2010. április 4. vasárnap

ápr. 4
0:45
Bajnokok Ligája: Ibrahimovic sérülés miatt nem játszik az Arsenal ellen (She)
Sérülés miatt nem lesz ott a Barcelona együttesében az Arsenal elleni keddi Bajnokok Ligája-visszavágón az első mérkőzésen két gólt szerző Zlatan Ibrahimovic.
ápr. 4
2:15
Kiállnak társai Petry mellett (Blikk)
BUDAPEST-ISZTAMBUL ‒ Nem tudják elképzelni egykori csapattársai, amit néhány török lap, illetve a Genclerbirligi korábbi klubelnöke állít. Szerintük lehetetlen, hogy Petry Zsolt (43) 25 ezer dollárért (akkori árfolyamon számítva mintegy 3,34 millió forintért) „eladta" az 1995. szeptember 6-án 2-0-ra elveszített Törökország–Magyarország labdarúgó-Európa bajnoki…
ápr. 4
2:33
Dobj egy macit egy macit a hokisoknak! (Blikk)
BUDAPEST ‒ Kezdhetik gyűjteni a plüssmacikat a jégkorongrajongók. Jövő hét végén, a Pannon kupán, a válogatott vasárnapi, norvégok elleni mérkőzésen lehet majd a jégre dobálni a játékokat. A mérkőzés első góljánál bedobott macikat a Heim Pál Gyermekkórház és a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika betegei kapják.
ápr. 4
2:37
Nyolc között a Veszprém (Blikk)
Tegnapi győzelmének köszönhetően bejutott a legjobb nyolc csapat közé a férfi Bajnokok Ligájában.
ápr. 4
3:09
William McStay Veheti a kabátját? (Blikk)
SZOMBATHELY ‒ Hatodik tavaszi bajnokiján ötödik vereségét szenvedte el az Újpest focicsapata. A lila-fehérek a 21. fordulóban a Haladás otthonában kaptak ki 1-0-ra. A bajnoki tabellán a hatodik helyre visszaeső gárda számára ismerős lehet ez az eredmény, hiszen sorozatban ötödik tétmeccsüket veszítették el egy góllal úgy, hogy ők egyszer sem találtak az ellenfél kapujába.
ápr. 4
7:21
Bundesliga: a liga célja, hogy a német a második legerősebb bajnokság legyen (She)
A Német Labdarúgóliga (DFL) vezetősége szerint elérhető az a cél, hogy a német bajnokság az angol mögött tartósan a második legerősebb legyen Európában.
ápr. 4
7:39
NHL: a ráadásban győzött és a rájátszásba jutott a Predators (She)
A Nashville Predators Ryan Suter hosszabbításban szerzett góljával 4–3-ra legyőzte a Detroit Red Wingst és ezzel bejutott a rájátszásban az NHL alapszakaszának 162. játéknapján.
ápr. 4
7:57
AC Milan: Marcello Lippi veheti át Leonardo helyét a nyáron (She)
A Tuttosport a brazil szövetségi kapitány Dunga után újabb nemzeti együttest irányító edzőt hozott hírbe a Milannal, ezek szerint Leonardo távozása után a jelenlegi olasz szövetségi kapitány, Marcello Lippi veszi át a piros-feketéknél a marsallbotot.
ápr. 4
8:51
Bordeaux: ebben az idényben már nem játszhat a brazil középpályás (She)
A Bordeaux nagy valószínűséggel az idény hátralévő részére elveszítette Fernandót, akinek az arccsontja törött el a szombati Nancy ellen elveszített bajnoki (2–1) során.
ápr. 4
9:27
Labdarúgás: ismét élre állhat a Real, pályán a Videoton - program (She)
A Real Madrid pontban beérheti a Barcelonát és a tabella élére állhat ma este, ha megveri a Racing Santandert a spanyol bajnokság 30. fordulójában. A listavezető Videoton Zalaegerszegre látogat a Soproni Liga 21. fordulójában. Tekintse meg a mai programot!
ápr. 4
9:45
Férfi vízilabda: Molnár Tamás játszhat a Honvéd elleni rangadón (She)
Három héttel ezelőtt, a Szolnok elleni bajnokin szenvedett bordasérülést Molnár Tamás, aki az azt követő két bajnokin játszott, a Kassa elleni keddi győztes Interliga-meccset viszont óvatosságból kihagyta.
ápr. 4
10:03
Formula-1: kövesse a Malajziai Nagydíjat élőben az NSO-n! (She)
Magyar idő szerint vasárnap reggel elrajtol a 2010-es Formula–1-es világbajnokság harmadik futama, a Malajziai Nagydíj. Kövesse élőben a versenyt a Nemzeti Sport Online-on!
ápr. 4
11:51
Kettős Red Bull-győzelem Malajziában (Infostart)
Ezúttal semmi sem állt Sebastian Vettel útjába: a Red Bull német pilótája rögtön a rajt után vezetést szerzett, és megnyerte a 2010-es idény harmadik versenyét, a Maláj Nagydíjat. Mögötte csapattársa, Mark Webber, míg a harmadik helyen a mercedeses Nico Rosberg végzett. Fernando Alonso Ferrarija az utolsó előtti körben füstölt el, a címvédő Jenson Buttonnak (McLaren) pedig ezúttal nem hozott…
ápr. 4
11:51
Arsenal: Arsene Wenger a nyáron tárgyal jövőjéről a klub vezetőivel (She)
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere elmondta, a nyáron vagy az ősszel tárgyalni fog jövőjéről a klub vezetőivel.
ápr. 4
11:53
Formula-1: Vettel nyert, kettős Red Bull-győzelem Sepangban (She)
A 2010-es Formula–1-es évad harmadik futamát, a Malajziai Nagydíjat a német Sebastian Vettel nyerte meg csapattársa, az élről rajtoló ausztrál Mark Webber előtt, így kettős Red Bull-siker született. A harmadik helyre a német Nico Rosberg jött be a Mercedesszel.
ápr. 4
12:09
Vettel győzött a Malajziai Nagydíjon (Metropol)
Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája győzött vasárnap, a Forma-1-es Malajziai Nagydíjon, a világbajnoki sorozat harmadik versenyén.
ápr. 4
12:27
Formula-1: A döntő pillanatokban nem pánikoltam - Vettel (She)
Mint beszámoltunk róla, Sebastian Vettel nagyszerűen kapta el a rajtot, és az első kanyar után az élre állt a Malajziai Nagydíjon, amelyen kettős Red Bull-siker született. A német pilóta elmondta, fontos volt, hogy döntő pillanatokban nem pánikolt.
ápr. 4
13:03
Bayern München: továbbra is kérdéses Robben MU elleni szereplése (She)
Arjen Robben, a Bayern München holland válogatott támadója sérülés miatt kihagyta a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első felvonását, valamint a Schalke elleni bajnoki rangadót is. A klubnál továbbra sem tudják, hogy Robben pályára léphet-e a jövő heti BL-visszavágón.
ápr. 4
13:05
Formula-1: Fernando Alonso élete legnehezebb versenyén van túl (She)
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája nem tudta befejezni a Malajziai Nagydíjat, és a versenyző úgy nyilatkozott, ez volt élete legnehezebb futama.
ápr. 4
13:21
Kettős Red Bull-győzelem Malajziában (Infostart)
Ezúttal semmi sem állt Sebastian Vettel útjába: a Red Bull német pilótája rögtön a rajt után vezetést szerzett, és megnyerte a 2010-es idény harmadik versenyét, a Maláj Nagydíjat. Mögötte csapattársa, Mark Webber, míg a harmadik helyen a mercedeses Nico Rosberg végzett. Fernando Alonso Ferrarija az utolsó előtti körben füstölt el, a címvédő Jenson Buttonnak (McLaren) pedig ezúttal nem hozott…
ápr. 4
13:21
Premjer-liga: Németh Norbert nélkül ért el döntetlent a Tomszk (She)
Németh Norbert ezúttal nem kapott szerepet a Tom Tomszk együttesében, amely hazai pályán ért el 2–2-es döntetlent az orosz labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában.
ápr. 4
13:57
Női kosárlabda: Iványi Dalma 2011-ben ismét a WNBA-ben szerepel (She)
Ha egy magyar kosárlabdázó neve felbukkan az Atlanta Journal and Constitution sportrovatában, az valami fontosat rejt magában. A május 15-én kezdődő észak-amerikai női profi bajnokságban (WNBA) szereplő Atlanta Dream hivatalos csapatlistájára felkerült Iványi Dalma neve is.
ápr. 4
14:15
Női kézilabda: 26-24-re legyőztük a svédeket, megvan az Eb-részvétel (She)
A magyar női kézilabda-válogatott Eb-selejtezőn kétgólos győzelmet aratott Svédország felett, ezzel biztossá tette részvételét a kontinenstornán, és nagy valószínűséggel a 2. csoport élén végez. Mátéfi Eszter együttese az első félidő után már hat góllal is vezetett, a folytatásban azonban tíz percig nem tudott betaláni, s ezzel felhozta a svédeket. A hajrá így megint izgalmasra sikeredett, de…
ápr. 4
14:33
Női kézilabda: Nagyon jól játszottunk az első félidőben - Mátéfi (She)
Mátéfi Eszter, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya nagyon elégedett volt csapata első félidei játékával a Svédország ellen 26–24-re megnyert mérkőzésen.
ápr. 4
14:33
Eb-résztvevő a magyar csapat (Metropol)
Kijutott a decemberi Európa-bajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott, miután a selejtező 4. fordulójában is nyert, ezúttal Békéscsabán a svédek ellen 26-24-re.
ápr. 4
14:35
Ororszország: elhunyt a korábbi kétszeres gólkirály (She)
Hetvenkét éves korában elhunyt Oleg Kopajev, aki kétszer volt a szovjet labdarúgó-bajnokság legeredményesebb játékosa.
ápr. 4
14:51
Kijutott az Eb-re a magyar női kézilabda-válogatott, (Infostart)
Kijutott a decemberi Európa-bajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott, miután a selejtező 4. fordulójában is nyert, ezúttal Békéscsabán a svédek ellen 26-24-re.
ápr. 4
14:51
Oroszország: elhunyt a korábbi kétszeres gólkirály (She)
Hetvenkét éves korában elhunyt Oleg Kopajev, aki kétszer volt a szovjet labdarúgó-bajnokság legeredményesebb játékosa.
ápr. 4
14:53
Barcelona: Abidal szerint az Arsenal elleni meccs fontosabb az el clásicónál (She)
Éric Abidal, a Barcelona futballistája úgy véli, sorsdöntő hét előtt áll csapata, de a francia védő szerint az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-visszavágó fontosabb, mint a szombati el clásico.
ápr. 4
14:57
Kijutottak az Eb-re kézis lányaink (Behaviour)
Kijutott a decemberi Európa-bajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott, miután a selejtező 4. fordulójában is nyert, ezúttal Békéscsabán a svédek ellen 26-24-re.
ápr. 4
15:27
Légiósok: Fehér Csaba még szeretne Magyarországon játszani (She)
Fehér Csaba nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy újra Magyarországon futballozzon.
ápr. 4
15:45
Bundesliga 2.: Torghelléék pontot mentettek a Fürth ellen (She)
Torghelle Sándor együttese, az Augsburg 1–1-es döntetlent játszott a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) 29. fordulójában a Fürth csapatával. A magyar válogatott csatár a 78. percben állt be csereként, és egyszer a hálóba juttatta a labdát – igaz, a játékvezető már korábban lefújta a támadást.
ápr. 4
15:47
Vívás: újabb magyar bronzérem született a kadétek világbajnokságán (She)
Márton Anna bronzérmet nyert a kadétkorú női kardozók versenyében az azerbajdzsáni korosztályos vívó-világbajnokságon.
ápr. 4
16:03
Újpest: Mészöly Géza váltja William McStayt a kispadon? (She)
A Nemzeti Sport információi szerint az Újpest labdarúgócsapatának holnapi edzését már Mészöly Géza tartja.
ápr. 4
16:21
Juventus: a „zebrák” a Real Madridból erősítenének a nyáron - lapértesülés (She)
Olasz lapértesülések szerint a Serie A rekordbajnoka, a Juventus élénken érdeklődik a Real Madrid 22 éves holland játékosa, Royston Drenthe iránt.
ápr. 4
16:23
Primera División: Mejuto González vezeti az el clásicót (She)
A Spanyol Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint Manuel Enrique Mejuto González vezeti a jövő hétvégén sorra kerülő szuperrangadót, a Real Madrid–Barcelona találkozót.
ápr. 4
16:25
Formula-1: Hamilton szerint még nem szabad leírni Schumachert (She)
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes pilótája úgy nyilatkozott, a visszatérő Michael Schumacher kemény ellenfél, és minden esélye megvan arra, hogy még az idén újra világbajnok legyen.
ápr. 4
16:39
Overdose egy év után újra versenypályára lépett (Infostart)
Egy év után ismét a versenypályára lépett vasárnap Berlinben Overdose, igaz, egyelőre még versenyen kívül: a magyar csodalovat a szezon kezdetét jelentő húsvétvasárnapi viadal előtt a német közönségnek mutatták be a Hoppegarten lóversenypályán.
ápr. 4
16:39
Hollandia: Dzsudzsák büntetőből szerezte a PSV győztes gólját (She)
A holland labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában a Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV a magyar játékos büntetőből szerzett találatának köszönhetően 1–0-ra legyőzte a kiesés elől menekülő Willem II-t.
ápr. 4
16:39
Overdose már a versenypályán (Metropol)
Egy év után ismét a versenypályára lépett vasárnap Berlinben Overdose, igaz, egyelőre még versenyen kívül: a magyar csodalovat a szezon kezdetét jelentő húsvétvasárnapi viadal előtt a német közönségnek mutatták be a Hoppegarten lóversenypályán.
ápr. 4
16:57
Dzsudzsák gólja miatt nem foszlottak szét a PSV álmai (Infostart)
Dzsudzsák Balázs idénybeli 12. góljával győzött vasárnap a PSV Eindhoven a Willem II Tilburg vendégeként a holland labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában.
ápr. 4
16:57
NBA: Malone és Pippen helyet kaphat a Hírességek Csarnokában (She)
Amerikai sajtóhírek szerint Karl Malone és Scottie Pippen az idén bekerül az NBA Hírességek Csarnokába – egy évvel azt követően, hogy társaik, John Stockton és Michael Jordan kiérdemelték az elismerést.
ápr. 4
16:57
Dzsudzsák büntetőjével nyert a PSV (Metropol)
Dzsudzsák Balázs idénybeli 12. góljával győzött vasárnap a PSV Eindhoven a Willem II Tilburg vendégeként a holland labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában.
ápr. 4
16:59
Premjer-liga: újra gólképtelennek bizonyult a Rubin Kazany (She)
Akárcsak az előző héten, a negyedik fordulóban is gólképtelennek bizonyult a bajnoki címvédő Rubin Kazany.
ápr. 4
17:01
Barcelona: Andrés Iniesta az el clásicón térhet vissza (She)
Andrés Iniesta, a Barcelona labdarúgócsapatának játékosa a jövő hétvégén, a Real Madrid elleni rangadón, vagyis az el clásicón térhet vissza a Mallorca elleni mérkőzésen elszenvedett sérüléséből.
ápr. 4
17:03
Újabb magyar bronz a kadett vívók világbajnokságán (Behaviour)
Márton Anna bronzérmet nyert a kadettkorú női kardozók versenyében az azerbajdzsáni korosztályos vívó-világbajnokságon.
ápr. 4
17:03
Skócia: Robbie Keane tizenegyesével nyert idegenben a Celtic (She)
A skót labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Celtic Robbie Keane büntetőből szerzett góljával 1–0-ra győzött a negyedik helyezett Hibernian otthonában.
ápr. 4
17:15
NBA: kényszerleszállást kellett végrehajtania a Miami Heat csapatának (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Miami Heat játékosait szállító gép kényszerleszállást hajtott végre vasárnap Chicagóban, miután az egyik pilóta kómába esett a vezetőfülkében.
ápr. 4
17:33
Ausztrália: két motorcsónakos vesztette életét a húsvéti viadalon (She)
Tragikus hétvégét tudhat maga mögött a motorcsónaksport: két versenyző is életét vesztette a húsvéti, az ausztráliai Manning-folyón megtartott powerboatviadalon.
ápr. 4
17:35
Bundesliga: a Hoffenheim nagy verést kapott Wolfsburgban (She)
Négygólos győzelmet aratott a Wolfsburg a Hoffenheim ellen a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójában.

Keresés