A magyarországi kutatás-fejlesztést és innovációt végző vállalkozások nevében az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), a Magyar Innovációs Szövetség, a Magyar Biotechnológiai Szövetség és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal a bérjellegű terhek csökkentését kéri a magyar kormánytól.
A tervezett költségcsökkentési program keretében 6800 főt bocsát el veszteséges vállalati távközlési üzletágából Európa legnagyobb gépipari csoportja, a Siemens AG.
Egy számítástechnikai cég üzletében végzett közös ellenőrzést az APEH, a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai, valamint informatikai szakértők bevonásával február 20-án
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületnél (OFE) - tájékoztatták lapunkat - ismét több fogyasztó panaszolta, hogy megtévesztő módszerekkel próbálják őket rávenni régi telefonos előfizetésük újabbra cserélésére.
Teljes erővel dolgoznak a Magyar Telekom szakemberei, hogy ügyfeleik mielőbb ismét használhassák mindazon távközlési szolgáltatásokat, amelyek a hétfői bűncselekmény miatt váltak elérhetetlenné (Napi, 2008.
A város tavalyi helyiadó-bevétele 5,2 milliárd forint volt, ennek 90 százaléka származott az iparűzési adóból. A 70 hektáros ipari parkban több mint tíz vállalkozás van jelen.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez több olyan panasz érkezett, amelyben fogyasztók arról számolnak be, megtévesztő módszerekkel próbálják őket rávenni, hogy régi telefonos előfizetésüket cseréljék újabbra.
Egy nagyon kis cég, a jMind Consulting Kft. nyerte az európai "European IT Excellence Awards" versenyt a nagyvállalati alkalmazások kategóriában. Hrotko Timurt, a társaság egyik vezetőjét kérdeztük a siker kapcsán.
Tegnap több mint két óráig elérhetetlen volt a YouTube, és nem csak Pakisztánban. A hírrel sokan, azzal viszont már kevesebben foglalkoztak, hogy tulajdonképpen mi és miért történt, és hogy mik lehetnek az eset következményei
Az Apple új, felfrissített noteszgépei többek között gyorsabb, megnövelt órajellel rendelkező Penryn-alapú processzort, és nagyobb háttértárolót is kaptak. Szintén újdonság a MacBook Pro esetében a MacBook Airből megszokott multi-touch, és a LED-es háttérvilágítás is.
Sajnos manapság is sokan kényszerülnek rá, hogy gépükön újratelepítsék a rendszert. Tapasztalataink alapján készült az alábbi rövid összeállítás, hogy megkönnyítsük azok életét, akik ilyen helyzetbe kerültek (például egy vírustámadás miatt). Aki az alább leírtak szerint dolgozik, biztos lehet benne, hogy kikerülheti a buktatókat.
A Goggle-ben mindössze két találatot kaptam a vezetési márka kifejezésre a magyar nyelvű oldalakon. Angol megfelelője, a Leadership Brand esetében már kissé több, 34 700 hivatkozást jelzett a kereső (a Yahoo!-n 2 / 114 000 az arány). Az aránytalanság magyarázható az angol (vagy inkább amerikai) kifejezés pontatlan fordításával ám ez nem igaz, mivel a magyar jelzős szerkezet ebben az esetben híven…
Nem szokványos prezentációval állt elő a Revolution üzletfejlesztési igazgatója a Piac & Profit legutóbbi workshopján, de a proALPHA ügyvezető igazgatója is okozhatott némi fejtörést például a rendszerbevezetésen már túlesett kkv-knek.
Ha a PDA-k vagy mobiltelefonok képernyőjére akarjuk optimalizálni videóinkat, néha elkelhet, hogy elforgassuk őket 90 fokkal. Egy ingyenes és egyszerű megoldást mutatunk erre.
Bár a szájt kiemelkedően jó képminőséget biztosított, a videomegosztó szájt működését nem tudták finanszírozni, ezért csütörtökön bezárja kapuit a DivX saját YouTube-klónja, a Stage6.
Egyelőre mintegy harmincezer faj került fel az Élet enciklopédiája nevű internetes listára, amely olyan kérdésekben is hasznos segítséget nyújthat, mint például az emberi öregedés vagy a betegségek kialakulása.
A régóta várt frissítés megérkezett: az Apple tegnap bamutatta új MacBook és MacBook Pro modelljeit, amelyek már a 45nm-es technológiával készült Intel Penryn processzorokat tartalmazzák
A Microsoft kiteríti a vörös szőnyeget 2008-as szerverplatformja elé: ma hivatalosan is bejelenti a Windows Server, az SQL Server és a Visual Studio 2008-as verzióját.
Megpróbálták, két éve a Cebiten bemutatták, azóta szeretnék sikerre vinni, de hiába: az umpc-k, az ultrahordozható minigépek piaca csak nem akar kiépülni.
Nemcsak Ázsia tud kábelszakadást felmutatni, már nekünk is van ilyen. Tegnap óta akadoznak a bank-automaták, Kispesten nincs internet. Fight Club Hungary.
Speciális hálózati titkosító berendezést mutatott be a Polygon Informatikai Kft. A hazai fejlesztésű HopSec4 GW két vagy több hálózati pont között létesít biztonságos kapcsolatot, a fejlesztők szerint a terméket például távmunka-állomások kialakítására, ipari távvezérléshez, távoli rendszerek menedzsmentjéhez, mobil behívásos elérések titkosítására, kis irodák vagy vállalati telephelyek…
Megjelent a Google2Go! névre keresztelt ingyenes alkalmazás, melynek segítségével a keresõóriás népszerû, online szolgáltatásait (Google Calendar, Reader, Docs, News, Notes, GMail és Picasa.) villámgyorsan érhetjük el tenyérgépünkrõl.Az aprócska segédprogram a Windows Mobile 6.0 és 5.0 rendszerekkel kompatibilis
Az econet.hu Nyrt. 2007-ben 41,6 millió forint adózott nyereséget ért el, szemben az előző évi 3,1 millió forintos nyereséggel - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült, konszolidált tőzsdei gyorsjelentésében hétfőn késő este.
Az alternatív távközlési szolgáltatóként működő GTS-Datanet Kft. 14,6 milliárd forint árbevételt ért el 2007-ben, ami 9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és jelentősen meghaladja a vezetékes távközlési piac éves 1-2 százalékos bővülését.
Az alternatív távközlési szolgáltatóként működő GTS-Datanet Kft. 14,6 milliárd forint árbevételt ért el 2007-ben, ami 9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és jelentősen meghaladja a vezetékes távközlési piac éves 1-2 százalékos bővülését.