2010. február 25. csütörtök

febr. 25
0:21
Vancouver 2010: csütörtökre halasztották a női óriás-műlesiklás második futamát (NSO)
A rossz időjárási körülmények, elsősorban a nagy köd miatt csütörtökre halasztották a női óriás-műlesiklás második futamát a téli olimpián.
febr. 25
0:25
Bajnokok Ligája: megvan Cech első vizsgálata, a vádlija sérült meg (NSO)
A Chelsea csapatorvosai megvizsgálták Petr Cecht, a londoni együttes Internazionale elleni milánói BL-nyolcaddöntőjén megsérült kapuvédőjét.
febr. 25
2:27
Vancouver 2010: a svédek jutottak az elődöntőbe a férfiaknál curlingben (NSO)
Svédország jutott Kanada, Norvégia és Svájc mellett a legjobb négy közé a férfi curlingtornán, miután a rájátszásban 7–6-ra legyőzte Nagy-Britanniát. A svéd válogatott a házigazda Kanadával mérkőzik majd csütörtökön a döntőbe jutásért.
febr. 25
2:45
Vancouver 2010: Heidum továbbjutott, Huszárt kizárták 1000 méteren (NSO)
A női rövid pályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres selejtezőit rendezték meg a téli olimpián. Két magyar is érdekelt volt ebben a számban: Heidum Bernadettnek sikerült kivívnia a továbbjutást, Huszár Erikát viszont kizárták.
febr. 25
3:21
Vancouver 2010: Knoch Viktor és Darázs Péter kiesett 500 méteren (NSO)
A férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók 500 méteres selejtezőit rendezték meg a téli olimpián. Két magyar is érdekelt volt ebben a számban, azonban sajnos Darázs Péter és Knoch Viktor is kiesett.
febr. 25
3:57
Vancouver 2010: újabb pontszerzés – ötödik a magyar női váltó (NSO)
A női rövid pályás gyorskorcsolyázók 3000 méteres váltójának B-döntőjében volt érdekelt a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összeállítású magyar válogatott. A mieink a másodikak lettek a futamukban, s mivel az A-döntőben a dél-koreaiakat kizárták, összesítésben az ötödik, azaz pontszerző helyen végeztek.
febr. 25
4:00
Vancouver 2010: kínai arany világcsúccsal a női 3000 méteres váltóban (Nemzeti Sport)
A női rövid pályás gyorskorcsolyázók 3000 méteres váltójának döntőjét rendezték szerdán a téli olimpián. A győzelmet a kínai csapat szerezte meg világcsúccsal a kanadai és az amerikai váltó előtt, míg az elsőként célba érkező dél-koreaiakat kizárták. Ennek köszönhetően a B-döntőben a második helyen célba érő magyar váltó egy hellyel előrelépett, az ötödik, pontszerző helyen végzett.
febr. 25
4:01
Vancouver 2010: kanadai parádé a férfi jégkorongtorna negyeddöntőjében (NSO)
A vancouveri téli olimpia férfi jégkorongtornájának negyeddöntőjében a házigazda Kanada nagyon simán, 7–3-ra legyőzte Oroszországot, így bejutott az elődöntőbe, amelyben a juharlevelesek a Svédország–Szlovákia találkozó győztesével találkoznak.
febr. 25
4:33
Vancouver 2010: kettős kanadai siker női kettes bobban (NSO)
Érmeket osztottak a női kettes bobok versenyében a téli olimpián. Az aranyérmet a Kaillie Humphries, Heather Moyse összeállítású kanadai duó szerezte meg honfitársaik, Helen Upperton és Shelley-Ann Brown, illetve az amerikai Erin Pac és Elana Meyers előtt.
febr. 25
4:51
Vancouver 2010: újabb pontszerzés – ötödik a magyar női váltó (NSO)
A női rövid pályás gyorskorcsolyázók 3000 méteres váltójának B-döntőjében volt érdekelt a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összeállítású magyar válogatott. A mieink a másodikak lettek a futamukban, s mivel az A-döntőben a dél-koreaiakat kizárták, összesítésben az ötödik, azaz pontszerző helyen végeztek.
febr. 25
6:03
Tenisz: Szávay kétszettes győzelemmel nyolc között Mexikóban (NSO)
Szávay Ágnes női egyesben két szettben győzött a cseh Renata Voracová ellen az acapulcói, 220 ezer dollár összdíjazású, salakpályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.
febr. 25
6:05
Vancouver 2010: ausztrál aranyérem született női síakroabtikában (NSO)
Női síakrobatikában az ausztrál Lydia Lassila győzött az ugrás döntőjében két kínai, Nina Li és Csincsin Guo előtt.
febr. 25
6:39
Vancouver 2010: Finnország 2-0-ra győzött a csehek ellen - férfi jégkorong (NSO)
A férfi jégkorongtorna negyeddöntőjében Finnország Niklas Hagman és Valtteri Filppula góljával 2–0-ra győzött Csehország ellen és bejutott a legjobb négy közé, ahol az Egyesült Államok lesz az ellenfele.
febr. 25
7:00
Anglia legjobbjait irányíthatta volna Mourinho (Népszava)
José Mourinho, az olasz Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője elárulta, hogy ő lehetett volna az angol válogatott szövetségi kapitánya.
febr. 25
7:02
Sport Tv: válogatott közvetítések (Népszava)
A tegnap bejelentett szerződés értelmében 2012-ig a Sport Tv közvetíti a magyar labdarúgó-válogatott Eb-selejtezőit és barátságos mérkőzéseit.
febr. 25
7:04
Kéziválogatott: kéz a kézben a veszprémi duóval (Népszava)
A gyenge Európa-bajnoki szereplés ellenére is marad a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya Csoknyai István. Igaz, ezentúl veszprémi "főnökével", a szövetség szerdai elnökségi ülésén szakmai igazgatónak kinevezett Mocsai Lajossal együtt irányítja a nemzeti csapatot.
febr. 25
7:06
Berényi, a magyar sport szupersztárja (Népszava)
A napi szinten elszenvedett értelmetlen gáncsoskodással indokolta némiképp váratlan lemondását Berényi János, a kosárlabda szövetség elnöke. Szerinte amit vállalt, teljesítette, "helyemet tiszta lelkiismerettel adom át" - írta állásfoglalásában. A kép persze ennél sokkal árnyaltabb. A kérdés az: veszítetett vagy nyert a sportág az elnök távozásával?
febr. 25
7:33
Tenisz: Venus Williams két szettben jutott a legjobb nyolc közé (NSO)
Az acapulcói, 220 ezer dollár összdíjazású, salakpályás tenisztorna nyolcaddöntőjében az 1. helyen kiemelt amerikai Venus Williams két szettben győzött az észt Kaia Kanepi ellen, és bejutott a legjobb nyolc közé.
febr. 25
7:36
Kramer kontra Kemkers (Népszava)
A grúz szánkós, Nodar Kumaritasvili halálát követően, a síelők megannyi bukása után újabb súlyos baleset történt Vancouverben: a szlovák Bartecko a norvégok elleni hokimeccsen agyrázkódást és vállsérülést szenvedett, vérző fejjel, hordágyon vitték le a jégről.
febr. 25
7:51
Viharba kerülhet az olimpiai bajnok kenus (Inforádió)
Új hajómodellel vág neki az idei év fő versenyeinek Vajda Attila. A Szeged olimpiai bajnok kenusa szerint erre azért lesz szükség, mert ebben az évben a világ- és az Európa-bajnokságot is a szokottnál viharosabb pályán rendezik.
febr. 25
7:51
NBA: a Dallas a 31 pontos Nowitzki vezetésével nyert a Lakers ellen (NSO)
Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság 116. játéknapján a Dallas a 31 pontos Dirk Nowitzki vezetésével 101–96-ra győzött a bajnok Los Angeles Lakers ellen. Houstonban nyert az Orlando, az Atlanta otthon verte meg a Minnesotát, míg a Utah a Charlotte ellen győzött.
febr. 25
8:03
Sydney szellemtűhalai (divecenter.hu)
Váratlan látogatók tűntek fel Ausztrália déli részének hideg vízű kikötőjében.
febr. 25
8:09
Tenisz: Verdasco és Fernando González is továbbjutott Mexikóban (NSO)
Az első négy kiemelt kivétel nélkül bejutott a legjobb nyolc közé az acapulcói férfi tenisztornán. Az első kiemelt spanyol Fernando Verdasco a lengyel Lukasz Kubot ellen nyert két szettben, míg a másodikként rangsorolt chilei Fernando González a román Victor Hanescut verte meg három játszmában.
febr. 25
8:27
Újpest: Szokol Zsolt mintegy hétmillió forintért érkezik Békéscsabáról (NSO)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Újpest FC igényt tart a próbajátékon tesztelt fiatal békéscsabai játékosra, Szokol Zsoltra. A két klub között azóta megszületett az egyezség, a 20 éves védő 6 700 000 forintért kerül a fővárosi gárdához.
febr. 25
8:29
Vancouver 2010: meglepetés, a szlovákok kiejtették a címvédő svédeket (NSO)
A Vancouverben zajló téli olimpia férfi jégkorongtornáján az utolsó negyeddöntőben elbuktak a címvédő svédek, akik a szlovákoktól szenvedtek egygólos vereséget. Utóbbiak ellenfele az elődöntőben a házigazda kanadai válogatott lesz.
febr. 25
8:30
Vancouver 2010: a magyar lányok elégedettek az 5. hellyel (Nemzeti Sport)
Ahogy arról már beszámoltunk, a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összeállítású magyar női rövid pályás gyorskorcsolyaváltó az 5. helyen végzett Vancouverben. A csapat tagjai a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján értékelték a versenyt, elmondták, elégedettek az eredménnyel, bár a 4. helyet is elérhették volna.
febr. 25
8:48
Vancouver: ötödik lett a magyar női váltó (Népszava)
A vancouveri téli olimpia szerdai versenynapján a magyar küldöttség másodszor szerzett pontot, miután a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál a Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea összeállítású női váltó 3000 méteren az ötödik lett.
febr. 25
8:51
Klitschko és Valuev nem tudott megegyezni, a veszélyes kubai lehet a befutó? (profiboksz.hu)
Intenetes hírforrások szerint gyakorlatilag teljesen bizonyos, hogy Vitali Klitschko következő meccsén nem a 213 centiméter magas óriás Nikolai Valuevvel fog összecsapni. Az ukrán világbajnok menedzsere, Bernd Boente a következőképp foglalta össze a jelenlegi állást: "Valuev halott ügy. Don King egyszerűen
febr. 25
9:03
Nyíregyháza: a Pápáról távozó brazil Alexet teszteli Szentes Lázár (NSO)
A korábbi Honvéd-, Haladás- és Pápa-játékos, a 28 esztendős brazil Alex José de Paula a Nyíregyháza labdarúgócsapatánál vesz részt próbajátékon.
febr. 25
9:06
A lányok ezt az eredményt jósolták (Népszava)
Alapvetően elégedettek a vancouveri olimpiai ötödik hellyel a magyar női rövidpályás gyorskorcsolya váltó tagjai, akik - mint utóbb nyilatkozták - előre aláírták volna ezt az eredményt.
febr. 25
9:21
Vb 2010: az amerikaiak nehezen, a mexikóiak könnyedén nyertek (NSO)
A 2010-es világbajnokságra készülő amerikai válogatott egy góllal nyert El Salvador ellen, Mexikó viszont kiütötte Bolíviát. Utóbbi találkozón a közép-amerikaiak már a 20. percben négy góllal vezettek.
febr. 25
9:24
Tenisz: a Mayerek csatját Leonardo nyerte Florian ellen Delrey Beach-en (Nemzeti Sport)
Az egyesült államokbeli Delray Beach-en zajló, 442 500 dollár összdíjazású, kemény pályás ATP-tornán a második fordulóban az argentin Leonardo Mayer kétjátszmás mérkőzésen nyert a hatodik helyen rangsorolt német Florian Mayer ellen.
febr. 25
9:27
Zácsik Szandra még egy évig a Ljubljanáé (handball.hu)
A Ferencváros vezetősége tegnap az RK Krim Mercator nál járt, hogy tárgyaljon Zácsik Szandra visszahozatalának ügyéről - Kökény Beatrix ügyvezető beszámolója.
febr. 25
9:33
Rálőttek Braulio Estimara (XLFight)
Fegyveres incidens részese lett, a már Magyarországon is többször járt BJJ világbajnok , Abu Dhabi grappling trófea győztes Braulio Estima.
febr. 25
9:39
Tenisz: a Mayerek csatáját Leonardo nyerte meg Florian ellen Delray Beachen (NSO)
Az egyesült államokbeli Delray Beachen zajló, 442 500 dollár összdíjazású, kemény pályás ATP-tornán a második fordulóban az argentin Leonardo Mayer kétjátszmás mérkőzésen nyert a hatodik helyen rangsorolt német Florian Mayer ellen.
febr. 25
9:41
Férfi kosárlabda Euroliga: vendégként kapott ki a Maccabi és a CSZKA (NSO)
A férfi kosárlabda Euroliga középdöntőjének negyedik fordulójában első vereségét szenvedte el az előző kiírásban döntős, azelőtt pedig győztes orosz CSZKA Moszkva, amely a lengyel Asseco Prokom Gdynia vendégeként kapott ki hét ponttal.
febr. 25
9:42
Szávay negyeddöntős az acapulcói tornán (Népszava)
Szávay Ágnes bejutott a negyeddöntőbe az acapulcói, 220 ezer dollár összdíjazású, salakpályás női tenisztornán, miután szerdán két szettben nyert a cseh Renata Voracova ellen.
febr. 25
9:57
Női kézilabda: Zácsik Szandra még egy évig Ljubljanában marad (NSO)
A várakozásokkal ellentétben a nyáron a Krim Ljubljanában töltött idény végén mégsem térhet vissza a Ferencváros női kézilabdacsapatához a válogatott átlövő, Zácsik Szandra. Erről a népligetiek ügyvezetője, Kökény Beatrix tájékoztatta a handball.hu-t.
febr. 25
10:00
Floorball: elmaradt mérkőzések és Diamonds-bravúr a 14. fordulóban (Nemzeti Sport)
A tavasz beköszöntével néhány mérkőzés elmaradt. Az ok prózai, néhány csarnok az olvadó hónak köszönhetően beázott, így két-két férfi ob I-es és ob II-es bajnoki elmaradt, de emiatt nem tartották meg az IBK Cartoon Heroes–ARES női ob I-es találkozót sem. A megrendezett mérkőzések közül Szolnokon akadtak nagyobb izgalmak, a Diamonds parázs csatában elhozta a pontokat a Tisza-partról.
febr. 25
10:15
Újabb pontokat szereztek a magyarok Vancouverben (Inforádió)
A magyar küldöttség másodszor szerzett pontot a vancouveri téli olimpia szerdai versenynapján, miután a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál a Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea összeállítású női váltó 3000 méteren az ötödik lett.
febr. 25
10:15
Profi ökölvívás: Klicskóék szerint a Valujev elleni meccs halott ügy (NSO)
Internetes hírforrások szerint gyakorlatilag teljesen bizonyos, hogy Vitalij Klicsko következő meccsén nem a 213 centiméter magas óriás, Nyikolaj Valujev ellen lép majd kötelek közé. Az ukrán világbajnok menedzsere, Bernd Boente a következőt nyilatkozta erről: „Valujev halott ügy”.
febr. 25
10:30
Mayorga ketrecharcos lesz (profiboksz.hu)
A jövőben MMA mérkőzéseken fog ringbe lépni a háromszoros világbajnok Ricardo Mayorga. A nicaraguai vadember május 15-én az UFC veterán Din Thomas ellen mutatkozik be új sportágában. "Meghódítottam a ringet, miközben cigarettáztam és sört ittam. Három világbajnoki címet nyertem és sok legendás bunyóssal
febr. 25
10:33
A címvédő és a világbajnok is kiesett az olimpiai hokitornán (Inforádió)
A házigazda kanadai jégkorong-válogatott parádét bemutatva 7-3-re győzött a világbajnok oroszok ellen a vancouveri téli olimpia negyeddöntőjében. A juharlevelesek a fináléba kerülésért a címvédő svédeket búcsúztató szlovák együttessel találkoznak.
febr. 25
10:33
Tenisz: a Mayerek csatáját Leonardo nyerte meg Florian ellen (NSO)
Az egyesült államokbeli Delray Beachen zajló, 442 500 dollár összdíjazású, kemény pályás ATP-tornán a második fordulóban az argentin Leonardo Mayer kétjátszmás mérkőzésen nyert a hatodik helyen rangsorolt német Florian Mayer ellen.
febr. 25
10:51
Anglia: majdnem 40 ezer fontot értek Stanley Matthews FA-kupa-győztes cipői (NSO)
Egy gyűjtő 38 400 fontot (körülbelül 11.9 millió forintot) fizetett azért a pár futballcipőért, amelyben Stanley Matthews játszott az 1953-as angol FA Kupa-döntőben.
febr. 25
11:09
Vancouver 2010: Lindsey Vonn az ujját törte, de indul műlesiklásban is (NSO)
Eltörte a kisujját Lindsey Vonn, az amerikaiak alpesi síelője, aki a vancouveri téli olimpia szerdai versenynapján az óriás-műlesiklás első futamában bukott.
febr. 25
11:11
Vancouver 2010: Telegdi Attila kalapot emel tanítványai előtt (NSO)
A rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott szövetségi kapitánya, Telegdi Attila a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának elmondta, a 3000 méteres női váltóban 5. helyet szerző Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összeállítású magyar csapattól azt kapta, amire számított.
febr. 25
11:12
Közel 40 ezer fontért kelt el Stanley Matthews cipője (Népszava)
Egy gyűjtő 38.400 fontot (körülbelül 11,9 millió forintot) fizetett azért a pár futballcipőért, amelyben Stanley Matthews játszott az 1953-as angol FA Kupa-döntőben.
febr. 25
11:12
Holyfield és Valuev májusban Budapesten csap össze? (XLFight)
Győry József, a UBC alelnöke hivatalosan is megerősítette a Bors információját, mely szerint az amerikai sztárbokszoló, Evander Holyfield és az orosz Nyikolaj Valujev hazánkban csapna össze.
febr. 25
11:27
A fél világ az olimpiára figyel - szó szerint (Inforádió)
A köztes felmérések adatai alapján több mint 3,5 milliárd ember, azaz a Föld lakosságának mintegy fele követte vagy követi a televízióban, az interneten, illetve mobil készülékeken a vancouveri téli játékok eseményeit.

Keresés