percben lecserélt Huszti készítette elő. A vendégeknél Szélesi Zoltán nem lépett pályára.
máj. 5
7:54
NHL: Afinogenovnak jót tett a száműzetés (FigyelőNet)
Nem kis izgalmakkal zárult az NHL rájátszásának második köréért összecsapó Buffalo Sabres és NY Rangers ötödik találkozója. A házigazda Sabres a hosszabbításban kerekedett felül.
máj. 5
8:02
Miló és Vipera is megvédte címét (origo.hu)
Miló Viktória megvédte a WIBF-GBU légsúlyú világbajnoki címét, miután a szombathelyi profi ökölvívógálán legyőzte az angol Shanee Martint. A tízmenetes mérkőzésen a magyar bokszoló nagy csatát vívott remekül küzdő ellenfelével, és végül megosztott pontozással (96-94, 97-93, 93-96) kerekedett felül rajta. Miló ezzel - hat vereség mellett - a 18. győzelmét aratta.
máj. 5
8:09
Kínai Nagydíj: Talmácsi a negyedik helyről rajtolhat (ma.hu)
Ha eső szerencsére nem is, de magas páratartalom fogadta a motorosokat a második időmérőn, melyen Talmácsi Gábornak sikerült jobb időt elérnie, de a tegnapihoz képest mégis egy hellyel hátrébb szorult a rajtrácson.
máj. 5
8:30
Crespo elbújna Mourinho elől (focitipp.hu)
Ugyan az argentin sztár két éves kölcsönjátékának még csak a felét töltötte ki az Internazionalénál, szerződésében van egy olyan záradék, amely szerint a Chelsea május végéig visszahívhatja őt a Stamford Bridge-re. Crespo most attól tart, hogy Mourinho élni is kíván ezen jogával, miközben ő nagyon...
máj. 5
8:42
HÍR: Talmácsi a negyedik helyrők indulhat Kínában (Index)
A motorosnak nem sikerült tartani a szabadedzéseken elért harmadik helyet, hiába futott jobb időt.
máj. 5
8:45
HÍR: Huszti gólpasszaival nyert a Hannover (Index)
A magyar labdarúgó remek teljesítményt nyújtott a Bundesliga 32. fordulójának nyitómeccsén.
máj. 5
8:46
HÍR: Kártérítést követel a német szövetség a csaló játékvezetőtől (Index)
A maffia megbízásából csaló játékvezetőnek a börtönbüntetése mellett 1,8 millió euró kártérítést követel a Német Labdarúgó Szövetség.
máj. 5
8:47
HÍR: Berlusconi visszavárja Sevcsenkót (Index)
A BL-döntős Milan elnöke annak ellenére örülne az ukrán labdarúgó visszatérésének, hogy jelenlegi klubjához még három évig szerződés köti.
máj. 5
8:50
HÍR: Miló és Kovács is megvédte címét (Index)
A WIBF-GBU világbajknoknője pontozással, az IBO világbajnoka technikai KO-val diadalmaskodott a szombathelyi profi ökölvívógálán.
máj. 5
9:04
Kínai Nagydíj: Talmácsi a negyedik helyről rajtol (FigyelőNet)
A pontversenyben vezető Talmácsi Gábor (Aprilia) a negyedik helyről rajtolhat a 125 kcm-es kategória versenyén a gyorsasági motoros világbajnokság idei negyedik futamán, a sanghaji Kínai Nagydíjon.
máj. 5
9:24
Kovács Attila kiütötte Fraziert (FigyelőNet)
Egy kellemetlen ellenféllel szemben, idő előtti diadallal védte meg az IBO nagyváltósúlyú világbajnoki övét Kovács „Vipera” Attila, aki a 10. menet végére ugyan elfáradt, aztán mégiscsak elsült balhorga.
máj. 5
10:00
Berbatov 40 millió fontért sem eladó (focitipp.hu)
40 millió fontért sem adná legjobb góllövőjét a Tottenham holland mestere, Maarten "Martin" Jol. Ugyan a Chelsea és a Manchester United is szívesen látná játékosai közt a gólérzékeny bolgár csatárt, Jol szerint nincs esélyük a megkaparintására. A két gigász egyaránt 20-20 millió fontos...
máj. 5
10:11
Sportlövő Világkupa: Sidi Péter győzött Bangkokban (nso.hu)
máj. 5
10:35
Berlusconi visszavárja Sevcsenkót (origo.hu)
Silvio Berlusconi, az AC Milan elnöke szívesen látná ismét labdarúgócsapatában Andrij Sevcsenkót.
máj. 5
10:38
A Buffalo egy sikerre a főcsoportdöntőtől (origo.hu)
A Buffalo Sabres hosszabbítás után legyőzte a vendég New York Rangerst, s ezzel előnybe került a Keleti-főcsoport elődöntőjében az NHL rájátszásában.
máj. 5
10:50
Továbbjutást ért az egypontos Nets-diadal (origo.hu)
A New Jersey Nets megszerezte negyedik győzelmét a Toronto Raptorsszal szemben, így bejutott a Keleti-főcsoport elődöntőjébe az NBA rájátszásában.
máj. 5
11:29
Saviola: Éreztem már jobban is magam (origo.hu)
Az FC Barcelona hívei szerint a szakvezető Frank Rijkaard egyik legnagyobb hibája az, hogy nem ad elég játéklehetőséget a csapat argentin támadójának, Javier Saviolának, aki az idény nagy részét a kispadon kénytelen tölteni. A csatárt az utóbbi napokban több nagy klubbal, köztük a Real Madriddal is kapcsolatba hozták, de egyelőre még ő sem tudja, hogy miként alakul a karrierje a következő…
máj. 5
11:30
A Liverpool szerződéshosszabbításról tárgyal kulcsjátékosaival (focitipp.hu)
A vörösök kapitánya, Steven Gerrard az egyike annak az öt játékosnak, akikkel Rafa Benítez megkezdte a tárgyalásokat szerződésük meghosszabbításáról. A csapatkapitány mellett a középpályás Xabi Alonso, a védő Jamie Carragher és Steve Finnan, ill. a kapus José Reina kapta meg új ajánlatát a klubtól....
máj. 5
11:41
Dávid már legyőzte Góliátot, de a java még hátra van (inforadio.hu)
Hihetetlen meglepetések, szenzációs fordulatok, óriási ütközetek. Magyarán semmi különös nem történt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) idei rájátszásának első körében, csak az, ami szokott. Betlizett egy-két óriás, Dávid legyőzte Góliátot, nézőcsúcsok és drámák minden mennyiségben. Pedig a világ legnézettebb sportesemény-sorozata csak most lendül bele.
máj. 5
11:57
Vége Ronaldo idényének? (inforadio.hu)
Lapinformáció szerint izomhúzódást szenvedett, ezért ebben a szezonban már nem játszhat Ronaldo, a Bajnokok Ligája-döntős Milan brazil támadója.
máj. 5
12:23
HÍR: Vége Ronaldo idényének (Index)
A Milan brazil labdarúgója izomhúzódás miatt kénytelen kihagyni a szezon hátralévő részét.
máj. 5
12:24
HÍR: De La Hoya nehezebb kihívójánál (Index)
A Boksz Világtanács nagyváltósúlyú világbajnoka közel két kilogrammal nehezebb az eddig veretlen kihívójánál Floyd Mayweathernél.
máj. 5
12:33
Arsenal: napokon belül aláírhat a tehetséges lengyel kapus (nso.hu)
Egybehangzó londoni és varsói lapinformációk szerint napokon belül az Arsenalhoz igazolhat Lukasz Fabianski (képünkön), a Legia Warszawa és a lengyel labdarúgó-válogatott kapusa. A 22 éves tehetség valószínűleg 3 millió euróért cserél klubot.
máj. 5
12:40
Ronaldo megbosszulta, hogy letaposták (Man.City-Man.Utd. 0:1) (focitipp.hu)
Mindkét manchesteri csapat rossz hetet tudhat maga mögött. Míg a United kiesett a BL-ből, addig a City edzésén verekedés tört ki. Lássuk mire mentek egymással.
máj. 5
12:45
Futballistát vegyenek! - Defoe, Huntelaar (origo.hu)
máj. 5
12:49
AC Milan: izomhúzódás miatt vége Ronaldo idényének? (nso.hu)
Lapinformáció szerint izomhúzódást szenvedett, ezért a mostani szezonban már nem állhat az AC Milan rendelkezésére Ronaldo (képünkön), a Bajnokok Ligája-döntős olasz labdarúgócsapat brazil sztárja.
máj. 5
12:55
De La Hoya-Mayweather: a címvédő a nehezebb (nso.hu)
A címvédő Oscar De La Hoya a mérlegelés során közel két kilogrammal nehezebbnek bizonyult kihívójánál, Floyd Mayweather Jr.-nál Las Vegasban, ahol magyar idő szerint vasárnap hajnalban minden idők egyik legnagyobb érdeklődéssel várt ökölvívó-mérkőzésére kerül sor kettejük között a Boksz Világtanács (WBC) nagyváltósúlyú világbajnoki címéért.
máj. 5
14:00
'Huszti in Hochform' - két gólpassz mozgóképen (focitipp.hu)
A Tapolcai Újság 2004-es évfolyamának júniusi számában a Bauxit labdarúgó szakosztályának egykori utánpótlás szakágvazetőjét, az akkor 83 éves Cseh Feri bácsit arról is megkérdezték, kikre emlékszik vissza szívesen azok közül, akikkel a Bauxitnál eltöltött 20 éve alatt együtt dolgozhatott. A...
máj. 5
14:08
A Lens idén is lecsúszhat a BL-indulásról (origo.hu)
Franciaországban továbbra is rendkívül éles a küzdelem a Bajnokok Ligáját érő dobogós helyezésekért, négy fordulóval a zárás előtt még öt együttes is bizakodhat a BL-be jutásban. Az RC Lens jelenleg ugyan a harmadik, de az egyesület legutóbbi hét meccséből csak egyet tudott megnyerni, és a sorsolása sem kedvező - könnyen lehet, hogy a csapat az előző évhez hasonlóan megint az utolsó fordulókban…

Keresés