Szombathely - Különleges lesz a mai országos bajnoki futam, az egynaposra rövidített Szombathely-rali Benik Balázs (28) számára, hiszen a bajnoki cím védője először indul versenyen házasemberként.
Jeremias Buz (23) , az FTC argentin labdarúgója is megtapasztalta, hogy a drukkerek haraga olykor tettlegességig fajul. Azért bűnhődött, mert a csapat nem jutott az NB I-be.
Száztizenhárom évvel ezelőtt, 1894. június 23-án alakult meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, s határozták el, az ókori játékok felújítását. A Nemzetközi Olimpiai Nappá nyilvánított évforduló tiszteletére a Magyar Olimpiai Bizottság az idén is hagyományos ünnepséget rendezett a pesti Duna-parti Olimpiai Szoborparkban.
Paraguayi csatárt igazolt a Benfica labdarúgócsapata: Oscar Cardozo az argentin Newell,s Old Boystól érkezik Lisszabonba A portugál klub 9,156 millió eurót fizetett a 24 éves játékosért, aki öt évre szóló szerződést írt alá
Budapest - Várhidi Pétert (49), a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát nem zavarja, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetői háromtagú, szakmai bizottságot neveztek ki fölé, amelynek tagjaival - Mészöly Kálmánnal, Dunai Antallal és Bicskei Bertalannal - ezután egyeztetnie kell a válogatott mérkőzéseivel kapcsolatban. Szerinte ezzel nem korlátozták jogkörét, sőt még jót is tesz a…
London - Első látásra jó sorsolást kapott” Szávay Ágnes (18) a wimbledoni tenisztornán. A selejtezőben három meccset megnyerve a főtáblára jutó magyar lány hétfőn az első körben Eva Birnerovával csap össze, akinek az idei mérlege negatív, füvön még nem nyert idén mérkőzést.
Robert Kubica köszöni, jól van, de nagyon unja már a semmittevést. A BMW-Sauber lengyel pilótája, aki a Kanadai Nagydíjon szenvedett szerencsés kimenetelű balesetet, szorgalmasan edz, de egyelőre csak a fitneszteremben, és csak bízik benne, hogy Franciaországban már rajthoz állhat.
Az amerikai kosárlabda liga, az NBA 60 érdekes tény összeállításával emlékezett meg a legendás Pistol Pete Maravichról, aki minden idők egyik legjobb, és legszórakoztatóbb kosárlabdázója volt.
A Déri kert északi oldalán áll a bajai evangélikus gyülekezet kicsiny, de városképi szempontból meghatározó temploma. A hívek a történelem viharai közepette is sziklaszilárdan õrizték hitüket, építették egyházközségüket. Egyházközségük két évszázadra visszatekintõ története - melyrõl Kemény Gábor egykori lelkészük révén mindent tudhatunk - példája Isten, hazájuk és embertársaik hûséges…
Döntőbe jutott az első helyen kiemelt Justine Henin és a második helyen rangsorolt Amelie Mauresmo az Eastbourne-ben zajló hatszázezer dollár összdíjazású női tenisztornán.
A múlt héten Marian Iancu, a Temesvári Politehnica elnöke még elismerte, hogy a 22 éves szlovén Dare Vrsics átigazolása holtvágányra jutott, mert a labdarúgó klubja, a szlovák bajnok MSK Zilina már kevesellte az előző pénzösszeget (800 ezer euró), amin megegyezett a temesvári klubbal Mindez azután történt, hogy a fiatal szlovén válogatott középpályás betalált a Románia elleni celjei…
Az észak-amerikai kontinenstornán, az Arany Kupán az Egyesült Államok és Mexikó csapata játssza a döntőt A legjobb négy között Chicagóban, közép-európai idő szerint péntek hajnalban az USA Kanadát, míg Mexikó pedig Guadeloupe válogatottját győzte le
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának pénteki döntése szerint a kontinens valamennyi pályáján rasszista lelátói provokációnál azonnal félbe kell szakítani a mérkőzést.
A MasterCard visszalépett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel (FIFA) kötött, a 2014-es világbajnokságig szóló szponzorációs szerződéstől A FIFA 90 millió dolláros kárpótlást fizet a hitelkártyacégnek, amely 16 éve volt főtámogatója
A magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnok Németországgal, valamint Spanyolországgal és Fehéroroszországgal került egy csoportba az Európa-bajnokság csoportkörének sorsolásán.
1894. június 23-án alakult meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a neves dátum tiszteletére a NOB az évfordulót Nemzetközi Olimpiai Nappá nyilvánította. A Magyar Olimpiai Bizottság a hagyományokhoz híven az idén is a Margit híd pesti hídfőjénél, az Olimpiai Szoborparkban ünnepelt.
Sikerült a bent maradás, a REAC rákospalotai sporttörténelmet írva immár harmadik szezonját kezdi az NB I-ben, erre soha, még a sok ezer embert foglalkoztató Volán Tröszt által támogatott, Grosics Gyula által kiválóan irányított Volán SC idejében sem volt példa Forgács József csapata véghezvitte a bravúrt, igazi kiscsapatként, tisztességesen, becsületesen és szerényen mutat példát a " nagyoknak"-…
A Feyenoord gárdája az elmúlt bajnoki idényben csupán a hetedik helyen végzett, de ez sem riasztotta el az egyik befektetőt, hogy vételi ajánlatot tegyen a klubra.
Bedák Pál eddig kimagaslik a 48 kilós mezőnyből, sőt az európai uniós országok dublini bajnokságán részt vevő magyar küldöttségből is. A vb-ezüstérmes légsúlyú kesztyűvirtuóz a francia Nordine Oubaali ellen ugyanazt a magabiztos bunyót mutatta be, ami dublini szereplését eddig is jellemezte.
Július 28-án Tacomában méri össze erejét a két korábbi váltósúlyú világbajnok Vernon Forrest és Carlos Baldomir. Az érdekesnek ígérkező találkozó győztese vélhetően nagyváltósúlyban is világbajnoki meccshez jut, míg a vesztes helyzete igancsak nehéz lesz lévén Baldomir kikapott utolsó találkozóján,
Klasszis ellenfelet keres a Top Rank a WBA váltósúlyú világbajnok Miguel Cotto számára, aki nemrégiben nagyszerű mérkőzésen győzte le Zab Judaht. A promoterek tervei szerint továbbra is Antonio Margarito az első számú jelölt egy címegyesítő meccsre, de neki ehhez le kell győznie a kőkemény Paul Will
Ricky Hatton és Jose Luis Castillo is hozta a kisváltósúly kötelezően előírt felső határát, így már semmi nem állhat a ma esti szupermérkőzés útjában. Mindkét bunyós 140 fonton mért be a las vegasi ceremónián, amely rendkívül jó hangulatban zajlott és a bunyósokon egyáltalán nem látszott a feszültsé
Az Aston Villa és a Sunderland érdeklődése ellenére Jussi Jaaskalainen (képünkön) a Bolton Wanderers labdarúgója marad, kitölti jövőre lejáró szerződését. A finn kapus 1997 óta szerepel mostani csapatában.
Miután Kámán Tamás és Horváth Ákos távozott az Albacomp csapatából, a megüresedett bedobóposztra Velibor Radovics egy évre a székesfehérvári klubba szerződött követve mesterét, Goran Miljkovicsot, aki szintén a szlovák bajnok Slavia Kosicét hagyta ott a magyar együttes kedvéért.
1894. június 23-án Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére összeült Párizsban a Kongresszus az olimpiai játékok felújítására, amelyen elhatározták az olimpiai eszme újjáélesztését. Ennek emlékére 1987 óta tartjuk az Olimpiai Napot.
A Vasas csapatának tagjai közül még többen szabadságukat töltik, a háttérben azonban már zajlanak tárgyalások új játékosok szerződtetéséről Az első igazolás után többen tartottak attól, hogy a tavaly elkezdett fiatalítás megtorpan
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának pénteki döntése szerint a kontinens valamennyi pályáján rasszista lelátói provokációnál azonnal félbe kell szakítani a mérkőzést.
A magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnok Németországgal, valamint Spanyolországgal és Fehéroroszországgal került egy csoportba az Európa-bajnokság csoportkörének sorsolásán.
Jövő tavasszal talán már két Leo Messi őrjítheti meg a Barcelona ellenfeleinek védelmét. A másik Messit Bojan Krkicnek hívják. Neve hangzásával ellentétben spanyol állampolgár.
Fazekas Csaba bronzérmet nyert M2-es korosztályban a nehézsúlyúak között a brazíliai Sao Paulóban zajló cselgáncs masters-világbajnokságon, amelynek 2009-ban Magyarország ad otthont.
Nem akármilyen pofont kapott Miroslav Klose a Bayern München szurkolóitól. Bár a klub vezetői az elmúlt hetekben folyamatosan tárgyaltak a Werder Bremen csatárának leigazolásáról, a bajorok hivatalos honlapján meghirdetett szavazáson a drukkerek kinyilvánították: nem kérnek a támadóból!