2007. augusztus 18. szombat

aug. 18
0:13
Jön Luca Toni, az olasz szépfiú (Blikk)
Az olasz fociválogatott érkeztével nemcsak a futball csúcsa, hanem tuti pasik is is érkeznek Budapestre augusztus 22-én.
aug. 18
0:17
Csizmadia: Életem meccse lesz (Blikk)
Mattersburg - Csizmadia Csaba (22) alapember az osztrák bajnokságban idén élcsapattá vált Mattersburgban. A válogatott védő büszke a sikereire, de a legjobban annak örülne, ha az olaszok ellen is ugyanígy helytállna.
aug. 18
0:21
Fradi-háború (Blikk)
Tovább tart a legvadabb fociszurkolók sztrájkja, a drukkerek nem kísérik a zöld-fehéreket olyan nagy számban, mint egy évvel ezelőtt.
aug. 18
0:25
Jó eredmény, gyenge játék (Blikk)
Kínkeserves döntetlent játszott női kézilabda-válogatottunk a románok ellen a Pannon-kupa első napján.
aug. 18
0:29
Détári visszül a padra (Blikk)
Sopron - Miután letöltötte hárommeccses eltiltását, újra a csapata mellett lehet, leülhet a kispadra Détári Lajos (44), a Sopron NB I-es futballcsapatának vezetőedzője. A zöld jelzés jókor érkezett, hiszen eddig nyeretlen együttese fontos meccs előtt áll, ma délután az eddig pont nélkül álló Tatabányán vendégeskedik.
aug. 18
0:33
Alonso és Hamilton öli egymást a McLarennél (Blikk)
London - Egyre mélyebb a válság a Forma-1-ben szereplő McLaren-istállónál. Mint ismert, a Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén a címvédő Fernando Alonso (25) akadályozta csapattársát, a világbajnoki pontversenyben vezető újonc Lewis Hamiltont (22), amiért a két pilóta nagyon összeveszett egymással.
aug. 18
0:37
A Honvédon ámul Európa (Blikk)
A kispesti focicsapat odaadó, lelkes futballal 0-0-t játszott a sztárcsapat Hamburg ellen az UEFA-kupa selejtezőjének 2. fordulójában.
aug. 18
0:41
Van der Vaartot árulónak tartják a németek (Blikk)
Teljesen elmérgesedett a viszony a Hamburg focicsapatának vezetői és a csapatkapitány Rafael van der Vaart (24) között.
aug. 18
0:45
Jönnek a magyarok (Blikk)
Brno - Remekül indult Talmácsi Gábor (26) számára a gyorsaságimotoros-világbajnokság Cseh Nagydíja. A 125 köbcentiméteres kategória összetettjének éllovasa átszáguldott a pályán, és végül második lett az első időmérőn Lukas Pesek (21) mögött. Talma Csehországban is otthon érzi magát, már tegnap több ezer magyar drukker látogatott ki miatta a brnói pályára.
aug. 18
7:50
Németország: rockbandával turnézik Mehmet Scholl (She)
Az idei Szigeten is megfordult Sportfreunde Stiller nevű rockbandával indul turnéra Mehmet Scholl, a Bayern München szerdán visszavonult futballsztárja.
aug. 18
7:55
Olaszország, AC Milan: Alexandre Pato Ronaldót csodálja (She)
Alexandre Pato, a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan labdarúgócsapatának legnagyobb nyári szerzeménye elismerte, átigazolásában nagy szerepet játszott, hogy Ronaldo is a piros-feketéket erősíti.
aug. 18
8:07
Atlétikai-vb: Németh Roland sérülés miatt nem utazik (She)
Magyar hiányzója is lesz a jövő szombaton kezdődő oszakai atlétikai világbajnokságnak, Németh Roland Achilles-ín sérülése miatt nem utazik Japánba.
aug. 18
9:07
Tenisz, New Haven: Serena Williams visszalépett (She)
Hüvelykujj sérülése miatt visszalépett a vasárnap kezdődő New Haven-i tenisztornától Serena Williams.
aug. 18
9:09
Jégkorong: Szvitov Roman Abramovics klubját választotta (She)
Újabb orosz jégkorongos döntött úgy, hogy nem az észak-amerikai profiligában (NHL), hanem hazájában folytatja pályafutását.
aug. 18
9:35
Ökölvívás: Guillermo Rigondeaux bízik a folytatásban (She)
A kubai politikai vezetés által eltiltott Guillermo Rigondeaux bízik abban, hogy kap még egy esélyt, és részt vehet a jövő évi pekingi olimpián.
aug. 18
9:37
Tenisz, New Haven: Szávay sikere a selejtezőben (She)
Szávay Ágnes simán, 6:1, 6:1-re nyert az amerikai Carolyn McVeigh ellen a 600 ezer dollár összdíjazású New Haven-i tenisztorna selejtezőjének első fordulójában.
aug. 18
9:46
Ökölvívás: Bernard Hopkins 200 ezer dolláros büntetése (She)
A nevadai sportbizottság 200 ezer dollárra büntette meg az ökölvívó Bernard Hopkinst, mert a júliusi mérkőzése előtti mérlegeléskor megütötte ellenfelét, Winky Wrightot.
aug. 18
9:51
Tenisz, Cincinnati: Blake és Davigyenko is a négy között (She)
Az ötödik helyen kiemelt orosz Nyikolaj Davigyenko és a kilencedikként rangsorolt amerikai James Blake is bejutott az elődöntőbe a 2,2 millió dollár összdíjazású, Cincinnatiben zajló keménypályás férfi tenisztornán, a Mestersorozat hetedik állomásán. Az elődöntőben: Federer-Hewitt és Davigyenko-Blake. (MTI)
aug. 18
10:08
Öttusa-vb, női döntő: nem lőtt jól Vörös Zsuzsanna (She)
Nem sikerült jól a lövészet Vörös Zsuzsannának a berlini öttusa-világbajnokság hagyományos versenyének döntőjében.
aug. 18
10:48
Megúszta a börtönt a volt hokis sztár (Behaviour)
A várakozásokkal ellentétben nem kapott börtönbüntetést Rick Tocchet, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egykori sztárja, aki társaival sporttal foglalkozó illegális szerencsejáték-láncot működtetett. A Philadelphia Flyers volt csatára, aki az elmúlt években a Phoenix Coyotes másodedzője volt a legendás Wayne Gretzky mögött, két évig próbaidőn lesz, ezen idő alatt nem követhet el semmi…
aug. 18
11:20
Jégkorong: a volt NHL-sztár nem kapott börtönbüntetést (She)
A várakozásokkal ellentétben nem kapott börtönbüntetést Rick Tocchet, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egykori sztárja, aki társaival sporttal foglalkozó illegális szerencsejáték-láncot működtetett.
aug. 18
11:22
Universiade: az éremtáblázat huszadik helyén zártak a magyarok (She)
A magyar küldöttség két arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel a huszadik helyen végzett az összesített éremtáblázaton a bangkoki Universiadén. A viadal honlapja szerint a kínaiak zártak az élen.
aug. 18
12:10
Öttusa-vb: Balogh Gábor és Horváth Viktor is a fináléban (She)
Németh Róbert után Balogh Gábor és Horváth Viktor is bejutott a férfiak hagyományos versenyének döntőjébe a berlini öttusa-világbajnokságon.
aug. 18
12:43
Magyar-olasz: a sérült Balogh helyett Pintér a keretben (Behaviour)
Balogh Béla combsérülése miatt nem játszhat szerdán a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott elleni barátságos mérkőzésen, helyére Pintér Ádám kapott meghívót. A magyar szövetségtől származó információ szerint az angol Colchester United védője ugyan hazalátogat, ám biztos kihagyja a Puskás Ferenc Stadionban 20:50 órakor kezdődő összecsapást. Várhidi Péter szövetségi kapitány úgy döntött, hogy az…
aug. 18
13:03
Szent István-díjat kapott Buzánszky Jenő és Grosics Gyula (She)
Szent István-díjjal tüntették ki szombaton az Aranycsapat két tagját, Buzánszky Jenőt és Grosics Gyulát Esztergomban, a Mindszenty József Katolikus Iskola millenniumi díszudvarán.
aug. 18
13:09
Peru: földrengés miatt szünetel a labdarúgó-bajnokság (She)
A szerdai földrengések és az azokat követő utórengések miatt szünetel a perui labdarúgó-bajnokság.
aug. 18
13:11
Öttusa-vb, női döntő: Vörös Zsuzsanna már nyolcadik (She)
Eredményes vívásával a huszonharmadikról a nyolcadik helyre lépett előre Vörös Zsuzsanna a berlini öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyében.
aug. 18
13:14
Magyar-olasz: a sérült Balogh helyett Pintér a keretben (She)
Balogh Béla combsérülése miatt nem játszhat szerdán a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott elleni barátságos mérkőzésen, helyére Pintér Ádám kapott meghívót.
aug. 18
13:57
Talmácsi rajtolhat az élről (Infostart)
Talmácsi Gábor rajtolhat az élről vasárnap a 125 köbcentiméteresek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság csehországi futamán, Brnóban.
aug. 18
14:04
Talmácsi rajtolhat az élről a Cseh Nagydíjon (Behaviour)
Talmácsi Gábor rajtolhat az élről vasárnap a 125 kcm-esek között a gyorsaságimotoros-világbajnokság csehországi futamán, Brnóban. A Bancaja Aspar csapat Apriliával versenyző magyar motorosa az idényben a negyedik alkalommal szerezte meg az első rajtkockát, miután a két időmérő edzés alapján a legjobbnak bizonyult. A vb-pontversenyben vezető Talmácsi 2:06.861 mp-ces pályacsúccsal végzett az élen…
aug. 18
14:15
Sárkányhajó fesztivál a Lágymányosi-öbölben (Behaviour)
Első ízben, de hagyományteremtő szándékkal rendeztek sárkányhajó fesztivált Budapesten; a megújult Lágymányosi-öbölben megtartott szombati versenyt Molnár Gyula, Újbuda polgármestere nyitotta meg, majd a szervezők a hagyományoknak megfelelően pezsgővel avatták fel az első vízre tett hajót. A Lágymányosi-öböl, más nevén Kopaszi-gát dinamikus fejlődésének köszönhetően ismét a vízi sportok és a…
aug. 18
14:53
Öttusa-vb, női döntő: Vörös három szám után ötödik (She)
Vörös Zsuzsanna három szám után az ötödik helyen áll a berlini öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyében. Tóth Adrienn 18., Gyenesei Leila 22. a lovaglás előtt.
aug. 18
15:15
Magyar-olasz: 14 világbajnok a vendégek keretében (Behaviour)
Roberto Donadoni, a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a magyarok ellen szerdán barátságos mérkőzésen pályára lépő csapatát. A keretben 14 olyan játékos található, aki tagja volt a tavalyi németországi vb-n aranyérmes együttesnek. A két csapat összecsapása szerdán 20:50 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.
aug. 18
15:31
Vallott a Rasmussen e-mailjeit áruló hacker (Behaviour)
Bevallotta bűnét az a dán fiatalember, aki feltörte a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen vezető helyről kiszálló Michael Rasmussen internetes postafiókját, s pénzért próbálta több médiumnak értékesíteni a klasszis elektronikus leveleit. A 30 éves számítógépes kalózt még augusztus elsején fogták el Herningben. A cyclingnews című internetes szaklap értesülése szerint jelenleg…
aug. 18
15:37
Augusztus 24-én temetik Páncsics Miklóst (She)
Augusztus 24-én, pénteken helyezik örök nyugalomra Páncsics Mikós olimpiai bajnok labdarúgót, a Ferencváros egykori kiváló játékosát.
aug. 18
16:42
Pszichológiai hadviselés Hamburgban (Infostart)
A Valencia mezével fényképeztette magát Rafael van der Vaart, a Hamburger SV labdarúgócsapatának kapitánya, hogy még nagyobb nyomást gyakoroljon klubjára.
aug. 18
17:10
Győzött a ZTE (Infostart)
A Fehérvár FC 1-0-ra nyert a Nyíregyháza otthonában a labdarúgó Soproni Liga 5. fordulójában. Az egyetlen gólt Farkas Balázs szerezte.
aug. 18
17:21
Öttusa-vb, női döntő: Vörös Zsuzsanna visszacsúszott (She)
Nem sikerült a lovaglás Vörös Zsuzsannának, így az ötödikről visszacsúszott a kilencedik helyre a berlini öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyében. Tóth Adrienn jó pályát ment, ő előrelépett, Gyenesei Leila viszont pont nélkül zárta a negyedik tusát, ezzel visszaesett az utolsó pozícióba.
aug. 18
17:32
"Inkább az a ribanc nővéred kellene" (Infostart)
Marco Materazzi, az Internazionale világbajnok olasz labdarúgója végre kitálalt és elárulta, mivel is hergelte fel Zinedine Zidane-t, a franciák csapatkapitányát a tavalyi németországi vb döntőjében.
aug. 18
17:37
A Bayern München megleckéztette egyik legnagyobb riválisát (Infostart)
A listavezető Bayern München idegenben 4-0-ra kiütötte a Werder Brement a német labdarúgó Bundesliga második fordulójában.
aug. 18
18:10
Kosárlabda, UNIQA Kupa: tornagyőztes a szlovák csapat (She)
aug. 18
18:12
Öttusa-világbajnokság, női döntő: Vörös 14., a csapat hetedik (She)
Legjobb magyarként Vörös Zsuzsanna a 14. helyen végzett a berlini öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyében. Tóth Adrienn 22., Gyenesei Leila 36. lett. A Vörös, Tóth, Máthé Vivien összeállítású csapat hetedikként zárt.
aug. 18
18:32
Anglia: Halmosi és Buzsáky csapata a hajrában mentett pontot (She)
Halmosi Péter és Buzsáky Ákos csapata, a Plymouth otthon az utolsó pillanatok egyikében mentett pontot az Ipswich ellen. Az Argyle trénere a mérkőzés előtt rosszul lett és kórházba kellett szállítani.
aug. 18
19:32
Férfi kosárlabda Európa-bajnoki pótselejtező: bolgár siker (She)
aug. 18
19:37
Ligue1: Jan Koller két góllal segítette győzelemhez a Monacót (She)
Háromgólos győzelmet aratott idegenben a Monaco csapata a francia labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának nyitómérkőzésén.
aug. 18
20:05
Már a hosszabbítás sem segített a Fradin (Infostart)
A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott a Kazincbarcika vendégeként a labdarúgó NB II második fordulójában.
aug. 18
20:15
Kézilabda, Pannon Kupa: román siker a lengyelek ellen (She)
aug. 18
20:37
Labdarúgás: elhunyt a West Ham egykori holland csatára (She)
Harminckilenc éves korában elhunyt Jeroen Boere egykori holland csatár, aki pályafutása alatt a West Ham színeiben az angol élvonalban is megfordult.
aug. 18
20:48
Egy hét alatt eldőlhet a McLaren sorsa (Infostart)
Szeptember 19-én döntenek arról, hogy a McLaren Forma-1-es csapat megkaphatja-e a Magyar Nagydíjon szerzett pontokat.
aug. 18
20:53
Kézilabda, Terszol Kupa: a Cornexi nyerte meg a tornát (She)
A házigazda Cornexi-Alcoa nyerte a Székesfehérváron rendezett TERSZOL Kupa 2007 elnevezésű nemzetközi tornát.

Keresés