Rengetegen rajonganak érte, mások ki nem állhatják a természetéért, s mert - szerintük - nem tudja elfogadni, hogy a játékosai is felnőtt emberek. Huszonegyedik teljes idényét zárja egy európai élcsapat élén, ami nyilvánvalóan példátlan a mai futballelitben, miközben 28 trófeát nyert már. Szerda este a huszonkilencedikre vágyik. Ő, Sir Alex, illetve ahogy a Carringtonon, a Man United…
Moszkva és a Luzsnyiki Stadion felkészült a Bajnokok Ligája döntőjére, amelyet a Manchester United és a Chelsea játszik szerdán - jelentette be Vitalij Mutko, az új ifjúsági, idegenforgalmi és sportminiszter Egy belügyi illetékes hozzátette: a rendőrök a legkisebb rendbontás esetén keményen fellépnek
Az isztambuli salakpályás női tenisztora 1. fordulójában a harmadik helyen kiemelt orosz, Nadja Petrova két játszmában győzött az amerikai Osterloh ellen.
A kubai csodabokszoló, Yuriorkis Gamboa (10 győzelem 0 vereség) szombat éjszaka a WBC kiskönnyűsúlyú nemzetközi bajnoka lett, éspedig a remek Darling Jimenez legyőzésével. A szokatlan módon 10 menetben megrendezett címmérkőzés után Gamboa hamarosan ismét ringbe lép, hisz június 27-én a WBA-nál 2. helyen álló Jose Rojas (25 győzelem 6 vereség 1 döntetlen) ellen bokszol, Miamiban. A győztes jó…
Bár sajtóértesülések szerint korábban már megegyezett a Bayern Münchennel, mégis marad az AC Milan labdarúgócsapatában Gennaro Gattuso A 30 éves olasz középpályás azután döntött a milánói folytatásról, hogy egyeztetett Adriano Galliani klubigazgatóval
A harmadik helyen kiemelt, korábbi kétszeres győztes horvát Ivan Ljubicic bejutott a nyolcaddöntőbe a 370 ezer euró összdíjazású ausztriai salakpályás tenisztornán.
Stefano Favaro, Talmácsi Gábor menedzsere szerint rosszindulatú, megalapozatlan, és téves információkat tartalmaz a Magyar Sportújságírók Szövetségének - lapunk tegnapi számában ismertetett - közleménye, amely azt állítja: a világbajnok motoros elérhetetlenné vált a hazai sajtó számára.
Szóló Marzio Bruseghin olasz kerékpáros nyerte a Giro d'Italia országúti körverseny Pesaro és Urbino közötti, 39,4 kilométeres egyéni időfutamát, megelőzve a spanyol Alberto Contadort és a német Andreas Klödent. Az összetettben - tíz szakasz után - az itáliai Giovanni Visconti (képünkön) három és fél perccel vezet a német Matthias Russ előtt.
Először fordul elő a futball történetében, hogy két angol csapat találkozik egymással az európai bajnokok tornájának döntőjében, és másodszor történik meg, hogy a moszkvai Luzsnyiki stadionban tartanak kontinentális kupadöntőt. (Az elsőt 1999-ben az UEFA Kupáért vívta a Parma és a Marseille.) Szintén másodszorra rendeznek - az 1972-es UEFA Kupa-döntő után - tiszta angol finálét; harminchat évvel…
Június 26-án, az ausztráliai Melbourne-ben rendezik a két profiboksz legenda, az ausszi Jeff Fenech (28 győzelem 3 vereség 1 döntetlen) és a ghánai Azumah Nelson (39 győzelem 5 vereség 2 döntetlen) küzdelmét, amely a két harcos harmadik egymással elleni meccse lesz. Az állás a ghánai Professzor szempontjából kiválónak mondható, hisz 1991-ben döntetlenre végeztek, miközben egy évvel később…
A szelídebben fogalmazók "nagy tüzet", az indulatosabbak hatalmas botrányt prognosztizáltak az addig kissé túlfűtött hangulatú férfibajnoki döntő negyedik, szegedi mérkőzésére, arra azonban senki nem számított, hogy már az öltözőfolyosón, fél órával a kezdés előtt kitör a balhé.
Tetemes gazdasági-kereskedelmi előnyökre számítanak az osztrákok a júniusi labdarúgó Európa-bajnokság Svájccal közös megrendezéséből: a kontinensviadal összesített értékteremtő hatása meghaladtja a 640 millió eurót, egy hétfőn közzétett tanulmány szerint Az összeg kétszerese a korábban becsültnek, ugyanis a mostaniban már figyelembe vették nemcsak a szurkolózónák, hanem az országszerte…
Roberto Donadoni szövetségi kapitány két évvel meghosszabbította szerződését az Olasz Labdarúgó Szövetséggel, egyúttal kijelölte előzetes, 24 játékost tartalmazó keretét a júniusi Európa-bajnokságra.
Hivatalos! Az eddigi WBO átmeneti kiskönnyűsúlyú bajnok Alex Arthur (26 győzelem 1 vereség) lett a szövetség teljes jogú bajnoka, miután az eddigi világelső, Joan Guzman hivatalosan lemondott az övéről, hogy könnyűsúlyban folytathassa pályafutását. A két bokszoló eredetileg megküzdött volna, ám a május 3-i meccsből nem lett semmi, mivel Guzman nem kapott időben vízumot a skóciai mérkőzéshez.…
A nyilvántartott lengyel futballhuligánok nem kapnak jegyet a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra, amelyet Ukrajna és Lengyelország közösen rendez Adam Rapacki belügyminiszter-helyettes azzal indokolta ezt, hogy nem szeretnék, ha az ország történetének eddigi legjelentősebb sportrendezvénye arról maradna híres, hogy a meccseket rendbontások zavarják meg
Új Henri Delaunay Kupát emelhet magasba a június 29-i döntő után az idei osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság győztese A serleget a csoportsorsolás alkalmával mutatta be hivatalosan az európai szövetség (UEFA)
Szerdán 20:45 órakor várhatóan a következő összeállításban lép pályára Moszkvában a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében a Manchester United és a Chelsea - írja az MTI
Nem Thomas Doll lesz Hajnal Tamás edzője a Borussia Dortmundnál, miután a tréner lemondott posztjáról a német Bundesligában szereplő labdarúgócsapatnál A 42 éves szakember az együttes gyenge bajnoki szereplése miatt döntött úgy, hogy nem tölti ki 2010-ig szóló szerződését
Talán az egyetlen edző, aki annak ellenére nem tudta megszerettetni magát csapata szurkolóival, hogy első alkalommal a Bajnokok Ligája döntőjébe vezette az együttest. Avram Grant nehéz, szinte lehetetlen feladatot vállalt azzal, hogy a három alatt hat trófeát bezsebelő sikeredző, José Mourinho után ült le a Chelsea kispadjára, de eddigi statisztikái nem rosszabbak, mint a portugál mutatói voltak.…
Már a szerda esti összecsapás színhelyén, az orosz fővárosban tartózkodik a labdarúgó Bajnokok Ligája angol házidöntőjének mindkét szereplője, a Manchester United és az FC Chelsea Ahogyan a szurkolókat, a két együttest is külön repülőterekre érkeztették a vendéglátók, akik igyekeznek a legalaposabban felkészülni rá, hogy csak a Luzsnyiki Stadion gyepén legyen összecsapás, a pályán kívül ne, mert…
Kovács Katalin arról tájékoztatta dr. Baráth Etele elnököt és Angyal Zoltán szövetségi kapitányt, hogy Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportját elhagyva Sári Nándornál folytatja a felkészülését a pekingi olimpiára. A versenyző megköszönte korábbi edzőjének a közös munkát, és az elmúlt évtized sikereinek kovácsaként becsüli és tiszteli Fábiánné Rozsnyói Katalint.
Nem hosszabbítja meg június 30-án lejáró szerződését, így távozik az Ajax Amsterdmtól Edgar Davids, az együttes korábbi holland válogatott labdarúgója. "Mindig is kötődtem az Ajaxhoz, de semmi pénzért nem maradnék" - nyilatkozta a 35 éves középpályás, akinek távozása szinte biztos volt, hiszen az Európa-bajnokság után a jelenlegi szövetségi kapitány, Marco van Basten veszi át a gárda irányítását,…
Nem elégedett az azeri labdarúgó-válogatott tudásával Berti Vogts, a nemzeti együttes német szövetségi kapitánya. "A játékosok taktikai fegyelme kritikán aluli, a pályán egymással és a bíróval veszekednek, ahelyett, hogy a meccsre koncentrálnának" - mondta a szakember. "Sajnos komoly képességbeli gondok is vannak. Több azeri bajnoki mérkőzést megnéztem, ezek színvonala azonban még az európai…
Ki az a futballrajongó, aki ne lenne kíváncsi rá, hogy miképp fest Európa - jelen pillanatban legalább - második legjobb csapatának a stadionja? Ha már a Portsmouth-győzelemmel végződött FA-kupa-döntő másnapján Londonban tartózkodtunk, nem hagyhattuk ki az elegáns, ám közel sem monumentális Stamford Bridge megtekintését. Noha "legálisan" nem lehetett vasárnap megnézni belülről az arénát, az…
A Boston Celtics 88?79-re legyőzte a Detroit Pistons-t az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA Keleti Főcsoportjának döntőjében. A Boston ezzel 1?0-ra vezet a párharcban.
Nehéz szuperlatívuszok nélkül beszélni a Bajnokok Ligája idei döntőjéről: a két résztvevő, a Manchester United és a Chelsea FC az angol bajnokságban is öldöklő küzdelmet vívott egymással, és remélhetőleg a BL-finálé méltó lezárása lesz a 2007-2008-as idénynek. A találkozón különböző rekordok egész sora dőlhet meg, és csak annyi bizonyos: angol csapat nyer majd.
Debrecenben is győzött a Fehérvár, így kettős győzelemmel szerezte meg a Ligakupát. A Vasas elleni vereség után lemondott posztjáról Supka Attila, a Honvéd trénere.
Február elején, hirtelen jött sérülésével Bajzát Péter alaposan ráijesztett a győri klub szakmai stábjára és a zöld-fehér szurkolókra egyaránt, ám szerencsére jól és gyorsan sikerült rehabilitációja, így a vártnál hamarabb térhetett vissza a pályára.
Bevonult a börtönbe az angol Newcastle United labdarúgója. A visszaesőnek számító Joey Bartont garázdaság és testi sértés miatt ítélték hat hónapos elzárásra.
Miközben Csecsenföldet megjárt elitalakulattal várja az orosz főváros az angol szurkolókat, az utóbbiak elsősorban a stadionbeli szesztilalom miatt dühöngenek. Hiába inti őket nyugalomra és politikamentességre a brit külügyminisztérium és a moszkvai brit követség, az angol keménymag már edzi orosz nyelvtudását többek között az „egy adag saslikot kérek polónium nélkül” mondattal.
Tizenhét nappal a labdarúgó Európa-bajnokság rajtja előtt dől el, hogy melyik csapat ülhet fel az európai klubfoci trónjára. A kiírás első összangol fináléjában a Manchester United és a Chelsea csap össze. Sir Alex Fergusonék várhatják lélektani előnyben a moszkvai finálét, miután a bajnokságban orrhosszal előzték meg szerda esti ellenfelüket.
Roberto Donadoni olasz szövetségi kapitány ma kihirdette válogatottja keretét. Az Eb-re utazó 24 játékos nevei között nagy meglepetést nem találunk, egyedül Antonio Cassano beválogatása volt váratlan.
Bő egy évvel Janics Natasa után olimpiai bajnok párospartnere, a 23-szoros világbajnok kajakos, Kovács Katalin is távozik Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából.
A Manchester United a bajnoki címet már begyűjtötte, miközben portugál szélsőjét, Cristiano Ronaldót a szezon legjobb játékosának választották Angliában. A luzitán futballista igyekszik minden idegszálával a BL-döntőre koncentrálni, és nem foglalkoztatják a távozásáról szóló pletykák.
Stefano Favaro, Talmácsi Gábor menedzsere szerint rosszindulatú, megalapozatlan, s téves információkat tartalmaz a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) közleménye, amely azt állítja: a világbajnok motoros elérhetetlenné vált a hazai sajtó számára.