2009. január 19. hétfő

jan. 19
6:06
Magyaros Dakar (Blikk)
BUENOS AIRES — Tipikus magyaros vége lett az Argentínát és Chilét átszelő Dakar-ralinak. Egészen péntek estig úgy tűnt, a honi autósport egyik legnagyobb sikere születik a terepraliversenyen, hiszen Palik László (47) a tizenkettedik helyről várta a viadal utolsó napját. Ám éppen honfitársa, az akkor még huszonhetedikként rangsorolt Szalay Balázs (43) kezdeményezésére a versenybíróság több…
jan. 19
6:08
Növényi: Ez volt az utolsó ütés (Blikk)
BUDAPEST — „Szép volt, Norbi!” – visszhangzott szombat éjjel a káposztásmegyeri Ice Center Budapest, ahol Növényi Norbert (51) megkoronázta és egyben lezárta fantasztikus sportolói pályafutását. Az 1980-as moszkvai olimpia kötöttfogású birkózóbajnoka, aki 1986-ban kick-boxban Európa-bajnoki, egy évvel később full contact-világbajnoki címet szerzett, ősz fejjel harmadik sportágában is a csúcsra…
jan. 19
6:10
Íme Kammerer új szerelme! (Blikk)
BUDAPEST — Kammerer Zoltán (30) ismét tartós párkapcsolatban él. Egy Blikk-olvasó hívta fel lapunk figyelmét arra, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kajakos egy 18 éves diáklány, Czilja Viktória mellett találta meg újra a szerelmet.
jan. 19
6:12
Kiszurkolt kézis siker (Blikk)
ESZÉK — Mintha hazai környezetben lépett volna pályára a magyar férfi kézilabda-válogatott tegnap a románok ellen a horvátországi világbajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában, anynyian jöttek el lelkesíteni kedvenceiket a Dráva-parti városba, amely mindössze 50 kilométerre fekszik a határtól. A végeredmény: Magyarország-Románia: 30-27
jan. 19
6:24
Bundesliga: a Werder Bremen futballistája, Diego ittasan vezetett (She)
Ittas vezetés miatt eljárás indult Diego, a Werder Bremen brazil válogatott labdarúgója ellen. A futballistát vasárnap hajnalban 1:30-kor állították meg a rendőrök, a játékos véralkoholszintje 0,8 ml volt.
jan. 19
6:26
Australian Open: Szávay Ágnes három szettben vereséget szenvedett (She)
Szávay Ágnes három szettes vereséget szenvedett a kazah Galina Voszkobojevától az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének első fordulójában. A világranglista 94. helyezettje 6:3 3:6 6:4-re verte meg, s búcsúztatta a magyar teniszezőnőt.
jan. 19
7:00
NFL: a Pittsburgh Steelers lesz az Arizona Cardinals ellenfele (She)
A Pittsburgh Steelers lesz az Arizona Cardinals ellenfele az észak-amerikai profi amreikaifutball-bajnokság (NFL) 2008-as szezonjának döntőjében, miután a vasárnap hajnalban megrendezett főcsoport fináléban 23–14-re megverte a Baltimore Ravenst.
jan. 19
7:02
NHL: Ryan Smyth és Milan Hejduk is 300 gólnál, nyert a Colorado (She)
Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján a Colorado Avalanche fölényes, 6–2-es győzelmet aratott a Calgary Flames ellen. A találkozón az Avs két hokisa, Ryan Smyth és Milan Hejduk is megszerezte pályafutása 300. gólját.
jan. 19
7:04
Portsmouth: a francia Patrick Vieira érkezhet az Intertől (She)
Korábbi arsenalos csapattársával, Patrick Vieirával erősítené meg csapatát a Portsmouth angol menedzsere, Tony Adams.
jan. 19
7:18
NBA: idegenben nyert a Phoenix Suns és a Miami Heat is (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján mindössze két mérkőzést rendeztek. Idegenben nyerte a Phoenix Suns és a Miami Heat, a Toronto Raptors, illetve az Oklahoma City Thunder ellen.
jan. 19
7:20
Hoffenheim: Stephen Makinwa pótolhatná Vedad Ibisevicet (She)
Lapértesülések szerint a Hoffenheim Stephen Makinwát (Lazio) szemelte ki a súlyos sérülést szenvedő Vedad Ibisevic pótlására.
jan. 19
7:36
Szávay máris kikapott Melbourne-ben (Infostart)
A 23. helyen kiemelt Szávay Ágnes kikapott a kazah Galina Voszkobojevától a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
jan. 19
7:36
Schalke 04: 58 ezer euróba került a késés a brazil légiósnak (She)
Schalke 04 labdarúgócsapatának vezetői 58 ezer euróra (mintegy 15,6 millió forint) büntették Ze Robertót, az együttes brazil légiósát, mert a játékos szabadságáról nem ért időben vissza a klubhoz.
jan. 19
7:38
Australian Open: Szávayn és Lópezen kívül versenyben a kiemeltek (She)
Az ausztrál nyílt teniszbajnokság magyar idő szerint hajnali mérkőzései alatt Szávay Ágnesen és a spanyol Feliciano Lópezen kívül továbblépett minden kiemelt, mind női, mind férfi egyesben. Simán győzött Jelena Jankovics, kicsit nehezebben Ana Ivanovics, Vera Zvonarjova egy játszmát szenvedett, utána meg hengerelt. A férfiaknál könnyedén jutott tovább Andy Roddick és Del Potro, és az egész torna…
jan. 19
7:54
NFL: Steve Spagnuolo lett a St. Louis Rams vezetőedzője (She)
A New York Giants védekezésért felelős mestere, Steve Spagnuolo lett az észak-amerikai ameriakifutball-bajnokságban (NFL) szereplő St. Louis Rams vezetőedzője.
jan. 19
7:54
Hiába az óvás, marad Palikék 21. helye (Behaviour)
Az Argentínában és Chilében rendezett Dakar-rali versenyigazgatósága elutasította a Palik Racing Team óvását, így hivatalossá vált, hogy a Palik László, Darázsi Gábor autós páros (Nissan) a 21. helyen végzett, míg a Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor kamionos egység (MAN) a tereprali-viadal legjobb magyar eredményét produkálva a 10. lett az abszolút értékelésben.
jan. 19
8:12
Szalay: Nem miattunk büntették meg Palikékat (Infostart)
Szalay Balázs közleményben tudatta, hogy nem az általa kezdeményezett beadvány miatt büntették meg Palik Lászlót, aki a 12 órás szankció nélkül a 12. helyen zárta volna a 31. Dakar-ralit. Az alábbiakban a Szalay Dakar Team csapatfőnökének véleményét olvashatják, változtatás nélkül.
jan. 19
8:30
Dakar 2009: elutasították Palikék óvását - a 21. helyen végeztek (She)
Az Argentínában és Chilében rendezett Dakar-rali versenyigazgatósága elutasította a Palik Racing Team óvását, így hivatalossá vált, hogy a Palik László, Darázsi Gábor autós páros (Nissan) a 21. helyen végzett, míg a Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor kamionos egység (MAN) a tereprali-viadal legjobb magyar eredményét produkálva a 10. lett az abszolút értékelésben.
jan. 19
8:48
Kecskemét: nem kell a csapatnak a román próbajátékos (She)
Elköszöntek Cosmin Bartól a KTE-Ereco vezetői.
jan. 19
9:06
Újpest: huszonegy játékos utazott hétfőn Wolverhamptonba (She)
Huszonegy újpesti játékos utazott hétfő hajnalban Wolverhamptonba.
jan. 19
9:06
Pittsburgh-Arizona döntő lesz az NFL-ben (Metropol)
A Pittsburgh Steelers és az Arizona Cardinals jutott be a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjébe, a február 1-én Tampában sora kerülő XLIII Super Bowlba.
jan. 19
9:08
Nyíregyháza: speciálisan kezelik a csapat kameruni légiósát (She)
Különmunkát végez a Nyíregyháza Spartacus kameruni védője, Yves Simplice Mboussi.
jan. 19
9:24
Pittsburgh-Arizona döntő az NFL-ben (Infostart)
A Pittsburgh Steelers lesz az Arizona Cardinals ellenfele az észak-amerikai profi amreikaifutball-bajnokság (NFL) 2008/2009-es szezonjának döntőjében, miután a főcsoportfináléban 23-14-re megverte a Baltimore Ravenst.
jan. 19
9:24
Videó: nézze meg a Lazio-Juventus rangadó összefoglalóját! (She)
Mint már beszámoltunk róla, a Serie A 19. fordulójának vasárnap esti rangadóján 1–1-es döntetlent játszott egymással a Lazio és a Juventus a Stadio Olimpicóban. A „zebrák” így három pontra közelítették meg a meglepő vereséget szenvedő Intert a bajnokságban. Most megmutatjuk a találkozó góljait videón!
jan. 19
9:24
Menekültek a bírók a pályáról! (Behaviour)
"Botrányosra sikerült a szombati Kiskunkalas – Békéscsaba női kézilabdamérkőzés. Egy a Halasnak ítélt büntető miatt a csabai kemény mag néhány tagja a pályára rontott- adta hírül a beol internetes portál.
jan. 19
10:00
Női kézilabda: Görbicz Anita zöld utat kapott az orvosoktól (She)
A Görbicz Anitánál, a Győri ETO kézilabdázójánál múlt héten elvégzett MRI és szív CT-vizsgálatok eredményeit kiértékelték az orvosok, és hétfőn délelőtt kiderült, hogy a válogatott játékos visszatérhet a pályára.
jan. 19
10:02
Bundesliga: Lukas Podolski visszatér Kölnbe a szezon végén (She)
Mint arról már vasárnap este hírt adtunk, megegyezett egymással az 1. FC Köln és a Bayern München, így Lukas Podolski, a „bőrnadrágosok” támadója a 2008–09-es szezon végén visszatér a nevelőcsapatához.
jan. 19
10:18
Premier League: megegyezett Bellamy áráról a WHU és a Man. City (She)
Megegyezett az elvágyódó Craig Bellamy áráról a West Ham United és a Manchester City – jelentette be a londoni labdarúgóklub.
jan. 19
10:20
Teremgyeplabda: a magyarok a 6. helyen végeztek a hazai Eb-n (She)
A hétvégén Budapesten rendezték meg a 2009-es junior teremgyeplabda Európa-bajnokságot. A magyarok a 6. helyen végeztek, s ezzel bennmaradtak a B- azaz Trophy-csoportban.
jan. 19
10:36
Haladás: gyógyulnak a sérültek, elkezdhették a munkát (She)
A Paks elleni, utolsó őszi bajnoki találkozón lágyéksérülést szenvedett Kenesei Krisztián, a Szombathelyi Haladás gólerős csatára, Tóth Péter, a csapat kapitánya pedig decemberben kisebb térdműtéten esett át.
jan. 19
10:54
Formula-1: a Renault is előállt 2009-es versenygépével (She)
A Portimao melletti ringen mutatta be először a 2009-es idényre tervezett autóját a Renault. Az R29-es fantázianévvel ellátott négykerekű teljesen megfelel a Formula–1 új szabályainak, külsőre pedig feltűnő, hogy a sárga szín nagyobb hangsúlyt kapott az elmúlt évhez képest.
jan. 19
11:12
Man. City: a „kékek” küldöttsége ismét Milánóban tárgyal Kakáról (She)
Egybehangzó angol sajtóértesülések szerint a Manchester City küldöttsége ismét Milánóba utazott, hogy tárgyaljon az AC Milan brazil sztárja, Kaká átigazolásáról.
jan. 19
11:30
FC Fehérvár: vízum után szerződést kaphat a légiós (She)
Az FC Fehérvárnál szombaton sikeresen bemutatkozó Olekszandr Tkacsuk vasárnap hazautazott Ukrajnába, hogy Kijevben elintézze a vízumot, és beszerezze a munkavállalási engedélyhez szükséges okmányokat.
jan. 19
11:32
Formula-1: sötétkék színben pompázik a Williams 2009-es autója (She)
A Portimao melletti pályán a Williams is bemutatta új, a 2009-es szezonra tervezett autóját. A csapat természetesen az előző szezonnál jobb teljesítményt szeretne elérni a sötétkék színe miatt igen elegáns külsővel megáldott versenygéppel.
jan. 19
12:06
Australian Open: Errani búcsúztatta az orosz Marija Kirilenkót (She)
Sara Errani 6:0, 6:4-re legyőzte a 27. helyen rangsorolt orosz Marija Kirilenkót az Australian Open első fordulójában magyar idő szerint hétfő reggel. A cseh Lucie Safarová két játszmában ejtette ki a 24. helyen kiemelt osztrák Sybille Bammert.
jan. 19
12:24
Primera División: hat hétre kidőlt térdsérüléssel a Málaga csatára (She)
Sérülés miatt várhatóan hat hétig nem léphet pályára Adrian López, a spanyol labdarúgó-bajnokság hetedik helyén álló Málaga csatára.
jan. 19
13:00
Australian Open: nem hibáztak a kiemeltek a férfiaknál (She)
A 27. helyen rangsorolt Feliciano López kiesése után már nem hibáztak a kiemelt versenyzők az Australian Open első fordulójának hétfői játéknapján, a férfimezőny alsó ágán. A második kiemelt Roger Federer még játszik.
jan. 19
13:18
Szávay szakított edzőjével (Infostart)
Több esztendős együttműködést lezárva Szávay Ágnes, a legelőkelőbben rangsorolt magyar teniszező szakított edzőjével, Kuhárszky Zoltánnal.
jan. 19
13:18
Formula-1: távozik a BMW Sauber egyik szponzora (She)
Nem hosszabbítja meg 2008 végén lejárt szponzori szerződését a Credit Suisse bank a BMW Sauber Formula–1-es csapatával.
jan. 19
13:20
FTC: a „kínai Rooney” az Üllői úton vesz részt próbajátékon (She)
A labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Ferencváros csapata hétfőn megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. Az első gyakorláson közel negyven labdarúgó vett részt. Jelen volt a két, Angliából érkező tehetség, Matthew Lowton és Sam Wedgbury, valamint a szigetországból sérülése után visszatérő Liban Abdi és James Ashmore, ezenkívül kínai próbajátékos is részt vett az első tréningen – adta…
jan. 19
13:36
Debrecen: Balogh János 24 órán belül aláírhat a Heartshoz (She)
Skót sajtóértesülések szerint már csak az utolsó simításokat kell végrehajtani Balogh János szerződésén, és a DVSC kapusa végleg a skót élvonalbeli Heart of Midlothian labdarúgója lehet.
jan. 19
13:38
Debrecen: újabb próbajátékosok érkeztek a listavezetőhöz (She)
A labdarúgó Soproni Ligában listavezető DVSC keretéhez hétfőn újabb próbajátékosok érkeztek. Egy horvát kapus, egy szerb balhátvéd és egy amerikai-magyar kettős állampolgárságú középpályás készül hétfőtől Herczeg András csapatával – adta hírül a klub honlapja.
jan. 19
13:40
Tenisz: Szávay szakított edzőjével, Kuhárszky Zoltánnal (She)
Több esztendős együttműködést lezárva Szávay Ágnes, a legelőkelőbben rangsorolt magyar teniszező szakított edzőjével, Kuhárszky Zoltánnal.
jan. 19
14:30
Real Madrid: fasiszta rigmusok az Osasuna-meccsen (She)
Alfonso Pérez Burull, a Real Madrid–Osasuna spanyol bajnoki mérkőzés (3–1) játékvezetője meccs utáni jegyzőkönyvében panaszt tett a fővárosiak drukkereire, azoknak „fasiszta megnyilvánulásai” miatt.
jan. 19
14:48
Kemény Dénes aláírt (Infostart)
Kemény Dénes aláírta szerződéshosszabbítását, amelynek értelmében további négy évig marad a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
jan. 19
14:48
Australian Open: Federer magabiztosan jutott tovább (She)
Roger Federer könnyedén továbbjutott az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság első fordulójából: a svájci klasszis három játszmában verte meg az olasz Andreas Seppit.
jan. 19
14:50
Blog: Imre Vilmos szerint hat gól hátrány még nem a pokol (She)
Újabb bejegyzéssel jelentkezett fanzone.hu-n olvasható blogjában Imre Vilmos, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember ezúttal a magyar férfi kézilabda-válogatott első két világbajnoki találkozóját elemzi.
jan. 19
14:52
Férfi kosárlabda Euroliga: együtt a Barca és a Real Madrid (She)
Hétfőn Barcelonában megtartották a férfi kosárlabda Euroliga következő csoportkörének sorsolását. Az F-csoportban igazi spanyol rangadóra kerül majd sor, mivel a Barcelona és a Real Madrid is ebben a kvartettben szerepel.
jan. 19
15:24
AS Roma: Totti a hétvégén már játszhat a Napoli ellen (She)
Francesco Totti combsérülése teljesen rendbe jött, így a hétvégi, Napoli elleni bajnokin már számíthat rá Luciano Spalletti, az AS Roma vezetőedzője.
jan. 19
15:26
Real Madrid-Osasuna: eltiltották az óriásit hibázó játékvezetőt (She)
A Spanyol Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottsága eltiltotta a Real Madrid és az Osasuna mérkőzésén kétszer is hatalmasat hibázó Alfonso Pérez Burrull játékvezetőt.

Keresés