2014. január 31. péntek

jan. 31
0:27
Man. City: 42 millió euróért vehetnek védőt a Portóból (She)
A Radio Monte-Carlo értesülése szerint a Porto labdarúgócsapata elfogadta a Manchester City 42 millió eurós ajánlatát, amely a fiatal francia védőért, Eliaquim Mangaláért érkezett az angol klubtól. Angol lapok ugyanakkor úgy tudják, hogy az üzletben benne foglaltatna a portugál együttes brazil középpályása, Fernando is.
jan. 31
1:06
Bajnokok Ligája: Buta hibák miatt kapott egymeccses eltiltást Laurent Blanc (Agroinform)
Nem ülhet le a kispadra a Bayer Leverkusen-PSG Bajnokok Ligája-mérkőzésen Laurent Blanc, a párizsiak vezetőedzője.
jan. 31
4:03
Rossz szomszédság, török átok (Blikk)
Belek — Néhány kilométer választja el az FTC labdarúgócsapatának és a magyar válogatottnak a szálláshelyét, akár át is sétálhatnának a zöld-fehér focisták Pintér Attila (47) edzőtáborába. A szövetségi kapitány azonban jelen állás szerint nem számíthat a Böde Dániel (27), Gyömbér Gábor (25), Holman Dávid (20) trióra a ma kezdődő egyhetes törökországi edzőtáborban.
jan. 31
7:21
NHL: győzött a Colorado, orosz kapusa hosszabbított (She)
Szemjon Varlamov 35 védéssel segítette 5–4-es győzelemhez a Coloradót a Minnesota ellen, majd a 2018–2019-es NHL-idény végéig meghosszabbította szerződését a denveriekkel. A legendás kapus, Patrick Roy edzette Colorado orosz kapusa így a fontos kérdéseket lezárva utazhat hazájába a szocsi olimpiára.
jan. 31
7:23
Videoton: meghibásodott a gép, Mallorcán ragadt a csapat (She)
Spanyolországban ragadt az elmúlt napokban ott edzőtáborozó Videoton labdarúgócsapata – számolt be róla a klub hivatalos Facebook-oldala.
jan. 31
7:25
NBA: a Phoenix Indianában is legyőzte a Pacerst (She)
A Phoenix Suns három győzelemmel a háta mögött érkezett Indianapolisba, ahol eddig csak a Detroit Pistons  tudott győzni vendégként ebben az NBA-szezonban. A 28 pontos szlovén Goran Dragic vezérletével a Suns 102–94-re nyert a Pacers otthonában, így egy héten belül másodszor is megleckéztette a liga egyik legjobb csapatát. A kaliforniai rangadón a Golden State 19 ponttal győzte le a Los Angeles…
jan. 31
7:42
Foci helyett a kezdőkörben ácsorogtak (Metropol)
A spanyol Király kupában játszó Racing Santander játékosai nem kapták meg a fizetésüket.
jan. 31
7:57
Női kézi: Németh András tárgyalásban áll a szövetséggel (She)
Az elmúlt napokban még csak feltételes módban lehetett írni róla, péntek reggel azonban a Digi Sport Reggeli start című műsorában maga Németh András ismerte el, hogy tárgyalásban áll a Magyar Kézilabda-szövetséggel (MKSZ). A szakember azt is elmondta, milyen feltételek megvalósulása esetén hajlandó elvállalni ismét a női válogatott szövetségi kapitányi tisztét.
jan. 31
7:59
FTC: Dárdai óvatosan fogalmaz a két Hertha-játékosról (She)
A Ferencváros által kiszemelt Peer Kluge és Maik Franz egyaránt a karrierje vége felé közeledő, rutinos játékos, ha egészségesek és megfelelő formában vannak, nagy erősségei lehetnek a Ferencvárosnak – vélekedett Dárdai Pál a Thomas Doll által megkörnyékezett Hertha-játékosokról. A 61-szeres válogatott Dárdai szerint azonban az utóbbi időben egyikük sem játszott, ezért kockázatos lehet a…
jan. 31
8:15
Nantes: Radó helyett az Arsenal támadóját vinnék? (She)
Angol sajtóhírek szerint a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Nantes szerződtetné Pak Csu Jungot az Arsenaltól.
jan. 31
8:33
Légiósok: Priskin izraeli topcsapatnál is képbe került (She)
Izraeli sajtóhírek szerint a helyi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Maccabi Haifa is tárgyalásokat kezdeményezett Priskin Tamással. Mint beszámoltunk róla, a magyar támadó nagyon közel áll ahhoz, hogy az osztrák Austria Wien futballistája legyen.
jan. 31
8:35
Videó: álomszép városba, de katonás olimpiára utaztak (She)
Csütörtök este elutazott a téli olimpiára Szocsiba a magyar küldöttség. A rövid pályás gyorskorcsolyázó Heidum Bernadett szerint álomszép az ország, de kevésbé barátságos, mint négy éve Vancouver volt. Knoch Viktor feledtetné a Kanadában történteket.
jan. 31
8:54
A kiemeltek csatája (Metropol)
A Denver és a Seattle vívja a Super Bowlt. A mérkőzés magyar idő szerint hétfő hajnali fél egykor kezdődik.
jan. 31
8:54
Szocsi 2014: Olimpián száguldanak a sebesség lovagjai - alpesi sí előzetes (Agroinform)
Izgalom biztosan, idei hó viszont nem feltétlenül lesz a szocsi olimpia alpesi sí versenyein.
jan. 31
8:56
Átigazolás: Marokkói középpályást vett kölcsön a Milan (Agroinform)
Az AC Milan a szezon végéig kölcsönvette Adel Taarabtot a Fulhamtől.
jan. 31
9:09
Visszavonul a szabadrúgás-specialista Juninho (Infostart)
Befejezi profi pályafutását a 40-szeres brazil válogatott Juninho Pernambucano, a Vasco da Gama futballistája, aki leginkább látványos szabadrúgásgóljairól volt ismert a szurkolók körében.
jan. 31
9:09
Kaposvár: az elküldött szerb és szlovén papíron is szabad (She)
A labdarúgó NB I-ben sereghajtó Kaposvár honlapján közölte, hogy hivatalosan is felbontotta Bojan Pavlovics és Marko Ranilovic szerződését, tehát a két futballista immár papíron is szabadon igazolható. Mint ismert, Selymes Tibor vezetőedző korábban jelezte, hogy egyik játékosra sem számít.
jan. 31
9:27
Lazio: kölcsönvették a portugál válogatott támadót a Valenciától (She)
Hernanes távozásával a támadórészlegét erősítette meg a Lazio labdarúgócsapata: a rómaiak kölcsönvették a Valenciától a portugál válogatott csatárát, Hélder Postigát.
jan. 31
9:29
Videó: Doll hanyatt dőlt, de a Fradi játékosai elkapták (She)
Különleges csapatépítő tréninget tartott a Ferencváros labdarúgócsapata a beleki edzőtábor ötödik napján. A rendhagyó edzés egyik fő eleme egy bizalmi játék volt, melynek során a körülbelül két méterről hanyatt eső játékosokat és szakvezetőket a társak kapták el. A FradiMedia videója.
jan. 31
9:30
Visszavonul a Juninho (Metropol)
Befejezi profi pályafutását a 40-szeres brazil válogatott, aki szabadrúgásairól lett igazán híres.
jan. 31
10:03
Videó: akiket egyszerre átkoztak és imádtak a Bundesligában (She)
A labdarúgó német Bundesliga hivatalos Youtube-csatornájának különleges összeállításába olyan játékosok kerültek be, akik egy meccsen gólt és öngólt is szereztek. Arturo Vidal vagy Michael Ballack is megismerte már a két végletet.
jan. 31
10:05
Légiósok: rutinos NB I-es játékosok az osztrák negyedosztályban (She)
Az osztrák negyedik ligában szereplő UFC Purbach két rutinos, korábbi NB I-es játékost szerződtetett.
jan. 31
10:06
Női kézilabda: Németh András lehet a befutó a szövetségi kapitányi posztra (Agroinform)
Németh András tárgyal a Magyar Kézilabda Szövetséggel a szövetségi kapitányi posztról.
jan. 31
10:07
Paks: Nyíregyházán köthet ki a fiatal támadó (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks 22 éves támadója, Csorba Szabolcs visszatérhet nevelőegyesületéhez, a másodosztályú Nyíregyházához.
jan. 31
10:21
Légiósok: Megyeri Balázst nem engedi el az Olympiakosz (She)
Megyeri Balázs hiába szorult a cserepadra Görögországban, nem jön haza Magyarországra, és máshova sem igazol el a télen. A Nemzeti Sport érdeklődésére elmondta, klubja, az Olympiakosz eleve nem akart hallani téli távozásáról. A 23 esztendős kapus nyárig mindenképpen a pireuszi egyesületnél marad, szerződése 2015. június 30-ig érvényes.
jan. 31
10:39
ZTE: „Egyébiránt a körülmények jók, továbbra is van meleg víz” (She)
Tegnap már beszámoltunk róla, továbbra is nagy a bizonytalanság a ZTE NB II-es labdarúgócsapatánál. Ezt a Nemzeti Sportnak nyilatkozó játékosok is megerősítették.
jan. 31
10:41
Légiósok: hazatér a magyar középpályás Olaszországból (She)
Sajtóhírek szerint hazatér Olaszországból Tamási Zsolt. A magyar középpályás kölcsönben a Gubbiónál szerepelt az ősszel, ám elköszöntek tőle, és anyaegyesülete, az Ascoli helyett egy hazai klubot választ.
jan. 31
11:15
Videó: megúszta - az NBA-sztár legpocsékabb büntetője (She)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) a Spurs újabb kellemetlen vereséget szenvedett. A Chicago Bulls 96–86-ra nyert a San Antonio ellen. A Spursnél Tony Parkeren és a dupla duplázó Duncanen kívül senki sem játszott jól, ám előbbi játékosnak így is voltak kellemetlen percei. A Spurs-sztár a harmadik negyedben dobhatott büntetőt, miután Joakim Noah technikait kapott. Miközben a…
jan. 31
11:17
NB II: megegyezett a Szparival a korábbi MTK-középpályás (She)
Amint arról tegnap beszámoltunk, a Szeged 2011 támadó középpályása, Kis Róbert tárgyalásokat folytat a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza vezetőségével. A Nemzeti Sport Online információi szerint a két fél között már meg is született a megegyezés, a játékos a tavasszal a Szparit erősíti.
jan. 31
11:18
Átigazolás: Wenger szerint kitaláció a Draxler-ügy (Agroinform)
Az Arsenal menedzsere kijelentette, Julian Draxler marad a Schalkénál. Vajon Wenger csak altat?
jan. 31
11:19
Átigazolások: nem kell a Fürthnek a Fradi kiszemeltje (She)
A háromnapos tesztelés után elküldte Szofian Sahedet a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2.) szereplő Greuther Fürth. A Ferencváros által kiszemelt védő pályára lépett az SV Sandhausen elleni felkészülési mérkőzésen is, ám nem győzte meg a szakmai stábot.
jan. 31
11:33
Szocsi 2014: agyrázkódás miatt nem játszhat a svéd sztárhokis (She)
Agyrázkódás miatt nem játszhat az egy hét múlva kezdődő szocsi téli olimpián Johan Franzen, a svédek sztárhokisa.
jan. 31
11:35
Szocsi 2014: egy hétre „ellóg” az olimpiáról a holland favorit (She)
Hogy minél jobban tudjon összpontosítani versenyszámaira, egy hétre hazautazik a szocsi olimpiáról Jan Blokhuijsen, a hollandok kétszeres világbajnok gyorskorcsolyázója.
jan. 31
11:37
Dortmund: megszerezték a hőn áhított szerb ászt (She)
Összejött a nagy üzlet a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának: a klub hivatalos közleményben tudatta, hogy négy és fél évre szóló szerződést kötött Milos Jojiccsal. A 21 éves támadó középpályás a szerb élvonalbeli Partizan Beogradtól érkezik.
jan. 31
11:51
Arsenal: Ramsey visszaesett, Wenger új középpályást akar (She)
További négy-hat hétig nem léphet pályára Aaron Ramsey, az Arsenal labdarúgócsapatának középpályása. A december vége óta sérült játékosról Arsene Wenger mondta el pénteki sajtótájékoztatóján, hogy továbbra sem bevethető. A francia menedzser hozzátette: 80 százalékban biztos benne, hogy ma még igazolnak egy játékost.
jan. 31
11:54
Megérkezett Szocsiba a magyar csapat (Metropol)
Szakadó esőben szállt le a gép, rengetegen felelnek a biztonságért - mondták a magyarok.
jan. 31
11:56
Németh András lehet a befutó? (Metropol)
A szakember elismerte, hogy tárgyal a női kézilabda-válogatott kapitányi posztjáról a magyar szövetséggel.
jan. 31
12:09
Ilyen a magyar csapat szállása Szocsiban (Infostart)
Helyi idő szerint hajnali négy órakor leszállt a Szocsi melletti repülőtéren az a repülőgép, amellyel a magyar csapat utazott a XXII. téli ötkarikás játékokra. A Magyar Olimpiai Bizottság pénteki tájékoztatása szerint a sportolókkal és a hivatalos kísérőkkel minden rendben van, reggel mindenki elfoglalta a szállását.
jan. 31
12:09
Szocsi 2014: megérkezett a csapat, rengeteg a biztonsági (She)
Helyi idő szerint hajnali négy órakor leszállt a Szocsi melletti repülőtéren az a repülőgép, amellyel a magyar csapat utazott a XXII. téli ötkarikás játékokra. A Magyar Olimpiai Bizottság pénteki tájékoztatása szerint a sportolókkal és a hivatalos kísérőkkel minden rendben van, reggel mindenki elfoglalta a szállását.
jan. 31
12:11
NB II: „Nem a 46-szoros válogatottság érdekel, csak a teljesítmény” (She)
Révész Attila, a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda szakmai igazgatója a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy a klub nem kínál szerződést Katona Györgynek, mivel a csatár nem győzte meg teljesítményével a szakmai stábot. A 46-szoros válogatott védő, Bodnár László azonban továbbra is a csapattal edz, és nem elképzelhetetlen az igazolása.
jan. 31
12:13
Juventus: megérkezett orvosira a verekedő olasz csatár (She)
A Juventus labdarúgócsapatának hivatalos közlése szerint Pablo Daniel Osvaldo pénteken orvosira érkezett Torinóba. A 28 éves olasz válogatott csatár ha átesik a vizsgálatokon, aláírhatja szerződését az olasz bajnokkal.
jan. 31
12:27
Videó: parádés győztes ollózás - a kapus teljesen lefagyott (She)
Az Universidad de Chile 1–0-ra nyert a Guaraní ellen a Libertadores-kupában. A találkozó 64. percében Rodrigo Mora gyönyörű gólt ollózott a kapuba. Tekintse meg, érdemes!
jan. 31
12:29
Videoton: kolumbiai csatárt néztek ki, hiába (She)
Sajtóhírek szerint kolumbiai csatárt nézett ki magának a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton. Érick Moreno jelenleg a kolumbiai élvonalbeli Millonariost erősíti, ám minden bizonnyal a portugál Bragában folytatja pályafutását.
jan. 31
12:45
Asztalitenisz World Tour: Póta és Lovas a bejutott 16 közé (She)
A negyedik helyen kiemelt Póta Georgina és a hetedikként rangsorolt Lovas Petra egyaránt sikerrel vette a péntek délelőtti második fordulót, s ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe Szombathelyen, a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség World Tour-sorozatának idei első versenyén.
jan. 31
13:03
NFL: az amerikaiak 40 százaléka félti a gyerekét a sportágtól (She)
Az Egyesült Államok lakosságának negyven százaléka nem szeretné, hogy gyermeke az ottani legnépszerűbb sportot, az amerikai futballt űzze egy friss felmérés adatai szerint.
jan. 31
13:06
Szerb válogatott futballistával erősített Dortmund (Metropol)
A Borussia Dortmund leigazolta a Partizan Beograd szerb válogatott labdarúgóját, Milos Jojicot.
jan. 31
13:06
Real Madrid: Bale kulcsfontosságú meccsről hiányozhat (Agroinform)
Valószínűleg a vasárnapi, Athletic Bilbao elleni bajnokit is ki kell hagynia a Real Madrid walesi szélsőjének.
jan. 31
13:21
Pápa: a kameruni bajnokot még tesztelik, Carrilt már nem (She)
A Lombard Pápa labdarúgócsapatánál csökkent a próbajátékosok száma, miután elköszöntek a spanyol Ivan Carriltól.
jan. 31
13:24
Nemzetközi foci: Szükségünk van Falcaóra - Ronaldo (Agroinform)
A Real Madrid legnagyobb csillaga, Cristiano Ronaldo jókívánságait fejezte ki kolumbiai kollégájának.
jan. 31
13:39
Vízilabda: döntöttek Sefik egész pályás gólja ügyében (She)
A Szerb Vízilabda-szövetség elutasította a Radnicski Kragujevac óvását, azaz érvényben maradt Denisz Sefik kapus saját kapuja elől dobott gólja, amely eldöntötte a múlt heti kupadöntőt a Crvena zvezda javára – számolt be róla waterpoloserbia.org.

Keresés