2016. január 20. szerda

jan. 20
0:42
Szerdai sportműsor: magyar–francia után dán–magyar (She)
A női vízilabdázók a negyeddöntőben Franciaországgal, a férfi kézisek a csoportkörben Dániával találkoznak szerdán sportáguk Európa-bajnokságán. Belgrádban nyilvánvaló a tét, Gdanskban viszont azért kellene pontot szerezni, hogy ne nulla ponttal vágjon neki a csapat a középdöntőnek. Az európai topfutballban kupanapot tartanak, Olaszországban Lazio–Juventus rangadó lesz az elődöntőért,…
jan. 20
1:00
Nürnberg: ezért döntött Stieber új csapata mellett (She)
Stieber Zoltán egyszer már megjárta a téli felkészülési szezonban a törökországi Beleket, még a Hamburger SV mellőzött futballistájaként, másodszor pedig már a Nürnberg játékosaként tér vissza. A magyar válogatott támadó középpályás fél évet tölt kölcsönben a feljutásra pályázó, második ligás Nürnbergben, mely opciós jogot is szerzett Stieber kivásárlására.
jan. 20
1:18
NB I: Újpestre szerződött, Belgium után Portugáliában kötött ki (She)
A belga Walfoot és a portugál Guimaraes Digital egybehangzó információja szerint a portugál élvonal 6. helyén álló Vitória Guimaraes csapatában folytatja pályafutását Falaye Sacko, az Újpest FC mali utánpótlás-válogatott középpályása.
jan. 20
6:06
Australian Open - Babos Tímea kikapott (Infostart)
Babos Tímea kikapott a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság 14,8 millió dollár (4,2 milliárd forint) összdíjazású női versenyének második fordulójában.
jan. 20
7:00
Aus. Open: Babos után a 2014-es elődöntős is kiesett (She)
Mindössze 67 percig tartott Babos Tímea idei második főtáblás mérkőzése az Australian Openen, miután két sima szettben (6:3, 6:3) kikapott a 12. helyen kiemelt, 18 éves svájci Belinda Bencictől.
jan. 20
7:54
MTK: a védő után a válogatott középpályással is hosszabbítottak (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK 2019 meghosszabbította Vass Ádám szerződését.
jan. 20
8:12
Benedek Tibor: Megverjük Montenegrót is (Infostart)
Nagy lökés a csapatnak a horvátok elleni győzelem, de minden mérkőzés egy külön történet - mondta Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya a Magyarország-Horvátország Európa-bajnoki negyeddöntő után.
jan. 20
8:12
Vízi Eb: „Erdélyi fantasztikusan fogta Suknót, elszakadt a cérna” (She)
A belgrádi férfi vízilabda Eb negyeddöntőjében lejátszott Magyarország–Horvátország (8–5) mérkőzés után Varga Dániel értékelt az NSO Tv-nek.
jan. 20
8:14
Bundesliga: Nagyobb karriert futhat be, mint én – Lisztes Kleinheislerről (She)
A kreiszeitung.de-nek nyilatkozó Lisztes Krisztián szerint Kleinheisler László nagyobb karriert futhat be a Bundesligában, mint ő.
jan. 20
8:48
NHL: a Chicago sorozatban tizenkettedszer győzött (She)
Magabiztosan nyert a Chicago a Nashville otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) keddi játéknapján.
jan. 20
9:06
DVTK: Elek mellett még egy játékos érkezhet – a Fradiból! (She)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a Ferencváros korosztályos válogatott középpályásával, Nagy Dominikkel erősítené meg a keretét.
jan. 20
9:42
Honvéd: nem tartanak igényt a Fradi korábbi védőjére (She)
A Nemzeti Sport információi szerint Sváb Dániel, a Ferencváros korábbi balhátvédje nem kap szerződést a Budapest Honvédtól, mivel a szakmai stáb nem tart igényt a játékára. Közben kiderült, miért marad el a kispesti együttes szerdára tervezett, Dabas elleni felkészülési mérkőzése.
jan. 20
9:44
Videó: óriási hangulatot teremt a mozgássérült vezérszurkoló (She)
Az AEK Athén labdarúgócsapatának vezérszurkolója egy mozgássérült, akinek irányításával hihetetlen a hangulat a görög csapat meccsein.
jan. 20
9:51
Tipp: Suárez eltiltott? Messi sérült? Sebaj, van Neymar! (Agroinform)
Remek pénzt kereshetünk azzal, ha a brazil támadó ismét betalál a baszk csapat hálójába.
jan. 20
10:00
Kézi Eb: „Érezhető a szimpátia a lengyeleken; azt várjuk, amit Roli” (She)
A hideg ellenére is több mint ötszáz szurkoló gyűlt össze kedd este a Gdansk óvárosában felállított szurkolói zónában, hogy együtt nézze meg a házigazda Lengyelország Franciaország elleni csoportrangadóját a férfi kézilabda Európa-bajnokságon.
jan. 20
10:09
Babos: ez most elég nehéz lesz (Metropol)
Babos Tímea a második fordulóban búcsúzott az Australian Openen. Párosban csütörtökön kezd.
jan. 20
10:18
Fábián László a riói csapatvezető (Infostart)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége Fábián László sportigazgatót választotta a riói játékokra utazó magyar csapat vezetőjévé.
jan. 20
10:18
Rio 2016: olimpiai bajnok csapatvezetőt kaptak a mieink (She)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége Fábián László sportigazgatót választotta a riói játékokra utazó magyar csapat vezetőjévé.
jan. 20
10:20
Videó: ha ezt tétmeccsen is összehozná Szalai Ádám… (She)
Edzésen már szerzett gólt Szalai Ádám a Hannover labdarúgócsapatának színeiben. A hétvégén felébred téli álmából a német élvonalbeli bajnokság, a Hannover szombaton a Darmstadt ellen kezdi meg szereplését hazai pályán.
jan. 20
10:36
Összecsapott a Napoli és az Inter edzője (Infostart)
Roberto Mancini, az Internazionale vezetőedzője szerint Maurizio Sarri, a Napoli trénere minősíthetetlen hangnemben beszélt vele a két csapat keddi Olasz Kupa-mérkőzésének hajrájában, többek között homofób megjegyzést tett rá.
jan. 20
10:36
Olasz Kupa: óriási botrány a két edző üvöltözése nyomán (She)
Akár két hónapos eltiltást is kaphat Maurizio Sarri, a Napoli vezetőedzője ama összeszólalkozás következményeként, amelynek másik szereplője Roberto Mancini, az Internazionale szakvezetője volt a két csapat keddi esti Olasz Kupa-negyeddöntője után.
jan. 20
10:38
Real Madrid: „Zidane a legjobbtól tanult, BL-t nyerhet” (She)
A legutóbb az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó Fabio Capello a Fox Sportsnak adott interjúban véleményt formált a spanyol bajnokság (La Liga) három topcsapatának edzőjéről, azaz Diego Simeonéról (Atlético Madrid), Luis Enriquéről (Barcelona) és Zinedine Zidane-ról (Real Madrid).
jan. 20
10:54
Barca: az MSN két tagja sem játszik szerdán Bilbaóban (She)
A Barcelona vezetőedzője, Luis Enrique kijelölte 18 fős, utazó keretét az Athletic Bilbao elleni idegenbeli Király-kupa-mérkőzésre. A katalánok Lionel Messi és Luis Suárez nélkül készülnek a San Mamésben rendezendő találkozóra.
jan. 20
10:56
DVSC: újabb 2000-es születésű játékos készül a kerettel (She)
A 15 éves Deczki Máté után újabb tehetséges kapus, a szintén 2000-es születésű Kovács Péter is felkerült a DVSC első csapatához, és készül a felnőttekkel Erdélyi Miklós kapusedző irányításával – adta hírül szerdán a debreceni labdarúgóklub hivatalos honlapja.
jan. 20
10:58
Videó: bombagólt kapott a klasszis kapus a zseni szélsőtől (She)
A férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik legszebb gólját szerezte Luc Abalo a lengyelek elleni csoportmeccsen. A jobbszélső poszton a nemzetközi viszonylatban az egyik legjobbnak számító francia ezúttal teljesen más helyről vette be a 2009-ben a világ legjobb játékosának választott Slavomir Szmal kapuját.
jan. 20
11:00
Kézi Eb: még 4 ponttal is kezdhetjük a középdöntőt – matekozás indul (She)
A magyar férfi kézilabda-válogatott este Dánia ellen (20.00, Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n) zárja a lengyelországi Európa-bajnokság csoportkörét. A középdöntős folytatás már biztos, de nagyon nem mindegy, hány pontot viszünk magunkkal. Még az is előfordulhat, hogy a maximális négyet. Íme, a főbb variációk!
jan. 20
11:03
Kézilabda Eb: Kevés az esélyünk, de bravúrra készülünk (Agroinform)
Ha kikapunk Dániától, nem viszünk pontot a középdöntőbe. Jól lenne ezt a helyzetet elkerülni. Sikerülhet?
jan. 20
11:30
Aus. Open: Babosék párosban orosz, cseh duó ellen kezdenek (She)
Babos Tímea párosban csütörtökön kezdi meg szereplését a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 20
11:32
Alpesi sí: hatott a fenyegetés, lesz két futam Pjongcsangban (She)
A Nemzetközi Síszövetség (FIS) engedélyt adott a pjongcsangi 2018-as téli olimpia alpesisí-pályájának használatára, így a terveknek megfelelően megtartják februárban a tesztversenynek számító két férfi világkupa-futamot.
jan. 20
11:34
FTC: a Werder neveltje érkezett a Ferencvároshoz (She)
Igaznak bizonyulhatnak a Nemzeti Sport Online értesülései, a Ferencváros hamarosan bejelentheti, hogy külföldi középpályás érkezik: Florian Trinks. A német labdarúgó a Werder Bremenben nevelkedett, jelenleg a másodosztályú Fürth játékosa. Friss hír, hogy a korábban kiszemelt cseh Tomás Pekhart ügye sem lefutott még. Mert Magyarországon jobb szerződést ajánlottak neki mint az iránta ugyancsak…
jan. 20
11:48
Imádják a német nők Thomas Müllert (Infostart)
A német nők körében Thomas Müller, a Bayern München világbajnok játékosa a legkedveltebb futballista.
jan. 20
11:48
FTC: a Werder neveltje érkezett – a német U-válogatott hőse (She)
Igaznak bizonyulhatnak a Nemzeti Sport Online értesülései, a Ferencváros hamarosan bejelentheti, hogy külföldi középpályás érkezik: Florian Trinks. A német labdarúgó a Werder Bremenben nevelkedett, jelenleg a másodosztályú Greuther Fürth játékosa. Friss hír, hogy a korábban kiszemelt cseh Tomás Pekhart ügye sem lefutott még, mert Magyarországon jobb szerződést ajánlottak neki, mint az iránta…
jan. 20
11:50
Férfi kézi: Iváncsik Tamás Norvégiában folytatja – sajtóhír (She)
Romániai lapinformációk szerint Iváncsik Tamás távozik a Minaur Baia Mare csapatától, és Norvégiában, az Elverum kötelékében kézilabdázik a jövőben.
jan. 20
12:15
Sportfogadás: Hétközi kombival kopasztanánk meg a bukikat (Agroinform)
Hétközi kombival jelentkezünk, ezúttal három mérkőzés szerepel szelvényünkön.
jan. 20
12:24
Pályakerékpáros vb: Szalontay Sándor indulhat Londonban (She)
Kijutott a március elején Londonban sorra kerülő pályakerékpáros világbajnokságra Szalontay Sándor, így 2004 után lesz újra magyar versenyző az elitmezőnyben. A vb az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik fontos állomása.
jan. 20
12:26
Videó: hatalmas góllal döntötte el az Eb-t a Fradi kiszemeltje (She)
Mint beszámoltunk róla, könnyen lehet, hogy Florian Trinks a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros játékosa lesz. A német futballista karrierjének talán legszebb, de mindenképpen legfontosabb gólját a 2009-es U17-es Európa-bajnokság döntőjében szerezte. Akkor Trinks a hollandok elleni finálé hosszabbításában talált be, így a németek 2–1-gyel megnyerték a tornát.
jan. 20
12:42
Horvátország: a Puskás Akadémia elnöke egy lépéssel közelebb az Osijekhez (She)
Az eszéki városi tanács döntésének értelmében a Mészáros és Mészáros magyar vállalat megvásárolja az önkormányzat többségi tulajdonrészét az NK Osijekben – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.
jan. 20
13:00
Werder: Kleinheisler megfelelt az orvosin, 2019-ig aláírt – sajtóhír (She)
A Bild értesülései szerint Kleinheisler László az orvosi vizsgálatok után 2019-ig szóló szerződést kötött a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Werder Bremennel.
jan. 20
13:02
Női kézilabda NB I: távozik a Vác edzője, Uros Bregar (She)
A Nemzeti Sport információi szerint távozik Uros Bregar, a női kézilabda NB I-ben nyolcadik helyen álló Ipress Center-Vác vezetőedzője.
jan. 20
13:09
Australian Open: Babos párosban javíthat (Agroinform)
Csütörtökön a hölgyeknél és az uraknál is teljessé válik a legjobb 32 mezőnye a melbourne-i Australian Openen.
jan. 20
13:18
Vízi Eb: olyan nemzet lehetünk, mint semelyik másik (She)
A magyar lehet az egyetlen nemzet, amelynek női és férficsapata is a legjobb négy közé kerül a belgrádi vízilabda Európa-bajnokságon. Gangl Edinával, női válogatottunk remek formában védő kapusával azonban nemcsak a franciák elleni negyeddöntőről (15.45-kor kezd a csapat), hanem nagyobb célokról is beszélgettünk.
jan. 20
13:20
Videó: „Puljezevics, hát ez valami egészen elképesztő!” (She)
Nagy meccsre készül a magyar kézilabda-válogatott a lengyelországi Európa-bajnokságon. A ma esti összecsapáson Dánia az ellenfél. Felvezetésként megemlékezünk a két csapat 2007-es világbajnoki találkozójáról, amelyet hihetetlen hajrával nyert meg a Skaliczki László vezette együttes a csoportkör első fordulójában.
jan. 20
13:22
Eurofutball: a Fradi korábbi védője Belgiumban köthet ki (She)
A legutóbbi szezonban a Ferencvárosnál szereplő Mateo Pavlovic a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Kortrijknél köthet ki.
jan. 20
13:24
Haladás: válogatott támadó jön, már csak az orvosi van hátra (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapjának beszámolója szerint a kétszeres ausztrál válogatott David Joel Williamset már csak az orvosi vizsgálat választja el attól, hogy a szombathelyi csapat játékosa legyen.
jan. 20
13:36
Vízi Eb: az olasz válogatott lehet az elődöntős ellenfelünk (She)
Olaszország lehet a magyar női vízilabda-válogatott ellenfele az Európa-bajnokság elődöntőjében, miután a negyeddöntőben könnyedén legyőzte Görögországot.
jan. 20
13:54
Aus. Open: kiesett a kétszeres wimbledoni bajnok, Djokovics nyert (She)
A címvédő Novak Djokovics három játszmában legyőzte a francia Quentin Halyst az Australian Open második fordulójában, ezzel bejutott a harmadik körbe, ahol a 28. kiemelt olasz Andreas Seppivel találkozik. A hölgyeknél kiesett a kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitová.
jan. 20
13:56
Ligue 1: edzőváltást hozott a kupazakó a bajnoki hatodiknál (She)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Rennes leváltotta korábbi vezetőedzőjét, Philippe Montanier-t, helyette Rolland Courbis-t nevezte ki.
jan. 20
13:58
Vízi Eb: „Montenegrót ugyanúgy megverjük, mint a horvátokat” (She)
Rendkívül magabiztosan nyilatkozott a montenegróiak elleni, csütörtöki Európa-bajnoki elődöntőt megelőzően Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki biztos csapata továbbjutásában.
jan. 20
14:15
Fordulat! - Kiderült, hogy mit is akarnak a taxisok (Behaviour)
A kormány szerint igazuk van a demonstráló taxisoknak - A kabinet tárgyalásokat kezd velük.
jan. 20
14:21
Az olaszokkal játszhatnak a magyar női pólósok (Metropol)
Az olasz női válogatott bejutott a legjobb négy közé a belgrádi vízilabda Európa-bajnokságon.

Keresés