2007. június 19. kedd

jún. 19
0:02
Roberto-pátosz (Népszabadság)
jún. 19
0:06
Nem az ő zászlaja (Népszabadság)
jún. 19
0:08
Hamilton, a gépember (Blikk.hu)
Az újonc versenyző mind a hét idei futamon dobogóra állhatott, ráadásul egy hete Kanadában, majd múlt vasárnap az Egyesült Államokban is nyert.
jún. 19
0:10
A jobb helyzetkihasználás döntött az "örökrangadón" (Topfoci.hu)
Mini örökrangadót játszott a hétvégén az FTC és az MTK női labdarúgócsapata.
jún. 19
0:10
Végre csuromvizes ruha! (Népszabadság)
Hajnalig ünnepelte tizennyolc év után kivívott bajnoki címét a Vasas csapata. Méhes Jenő, az éppen harminc esztendeje "piros-kék" - s játékosként soha más magyar együttesben nem szereplő - szakosztály-igazgató például addig maradt, amíg ki nem nyitottak az első újságosok.
jún. 19
0:12
Szávay Ági már 70. a ranglistán (Blikk.hu)
A jelenleg Londonban, a wimbledoni torna helyszínén tartózkodó Ági, ha így folytatja, az év végére bekerülhet a világ ötven legjobb teniszezőnője közé.
jún. 19
0:14
Sporthírek (Népszabadság)
jún. 19
0:15
McCall: Sam megkapja a visszavágót (Monokli.Com)
Szombat este az ankarai Arena Box-Promotion bokszgála főmérkőzésén a helyiek nagy kedvence, Sinan Samil Sam WBC kvalifikációs mérkőzésen vereséget szenvedett a 42 esztendős ringveterán, Oliver McCall (51 győzelem 8 vereség) ellen. Az amerikai bokszoló a mérkőzés után elmondta, kész visszavágót adni török ellenfelének. Ez egy kemény küzdelem volt beszélt McCall. Sam nem lépett hátra, habár…
jún. 19
0:16
Újra itt a nagy csapat (Blikk.hu)
A jó csapatszellemnek köszönhetően az egész döntőben fantasztikus győzniakarás jellemezte a csapatot.
jún. 19
0:20
Így ünnepelte 30. bajnokságát a Real Madrid (Blikk.hu)
Óriási bulit csapott a Real Madrid labdarúgócsapata, miután vasárnap négy sikertelen év után megnyerte a spanyol bajnokságot.
jún. 19
0:21
Sikert sikerre halmoz a 42 éves BL-győztes labdarúgó (bulvarsport.hu)
Jocelyn Angloma, a Marseille csapatával Bajnokok Ligáját nyert védő 2002-ben visszavonult, ám most elődöntőbe juttatta Guadeloupe labdarúgó-válogatottját az Arany Kupán.
jún. 19
0:24
Botrányt okoztak a Barca-hívek (Blikk.hu)
Barcelona - Hiába nyert vasárnap este 5-1-re a Barcelona futballcsapata Tarragonában a Gimnastic vendégeként, hiába volt azonos pontszáma és jobb gólkülönbsége, mint a rivális Real Madridnak, mégis a fővárosiak örülhettek a spanyol bajnoki címnek, mert az egymás elleni eredmények nekik kedveztek. A barcelonai vezetők és a játékosok emelt fővel búcsúzhattak az évadtól, viszont a szurkolók nem…
jún. 19
0:25
Sarapova magabiztosan várja Wimbledont (bulvarsport.hu)
Sokak meglepetésére az elődöntőbe jutott Maria Sarapova a Roland Garroson, holott a salakot kedveli legkevésbé a pályaborítások közül, és még vállsérüléséből sem épült fel teljesen. Éppen ezért most úgy gondolja, ez kiváló előjel Wimbledon előtt.
jún. 19
0:28
Erdei: Indul a nagy zabálás! (Blikk.hu)
Madár külföldre készül lazítani, hogy a nyár végétől újra edzésbe állhasson, hiszen idén még bokszolni akar.
jún. 19
0:29
Átverték a zsarukat a West Ham játékosai (bulvarsport.hu)
A gyorshajtáson ért Bobby Zamora, Teddy Sheringham (a képen) és Shaun Newton is hamis adatokat adott meg az igazoltató rendőröknek.
jún. 19
0:32
Skaliczki Debrecenben lett igazgató (Blikk.hu)
Budapest - Új feladatot vállalt magára Skaliczki László (52). A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a jövőben a Debrecen élvonalbeli női csapatánál szakmai igazgatóként is tevékenykedik.
jún. 19
0:36
Aranycipő: Totti nyert (Blikk.hu)
Francesco Tottié lett az európai bajnokságok legeredményesebb futballistájának járó Aranycipő.
jún. 19
0:37
Bernd Schustert továbbra is érdekli a Real Madrid (foci24.com)
Bernd Schuster, a spanyol Getafe vezetőedzője továbbra is érdeklődik a Real Madrid kispadja iránt A német szakembert korábban többször emlegették, mint Fabio Capello utódját, de az olasz kapitány vasárnap este megnyerte a Reallal a bajnokságot, így többen marasztalnák
jún. 19
0:40
Tíz focista is elhagyhatja az NB II-ben ragadt Fradit (Blikk.hu)
Kitartanak-e továbbra is a Ferencváros labdarúgói a zöld-fehérek mellett vagy távoznak?
jún. 19
0:44
Edzés foci nélkül (Blikk.hu)
Elkezdte felkészülését a Debrecen, a labdarúgó-bajnokság aranyérmese Balmazújvárosban edzőtáborozik a héten.
jún. 19
0:48
Kizár-e csapatot az NB I-ből az MLSZ? (Blikk.hu)
Véglegesen kialakulhat, mely tizenhat csapat kezdi meg július közepén a labdarúgó-NB I-et.
jún. 19
0:52
Aranyérem a lilák álma (Blikk.hu)
Budapest - Háromhetes pihenő után elkezdte felkészülését az Újpest focicsapata.
jún. 19
3:10
Kizár-e csapatot az NB I-ből az MLSZ? (foci24.com)
Véglegesen kialakulhat, mely tizenhat csapat kezdi meg július közepén a labdarúgó-NB I-et A szövetség (MLSZ) versenybizottsága ma tárgyal a nevezésekről
jún. 19
4:04
Mi lesz Henry sorsa? (foci24.com)
Itt az újabb átigazolási szezon, s ahogy az elmúlt másfél évben minden bajnoki szünetben, most is felmerült, hogy Thierry Henry az Arsenal francia sztárja otthagyja az ágyúsokat, s a Barcelonában folytatja pályafutását A L'Equipe's francia internetes oldal szerint Arsene Wenger az Arsenal menedzsere a napokban Párizsban tárgyalt a katalán gárda vezetőivel a világ- és Európa-bajnok támadóról
jún. 19
5:04
Galliani: Kaká nem eladó! (foci24.com)
Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke kijelentette, hogy a brazil Ricardo Leite Dos Santost, ismertebb nevén Kakát senkinek sem kívánják eladni "Ugyanazt mondhatom, mint amit a Barcelona Ronaldinhóval kapcsolatban: szóba sem jöhet, hogy elengedjük
jún. 19
6:16
A Német Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indított a korábbi doppingolások ügyében (foci24.com)
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) vizsgálatot indított az 1970-es, 80-as és 90-es években történt doppingesetek ügyében A botrányt Peter Neururer, jelenleg állás nélküli edző robbantotta ki, aki múlt csütörtökön kijelentette: a Bundesligában szereplő játékosok közel fele rendszeresen doppingolt
jún. 19
7:00
Rossi: a Donington Park az egyik kedvenc pályám (Népszava)
Valentino Rossi, a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának ötszörös bajnoka azt mondta, nyolcadik győzelmét is szeretné megszerezni egyik legkedvesebb versenyén, a vasárnapi Brit Nagydíjon, a Donington Parkban. "Ez a pálya olyan számomra, mintha otthon versenyeznék, hiszen Londonban élek, nem messze a Donington Parktól - mondta a The Doctornak becézett 28 esztendős olasz szupersztár.…
jún. 19
7:05
Faggyas és Verpecz a Lokinál (foci24.com)
A bajnokcsapat szívesen látná soraiban a Diósgyőr két fiatal játékosát, Faggyas Milánt és Verpecz Istvánt, ezért a DVSC vezetői próbajátékra hívták a támadót és kapust Tegnap kezdte meg a felkészülést Balmazújvárosban a Debreceni VSC
jún. 19
7:07
Ex-BL-résztvevő és egy ex-magyar gólkirály csapata ellen kezd a Honvéd (focitipp.hu)
A Budapest Honvéd szerdán és szombaton is nemzetközi felkészüési mérkőzést játszik - gondolva az augusztusi UEFA-Kupa selejtezőkre. A kispestiek előbb a Besztercebánya, majd a nemrégiben a Bajnokok Ligája csoportkörét is megjárt Artmedia Bratislava ellen játszanak a Bozsik stadionban. A pozsonyi...
jún. 19
7:15
Oláh Adrián az U Kolozsvárban folytatja (Topfoci.hu)
A marosvásárhelyi születésű és nevelésű labdarúgó, Oláh Adrián az U Kolozsvárban folytatja.
jún. 19
7:28
Amerikaifutballistákat toboroz az olimpiai bajnok bobos (Népszava)
Németország legjobb amerikaifutballistái közül toboroz versenyzőket Christoph Langen kétszeres olimpiai bajnok bobos. A hétszeres vb-aranyérmes klasszis - immáron edzőként és tanácsadóként - a 2010-es vancouveri téli játékokra épít csapatot, melybe az NFL Europa német együtteseiből keres tolóembereket. "Eddig általában atléták szerepeltek ezen a poszton, de a fejlődés stagnálása miatt újítanunk…
jún. 19
7:30
5200 ülésülés (Népszava)
"Végigülte" egy vadonatúj baseballstadion mind az 5200 ülését egy 17 éves fiú az Egyesült Államokban még a létesítmény hivatalos átadása előtt. A fartúra mindössze 3 óra 10 percen át tartott, a fiú percenként átlagosan 29 ülőhelyet "kóstolt meg". A gyerek úgy vélte, hogy szerencsét hoz tomportesztjével a hazai csapatnak, a York Revolution játékosainak. Nem így történt: 7:4-re kikaptak.
jún. 19
7:31
Vb-2010: Blatter elégedett a dél-afrikai előkészületekkel (foci24.com)
Elégedett a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság előkészületeivel Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke "Minden a tervek szerint halad - mondta a svájci sportvezető, miután a helyszínen megtekintette az egyik vb-helyszín, a johannesburgi Soccer City Stadion építési munkálatait
jún. 19
7:32
Hatton Mayweatherre vadászik (profiboksz.hu)
Az angol bunyós kijelentette, hogy annak ellenére bízik egy Floyd Mayweather elleni összecsapásban, hogy az amerikai világklasszis Oscar De La Hoya felett aratott győzelme után bejelentette visszavonulását. "
jún. 19
7:32
Manny Pacquiao testvérbosszúra készül? (Monokli.Com)
A szenzációs Fülöp-szigeteki fighter, Manny Pacquiao (44 győzelem 3 vereség 2 döntetlen) a tervek szerint október 6-án, a kanadai Vancouverben lép ringbe. Ellenfele a mexikói Humberto Soto (42 győzelem 5 vereség 2 döntetlen) lehet, aki másfél héttel ezelőtt kiütötte Manny testvérét, Bobby Pacquiaót. A küzdelem különlegessége azon felül, hogy mindketten a Top Rank nevű vállalkozásnál vannak,…
jún. 19
7:34
Sulaiman az új kubai nehézsúlyút dicsérte (profiboksz.hu)
Rendkívül elégedetten nyilatkozott Ahmet Öhner az Arena Box Promotion vezetője a szombati törökországi bokszgála kapcsán. A német üzletember elmondása szerint a gála sikeres volt és mindezt megerősített a helyszínen tartózkodó WBC elnök Jose Sulaiman is, aki teljes le volt nyűgözve az olimpiai bajno
jún. 19
7:35
Spanyolország: Hriszto Sztoicskov marad a Celta Vigo edzője (nso.hu)
jún. 19
7:36
Az Erdei gála sajtótájékoztatója (profiboksz.hu)
A budapesti bokszgálát követően az Universum Box Promotion sajtótájékoztatót tartott, ahol a főszereplők nyilatkoztak a történtekkel kapcsolatosan.Erdei Zsolt: "A közönség fantasztikus volt, ezért aggódni kezdtem, hogy elveszítem a fejem és figyelmetlenné válok. Blades talán folytatni tudta volna a
jún. 19
7:55
Labdarúgás - Olaszok versengenek Tiagóért (stop.hu)
Tiago a Juventusban köthet ki.
jún. 19
7:55
Kína: aszfaltozott utat épít a kormány az Everest lábáig (nso.hu)
Csaknem húszmillió dolláros befektetéssel egészen a Mount Everest lábáig aszfaltozott utat épít a kínai kormány azért, hogy 2008-ban az olimpiai lángot könnyebb legyen eljuttatni a világ legmagasabb hegyére ? jelentette a Csinhua (Xinhua) állami hírügynökség.
jún. 19
8:03
Tenisz - Indulhatnak a Williams-nővérek is (stop.hu)
Vera Zvonarjova kihagyja Wimbledont.
jún. 19
8:03
Katsidis-Amonsot mérkőzés lesz Las Vegasban (Monokli.Com)
A kőkemény ausszi fighter, Michael Katsidis (22 győzelem 0 vereség) július 21-én, a Bernard Hopkins Winky Wright gálán védi a WBO szövetségnél őrzött átmeneti könnyűsúlyú bajnoki övét. Ellenfele a fiatal fordított felállású Fülöp-szigeteki harcos, Czar Amonsot (18 győzelem 2 vereség 1 döntetlen), aki hetedik a szövetség új ranglistáján.
jún. 19
8:05
Tíz focista is elhagyhatja az NB II-ben ragadt Fradit (foci24.com)
Kitartanak-e továbbra is a Ferencváros labdarúgói a zöld-fehérek mellett vagy távoznak? A keretből Kemenes (képünkön), Balog, Bognár, Buz, Lazics, Medgyesi, Deme, Fülöp, Laczkó és Tököli szerződése jár le Az FTC-nek jelen állás szerint jövőre is az NB II-ben kell szerepelnie
jún. 19
8:10
Saviola csalódottan hagyja el Barcelonát (origo.hu)
Javier Saviola, az FC Barcelona labdarúgója csalódottan távozik a katalán csapattól: az argentin válogatott csatár szerződése június 30-án jár le.
jún. 19
8:11
Nedved optimista (Topfoci.hu)
Pavel Nedved biztos benne, hogy csapata sikeres lesz a nyáron az átigazolási fronton is, és megszerzik Rafael Van der Vaartot.
jún. 19
8:12
Futballistát vegyenek! - Mutu, Giuly (origo.hu)
A West Ham United balhátvédjét, Paul Koncheskyt a skót Rangers FC vinné. A Rangers bosnyák balhátvédjét, Sasa Papacot viszont az AS Saint-Etienne igazolná le. A Middlesbrough FC egymillió fontot ajánlott az Aberdeen FC védőjéért, Russel Andersonért.
jún. 19
8:23
Rasszista botrány az U21-es Eb-n (origo.hu)
A hét végén befejeződtek a csoportküzdelmek az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon, és a B csoportból Anglia, illetve Szerbia jutott tovább - a két válogatott azonban botrányos mérkőzést játszott egymással vasárnap. A szerbek a második angol gól körülményein háborodtak fel, a britek viszont arra panaszkodtak, hogy ellenfelük játékosai rasszista megjegyzésekkel provokálták a színes bőrű angol…
jún. 19
8:24
Moto GP: Valentino Rossi hazatér a Donington Parkba (nso.hu)
Valentino Rossi, a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának ötszörös bajnoka azt mondta, nyolcadik győzelmét is szeretné megszerezni egyik legkedvesebb versenyén, a vasárnapi Brit Nagydíjon, a Donington Parkban.
jún. 19
8:25
ITTF: virtuális körséta az asztalitenisz-történelemben (Metro)
Megkapta végleges arculatát a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség lausanne-i székházában található ITTF-múzeum, amelyet személyesen vagy az interneten keresztül kereshetnek fel az érdeklődők.
jún. 19
8:30
Az NB II-re nevezett a Fradi (ma.hu)
Június 18-a, hétfő volt a határideje annak, hogy minden érintett csapat benyújtsa nevezését a 2007-2008-as NB II-es pontvadászatra. Valamennyien éltek is ezzel a lehetőséggel, s közöttük van a Ferencváros is

Keresés