Véget ért az öt legerősebb bajnokság 2007-2008-as idénye: négyben a tavalyi bajnok megvédte a címét. Ismét bajnok lett (már korábban) a Manchester United és a Real Madrid, valamint az Olympique Lyon és az Inter is. A Bayern München szombaton gálajátékkal ünnepelte, hogy tízpontos előnnyel ült vissza a trónra. Elbúcsúzott a bajorok legendás kapusa, Oliver Kahn.
Szófiában az M-Tel Masters szuperverseny az ukrán Vaszilij Ivancsuk szenzációs tornagyőzelmével fejeződött be. A viadal doyenje az utolsó fordulóban sötéttel nyert a bolgár Ivan Cseparinov ellen, és másfél pontos előnnyel végzett az élen. Óvatos játék helyett a 39 éves nagymester felvállalta a szicíliai védelem bonyodalmait, remek partiban túljátszotta 21 éves ellenfelét. A korábbi szófiai tornák…
Több tízezer portsmouthi patrióta köszöntötte vasárnap délután hősként visszatérő csapatát és a közelről először látott FA Kupát. A 127. döntő rendkívülinek számított, hiszen 1991 óta mindig érintett volt a bajnokság négy óriásának egyike, a Manchester United, a Chelsea, az Arsenal, vagy a Liverpool.
Csak egy ponttal előzte meg a Lyon a Bordeaux-t a francia bajnokság záró fordulója előtt, de az Olympique híveinek nem kellett sokáig aggódniuk: Fred már a 23. másodpercben (!) finom lábközti passzal játszotta meg Benzemát, aki elegáns gurítással szerzett vezetést Auxerre-ban. Aztán a tizedik percben Fred küldte a hálóba Keita átadását (0-2), és eldőlt az elsőség kérdése. A Lyon végül 3-1-re…
Oliver Kahn ritkán dől be kétszer ugyanannak a trükknek. A Bayern München húszéves profi pályafutás után visszavonuló kapusát csapattársa, Franck Ribery azonban másodszor is "átverte".
Másfél ezer ember a legteljesebb boldogságban távozott szombat este a Hungária körúti pályáról. Öt gólt szerzett az MTK, ennek nyomán a sporttelepet - ha nem is a mérkőzés minden szakaszában - betöltötte a mámor, és senki nem törődött azzal, hogy milyen sorsú ellenfelet gázolt le az NB I listavezetője.
Zlatan Ibrahimovic március végén futballozott legutóbb; azóta Svédországban az alpesi síelő Anja Pärson orvosa is kezelte, hogy felgyógyuljon legalább az Eb-re.
Talmácsi Gábor az élen haladt, amikor bukott, s végül a tizennegyedik helyet szerezte meg a gyorsasági világbajnokság 125 köbcentiméteres kategóriájának Francia Nagydíján, Le Mans-ban.
Négy pluszkvótát szerzett a magyar válogatott az augusztusi olimpia előtti utolsó kvalifikációs regattán, a milánói Európa-bajnokságon, és erre azt lehet mondani, hogy szép volt.
Oroszország nyerte az A osztályú jégkorong-világbajnokságot a házigazda Kanada hosszabbítás utáni, 5:4-es legyőzésével (gól: Szjomin, Kovalcsuk 2-2, Tyerescsenko, illetve Burns 2, Kunitz, Heatley). A 3. helyért: Finnország-Svédország 4:0.
Két rendőr megsérült azokban az összecsapásokban, melyek a Parma-Internazionale olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt robbantak ki Az egyik 28 éves rendfenntartót a helyi kórházban ápolják súlyos hasi sérülése miatt, de állapota kielégítő
Június 7-én, 18 órakor a bázeli Svájc-Csehország mérkőzéssel kezdődik a 13 labdarúgó Európa-bajnokság, amely június 29-én a bécsi (20:45 óra) döntővel fejeződik be
Wayne Rooney, a Manchester United angol labdarúgója nem szeretné, ha csapattársa, Crisitano Ronaldó a szezon végén távozna az együttestől "Nagyon remélem, hogy hosszú ideig együtt játsszunk még
Lipták Tamás már biztosan nem lesz olimpiai kvótás, miután a Brnóban rendezett triatlon Európa Kupa-versenyen nem sikerült annyi hellyel megelőznie a szlovák Pavel Simkót, hogy a kontinentális ranglistán elé kerüljön.
Sportoló-feleségek (és barátnők) sorozatunk mai szereplője Olaszország egyik legismertebb szupermodellje, és egyben Rolando Bianchi kedvese Olvassa el a teljes cikket és nézze meg a fotókat ITT! (foci24
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) várhatóan kedden hozza nyilvánosságra a jövő évi svájci, már a magyarokat is felvonultató világbajnokság csoportbeosztását.
Kijelölte keretét a ma kezdődő elitkörre az U19-es válogatott szövetségi edzője. Torghelle gólt rúgott, Babos és Vadócz csapata indulhat az UEFA-kupában, Juhász Belga Kupát nyert.
Ausztrália pályázik a 2009-es és a 2010-es klubvilágbajnokság megrendezésére. A tornán a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hat konföderációjának győztese, továbbá a rendező egyik csapata vesz részt.
[1908. július] A megnyitás 3 órakor lesz, s az első napon csak pár szám van programmon. Magyar részről Bodor indul az 1500 m.-es síkfutás és Las-Torres a 400 m-es uszás előfutamában...
A már bajnok Real Madrid győzelemmel búcsúzott a spanyol labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulójában. A királyi gárda hazai pályán gólzáporos mérkőzésen 5-2-re győzte le a sereghajtó Levantét. Primera División: Real Madrid-Levante 5-2 (3-0). Deportivo La Coruna-Villarreal 0-2, Espanyol-Almería 1-3, Sevilla-Athletic Bilbao 4-1. A végeredmény: 1. Real Madrid 38 84-36 85 pont - BL, 2. Villarreal 38…
Carlos Tévez, a Manchester United argentin labdarúgója lehetséges, hogy nem lesz ott a pekingi olimpián Tévez egy buenos aires-i lapnak adott nyilatkozatában elárulta, hogy fizikailag teljesen kimerült, mert a tavalyi nyarat is végigfutballozta: a venezeulai Copa America után pedig rögtön csatlakozott a Manchester United alapozó keretéhez"A Bajnokok Ligája-döntő után szükségem lesz néhány hét…
Ahogy az várható volt, rendkívül izgalmas volt a Serie A utolsó fordulója. Az Internazionale végül megvédte címét, a Parma kiesett az élvonalból, míg a Milan lemaradt a BL-ről. Del Piero lett az olasz gólkirály 21 góllal.
[1908. július] A 400 méteres uszás első futamában Battersby 1 1/2 yarddal legyőzte Las Torrest. A fiatal magyar uszó Battersbyt egyenesen taktikai hibából nem verte meg. Las-Torres ugyanis a verseny elején tulságosan elengedte őt...
Zlatan Ibrahimovic jóvoltából bajnoki címet ünnepelhet az Internacionale. A milánói csapatnak nyernie kellett az elsőséghez, a rivális Roma ugyanis erősen veszélyeztetett. A svéd csatár kettőt rúgott, ezzel dőlt el minden.
A WBC nagylégsúlyú bajnoka, Cristian Mijares (35 győzelem 3 vereség 2 döntetlen) szombat éjjel, Mexikóban, a WBA szövetség ugyanilyen súlyú bajnokával, a venezuelai Alexander Munoz-al (32 győzelem 3 vereség) küzdött meg, éspedig címegyesítő világbajnoki mérkőzésen. A küzdelmet a hazai pályán versenyző Mijares nyerte, 12 menetben, megosztott pontozással (116-112, 116-112, 113-115 arányban). A 26…