A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége pénteki ülésén úgy határozott, hogy Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitány a jövőben az olimpiai válogatott vezetését látja el.
"Játszd te Geráék előmeccsét!" jelszóval hirdette meg az MLSZ speciális helytörténeti pályázatát, amelynek iskoláskorú résztvevői futballszemüvegen keresztül vizsgálódtak a saját múltjukban.
Az inflációra is figyelnek a Roland Garros szervezői: az idén - tavalyhoz képest - két százalékkal több pénzdíjat osztanak szét a részvevők között. Ez egészen pontosan 15575960 eurót jelent; az egyéni verseny győztesei fejenként egymillióval gazdagodnak. (Tavaly volt először egyenlősdi, azaz ugyanannyit kapott a női első, mint a férfi, és a rendezők az idén is ehhez tartják magukat.)
Pakson kezdődött meg tegnap este a labdarúgó NB I huszonkilencedik fordulója. A Debrecen csak egy pontot szerzett, így még inkább helyzeti előnyben van az MTK, amely hétfőn Sopronban a REAC vendége lesz.
Válogatott mérkőzést soha nem sikerült még annyira eljelentékteleníteni, mint a ma esti magyar-görög találkozót. Erwin Koeman, honfitársaink holland szövetségi kapitánya már a kezdet kezdetén ízelítőt kaphat az abszurd hazai futballviszonyokból, hiszen a szakvezető "inkognitóban" debütál a Paks-Debrecen meg a Nyíregyháza-Honvéd között.
Bár a közelmúlt legjobb játékosainak egyike, az exveszprémi (!) Éles József egy bulvárlapnak nyilatkozva pankrációnak minősítette a férfi bajnoki döntő addigi négy mérkőzésén történteket, a szövetség elnökségének határozata értelmében a "pankrátorok" mindegyike pályára léphetett a 2:2-re álló párharc utolsó meccsén.
A 2012-es Eb-rendezést elbuktuk, a világ megmenekült egy borzalmas indulótól. Az osztrákok-svájciak Shaggy után Iglesiassal büntetnek. Összeszedtünk tíz futballdalt, válasszák ki a legrosszabbat.
Nyugaton a konferenciadöntő második találkozóját is megnyerte a Los Angeles, ráadásul ezúttal egy sima meccsen győztek Phil Jackson tanítványai. A 101? 71- es hazai siker azt is jelenti, hogy 2?0-ra vezet a Lakers a négy győzelemig tartó párharcban.
Öt és félmillió eurós kártérítést követel volt csapatától, a Rabobanktól Michael Rasmussen dán kerékpáros, akit a tavalyi Tour de France-tól doppingvétség gyanúja miatt az első helyről léptettek vissza. A kétéves eltiltás elé néző bringás szerint a visszaléptetés, illetve az azt követő szerződésbontás jogszerűtlen volt a klub részéről, ezért fordult bírósághoz.
Nem kevesebb, mint 42 esztendős múltra tekint vissza a világ egyik vezető sportszergyártója, az adidas kapcsolata a magyar labdarúgással - ezt hangsúlyozta a márka és az MLSZ közös sajtótájékoztatóján Császári Attila, az adidas marketingigazgatója Gödön, a Pólus Palace Thermal Golf Hotelben.
Oroszország és Svédország játssza a düsseldorfi férfi tenisz csapat-világbajnokság döntőjét. Az oroszok az utolsó körben 3?0-ra verték meg Németországot, míg a svédek szintén 3?0 arányban győzték le az Egyesült Államok legjobbjait.
Napjaink labdarúgásához - tetszik, nem tetszik - a gólok, és más, a pályán zajló események mellett ugyanúgy hozzátartozik a szurkolói erőszak, a futballhuliganizmus is. Ez a sokak számára visszataszító, mások által viszont misztifikált műfaj szinte mindenhol tetten érhető, sorozatunkban pedig ezzel a jelenséggel foglalkozunk.
[1908. december] Végül Dorando honfitársainak ujjongása között 55 méterrel győzött Hayes ellen 2 óra 44 p. 20.4 mp. alatt. Hayes teljesen ki volt dolgozva s a czélba csak betántorgott...
Hungary helyett Magyarország felirat szerepel a jövőben a világ élvonalába feljutott jégkorong-válogatott játékosainak mezén - így döntött a hazai szövetség. A nemzetközi porondon eddig is sok válogatott lépett jégre saját nyelvű ország megjelöléssel "felcímkézett" mezben, a magyarok a kivételek közé tartoztak.
Thierry Henry világ- és Európa-bajnok labdarúgó örül annak, hogy Josep Guradiola, az FC Barcelona új vezetőedzője nem akar megválni tőle. "Hallottam erről, és természetesen örömmel tölt el, hogy számol velem. Ez azt jelenti, hogy az a munka, amit elvégeztem, még ha nem is mindig volt látványos a játékom támadásban, nem maradt észrevétlen. Sokszor segítettem a csapatot a védekezésben - nyilatkozott…
Bő félévvel a novemberi Eb-selejtező után a görög válogatott ismét Magyarországra látogat. Az Európa-bajnokságra készülő vendégek ellen utoljára 21 éve nyert a magyar csapat.
Az orosz labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen hat góllal verte a kazah együttest Moszkvában Sydneyben a vendéglátó ausztrálok egy találattal bizonyultak jobbnak a ghánaiaknál
Olasz lapértesülések szerint hamarosan lezárulhat Gianluca Zambrotta átigazolási ügye. Péntek este ugyanis az AC Milan alelnöke, Adriano Galliani Barcelonába látogatott, hogy tisztázzanak minden kérdést a mindkét szélen bevethető, világbajnok hátvéd jövőjével kapcsolatban.
Megtartotta edzését a Puskás Ferenc Stadionban a magyarok elleni szombati barátságos mérkőzésre készülő Európa-bajnok görög labdarúgó-válogatott A magyar szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint Otto Rehhagel szövetségi kapitány egyórás átmozgató tréninget vezényelt a keretnek
Az észak-amerikai kosárlabda bajnokság (NBA) rájátszásának nyugati döntőjében a Los Angeles Lakers 101-71-re legyőzte a San Antoniót, s így már 2-0-ra vezeti a párosítást.
Thierry Henry világ- és Európa-bajnok labdarúgó örül annak, hogy Josep Guradiola, az FC Barcelona új vezetőedzője nem akar megválni tőle "Hallottam erről, és természetesen örömmel tölt el, hogy számol velem
Napjaink labdarúgásához - tetszik, nem tetszik - a gólok, és más, a pályán zajló események mellett ugyanúgy hozzátartozik a szurkolói erőszak, a futballhuliganizmus is Ez a sokak számára visszataszító, mások által viszont misztifikált műfaj szinte mindenhol tetten érhető, sorozatunkban pedig ezzel a jelenséggel foglalkozunk
Kevesebb, mint 14 hónappal az építkezés kezdete után, a klub megnyitotta az új FC Bayern szolgálati központot, ahol egy földalatti autóparkoló és két új edzőpálya található.
Csupán döntetlent ért el Pakson a címvédő Debrecen a labdarúgó Soproni Liga 29 fordulójának nyitómérkőzésén, ezzel jelentős lépéselőnybe került vele szemben az MTK
Hetedik címvédésére készül Wladimir Sidorenko, aki egy év után május 31-én ismét Németországban lép kötelek közé. Az Universum harmatsúlyú bunyósa a veszélyes panamai, Anselmo Moreno ellen húz majd kesztyűt. "A videófelvételekből látszik, hogy nagyon jó bokszolóval állunk szemben. Egy tipikus dél-am
[1908. második félév] A mult hét munkássága dr. Delmár Tivadar négynapos tátrai kirándulása. A Henrik Herceg túraút magyarországi szakaszát járta be. Delmár dr. az útvonalon végig jegyzeteket készített az útvonal állapotáról, amelynek alapján fog elkészülni a hivatalos útleírás...
Immár tényleg befejeződik az európai klubfutball elitjének 2007-2008-as idénye. Ma este két kupadöntőt rendeznek: Olaszországban az AS Roma és az Internazionale, Franciaországban az Olympique Lyon és a PSG játszik.
Módos Péter olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogású birkózók utolsó selejtező versenyén, Újvidéken, miután a két bronzérmes külön csatájában legyőzte a japán Tojota Maszatosit.
Massimo Moratti, az olasz Internazionale elnöke rokonszenvet érez John Terryvel kapcsolatban Az angol válogatottjátékos a kihagyott tizenegyes miatt omlott össze a szerdai, BL-döntő után
Már a Ligakupa döntő visszavágó mérkőzése előtt többen tudni vélték, hogy az FC Fehérvár egy esetleges kupagyőzelem esetén sem indul az Intertotó Kupában.
"Fel kell éleszteni a hagyományokat, hogy ismét ott lehessenek labdarúgóink az olimpián, s újra sikeresen álljanak helyt, ehhez pedig a szisztematikus munkát már most el kell kezdeni" - foglalta össze véleményét az MLSZ elnökségének pénteki ülésén Szepesi György tiszteletbeli elnök, mintegy bevezetve az első napirendi pontot, amelynek végén Várhidi Pétert választotta a testület az olimpiai…
Az IBF bejelentette, hogy Joshua Clottey és Zab Judah küzdhet meg a váltósúlyú világbajnoki címért. A trónt Antonio Margarito hagyta hátra, aki inkább egy Miguel Cotto ellen szupermeccset választott kötelező címvédés helyett. A Clottey vs Judah meccset várhatóan augusztus 2-án rendezik meg az Egyesü
Tovább folytatódik a július 26-án megrendezendő Miguel Cotto vs Antonio Margartito mérkőzést felvezető médiaturné. A legújabb állomás Puerto Rico volt, ahol a rendezvényt szervező Bob Arum mondta a legérdekesebb dolgokat. "Mindkét bokszoló szereti a harcot, nem csak játszadozik. Ez lesz az egyik leg
Akár két éves eltiltásra is számíthat Daniele Mannini, az olasz Napoli játékosa. A januárig a Serie B-s Bresciában Vass Ádám és Feczesin Róbert csapattársaként játszó középpályást droghasználat miatt tiltaná el több társával együtt a WADA.
Thierry Henry világ- és Európa-bajnok labdarúgó örül annak, hogy Josep Guradiola, az FC Barcelona új vezetőedzője nem akar megválni tőle. "Hallottam erről, és természetesen örömmel tölt el, hogy számol velem. Ez azt jelenti, hogy az a munka, amit elvégeztem, még ha nem is mindig volt látványos a játékom támadásban, nem maradt észrevétlen. Sokszor segítettem a csapatot a védekezésben -…
A németek felavatták az Európa-bajnokság helyszíneit. Előbb Bécsben verték az osztrákokat (3-0), majd Baselben a svájciakat (4-0). Ők lennének az Eb favoritjai?