2010. január 5. kedd

jan. 5
1:30
A Nintendo a 2009-es év győztese - az Amazon szerint (sg)
Sokan úgy vélik, hogy a képzeletbeli konzolháború továbbra is gőzerővel folyik, pedig az már rég véget ért.
jan. 5
1:34
Jön az első Dragon Age: Vérvonalak kiegészítő (sg)
A tavalyi év legjobb RPG-je és PC-s játéka a BioWare ígéretéhez híven hamarosan megkapja az első DLC-jét, emellett egy teljes értékű kiegészítő is készül.
jan. 5
1:48
Filmekkel nyer nagyokat az RTL Klub (sg)
Az ünnepek alatt több olyan filmet is láthattunk, mely kétmilliót is meghaladó nézőszámot produkált itthon. A két nagy csatorna párbaját ezúttal is az RTL Klub nyerte.
jan. 5
1:52
Már egymilliárd dollár fölött az Avatar bevétele (sg)
Tizenhét nappal a premier után átlépte az egymilliárd dollárt az Avatar című filmből származó jegybevételek összege - közölte a szuperprodukciót gyártó 20th Century Fox filmstúdió.
jan. 5
1:56
Januárban minden nap mozizni fogunk (sg)
Hiába van év eleje, hiába van uborkaszezon, a filmek csak úgy özönlenek ránk és ember legyen a talpán, aki mindegyiket meg tudja nézni.
jan. 5
2:24
Kiváló képminőséget ígér a Samsung NX10 (sg)
A Samsung egy APS-C szenzort rakott egy kompakt méretű gépbe, ezáltal a tükörreflexesek képminőségét egy vékonyka gépbe integrálták.
jan. 5
6:21
A legbefolyásosabbak listája: mi hatott ránk 2009-ben? (nyest.hu)
Ön is kíváncsi, milyen hírességek, cégek vagy városok foglalkoztattak bennünket leginkább tavaly? A Twitter adatai alapján készült a lista.
jan. 5
7:57
"Mr. Bean" a hivatalos spanyol EU-elnökségi weboldalon (prim)
A Spanyolország soros EU-elnöksége kapcsán létrehozott kormányzati weboldalra valaki a rendes nyitókép helyett Mr. Bean portréját rakta föl, utalva a brit humorista és Zapatero miniszterelnök közöt
jan. 5
7:59
Lenovo ThinkPadek AMD processzorral (prim)
A Lenovo a Las Vegas-i CES kiállítás hivatalos kezdete előtt bejelentette, hogy új, AMD processzorral ellátott és külsőre átszabott ThinkPad noteszgépekkel rukkol majd elő az elektronikai seregszemlén.
jan. 5
8:15
A Sony után az LG is piacra dobott egy OLED tévét (prim)
Két évvel a Sony első fecskéje után az LG is forgalomba hozott egy OLED televíziót, elődje példáját követve szintén csak a hazai, azaz ezúttal a dél-koreai piacon.
jan. 5
8:15
Kezdődik a Windows 7 Service Pack 1 tesztelése (pcforum.hu)
jan. 5
8:33
Reggelt! 2010. 01. 05. (GameStar)
Reggelt mindenkinek. Arra nincs megfelelő kifejezés, hogy milyen fáradt vagyok. Ám ha kelni kell, akkor kelni kell. De hiszen tudjátok...
jan. 5
8:33
OpenOffice-ellenes hadjáratot indít a Microsoft (prim)
A Google Docsra egy saját webalapú irodai programcsomag bevezetésével reagál a Microsoft, ám mindemellett azt is meg szeretné akadályozni a vállalat, hogy a másik veszélyes konkurens, az OpenOffice is tovább terjedjen.
jan. 5
8:35
Modern Warfare 2 - Albumot kapnak Hans Zimmer muzsikái (GameStar)
A Modern Warfare 2 zenéjéért felelős Hanz Zimmer legnagyobb aktuális projektjei közé sorolja a játék zeneanyagának külön megjelentetését.
jan. 5
8:42
2009-ben a letöltő oldalak sztárja a Heroes volt (ma.hu)
Ismét összeállította a legtöbbet letöltött tévésorozatok TOP 10-es listáját a TorrentFreak. Megállapításaik szerint a lista élén álló Hősök egyes epizódjait többen töltötték le illegálisan, mint ahány nézőt a sorozat az Egyesült Államokban egy-egy héten a tévé elé ültetett...
jan. 5
8:45
Az ünnepek után ... (hup.hu)
jan. 5
8:51
Érdekes tabletek a láthatáron (prohardver)
A Haleron formás tábla-PC-je hamarosan elérhető lesz, míg a Freescale-ét egyelőre csak tervezik.
jan. 5
8:51
Új smartbook tablet koncepció a Freescale-től (prim)
A Freescale Semiconductor csipgyártó egy olyan referencia formatervet mutatott be, amely a cég szándékai szerint alapja lehet a jövő kisméretű, hordozható tablet PC-inek.
jan. 5
9:03
27 perc 3 és fél másodpercben (plastik media)
A tegnapi 27 perces videómat letömörítettem 3,5 másodpercre. Ha nem megy a meló, vagy egyéb élettel kapcsolatos inspirációs kérdések foglalkoztatnak, akkor érdemes rákattintani. (With apologies to Cvikli)
jan. 5
9:09
Dragon Age: Origins - Bizonytalan ideig késik a Return to Ostagar DLC (GameStar)
Eredetileg ma kellene megjelennie a harmadik Dragon Age DLC-nek. Nem fog.
jan. 5
9:09
Samsung S5550: AM-OLED kijelzős fémcsúszka (prohardver)
A nagyobbik dél-koreai gyártó hamarosan hivatalosan is bemutatja az 5 megapixeles kamerával szerelt fémes csúszkamobilját.
jan. 5
9:09
Dark Void: Hivatalos rendszerkövetelmények (Game Channel Online)
A Capcom év eleji sikervárományosát köszönthetjük a Dark Void név alatt - ha valaki esetleg nem tudta volna -, amelyről az illetékesek így közeledve a megjelenéshez, egyre gyakrabban jelentetnek meg fontosabbnál fontosabb információkat. A "mit nem mondtunk még el a fanatikusoknak" mappa valamelyik illetékes számítógépén ped...
jan. 5
9:11
Némi friss információ a készülő Medal of Honorról (Game Channel Online)
Sokak nagy bánatára - ám mégis várható volt, hogy így lesz -, a legújabb Medal of Honor is a modern korba helyeztette át magát, szakítva a második világháború izgalmaival. A sajnálatos tényt azonban egy kicsit talán feledtetni tudja, hogy az alkotás nem egy kissé futurisztikus világba, sem a már unalomig lerágott helyszínek...
jan. 5
9:18
Letölthető a Mozilla mobiltelefonokra készült böngészője (prog.hu)
jan. 5
9:20
Direkt lassítja a programokat az Intel fordítója idegen processzorokon? (prog.hu)
Az amerikai kereskedelmi felügyelet (FTC) vizsgálatot indított az Intellel szemben, miután kiderült, hogy annak fordítója és futásidejű könyvtárai vélhetően versenyellenes módon viselkednek a nem a cégtől származó processzorokon. [img(intel-compiler-box-pic.jpg;;right)] A vádak szerint a szóban fo..
jan. 5
9:21
Mit vár a PC World csapat 2010-től? (PCWorld)
A 2009-es év utolsó napjaiban azt néztük meg, ki mit tart a tavalyi év legfontosabb termékének vagy eseményének. Most azonban előre tekintünk, és a csapat tagjai elmondják, mit várnak leginkább idén.
jan. 5
9:27
CES: táblagépek, netbookok, okostelefonok (prim)
Következő héten Las Vegasra figyel az infokommunikácós szakmai világ: itt rendezik a CES (Consumer Electronics Show) kiállítást és konferenciát. A Total Telecom szakmai kiadvány úgy tippeli, hogy a show sztárjai a netbook gépek, a még inkább intelligens mobiltelefonok és az új tábla PC-k lesznek.
jan. 5
9:39
Boldog Új Évet kívántak a vírusírók (PCWorld)
Meglehetősen nagy mennyiségben kezdtek terjedni azok az újévi jókívánságokat tartalmazó, kéretlen elektronikus levelek, amelyek célja ezúttal is kártékony programok terjesztése.
jan. 5
9:45
Amikor a Family Guy és a GTA találkozik (GameStar)
A legújabb Family Guy epizód egyik jelenetében görbetükröt állít a méltán híres/hírhedt GTA-nak.
jan. 5
9:45
Sharp-Enel-STMicroelectronics napelemgyártó közös vállalat Olaszországban (prim)
A japán Sharp Corp szórakoztatóelektronikai cikk gyártó konszern közös vállalat létesítését tervezi idén márciusig az olasz Enel energiaipari konszernnel és az olasz-francia STMicroelectronics félvezetőipari konszernnel napelemek gyártására Olaszországban.
jan. 5
9:47
A Nokia 40 százalékos piaci részesedésre tör (prim)
A Nokia az idén több mint 500 millió mobiltelefon-készülék eladását vette tervbe, többet a korábbi elemzői várakozásoknál. A társaság mobilüzletágának vezetője az indiai Economic Times című lapnak azt mondta, hogy ezzel a globális mobilpiac 40 százalékát szerezheti meg a finn cég.
jan. 5
10:03
Késik a Meizu M8 3G, de jön az alkalmazásbolt (prohardver)
A 3G átviteli képességgel is felvértezett Meizu modell várhatóan további fél év csúszással érkezik majd.
jan. 5
10:12
BattleForge: Bejelentve a Lost Souls kiegészítő (Game Channel Online)
A tavalyi esztendő játékfelhozatalát tekintve, rávilágítva az egyediségre, rangsorolás esetén a BattleForge az első hely közelében lenne, hiszen újszerűsége kellő színt hozott az online stratégia fogalomkörébe, sikerre mégsem vitte a program. Mikor ingyenessé vált az alkotás, érkezett némi reménysugár, azonban sajnos sokáig...
jan. 5
10:14
Már tervben az Alpha Protocol folytatása (Game Channel Online)
Aki most kellő zavart érez agytekervényeiben, az - bármennyire is hangzik morbidul - jó úton jár, hiszen nem, még nem jelent meg a nagy reménységnek számító Alpha Protocol nevű akció-RPG, amelyet a Sega a tavalyi esztendő őszén szeretett volna kihozni, majd (feltehetően a nagy dömping miatt) elcsúsztatott 2010 elejére, amel...
jan. 5
10:15
Világbéke a konyhában (PCWorld)
Egy háztartásban számos konfliktusforrás van: mind közül talán a mosogatás, jobban mondva a nem-mosogatás témaköre a legismertebb.
jan. 5
10:21
Magasságban kurta, de teljesítményben maximalista (prohardver)
A Sparkle világelsőként állt elő a félmagas GeForce GT 220 és 240 jelzésű kártyákkal.
jan. 5
10:21
Java segédosztály-könyvtárat adott ki a Google (prog.hu)
A Google hétfőn egy olyan könyvtárat tett közzé honlapján, amely a cég szerint nagy mértékben gyorsíthatja és egyszerűsítheti a legtipikusabb feladatok megvalósítását a Java-val készült programokban. A Google Collections Library 1.0-t a keresőóriás a Java Collection Framework kiegészítésének szánj..
jan. 5
10:30
LG óratelefont hord az orosz elnök (ma.hu)
Dmitrij Medvegyev, orosz államfő a nagy nyilvánosság előtt viselte az LG GD910 karóratelefont, a világ első 3G-s óratelefonját, amelyet az LG Electronics dobott piacra - számol be a The Chosun Ilbo, koreai hírportál.
jan. 5
10:39
Növekedést vár a GTS Datanet a távközlési piacon (prim)
Az internetes és távközlési szolgáltatásokat nyújtó GTS-Datanet Kft. 2010-ben a vezetékes távközlési piac növekedését kismértékben meghaladó, 2 százalékos árbevétel-növekedést tervez, aminek alapját a GTS csoport új stratégiája képezi: a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek az üzleti, közép- és nagyvállalati, valamint nagykereskedelmi ügyfelek kiszolgálására a magyar piacon és a…
jan. 5
10:48
Medal of Honor: több játszható karakter (x360,ps3,pc) (Gamer365)
Az Official Xbox 360 Magazine legfrissebb számában olvasható néhány új információ a közelmúltban bejelentett új Medal of Honor játékról, amely Afganisztánban fog játszódni.
jan. 5
10:57
Quake és Doom webOS alapokon (prohardver)
Hamarosan bejelentésre kerülhet egy natív webOS fejlesztőkészlet is, ám az első hardveres grafikus gyorsítót használó alkalmazások már most is elkészültek.
jan. 5
10:57
Elérhető az 1 000. alkalmazás a Palm webOS Store-ban (hup.hu)
A TechCrunch cikke szerint a Palm webOS App Catalog-ban elérhető az 1 000. alkalmazás. A legnépszerűbbek természetesen a játékok, a produktivitást segítő alkalmazások, a sport-, szórakoztató- és zenei alkalmazások: Az egyik legnépszerűbb programot (AccuWeather) 126 000-szer töltöttek le az elmúlt 30 napban, ami jelzi, hogy a webOS alkalmazások egyre népszerűbbek, még ha ezek a számok jócskán el…
jan. 5
11:06
Csúszik a Dragon Age: Origins DLC (x360,ps3,pc) (Gamer365)
Eredetileg ma debütált volna a Dragon Age: Origins harmadik kiegészítője, a Return to Ostagar, a BioWare ma azonban bejelentette, hogy csúszik a DLC. Szerencsére nem sokat.
jan. 5
11:09
Olcsó HSDPA-s mobillal újít a Samsung (PCWorld)
Egyelőre még nem jelentették be az alsó-középkategóriás S5550-et, de lényegében mindent tudunk róla.
jan. 5
11:15
Internetre tette a Vatikán a Biblia kínai fordítását (prim)
Internetre tette a Vatikán a Biblia teljes kínai fordítását; a tradicionális kínai írásjegyekkel készült változat a Szentszék honlapján PDF-formátumban olvasható, nyomtatható és le is tölthető.
jan. 5
11:15
Dragon Age: Origins: Csúszik a Return to Ostagar DLC (Game Channel Online)
Feltehetően rengeteg Dragon Age: Origins fanatikus készülődött a mai napon arra, hogy egy igazán tartalmas letölthető bővítménnyel végre ismét visszatérhet a nagy kalandokhoz, egészen pontosan Ostagar földjére, lévén korábban úgy volt, január 5-én, amely a naptár szerint ma van, befut a játék legújabb DLC csomagja, de nem f...
jan. 5
11:24
R.U.S.E.: készülj a háborúra (x360,ps3,pc) (Gamer365)
Ügyesen megkomponált kedvcsináló érkezett a Eugen Games fejlesztésében készülő valós idejű stratégiáról, a Ubisoft kiadásában érkező R.U.S.E.-ról, amely egy hónap múlva jelenik meg.
jan. 5
11:24
Már HD-ben is lehet videóbeszélgetni a Skype-pal (prog.hu)
jan. 5
11:33
Battlefield: Bad Company 2 - HD Screenshotok (GameStar)
Nagyfelbontású screenshotok érkeztek a Battlefield: Bad Company 2-ből.
jan. 5
11:33
HD-minőségű videohívásokkal újít a Skype (prohardver)
Megfelelő webkamerával és gyors internetkapcsolattal az új béta már 720p felbontásra is képes. A tévékbe is beköltözik a szoftver.

Keresés