Ez megint tiszta Amerika volt. "Winter Classic" - hirdette meg az NHL a Buffalo Sabres-Pittsburgh Penguins bajnokit, és visszavezette a nézőket a múltba. Nem kevés emberről van szó, mivel csak a helyszínen 71217-en látták a mérkőzést, amelyre már az ősszel megkezdődött a jegyvásárlás. Az elővétel igazán nem tartott sokáig: a 41 ezer belépő fél óra alatt elkelt (azért 41 ezer, mert a többit a…
Hivatalossá vált, amit mindenki sejtett: Ottmar Hitzfeld június végén távozik a Bayern München szakvezetői posztjáról. - Már december elején közöltem a klub vezetőivel a döntésemet. Az elkövetkező fél évben azon fogok dolgozni, hogy mind a német bajnokságban, mind az UEFA Kupában a csúcsra jussunk - nyilatkozta az 58 éves tréner, akit múlt februárban hoztak vissza "megmentőként" a levitézlett…
Nem született igazi meglepetés a Spanyol Király-kupa negyedik fordulójának tíz késő esti esti mérkőzésén. A Valencia Joaquin duplájával biztosította helyét a nyolcaddöntőkben, az egy órán át hősiesen védekező és továbbjutásra álló Real Union ellen. Az Espanyolt Raúl Tamudo lőtte 16 közé a hosszabbítás 104. percében La Corunában.
GLASGOW –A szíve vitte el a szombaton elhunyt Phil O’Donnellt (35). A skót Motherwell futballistája a Dundee United elleni bajnoki meccs hajrájában esett össze; hiába siettek segítségére az orvosok és vitték gyorsan kórházba, már nem tudták megmenteni az életét.
MANCHESTER – Jót tett a fejmosás és a büntetés a Manchester United labdarúgócsapatának. Sir Alex Ferguson (66) menedzser nagyon berágott a játékosokra, mert a december 17-i karácsonyi bulijuk szexorgiává fajult. A skót szakember a West Ham ellen 2-1-re elveszített bajnoki után, amelynek köszönhetően lecsúszott a klub a tabella éléről, 1 millió fontos (350 millió forintos) pénzbüntetést szabott ki…
Hajszállal maradt le a legszexisebb 20 sportolófeleség listáról Kim Kardashian. A gyönyörű modell nem szépsége miatt nem fért rá a BulvárSport által decemberben bemutatott listára, hanem azért, mert év végén jegyezte el őt az NFL egyik legjobb fiatal játékosa, Reggie Bush.
Az FC Liverpool hazai pályán nem bírt a Wigan Athletic együttesével az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. A Vörösök hiába szereztek vezetést a második félidő elején, a vendégek a hajrában egyenlítettek, így Rafael Benitez gárdájának be kellett érnie egy ponttal.
Érdekes hírt szellőztetett meg az óév utolsó napjaiban a román ProSport. A sportnapilap szerint ugyanis a Magyar Kézilabda Szövetség azt tervezi, megpróbálja honosítani az MKB Veszprém beállósát, Marian Cozmát.
A Bayern München menedzsere, Uli Hoeness a napokban egyik nyilatkozatában elismerte, hogy a klub mestere, Ottmar Hitzfeld a nyáron feláll a kispadról, vagyis a bajoroknak új szakvezetőt kell keresniük a következő szezonra. Egy sztárklubnál tehát már szinte biztos, hogy edzőcsere lesz az idény végén, de könnyen lehet, hogy több nagy egyesületnél is váltanak - az AC Milan, az FC Barcelona és a…
Két év múlva a budapesti Hősök teréről rajtol el az autósport egyik legnézettebb viadala, a Dakar-rali - tudta meg a Népszabadság. A kormányt képviselő Ujhelyi István államtitkár erről még december elején írt alá előszerződést Párizsban.
A kameruni labdarúgó-válogatott vezetői lemondták a csapat Kenyába tervezett tíznapos edzőtáborozását az ottani zavargások miatt Az ötszörös Afrika Kupa-győztes kameruniak magaslaton szerettek volna felkészülni a január 20-án kezdődő ghánai kontinensviadalra
Számos idegenbeli győzelem született az Észak-Amerikai Profi Kosárlabda-bajnokság 61. játéknapján, mely történetesen a 2008-as év nyitánya is volt egyben. A Chicago Bulls, a New Jersey Nets, a Detroit Pistons és a Portland TrailBlazers egyaránt idegen pályán ünnepelhetett, míg a Boston Celtics, a Utah Jazz és a Dallas Mavericks otthon, hazai közönség előtt diadalmaskodott. Az új év első…
Noha ügynöke szerint elképzelhető, hogy Dimitar Berbatov a téli átigazolási időszakban elhagyja az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurt, ennek ellentmondani látszik, hogy edzője, Juande Ramos ragaszkodik a bolgár válogatott támadóhoz "Berbatov ügynöke nyilvánvalóan teszi a dolgát, és nyilatkozgat
Idegenben győzött szerda este a Manchester City, és ezzel feljött a negyedik helyre a tabellán. A Newcastle otthonában aratott magabiztos, 2-0-ás győzelmet a Premier League 21. fordulójának zárónapján.
Amint arról már beszámoltunk, Szalai Tamás biztosan visszatér Mosonmagyaróvárról az Üllői útra - Csank Jánossal már beszéltem erről, ő is mondta, hogy már az Üllői úton kezdjem meg a felkészülést - mondta Szalai a 100%Fradinak, aki már decemberben is részt vett néhány edzésen csapatunknál
Az Alba Volán SC jégkorongszakosztálya közös megegyezéssel szerződést bontott két légiósával, a szlovák Michal Stastnyval és a kanadai Kurt MacSweynnel.
Noha ügynöke szerint elképzelhető, hogy Dimitar Berbatov a téli átigazolási időszakban elhagyja az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurt, ennek ellentmondani látszik, hogy edzője, Juande Ramos ragaszkodik a bolgár válogatott támadóhoz.
Egy felmérés szerint az osztrák fiatalok egytizede nem tud a nyáron, Svájccal közösen rendezendő labdarúgó Európa-bajnokságról A 12-24 éveseknél végzett közvélemény-kutatás a tájékozatlanság mellett azt is kimutatta, hogy az ifjak mindössze két százaléka várja negyeddöntőbe a hazai csapatot
Az Atlanta Trashers hosszabbításban bizonyult jobbnak a vendéglátó Carolina Hurricanes együttesénél az Észak-Amerikai Profi Jégkorongliga (NHL) legutóbbi fordulójában. Hasonlóan alakult az Edmonton Oilers estéje is, mely a St. Louisban diadalmaskodott. Kikapott a New York Rangers és a Colorado Avalanche.
Gőzerővel folyik Buzsáky Ákos (képünkön) klubjának, a Queen's Park Rangers együttesének megerősítése Válogatottt középpályásunk klubja az újév első napján az Arsenaltól vásárolt egy igen tehetséges 20 éves védőt
A Bayern München válogatott játékosa, Jan Schlaudraff újból kizárt egy esetleges téli klubváltást. A Kicker szerint a 24 éves játékos legalább a szezon végéig a Bayern játékosa marad.
Úgy látszik, Jens Lehmann nem szeretné megragadni az adódó lehetőséget. Az Arsenalnál mellőzött kapust a Borussia Dortmund hívja, de a hírek szerint a német válogatott hálóőre kevesli a neki ajánlott pénzt.
Pénteken ismét ringbe lép a korábban Erik Moralest is legyőző Zahir Raheem, akit sokan napjaink egyik legunalmasabb bokszolójának tartanak. Az amerikai ökölvívó a találkozó előtti sajtótájékoztatón kijelentette, hogy készen áll bebizonyítani tehetségét, valamint azt, hogy tud mozgalmas meccseket is
A Sauerland istálló vezetőedzője, Ulli Wegner nem titkoltan nagyon csalódott volt Marco Huck teljesítménye láttán, aki a cirkálósúlyú IBF bajnok Steve Cunningham ellen szenvedett kiütéses vereséget a december 29-i bielefeldi gálán. "Ez nagyon fájó a számomra, de most együtt kell maradnunk, mutassuk
A Sergei Liakhovich ellen készülő korábbi WBA bajnok Nikolai Valuevnek úgy látszik egy másik csatát is meg kell nyernie. Mint ismeretes, Valuev 2006 januárjában egy szentpétervári jégpálya közelében bántalmazott egy biztonsági őrt, aki pert indított a bokszoló ellen. A sértett ügyvédje most 18 hónap
Február 23-án a New York-i Madison Square Gardenben címegyesítő mérkőzést bokszol a WBO nehézsúlyú világbajnoka Sultan Ibragimov. A veretlen bunyós ellenfele az IBF király Wladimir Klitschko lesz, akit sokan a kategória legjobbjának tartanak. Ibragimov már elkezdte a felkészülést a találkozóra és eg
Noha ügynöke szerint elképzelhető, hogy Dimitar Berbatov a téli átigazolási időszakban elhagyja az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurt, ennek ellentmondani látszik, hogy edzője, Juande Ramos ragaszkodik a bolgár válogatott támadóhoz.
Féltávnál 41 mérkőzése közül 30-at megnyerve vezeti az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Nyugati főcsoportját a Detroit Red Wings együttese, amely a szuperrangadón 4-1-re verte a második helyen álló Dallas Starst. Keleten a New Jersey Devils (legutóbbi tíz hazai mérkőzése közül a kilencediken diadalmaskodva) 3-2-re győzött a Florida Panthers ellen.
A Detroit Pistons sorozatban a tizedik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. Ezúttal a Washington Wizards vendégeként nyert 106-93-ra úgy, hogy a csapatból hét játékos is kétszámjegyű pontot dobott.
Frank Rijkaard, a spanyol Barcelona vezetőedzője az újév első napjaiban nyilatkozta, hogy nem téma a katalán klubnál a brazil Ronaldinho eladása!- Jelen pillanatban nem téma, nincs napirenden Ronaldinho eladása! - mondta Rijkaard Senki nem beszélt még velem erről, senki sem említette, hogy bármikor el akarja őt adni a vezetés