U21-es válogatottunk szerdán Horvátország korosztályos csapatával játszik barátságos mérkőzést Cakovecben Sisa Tibor 18 játékost hívott meg a keretbe, a játékosok hétfőn 10 órakor találkoznak a Puskás Ferenc Stadionban
A Manchester United és a Chelsea nyerte az angol bajnokság vasárnapi rangadóit - ez a két gárda áll a Premier League első két helyén. Németországban is tisztázódni látszik a kép: a Bayern előnye több mint megnyugtató hívei számára. Olaszországban és Spanyolországban ellenben kikapott a listavezető, s a második helyen álló gárdák hátránya már "csak" négy pont. A hétvége futballösszefoglalója.
Két felkészülési mérkőzést játszott a spanyol válogatott az Európában turnézó kínaiakkal . A pénteki mérkőzésen egygólos kínai, a vasárnapin négygólos hazai győzelem született.
Egy négy évvel ezelőtti eset borzolja az ötkarikás kedélyeket. A kínai tollaslabdázók szövetségi kapitánya bevallotta, hogy az athéni női egyes elődöntő két résztvevője közül ő választotta ki, hogy melyik legyen finalista. A módszer megkérdőjelezhető, de eredményes volt: Csang Ning olimpiai bajnok lett.
Rendkívül izgalmasan alakul a bajnoki hajrá Angliában és Spanyolországban. A manchesteri és londoni csúcsrangadó parázs hangulatú meccset, a hispán forduló szorosabb élmezőnyt hozott.
Hétről hétre egy-egy sportos témájú reklámvideót mutatunk be a BulvárSporton. Többnyire a labda, egészen pontosan a focilabda van a középpontban, de azért igyekszünk más sportágakkal is foglalkozni.
Nem állhat a svéd labdarúgó-válogatott rendelkezésére a június 7-én kezdődő Európa-bajnokságon Erik Edman, a Wigan védője A 29 éves futballista klubja szombati, Blackburn Rovers elleni bajnokiján térdszalag-szakadást szenvedett, és az orvosok szerint biztosan nem épül fel az osztrák-svájci közös rendezésű torna rajtjáig
Megvédte címét az MKB Euroleasing Sopron a kosárlabda Magyar Kupában. A soproniak a Pécs ellen győztek 77-63-ra a baranyai városban rendezett döntőben.
Keretet hirdetett a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az Oroszország elleni mérkőzésre Victor Piturca a következő játékosokra számít:* kapusok: Bogdan Lobont (Dinamo Bukarest) és Marius Popa (Poli Temesvár); * hátvédek: Cosmin Contra (Getafe), George Ogararu (Ajax Amsterdam), Gabriel Tamas (AJ Auxerre), Dorin Goian (Steaua Bukarest), Cristian Chivu (Internazionale Milánó), Razvan…
A Bundesliga 25. fordulójából két mérkőzés maradt vasárnapra, a korábban a bajnoki címről álmodozó Werder Bremen zsinórban harmadik meccsén sem tudott nyerni és már 9 pont a lemaradása a listavezető Bayern Münchenhez képest.
John Terry azt szeretné, ha David Beckham viselhetné a csapatkapitányi karszalagot, amennyiben szerdán, a franciák elleni barátságos labdarúgó-mérkőzésen lehetőséghez jut és ezzel 100 válogatottságát ünnepli
Gera Zoltán egy pontot szerzett csapatával, a West Brommal pénteken a tavaly még a Premiershipben szereplő Charlton otthonában, így továbbra sem tudott fellépni az automatikus feljutást érő helyek valamelyikére. A magyar játékos azonban a mutatott játék láttán bizakodó a jövőre nézve.
Az Arsenal FC szurkolói elsősorban a holland Robin van Persie-től várták ebben a szezonban, hogy az FC Barcelonának eladott Thierry Henry nyomába lép a gólszerzést illetően, azonban a németalföldi támadó sérülése miatt nem tudta pótolni a franciát. Az Ágyúsok legnagyobb szerencséjére azonban a togói Emmanuel Adebayor igen: az AS Monaco egykori csatára a Premier League-ben futószalagon ontja a…
- Mutina Ágnes révén meglett az eindhoveni Európa-bajnokság hatodik, összességében - a sportág teljes eddigi históriáját tekintve - pedig a magyar úszás 150. Eb-érme.
Az angol fordulók napja volt a húsvét vasárnap, a Manchester a Liverpoolt, a Chelsea az Arsenalt fogadta. A londoni derbi a játék és a helyzetek terén is kiegyenlített volt.
A világranglista 141. helyén álló Czink Melinda sikerrel vette az első akadályt a 3,77 millió dollár összdíjazású miami tenisztorna női selejtezőjében. A magyar játékos a svájci színekben induló Bacsinszky Tímeát verte három szettben.
A női és a férfi mezőny küzdelmeit is szerb versenyző nyerte meg a 2,1 millió dollár összdíjazású Indian Wells- i tanisztornán. Ana Ivanovics Kuznyecovát verte a döntőben, Novak Djokovics pedig a hazai pályán versenyző Mardy Fisht.
A szünetben vesztette életét egy labdarúgó a spanyol amatőr-bajnokságban. Az orvosok első megállapítása szerint a futballista belső vérzés következtében hunyt el.
Aligha sorolhatóak a Real Madrid történetének legszebb lapjai közé 2008 tavaszának eseményei. Vereség vereség hátán, igaz, a bajnoki cím még mindig elérhető közelségben van.
Aligha sorolhatóak a Real Madrid történetének legszebb lapjai közé 2008 tavaszának eseményei. Vereség vereség hátán, igaz, a bajnoki cím még mindig elérhető közelségben van.
A legutóbbi adatok szerint még mindig Silvio Berlusconi, volt kormányfő az olasz képviselőház leggazdagabb politikusa Pénztárcája - ha lenne - több magyarországi nagyváros éves költségvetését is tartalmazná
Június 7-én rendkívül színvonalasnak ígérkező bokszgálát rendez a Top Rank Atlantic Cityben. Az esemény fénypontja Kelly Pavlik első középsúlyú világbajnoki címvédő mérkőzése lesz a kemény Garry Lockett ellen. A két verekedő, nagy ütőerővel rendelkező bokszoló találkozója várhatóan igen kemény küzde
A héten az ausztrál bunyós bejelentette, hogy teljesen rendbejött, miután "tavaly egy természetgyógyász az ideg- és az adrenalin-rendszer károsodását" diagnosztizálta nála, és tervei szerint júniusban már ringbe is lépne, mégpedig nagyközépsúlyban. Briggs elmondta, hogy nagyon versenyképesnek érzi m
A nőknél Ana Ivanovic a férfiaknál pedig Novak Djokovic diadalmaskodott az Indian Wells-i torna fináléjában. A torna meglepetésembere, a korábban Roger Federert is búcsúztató Mardy Fish megszorította ugyan ellenfelét, de a döntő szettre elfogyott erejével.
Kilenc perc alatt két gólt lőtt Didier Drogba - a Chelsea ezzel fordított az Arsenal ellen a londoni derbin, s egyúttal kiiktatta az Ágyúsokat az első helyért zajló küzdelemből.
A hétvégén újabb fantasztikus győzelmet aratott Joel Casamayor. A kubai klasszis a 10. menetben ponthátrányban ütötte ki a kőkemény Michael Katsidist és lett a WBO könnyűsúlyú világbajnoka. Casamayor a találkozó után már a következő meccséről beszélt. "Nate Campbell nem annyira érdekel, mert egyszer
A Lyon vasárnapi bajnokiján térdsérülést szenvedő Karim Benzema helyére David Trezeguet-t hívta be a francia labdarúgó-válogatott keretébe Raymond Domenech szövetségi kapitány.
Németh Krisztián fantasztikus teljesítményének köszönhetően a Liverpool reserve csapata magabiztosan 3-0-ra győzött a Dallas Cup döntőjében. A finálét megtekintette a Liverpool amerikai tulajdonosa, Thomas Hicks is, aki saját kezűleg nyújtotta át a kupát a játékosoknak. Németh, aki magyar társaival, Simonnal és Gulácsival vízumgondjai miatt csak az elődöntő előtt tudott csatlakozni a csapathoz,…
A három magyar indulóból egyik sem tudta magát kvalifikálni a 400 méteres női gyorsúszás hétfő esti döntőjébe az Eindhovenben zajló úszó Európa-bajnokságon.