Mint köztudott, a Testvérek című sorozat, illetve Az elnök emberei széria egyik főszereplője, Rob Lowe igen nehéz helyzetbe került, mivel egy korábban nála dolgozó bébiszitter szexuális zaklatásért feljelentette.
A mára már legendássá vált, fanyar humorú, az erőszaktól sem visszariadó sorozat első évadja majd hét éve jelent meg először DVD-n idehaza, de csak magyar felirattal és csillagászati áron, amennyiért már használt autót is lehetne venni.
Május 12-én, hétfőn Csíkszeredán kezdetét vette az V. Film.Dok Magyar-Román Dokumentumfilm Fesztivál. A rendezvény május 19-ig tart, a díjkiosztó azonban már május 18-án este lezajlik.
Már második alkalommal keveredik ruhalopás vádjába Lindsay Lohan, akit egy újabb modell vádol azzal, hogy több ezer dollár értékű ruhát emelt el a szekrényéből egy tavalyi parti alkalmával.
Samantha Geimer, Roman Polanski szexuális zaklatásának kiskorú áldozata már megbékélt az azóta is bujkáló rendező által elkövetett bűncselekménnyel: ragaszkodik hozzá, hogy már túl van az egészen.
Május 9-én, az USA-ban, két hollywoodi közönségfilmet mutattak be: a Speed Racer – Totál Turbót és a Míg a jackpot el nem választtot. Mindkét mozi hasonló bevételi aránnyal indult, de egyikőjük sem tudott mit kezdeni az ismert szuperhőssel. David Mamet Redbeltje épphogy befért a Top 10-be.
Emberek röhögnek hangosan fel mindeg ok nélkül a buszon/metrón/vonaton, de nem tudod, miért? A gépteremben furcsán vörösödő egyének nézik mereven a monitort vigyorgásba hajló kényszeres vicsorgással? Igen, ők a ''Csak erős idegzetűeknek'' rovat olvasói! Folytatódjanak hát Kitt, Májköl és Devon poénjai.
Az idősebbik után most a fiatalabb Yorke testvér is kísérletet tesz a zeneipar meghódítására: elkészült debütáló szólóalbuma, mely júliusban kerül majd a boltokba. Ha a genetikából indulunk ki, akkor valószínűleg profi munkával lesz dolgunk.
Digital Versatile Doom: Live at the Orpheum Theatre | Megoszlanak a vélemények arról, hogy van e jogosultsága a koncerteket kiadni sima CD-n, és mellékletként DVD-n, vagy ha igen, akkor miért nem a dvd a fődarab, és csapják hozzá a CD-t mint tartozékot? Hosszútávon az mp3 vs zeneipar párharc nyertese a zenevásárló lehet, ha általános tendencia lesz a CD/DVD kombók piacra dobálása. Ilyen, DVD-vel…
Egyenesen az USA-ból érkezik hozzánk a ‘neo soul’, jazz és funk ifjú hercege, Bilal Sayeed Oliver, aki már első lemezének, a 1st Born Second-nak sikerével rögtön felírta magát azon nagyságok listájára, ahol D’Angelo és Maxwell is helytartóskodik. A soul hatalom május 20-án sodorja magával az A38 hajót.
A MyMusic zenei portál május 17-én (szombat) engedi vízre azt a koncertsorozatot, ami reményeink szerint sokáig szórakoztatja majd a hazai igényes zenére vevő nagyérdeműt. A hagyományteremtő mulatságsorozat nyitányának fő attrakciója, a Zagar lesz. Felvezet, és hangulatot csiszol a Supersonic, valamint a Turbo, és dj Abu.
Könnyen lehet, hogy a forgatókönyvírók februárban véget ért, száz napos sztrájkja után újabb munkabeszüntetéssel járó tiltakozás rázhatja meg a hollywoodi szuperbizniszt.
A tizenkét részes döntőfolyam végén, május 10-én, szombaton eldőlt: a négy István-jelölt közül Feke Pál színész alakíthatja majd a címszerepet a jubileumi István, a király előadásán júniusban. A végső döntésbe kettőmilliónál is több néző kapcsolódott be.
Szóval az van, hogy ezen a héten, mindössze egy szöveges ajánlatom van, de ha elolvassátok, talán megértitek miért. Zagart, amúgy is nagyon kedvelem, de így, hogy két rendkívül tehetséges zenekarral láthatjuk (Supersonic, Turbo) jövő szombaton, talán mindennél jobb estét ígér.
Azt gondolhatnánk, a valóságshow-k már kimentek a divatból, pedig az efféle megmérettetésekre még mindig számtalan jelentkező akad. Az olvasók folyamatos érdeklődése miatt a TV Squad közreadott egy listát a jelenleg futó castingokról, vagyis hogy most éppen milyen realitykre lehet jelentkezni. Ezekből csemegéztünk, megpróbáltuk kideríteni, hogy milyennek kell lennie az ideális valóságshow-…
Emberek röhögnek hangosan fel minden ok nélkül a buszon/metrón/vonaton, s nem tudod, miért. A gépteremben furcsán vörösödő egyének nézik mereven a monitort vigyorgásba hajló kényszeres vicsorgással, s te nem tudod miért. De most minden világossá válik. Igen, ők a ''Csak erős idegzetűeknek'' rovat olvasói! Folytatódjanak hát Kitt, Májköl és Devon poénjai.
Emberek röhögnek hangosan fel minden ok nélkül a buszon/metrón/vonaton, s nem tudod, miért. A gépteremben furcsán vörösödő egyének nézik mereven a monitort vigyorgásba hajló kényszeres vicsorgással, s te nem tudod miért. De most minden világossá válik. Igen, ők a ''Csak erős idegzetűeknek'' rovat olvasói! Folytatódjanak hát Kitt, Májköl és Devon poénjai.
Dosztojevszkij a Mátrixban – így jellemzi Wanted című akciófilmjét a rendező, Timur Bekmanbetov. A kazah rendező állítólag szabad kezet kapott azt illetően, milyen stílusban forgatja le a filmet, ezt pedig Angelina Jolie harcolta ki neki a hollywoodi producereknél.