A nyári ráckevei tornára készülő U16-as válogatottunk a héten két mérkőzést játszik Szlovéniával, a két csapat kedden Lendván, csütörtökön pedig Andráshidán lép pályára Zsivoczky Gyula csapatának tagjai hétfőn Lentiben szállnak meg, s a keddi meccs után is itt készülnek csütörtökig
Létesítménybejárással egybekötött sajtótájékoztatót tartottak tegnap a budapesti Syma Csarnokban, illetve a mellette lévő szoborparkban rendezendő olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság alkalmából.
Nemrégiben még irigykedve példálóztak a sportággal és az azt irányító szövetséggel a többiek, néhány hete azonban megkopott a fény: a két férfi élcsapat, a Veszprém és a Szeged túlfűtött (khm...) rivalizálása korábban elképzelhetetlen indulatokat hozott a felszínre. Sinka László főtitkár szerint valami kétségkívül elromlott, úgyhogy adott a feladat: meg kell javítani.
Meggyőzőnek aligha nevezhető játékkal kezdte az idei Roland Garrost Szávay Ágnes: a rangsorban szerény 112. japán Moritát csak kétórás küzdelemben volt képes megadásra késztetni.
A futballisták szavazatai alapján Franck Ribéry volt az elmúlt szezon legjobb játékosa a német labdarúgó-bajnokságban A Bayern München 25 éves francia válogatott középpályása a voksok 57,8 százalékával végzett az élen, megelőzve csapattársát, az olasz Luca Tonit (24,8)
Idén, az eddigiektől eltérő időpontban, 2008. június 6-án, péntek este kerül megrendezésre az országos és nemzetközi szinten is ismert és elismert VIII. Nemzetközi Küzdősport Fesztivál.
A svájci-osztrák közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő olasz válogatott orvosai ma vizsgálják meg a kupadöntőn sérülést szenvedett Simone Perrottát A biztos utazónak számító római középpályás az Inter elleni kupadöntőn szenvedett combsérülést
Seydou Keita a nyáron komoly átalakulás elé néző FC Barcelona labdarúgócsapatának első új szerzeménye A 28 éves mali támadót 14 millió euróért vásárolta meg a katalán klub az FC Sevillától és négy éves szerződést kötött vele
A labdarúgást körülvevő világról, a legnépszerűbb sportág globalizálódásáról és a magyar futball válságáról szóló tanulmánykötetet mutattak be a szerkesztők hétfőn az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán A játék hatalma: futball - pénz - politika című kötetet Krausz Tamás egyetemi tanár és Mitrovits Miklós történész szerkesztette
Az MTK Budapest a labdarúgó Soproni Liga bajnoka, miután a 29 fordulóban 3-0-ra nyert a REAC vendégeként és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az őt üldöző Debrecennel szemben
Negyvennyolc órával azután, hogy az MKB Veszprém kézilabdázói visszahódították a bajnoki címet a Pick Szeged együttesétől, boldogan, de még mindig nagyon fáradtan nyilatkozott Mocsai Lajos, aki tizenegy hónappal ezelőtt vette át a váltóbotot elődjétől, a horvát Zdravko Zovkótól. A Testnevelési Egyetem tanszékvezető docense edzői pályafutása harmadik bajnoki győzelmének napjához érkezett május…
Garami József, az MTK mestere így nyilatkozott a csapat bajnoki címéről az MTI-nek hétfő este "Nálunk nem játszanak itthoni viszonylatban akkora sztárok, mint a riválisoknál
A hétvégén véget ért a nőikézilabda-bajnokság 2007-2008-as szezonja, s máris számtalan átigazolási hír, illetve híresztelés látott napvilágot. Összeállítottuk a szokásos listát, melyik csapatok hogyan erősítettek, kik jöttek (jöhetnek), s kik távoztak (távozhatnak).
Az NBA keleti főcsoportdöntőjében a Detroit hazai pályán 94?75-re verte a Bostont, ezzel 2?2-re alakította az egyik fél négy győzelméig tartó párharcot.
Sportoló-feleségek (és barátnők) sorozatunk mai szereplője egy svéd válogatott labdarúgó, Anders Svensson kedvese, akinek ágyában már Jim Carrey is megfordult.
Az NHL nagydöntőjének második mérkőzésén a Detroit második hazai mérkőzését is simán, 3?0-ra nyerte a Pittsburgh ellen, ezzel már 2?0-ra vezet az egyik fél négy győzelméig tartó párharcban.
Az MTK Sopronban legyőzte a Rákospalotát, ezzel a fővárosi kék-fehérek megszerezték történetük 23. bajnoki címét. Gratulálunk Garami Józsefnek és fiainak.
Gary McAllister taktikája: emlékezni a klub régi nagy sikereire, ez biztosan erőt ad a jelenlegi csapatnak A másodosztály rájátszásának előestéjén a Fradi-verő Ledds United labdarúgóinak fotóit tette ki a falra
[1909. február] A Magyarországi Testedző Egyesületek Szövetsége a kolozsvári ünnepre elküldte reprezentatív csapatát, melyet a testedzés ügyének népszerűsítése érdekében szervezett és amely első ízben most szerepelt nyilvánosan...
Gabriella Rotis-Nagy, az Audi ETO új szerzeménye reméli, a felkészülés kezdetére teljesen felépül vállsérüléséből. Örömmel jött Győrbe, mert így nem Görbicz és Pálinger ellen, hanem mellettük kell játszani, ami azért megnyugtató.
José Mourinho ma délelőtt határidőt szabott az Internazionale elnökének, Massimo Morattinak: ha valóban azt akarja, hogy ő legyen a kék-feketék edzője, akkor még ma tegyen neki ajánlatot.
Göteborgban az Európa-bajnokságra készülő svéd válogatott Linderoth találatával 1-0-ra legyőzte Szlovéniát. Lars Lagerbäck kapitány több kulcsjátékosát is pihentette.
Többek között Kaká is pályára lép július 12-én a müncheni Allianz Arénában azon a jótékonysági labdarúgó-mérkőzésen, melynek bevételét a hátrányos helyzetű afrikai gyermekek megsegítésére fordítják.
Harminckilenc ország sportolói az utolsó olimpiai kvóta szerző erőpróbát. A hagyományok ápolását, ugyanakkor azok megszakadását is jelenti a csütörtökön kezdődő budapesti öttusa világbajnokság. A hegemónia folytatódik azzal, hogy a magyar főváros - most éppen a Puskás Ferenc Stadion úgynevezett szoborparkja, valamint a a Syma Sport- és Rendezvényközpont - ismét otthont adhat a sportág egyik…
A Detroit Red Wings 3-0-ra nyert a vendég Pittsburgh Penguins ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének második mérkőzésén, és így összesítésben már 2-0-ra vezet az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.
Elkezdte a felkészülést az Eb-re és az olimpiára a Kemény Dénes irányította válogatott. Hétfőn, a sajtó számára is nyilvános edzéssel a Margitszigeten megkezdte felkészülését a pekingi olimpiára a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott.
Június 28-án Manny Pacquiao ellen védi meg legközelebb WBC könnyűsúlyú világbajnoki címét David Diaz. A mexikói bunyóst sokan esélytelennek tartják a félelmetes Pacman ellen, de ennek ellenére a címvédő bízik a saját sikerében. Diaz elmondása szerint sokat tanulmányozta ellenfele stílusát és a saját
A legújabb fejlemények szerint szeptember 27-én rendezik meg a nagyon régóta húzódó Juan Carlos Gomez vs Vladimir Virchis mérkőzést. A találkozó tétje a WBC nehézsúlyú ranglistájának első helye lesz és egy jövő év eleji lehetőség a világbajnok kihívására. Mint ismeretes korábban mindkét bokszoló lem
Hajnal Tamás csapata, a Karlsruher SC szolgáltatta a Bundesliga 2007/2008-as szezonjának legnagyobb meglepetését a német bajnokság élvonalában szereplő játékosok szerint.