2017. június 30. péntek

jún. 30
1:06
Pénteki sportműsor: német–spanyol döntő az U21-es Eb-n (She)
Döntőt rendeznek az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon, felkészülési meccset játszik az Újpest FC, folytatódik a Tour de Hongrie, sorsolnak a férfi és női kézilabda Bajnokok Ligájában. A pénteki programban még: cselgáncs, tenisz és MotoGP.
jún. 30
4:24
Teljes védelem: hadsereg vigyáz Putyinra Pesten (Blikk)
A világ egyik legbefolyásosabb embere lesz a vendége a nyári cselgáncs-világbajnokságnak.
jún. 30
6:48
El: A lettek azért jöttek ide, hogy minél kevesebbet kapjanak – Varga Roland (She)
Mint ismert, a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a Ferencváros hazai pályán Varga Roland duplájával 2–0-ra legyőzte a lett Jelgavát a párharc első felvonásán. A találkozó után a szélső elmondta: nem neki köszönhető ez a siker, hanem a csapatjátéknak. Priskin Tamás nem volt maximálisan elégedett a teljesítményével, míg Bőle Lukács hozzátette: kicsit idegesek voltak, de most…
jún. 30
6:48
Halálos autóbalesetet okozott Venus Williams (Blikk)
Egy 78 éves férfi vesztette életét a Venus Williams okozta baleseteben.
jún. 30
6:51
Tündéri fotón mutatta meg újszülött ikreit Ronaldo (Ripost)
Nemcsak a portugál futballzseni láthatta először az ikreket, hanem a világ is.
jún. 30
7:24
NB II: újabb fradisták érkeztek a Soroksárhoz (She)
Gera Dávid, János Norbert és Pergel Bence személyében újabb fiatal játékosok érkeztek a Ferencvárostól a Soroksárhoz – számolt be róla a klub honlapja.
jún. 30
7:51
Lábon lőtte magát a Vasas (Azenpenzem)
A labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a Ferencváros a gyengécske lett Jelgavát könnyedén elintézte Varga duplájával, és a Vasas is szenzációs győzelemre állt a 87. percig Izraelben, hogy azután öt perc alatt a futballtörténelem egyik leghihetetlenebb összeomlását produkálja és 4-3-ra kikapjon. A Videoton meccse lapzárta után feje
jún. 30
7:57
Döbbenetes vereséget szenvedett a Vasas, két gólos előnyt tékozoltak el (ATV)
Hiába vezetett két góllal a Vasas, végül 4-3-ra kikapott csütörtökön az izraeli Beitar Jerusalem vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
jún. 30
8:15
Luxusparti, nyomortelep közepén nősül Lionel Messi (Ripost)
Habár a Barca-sztár pénteki esküvőjét egy ötcsillagos rosariói szállodában tartják, a környéket szegénység sújtja, és egy hírhedt argentin drogbanda, a Los Monos uralja.
jún. 30
8:18
Kétgólos előnyről várhatja az EL-selejtező visszavágóját a Videoton (Blikk)
Az utolsó negyedórában két gólt lőve 2-0-ra legyőzte a Videoton a máltai Balzant a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén.
jún. 30
8:33
Korcsmár csapatával kerülhet össze a Fradi (m4sport.hu)
Kicsi az esélye annak, hogy a párharcból nem a Midtjylland jut tovább.
jún. 30
8:36
Micsoda járgány: névre szóló Audival közlekedik Gyurta Dániel - fotó (Blikk)
Az olimpiai bajnok úszót már több hónapja szponzorálja a Porsche Hungaria.
jún. 30
8:45
Teljes a kajak-kenusok mezőnye az Eb-re (m4sport.hu)
Döntött a szövetségi kapitány.
jún. 30
8:54
Kajak-kenu Eb: eldőlt minden kérdés, teljes a magyar csapat (She)
Az utolsó kérdés is eldőlt a július 14-16-án Plovdivban sorra kerülő kajak-kenu Európa-bajnokságon induló magyar csapattal kapcsolatban: Hüttner Csaba szövetségi kapitány férfi K-4 1000 méteren a Kammerer Zoltán, Noé Bálint, Ceiner Benjámin, Bárdfalvi Márk összeállítású egységet nevezi.
jún. 30
8:56
El: Máltán sem lesz ez másképpen, de... – Micsovics (She)
Mint arról beszámoltunk, a Videoton FC 2–0-ra legyőzte a máltai Balzant a labdarúgó Európa-liga 1. selejtezőkörének első meccsén. A találkozó után Marko Micsovics, a máltaiak vezetőedzője értékelte az összecsapást.
jún. 30
9:03
Ron Dennis végleg kiszáll a McLarenből (m4sport.hu)
Brit híradások szerint a korábbi tnak Ron Dennis
jún. 30
9:12
F1: Nem Vettel lenne az első világbajnok, akit eltiltanak (She)
Ha a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az újabb vizsgálat során úgy dönt, Sebastian Vettelt a szándékos azerbajdzsáni ütközéséért újabb szankcióval sújtja, és eltiltja a Ferrari pilótáját, a német olyan versenyzőkhöz csatlakozna a „szégyenlistán”, mint Michael Schumacher, Mika Häkkinen vagy Nigel Mansell.
jún. 30
9:15
Világhíres játékos csatlakozhat a Fradihoz (Azenpenzem)
A Ferencváros 2-0-ra verte lett ellenfelét a párharc első meccsén, a megérdemelt győzelem után elégedetten nyilatkozott Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője.
jún. 30
9:15
Remek időkkel készülnek a vizes vb-re az amerikai úszók (m4sport.hu)
Négy versenyző is megúszta a világ idei legjobb eredményét az amerikai ob-n.
jún. 30
9:21
Karrier: Totti már haknizni sem elég jó játékos? (Agroinform)
Ausztráliába nem elég jó, így a japán másodosztályba kerülhet Róma legendája.
jún. 30
9:27
Késely Ajna három aranynál tart (Agroinform)
A magyar úszó a Netanyában zajló junior Európa-bajnokságon szerdán 800 gyorson, csütörtökön pedig 400-on utasított mindenkit maga mögé, illetve a 4x100-as vegyes gyorsváltó tagjaként is felállhatott a dobogó legfelső fokára.
jún. 30
9:27
Zidane otthagyta a Realt (m4sport.hu)
Három évig biztosan máshol folytatja.
jún. 30
9:30
Úszás: nagyszerű időeredmények az amerikai válogatón (She)
Lilly King országos csúcsot ért el női 50 méter mellen, és további három versenyző is a világ idei legjobb idejét produkálta csütörtökön az amerikai úszók országos bajnokságán, a budapesti vizes világbajnokság válogatóversenyén, Indianapolisban.
jún. 30
9:32
PL: klubrekordért szerződtették a Chelsea válogatott védőjét (She)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő AFC Bournemouth hivatalos oldalán jelentette be, hogy klubrekordot jelentő összegért szerződtette a Chelsea játékosát, Nathan Akét.
jún. 30
9:33
Lauda: Vettel mindig ezt csinálja (m4sport.hu)
Egyvalami a sportszerűtlen megmozdulásnál is jobban zavarja a Mercedes tanácsadóját
jún. 30
9:33
Már Siófokon a Tour de Hongrie (HírTV)
A 138 kilométeres Velence–Siófok szakaszt a szlovén Ziga Jerman nyerte.
jún. 30
9:45
Pásztory Dóri Hosszú Katinkának: Elegem van, hogy összefogásra szólít fel, amikor neki szüksége van rá, de hallgat, amikor más érdekében kellene felszólalnia (444.hu)
Nyílt levelet írt a kétszeres paralimpiai bajnok úszó.
jún. 30
9:48
"Elegem van" - Durván kiosztotta Hosszú Katinkát a paralimpiai bajnok úszónő (Blikk)
Pásztory Dórának az olimpiai bajnok úszónő nyílt levele ellen van kifogása.
jún. 30
9:51
Szellő Imre türelmes a vb-címmeccsel kapcsolatban (m4sport.hu)
Három magyar is felkerült a WBO világranglistájára.
jún. 30
9:57
Zidane elhagyta a Real Madridot, itt folytatja (Ripost)
A francia játékos a spanyol bajnokság élvonalában folytatja pályafutását.
jún. 30
9:57
Bujka Barbara szereti a sütit és imádja a felelősséget (m4sport.hu)
A női pólósoknak már nagyon hiányzik a labda.
jún. 30
10:03
Síri csend volt az andorrai vereség után a magyar öltözőben (444.hu)
Lang Ádám szerint a válogatott azt a meccset "elrontotta úgy, ahogy volt."
jún. 30
10:09
Halálos balesetet okozott a sztárteniszező (m4sport.hu)
Venus Williams nem adta meg az elsőbbséget egy kereszteződésben.
jún. 30
10:21
Átigazolás: Mbappé a hét legnagyobb trollja - fotó (Agroinform)
A Monaco 18 éves csillaga az óriási felhajtás közepette sem vesztett el humorérzékét.
jún. 30
10:24
Atlétika: csúcsformában – Baji világsztárokkal hangol a vb-re (She)
Egy hónapon belül kétszer döntötte meg a 110 méteres gátfutás országos csúcsát a Gyémánt Ligára és a Gyulai Memorialra készülő Baji Balázs, de hogy hol a határ, azt már az edzője sem tudja megmondani.
jún. 30
10:26
Légiósok: Nikolics Emmy-díjas sorozatban szerepelhet (She)
Nikolics Nemanja hivatalos Facebook-oldalán számolt be róla, hogy nemrég az MLS Insider című dokumentumsorozat stábja látogatta meg otthonában.
jún. 30
10:27
Olimpikonnal bővült a Világjátékokra utazó magyar csapat (m4sport.hu)
Július 20-án kezdődik a nem olimpiai sportágak viadala.
jún. 30
10:33
Halálos balesetet okozott Venus Williams (Infostart)
A rendőrségi vizsgálatok szerint Venus Williams korábbi világelső teniszező volt a hibás abban a június 9-én történt közúti balesetben, melyben egy ember életét vesztette.
jún. 30
10:39
Papp Kristóf: Nem elég, hogy draftoltak, a csapatba be is kell kerülni (m4sport.hu)
Amerikai edzői szerint ésszel játszik és jól lát a pályán a 16 éves magyar hokis.
jún. 30
10:42
Milan: „Donnarumma nem áruló, Raioláéknak van igazuk” (She)
A nemrég a francia Nantes labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé kinevezett Claudio Ranieri is kifejtette véleményét az AC Milan és kapusa, a 18 esztendős Gianluigi Donnarumma között kialakuló balhé kapcsán.
jún. 30
10:42
Újratervezés - második karrierjéről és új életéről mesélt az olimpiai bajnok úszónőnk (Blikk)
Kovács Ágnes a San Franciscó-i Berkeley Egyetemen szerzett tudását hasznosítja.
jún. 30
10:44
Világjátékok: riói olimpikon is erősíti a magyar csapatot (She)
Újabb sportágban jutottak kvótához a magyarok az idei Világjátékokra: három ergométeres evezős is részvételi jogot szerzett, így a lengyelországi Wroclawban július 20-án kezdődő világversenyen 13 sportágban képviseltetik magukat a magyarok.
jún. 30
10:46
FTC: „Nevekben mindig jók vagyunk” – Gorriarántól sokat várnak a szurkolók (She)
Mint ismert, a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a Ferencváros hazai pályán Varga Roland duplájával 2–0-ra legyőzte a lett Jelgavát a párharc első felvonásán. Az NSO Tv stábja még a találkozó előtt beszélgetett az FTC szurkolóival. Arról kérdeztük őket, hogy mit szólnak az új igazolásokhoz, kitől várják a legtöbbet ebben a szezonban?
jún. 30
10:51
Több agresszivitást vár a kapu előtt Varga Roland (m4sport.hu)
Szerinte még nem lefutott a Fradi-Jelgava párharc.
jún. 30
11:00
Játékossors: a korábbi Fradi-védő visszatérne Európába (She)
A korábban a Ferencváros labdarúgócsapatában is futballozó David Mateos szerződést bontott az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Orlando Cityvel. A Nemzeti Sport információja szerint visszatérne Európába, illetve Magyarországon is szívesen játszana.
jún. 30
11:00
26 évesen "dirigálnak" Messinek és Ronaldónak (Blikk)
A spanyol játékvezetőket rengeteg kritika éri. Sokszor joggal, gyakran divatból és nem utolsósorban, mert valakire rá kell fogni a vereséget. Ez utóbbiból a portugál José Mourinho iskolát teremtett, és aki nem volt hajlandó csatlakozni a bírálók táborához, az nem sok időt töltött mellette. A Real Madrid immáron kétszeres BL-győztes és spanyol bajno
jún. 30
11:02
Hertha: Dárdai elmondta a véleményét Klinsmann fiáról (She)
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC vezetőedzője a bz-berlin.de-nek elmondta: tehetséges játékosnak tartja a csapattal készülő Jonathan Klinsmannt.
jún. 30
11:02
"Magyarországon a futball szitokszó lett" - így látja a magyar foci helyzetét az Újpestről távozó veterán kapus (Blikk)
Az Újpest egykori, szinte már legendás kapusa szerint a magyar futballszurkolóknak türelmesnek kell lenniük.
jún. 30
11:03
Példátlanul kemény üzenetet küldött a paralimpiai bajnok Hosszú Katinkának (Infostart)
Nyíltságot szeretne, és nem nyílt leveleket Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó, aki egy írásában keményen nekimegy Hosszú Katinkának és az egyoldalú kommunikációjának.
jún. 30
11:03
Vélemény: Csak az ultrák csinálhatnak jó csapatot ebből a Fradiból (Agroinform)
A 2-0 ellenére is keserű lehet a szánk íze, a pályán ugyanis megint nem jött ki a különbség.

Keresés