Pár napja jelent meg az Adobe Reader frissítése, amelynek az volt a furcsasága, hogy a cég nem közölte: pontosan milyen hibákat javítottak ki - írja a VirusBuster hírlevele.
Világszerte 40 országban tartották meg február 12-én a biztonságosabb internet napját, amely a biztonságosabb internethasználatot népszerűsíti a felhasználók, elsősorban a fiatalok körében.
Tavaly nyáron nagy meglepetésre távozott az egyik legnagyobb multinacionális cég hazai leányvállalatának éléről Vahl Tamás, akivel a távozás okairól és az új munkahelyéről beszélgettünk.
Magyar nyelven is hozzáférhető az a számítógépes játék, amelyet az Európa Tanács dolgozott ki gyermekek számára azzal a céllal, hogy az internet biztonságos használatára tanítsa őket.
Tavaly nyáron nagy meglepetésre távozott az egyik legnagyobb multinacionális cég hazai leányvállalatának éléről Vahl Tamás, akivel a távozás okairól és az új munkahelyéről beszélgettünk.
Visszavetheti a magyarországi filmgyártást, hogy az Európai Unió még nem döntött a produkciókhoz adott adókedvezmények fenntarthatóságáról - állítja a Deloitte Zrt. adó-tanácsadási igazgatója.
Egy lábra csatolható eszköz tíz mobiltelefon feltöltésére elegendő energiát tud kinyerni sétáló mozgásunkból, ami szinte észrevehetetlen a viselő számára.
Második felvonás a darálóban – akár így is fogalmazhatnék, és akkor még messze jártam a véres valóságtól. Nem, nem mészárolnak itt le senkit, de azt biztos, hogy ha Peter Jackson ismét filmet forgatna, akkor az ork hadakat minden további nélkül helyettesíthetné az öltönyös-nyakkendős hordákkal.

Menetrendszerűen eljött az idei évre vonatkozó előrejelzések ideje a telekommunikációs, média és technológiai területeken is. A Deloitte idei három tanulmánya összesen 40 területet ölel fel, s a jóslatok között a számos papírforma mellett néhány igazán meglepő fordulat is szerepel.
Második felvonás a darálóban – akár így is fogalmazhatnék, és akkor még messze jártam a véres valóságtól. Nem, nem mészárolnak itt le senkit, de azt biztos, hogy ha Peter Jackson ismét filmet forgatna, akkor az ork hadakat minden további nélkül helyettesíthetné az öltönyös-nyakkendős hordákkal.
Bár az ingyenes kiadványszerkesztők talán elmaradnak tudásban az Adobe InDesigntól vagy a Quarktól, így is nagyszerűen használhatók, és nemcsak otthonra, hanem akár kisebb cégeknek is, saját reklámanyagok, magazinok vagy éppen hírlevelek készítéséhez.
Egyre olcsóbban juthatunk jó minőségű DV videokamerához, és egyre több felhasználó szeretné a felvett családi pillanatokat élvezhető formában megőrizni az utókornak, kihagyva a felesleges jeleneteket.
Tizenegy biztonsági frissítéssel jelentkezett februári "foltozó keddjén" a Microsoft - végül eggyel kevesebbel, mint azt múlt heti előzetes tájékoztatójában jelezte. A foltok által orvosolt problémák közül hatot kritikusnak, ötöt pedig fontosnak minősítettek. Az előbbieket kiaknázva az esetleges támadó saját kódját futtathatja az áldozat gépén.
A megnövelt órajelek mellett 3D-s videogyorsítást és Full HD-s, hardveres videodekódert is integráltak az új chipkészletekbe. Bemutatta saját processzorait a Samsung, a Qualcomm, az On2 és az NVIDIA is.

Aki egy weboldalt szeretne nyomtatni, gyakran a képeket is kénytelen kiprintelni, holott elképzelhető, hogy csak a szövegre kíváncsi. Megmutatjuk, mit tehet ilyen esetben, ha Internet Explorert használ.
Két tűzszerész robottal bővült a Magyar Honvédség tűzszerész-alakulata, amelyet hamarosan Afganisztánban, illetve a pápai katonai reptéren „vetnek be” elsősorban. A két távirányítható berendezés beszerzése közel 130 millió forintba került a Honvédelmi Minisztériumnak. A tűzszerész berendezések működéséről a FigyelőNet is meggyőződött.
Miközben előkészületben van a szörnyes filmek paródiája és már elkészült a szuperhősös mozik kifigurázása, a tudományos fantasztikus próbálkozásokat is megpróbálják kifacsarni.
Az amerikai Sunbelt Software kutatócsoportja, a Sunbelt Threat Research Center 2008 februárjában is megjelentette toplistáját a januárban legfertőzőbb kémprogramokról és számítógépes károkozókról.
A Canon két új, forradalmi, flash memóriát használó modellel bővíti díjnyertes nagyfelbontású (HD) kamera választékát. A Canon HF10 és HF100 modellek az abszolút mobilitást igénylő kreatív filmeseknek készültek, akik új, kihívásokkal teli környezetben szeretnének HD felvételeket készíteni.
A következő Office egyes alkalmazásai már online is elérhetők lesznek – jelezte egy kaliforniai fejlesztői konferencián a hétvégén Bill Gates Microsoft-elnök.
Egy 2000 személyes felmérésből kiderül: a brit férfiak 47 százaléka feladná a szexet egy 50 hüvelykes plazmatévéért cserébe, míg a nőknek csak 35 százaléka lenne hajlandó ilyen áldozatra.
Az amerikai gyártó többek között gyémántokkal tarkított headsetet és Ferrari logós telefont mutatott be a barcelonai Mobile World Congress kiállításon.
Amik azért mégse integrált VGA-k. Általában HTPC-kben kötnek ki és 3D-t maximum az Aero miatt látnak, de azért eljátszottunk a gondolattal, hogy mégis mire lehet elég egy-egy ilyen kártya. Hisz nem csak a Crysis-ból áll a világ.
A legújabb bétával újabb lépést tettek a fejlesztők egy jól használható végleges változat felé. Szépül, gyorsul és ügyesedik a legnépszerűbb alternatív böngésző.
Letölthető, kipróbálható a Firefox webböngésző 3-as változatának legújabb bétája. A frissített változat nem csak okosabb és átdolgozott, informatívabb felületű, de új képességekkel gyarapodott, gyorsabb, és kevesebb memóriát eszik. A harmadik béta a Mozilla weboldaláról tölthető le. A fejlesztés jól halad, de még egy béta kiadása várható a végleges változat megjelenése előtt.
Beigazolódott a sejtésünk, ugyanis a tévézésre kihegyezett Eten V900 a Windows Mobile rendszer mellé valóban kapott egy stylus nélkül használható felületet