2016. december 7. szerda

dec. 7
0:27
Rp. úszó-vb: a keddi döntők élőben az NSO-n! (She)
A rövid pályás úszó-világbajnokság kedd éjszakai döntőiben két magyarnak, a 200 m gyorson és 400 m vegyesen induló Hosszú Katinkának, valamint a 400 m gyorson induló Bernek Péternek drukkolhattunk. A három versenyszámban három magyar érem született, Hosszú a 400 m vegyest megnyerte, 200 m gyorson ezüstérmes lett, Bernek pedig bronzot szerzett. Ezzel az első napi döntők után a magyar csapat…
dec. 7
7:15
Real: CR tiszta vizet öntött a pohárba – igazolta adózását! (She)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid hivatalos közleményt adott ki, miután a szupersztár Cristiano Ronaldót az elmúlt napokban adóelkerüléssel vádolták meg, az ügyből pedig óriási botrány lett.
dec. 7
7:51
SEHA-liga: brutális Vardar – a Veszprém sztárjának a foga bánta – kép (She)
Nem úszta meg sérülés nélkül Schuch Timuzsin a Telekom Veszprém Vardar Szkopje elleni SEHA-liga-mérkőzését (28–28).
dec. 7
7:54
Úszó-vb: Katinkának nem sikerült a dupla arany, Bernek dobogón (Agroinform)
Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüst-, míg Bernek Péter egy bronzérmet nyert a windsori rövidpályás vb nyitónapján.
dec. 7
8:09
NHL: hazai csapatok uralma a hosszabbítások játéknapján (She)
Rendkívül izgalmas meccseket vívtak az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján – csak a Chicago Blackhawks győzte le simán ellenfelét! Három mérkőzésen hosszabbítás, egyen pedig szétlövés döntött. A Detroiton és a Calgaryn kívül mindegyik találkozón a hazai együttes nyert.
dec. 7
8:27
FTC: Trinks és Hüsing távozhat, ghánai játékosok érkezhetnek (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő FTC szurkolói portáljának, a Ferenczvárosi C-középnek értesülése szerint a klub két német játékosa, Florian Trinks és Oliver Hüsing a téli szünetben távozik a bajnoki címvédőtől.
dec. 7
8:29
Női kézi Eb: pénzbüntetést kapott a magyar szövetség (She)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) tájékoztatása szerint a magyar szövetség 1500 eurós (körülbelül 485 ezer forintos) pénzbüntetést kapott, amiért a válogatott egyik stábtagja sportszerűtlenül viselkedett a svédországi Európa-bajnokságon.
dec. 7
8:31
Férfi kézi: a magyar kapus hosszabbított német klubjával (She)
Tatai Péter meghosszabbította szerződését a német másodosztályban szereplő TuS N-Lübbecke férfi kézilabdacsapatával – adta hírül a klub honlapja.
dec. 7
8:45
Videó: két krampusszal ment házhoz az Újpest Mikulása (She)
Ahogyan azt a klub korábban megígérte, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest Mikulása december 6-án ellátogatott három szerencsés családhoz, hogy személyesen vigye el az ajándékokat a legkisebbeknek. A „krampuszok” Nagy Gábor és Kovács Zoltán voltak.
dec. 7
9:03
Kép: a kisfiú legyőzte a rákot, bekerült a FIFA 17-be! (She)
A mindössze 15 esztendős Kenton Doust története egészen hihetetlen. A kitartásával és keménységével felnőtteket megszégyenítő fiú egy év alatt legyőzte a rákot. És most teljesült az álma.
dec. 7
9:18
Gyász: 10 tornász és 2 edző életét oltotta ki a buszbaleset (She)
Gyászol a nemzetközi tornavilág: az oroszországi Hanti-Manszijszk közelében balesetet szenvedett egy versenyről hazafelé tartó, sportakrobatákat szállító busz. A balesetben 10 tornász és 2 edző veszítette életét.
dec. 7
9:36
Arsenal: Alexisnek elképesztő kínai ajánlatot hozott a Télapó (She)
Brit lapértesülések szerint évi 20 millió fontot is fizetne Alexis Sáncheznek, a Premier League-ben szereplő Arsenal támadójának az egyik meg nem nevezett kínai klub.
dec. 7
9:42
Bajnokok Ligája: Képes lesz a csodára a Lyon? (Agroinform)
A Lyonnak muszáj lenne két góllal nyernie a Sevilla ellen, így egy igazán izgalmas, látványos meccsre van kilátás.
dec. 7
9:54
NB I: Andó-Szabó vezeti az örökrangadót – bíróküldés (She)
A Magyar Labdarúgó-szövetségben elkészítették a 19. forduló bíróküldését, melyből kiderül, hogy Andó-Szabó Sándor fújja a sípot a szombati Ferencváros–MTK Budapest örökrangadón.
dec. 7
10:12
Úszás: Hosszú Katinkát lenyűgöző nézni – Michael Phelps (She)
A huszonháromszoros olimpiai bajnok Michael Phelps dicsérő szavakkal illette Hosszú Katinkát a windsori rövid pályás világbajnokság helyszínén, és úgy fogalmazott, a magyar klasszis bármit képes elérni a jövőben.
dec. 7
10:30
Hertha: Dárdai egyedülálló stílust hozott létre (She)
A német élvonalban szereplő Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál olyan stílust alakított ki csapatánál, amit bárki felismerne a magyar tréner szerint. A 40 esztendős szakember emellett arról is beszélt a bundesliga.com-nak, hogy a 2016-ból hátralévő két otthoni mérkőzésen megőrizné a hibátlan hazai mérleget a bajnokságban.
dec. 7
10:32
Atlétika: sikkasztás Pars korábbi klubjánál, nyomoz a rendőrség (She)
A nyugat.hu arról számolt be, hogy sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség Pars Krisztián korábbi klubjának, a szombathelyi Dobó SE-nek korábbi könyvelője ellen.
dec. 7
10:33
Kosárlabda: Ezúttal is esélytelen a magyar bajnok (Agroinform)
A Szolnoki Olaj gárdája a görög AEK Athén együttesét fogadja szerdán a Bajnokok Ligája nyolcadik fordulójában.
dec. 7
10:48
Chapecoense: őrizetben a légitársaság első embere (She)
A bolíviai hatóságok letartóztatták Gustavo Vargast, a LaMia légitársaság elnökét. A brazil Chapecoense labdarúgócsapat a LaMia társaság repülőjével utazott Kolumbiába, a Copa Sudamericana döntőjére – az Avro RJ85 típusú gép üzemanyaga Medellín közelében kifogyott, így lezuhant. A tragédiának 71 áldozata van, a kupasorozat bravúrcsapatának számító Chapecoense szinte a teljes első keretét…
dec. 7
11:06
Férfi kézi NB I: lezárult az ügy, Katzirz a Komlónál folytatja (She)
A K&H férfi kézilabdaligában szereplő Sport36-Komlónál folytatja a pályafutását Katzirz Dávid.
dec. 7
11:08
DVSC: ha kikap a Loki a hétvégén, menesztik Pontest – sajtóhír (She)
Akár még kieső helyen is telelhet a DVSC, ha az utolsó őszi fordulóban kikap az Újpesttől. Ebben az esetben szinte garantált, hogy a klub elköszön a portugál Leonel Pontestől – írja a Bors.
dec. 7
11:24
Női kézi Eb: térdsérülés miatt véget ért Mangué tornája (She)
Térdsérülés miatt véget ért a női kézilabda Európa-bajnokság a spanyol válogatott klasszisa, Marta Mangué számára – jelentette az Europa Press hírügynökség.
dec. 7
11:42
Videó: a biztonságiak lefogták, nézze meg CR reakcióját! (She)
A világ egyik legismertebb és legelfoglaltabb sportolójával nem könnyű közös képet készíteni. Ezért is történik meg rendre, hogy rárontanak Cristiano Ronaldóra a drukkerek, akik abban reménykednek, hogy végre közelebb kerülhetnek a portugál klasszishoz. Most a Real Madrid csapatbuszánál próbálkozott be egy lelkes szurkoló, ám nem volt elég gyors… A lényeg azonban csak ezután jött.
dec. 7
11:44
BL: tíz szurkolót megkéseltek Kijevben, aggódik az UEFA (She)
Tíz ember kórházba került, miután a kedd esti Dinamo Kijev–Besiktas Bajnokok Ligája-mérkőzés (6–0) előtt Kijevben összecsaptak a két csapat szurkolói.
dec. 7
11:45
Női kézilabda: Nem a magyaroknak áll a zászló - napi tippek az Eb-re (Agroinform)
Lássuk tippmestereink mit gondoltak ki a kézi Eb szerdai napjára. Az odds ezúttal 2.84.
dec. 7
11:46
Roma: Strootmant rangadókról tiltották el, klubja fellebbez (She)
Az AS Roma labdarúgócsapata jelezte: fellebbez a középpályására, Kevin Strootmanra kirótt kétmérkőzéses eltiltás miatt. A holland légiós a Lazio ellen 2–0-ra megnyert római derbin volt kirobbantója egy tömegjelenetnek, a fegyelmi bizottság „sportszerűtlen magatartás” miatt tiltotta el.
dec. 7
12:00
Légiósok: Gerrard is jobbulást kívánt Bogdánnak – kép (She)
Korábban megírtuk, hogy kedden megműtötték Bogdán Ádámot, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool kapusát, akit a klub a másodosztályú Wigannek adott kölcsön erre a szezonra. A magyar játékos Facebook- és Instagram-oldalán egyaránt üzent a sikeres beavatkozásról, a jobbulást kívánók között pedig feltűnt a „vörösök” legendája, Steven Gerrard is.
dec. 7
12:15
Öttusa: „Két olyan alelnök lesz, akikről azt sem tudjuk, kicsodák” (She)
A Magyar Öttusaszövetség leköszönő elnöke, Réczei Géza szerint a változás a változatlanságot jelenti a magyar öttusában és fegyelmi eljárást kezdeményezett Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány ellen.
dec. 7
12:19
Bajnokok Ligája: Maradtak még izgalmak az utolsó BL-napra (Agroinform)
Sok csoportban már minden kérdés eldőlt, ám néhány együttes számára még csak most jön a lényeg.
dec. 7
12:33
Sportigazgatás: „Teljes körű céltámogatást biztosít a sporttörvény” (She)
Az állami sportigazgatás és a civil oldal közötti feladat- és hatáskörmegosztással az állami források elosztásának az elsődleges felelőse a sportért felelős államtitkárság lett – hangsúlyozta Szabó Tünde államtitkár előadásában, amelyet a SPORTJUS konferenciáján tartott.
dec. 7
12:35
Vitorlázás: Érdi Mária futamot nyert a melbourne-i vk-versenyen (She)
Érdi Mária megnyerte a harmadik futamot a Melbourne-ben zajló vitorlás világkupán.
dec. 7
13:27
Milan: rossz hír a szurkolóknak, húzódik a klub eladása (She)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan a hivatalos honlapján tudatta, hogy csúszik a klub eladása, s az üzletre csak március 3-án kerülhet sor.
dec. 7
13:29
Man. City: „Nézni is fáj!” – darabokra szedik a szélsőt (She)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City nyári szerzeménye, Leroy Sané közel sem alkotott maradandót a tegnapi, Celtic elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. A City-drukkerek nem a türelmükről híresek, a Twitteren azonnal kritizálni kezdték a német válogatott szélsőt.
dec. 7
13:48
Női kézilabda Eb: Bevetjük a csodafegyverünket a dánok ellen (Agroinform)
Kim Rasmussen csapatának óriási formajavuláson kell átesni ahhoz, hogy legyen esélye a skandináv válogatott ellen.
dec. 7
14:03
Anglia: történelmi mezszerződés 400 millió fontért (She)
A Nike sportszergyártó cég kész 400 millió fontot fizetni, hogy továbbra is az ő mezüket viselje az angol labdarúgó-válogatott. A felek a következő 12 évre tervezik aláírni a szerződést.
dec. 7
14:05
Videó: 350 méternél azt hitte az úszó, megnyerte a 400-as futamot (She)
A Fülöp-szigeteki Axel Ngui magabiztosan csapott a falra 350 méternél, és kezdett visszafogott ünneplésbe a rövid pályás úszó-világbajnokságon. Ezzel egyetlen probléma volt csupán: ezt egy 400-as futamon tette, elfelejtette ugyanis, hogy még van két forduló.
dec. 7
14:18
PL: A. Sánchez 8 meccsen 7 gólt szerzett – mint a Man. United… (She)
A statisztikai érdekességekkel foglalkozó Opta érdekes statisztikára hívta fel az angol labdarúgásért rajongók figyelmét. Az Arsenal bombaformában futballozó játékosa, Alexis Sánchez a legutóbbi nyolc angol bajnokiján hét gólt szerzett. Ugyanannyit, mint a José Mourinho által irányított Manchester United ezen időszak alatt.
dec. 7
14:42
Sportfogadás: Szinte mindenki Ronaldóékkal van (Agroinform)
A csoportelsőség a tét a Real Madrid-Dortmund meccsen, a fogadók szerint borítékolható a spanyol-siker. Pedig...
dec. 7
14:54
BL: Henry, Bendtner... – kinek a nyomdokaiba lép Pérez? (She)
Hatodik Arsenal-játékosként szerzett mesterhármast a labdarúgó Bajnokok Ligájában Lucas Pérez. A spanyol támadó ráadásul úgy érte el ezt a bravúrt, hogy először kezdett a legrangosabb európai kupasorozatban.
dec. 7
15:51
Nemzetközi foci: Balotellinek külön fizettek, ha nem volt gyökér (Agroinform)
Super Mario Liverpoolban egymillió fontot keresett azzal, hogy nem állíttatta ki magát feleslegesen.
dec. 7
16:06
Videó: asztalt dobott ellenfelére, véget ért a sajtótájékoztató (She)
Botrányos körülmények között ért véget Dereck Chisora és Dillian Whyte szerdai sajtótájékoztatója. A rossz viszonyban levő, a brit nehézsúlyú profi bokszbajnoki címéért megmérkőző ökölvívók közül Chisora teljesen kikelt magából, azzal vádolta meg Whyte-ot, hogy halálosan megfenyegette őt, majd felkapott egy asztalt...
dec. 7
16:57
Pjongcsang 2018: Jan Hudec cseh színekben indulhat (She)
A kanadaiak olimpiai bronzérmes alpesi sízője, Jan Hudec a 2018-as téli játékokon – sikeres kvalifikáció esetén – már cseh színekben indulhat.
dec. 7
16:59
F1: Alonso? Bottas? Ocon? Kit választ a Mercedes? Szavazzon! (She)
Nico Rosberg visszavonulása után a Mercedes vezetőségének legfontosabb feladata, hogy pótolja a német világbajnokot. Az F1-es szurkolótábor számára az új autók bemutatásáig az lesz a legizgalmasabb téma, hogy ki lesz Lewis Hamilton új csapattársa. Egyelőre négy-öt név van a kalapban, de könnyen bővülhet a kör.
dec. 7
17:01
PL: három MU-s a legjobban fizetett, Sánchez csak a 15. (She)
A Daily Mail összeállítást készített a Premier League húsz legjobban fizetett játékosáról. A szezonbeli teljesítmények ismeretében van egy-két érdekesség.
dec. 7
17:03
Tenisz: Djokovics és Becker útjai különváltak (Agroinform)
A szerb klasszis nem folytatja tovább a közös munkát a német legendával.
dec. 7
17:33
Anglia: visszafizetik a jegyárat, mert két játékosuk összeverekedett (She)
Az angol második ligás Preston North End labdarúgócsapatának vezetősége úgy határozott, hogy minden drukkernek visszafizeti a jegyárat, aki elkísérte a gárdát a Sheffield Wednesday elleni idegenbeli bajnokira. A Preston 2–1-es vereséget szenvedett, a klub két játékosa pedig – Eoin Doyle és Jermaine Beckford – összeverekedett a pályán. A játékvezető kiállította a „belharc” résztvevőit.
dec. 7
17:35
F1: a Mercedes újsághirdetésben keres pilótát (She)
A Mercedes-istálló újsághirdetésben keres pilótát Nico Rosberg helyére. A hirdetés a brit Autosport magazin csütörtökön megjelenő számában lesz olvasható, de a lap már szerdán feltette a Facebook-oldalára. Poénnak sem rossz.
dec. 7
18:09
Kép: pénz nincs, ketyeg az óra, a klub nem mindennapit húzott (She)
Érdekes döntést hozott az angol hetedosztályú angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Basingstoke Town vezetősége. Az elnök szezon végi távozása óta folyamatosan ketyeg az órája a klub tulajdonosainak, hogy mielőbb új befektetőket találjanak. Ezért azt találták ki, hogy meghirdetik magukat!
dec. 7
18:27
Női kosár Ek: a PEAC egy ponttal kikapott Törökországban (She)
A PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata egy ponttal, 74–73-ra kikapott a török Kayseri otthonában az Európa-kupa csoportkörének 5. fordulójában.
dec. 7
18:45
Jégkorong: még vannak jegyek a városligeti Winter Classicra (She)
Még kaphatók jegyek a december végi Winter Classicra, a magyar jégkorong-klubidény egyik fő eseményére.

Keresés