Tavaly debütált hatalmas sikerrel a mozikban a Simpson család, és a rajongók nagy örömére már készül a folytatás. Az információt a film egyik szülő atyja, a producer Matt Groening is megerősítette.
Az egykori Kiss egykori frontembere egy olyan valóság-show zsűrijében foglal majd helyet, ahol a szereplők feladata, hogy dallamokat és hozzá passzítható szöveget alkossanak különböző dolgok reklámozásához, ételektől sportcsapatokig.
Az ázsiai ország bejelentése szerint kivételesen komoly korlátozásokat szándékozik bevezetni. Ezúttal a külföldi előadókat fogják - ígéretük szerint - komolyabban vizsgálni, mielőtt azok felléphetnének Kínában.
Árverésre bocsátják szeptemberben Jimi Hendrix egyik kedvenc, megégett gitárját, amelyet sokáig elveszettnek hittek. A londoni Fame Bureau rockereklyéket áruba bocsátó szeptember 4-i aukciójának egyik sztárja lesz az 1965-ben készült Fender Stratocaster gitár, amelyet Jimi 1967 márciusában a londoni Finsbury Astoria színházban gyújtott fel koncertje végén. A mutatványtól, amelyet később az…
A Jóbarátok és az abból készült spin-off, Joey-ja, Matt LeBlanc hamarosan kénytelen lesz bíróság elé állni, mivel korábbi menedzsere állítása szerint kerek egymillió dolláros adóságot halmozott fel.
65 nap múlva adják át a 2008-as Emmy-díjakat, megvannak a jelöltek. HBO-produkció drámában ezúttal nem jutott be a legjobbak közé, de idén sem gyenge a mezőny.
Egy másik jóbarátról is hallani szóbeszédeket mostanában, Monica, vagyis Courteney Cox úgy tűnik, visszatér a tévéképernyőre, ha csak limitált időtartalomra is.
Akár hiszed, kedves olvasó, akár nem, ez a ránézésre nem túl igényes és korántsem színvonalas film valójában a hongkongi akcióműfaj egyik alappillére, egy igazi referenciadarab, mondhatnánk klasszikus, és mint ilyen, egy nagyon is izgalmas, élvezhető és különleges darab.
Bár a magyar címből ez nem derül ki, de az Elsodródva egy két évvel korábban készült amerikai sikerfilm, a Nyílt tengeren folytatása - igaz, más a történet, és mások a szereplők, de a recept mégis ugyanaz.
Szögezzük le hamar: a Szenvedélyek viharában igazi, hamisítatlan giccs, amilyet már nagyon rég nem gyártanak sorozatban, de fontos, sok munkával előkészített giccs.
Ki hinné, ki nem, de a Tőzsdecápák a nyolcvanas évek Amerikájának a kvintesszenciáját mutatja meg, és ezzel akármelyik szociológus vagy politológus egyetértene.
Mire képes egy jó filmzene! Bár a Mission: Impossible zenéjét még 1966-ban írták az eredeti tévésorozathoz, tulajdonképpen önmagában eladta a Brian De Palma rendezésében és Tom Cruise főszereplésével készült filmet. Olyannyira, hogy az MI volt az első alkotás, amely Amerikában átlépte a mágikus 3000-es határt, vagyis több mint 3000 moziban vetítették egyszerre!
A Kelly hősei nem egyszerűen a háborús mozik egyik legismertebb klasszikusa, hanem még ma is az egyik legjobb háborús film - mondjuk, benne van a három legjobban a Ryan közlegény megmentése és az Őrület határán mellett -, és mindjárt el is áruljuk, miért.
Melvin Udall nagy népszerűségnek örvend a könyvbarát hölgyek körében, romantikus regényeiben ugyanis magával ragadó érzékenységgel tárja fel a női lélek rejtelmeit. Írásai alapján senki sem gondolná, hogy személyisége egy kaktusz és egy mérgeket köpködő csörgőkígyó elegyeként aposztrofálható.
Hagyjuk a patetikus megfogalmazást, hiszen gyakorlatilag nincs olyan jelző, amit Hendrix-el kapcsolatban még ne lőttek volna el a popzsurnaliszták. Úgyhogy mi csak annyit mondunk, Jimi volt a legnagyobb, kész-passz. Tátrai Tibor pedig tudja, kinek mivel tartozik. A Magyar Atom egy tiszteletteljes főhajtás Hendrix előtt, aki megmutatta, az elektromos gitár többek között arra is jó, hogy forradalmat…
Örvendetes tény, hogy népünk zenéje kimozdulni látszik a holtpontról. Sokáig azt gondoltatták velünk ugyanis, hogy a népzene olyasmi, amit kizárólag énekórán danolhatunk. Az, hogy Kodály és Bartók másképp gondolták, senkit nem zavart.
Amerika politikailag korrekt ország - vagy legalábbis a politikailag korrektség látszatát akarják felénk sugározni filmjeiben, sorozataiban, mindenféle médiamegjelenéseiben, azonban ez a törekvés olykor látványosan visszafele sül el. Mivel a magyar tévék adásidejének legalább felét amerikai sorozatok teszik ki, nem mindegy, hogyan gondolkodnak odaát.
Gőzerővel folynak a tárgyalások a hét hektáros területen elterülő, leendő pécsi filmgyár és médiastúdió felépítéséről, mely várhatóan 2009 végére készül el - mondta el Sas Tamás filmrendező, a komplexum megálmodója. Sas bizakodik, hiszen az új filmstúdió a nemzetközi filmipar számára is vonzó lehet majd - adta hírül az MTI.
A 23 éves énekesnõ maga mögé utasítja a legnevesebb nemzetközi sztárokat. Azt hiszem az emberek olyan dalszerzõkkel vannak bennsõséges viszonban, akik több oldalukat is meg tudják mutatni. Ez az egész dühösködõsdi szép, de ha ez mindened, hamar unalmassá válsz. A nemrég bemutatkozott amerikai dalszerzõ-énekes Katy Perry karrierjének mérfödkövéhez érkezett,...
Johnny fiatalkori álma válhat valóra. Most eljött a pillanat, a filmes sikerek után a zeneiparban is megmutathatja magát! Teszi ezt annak dacára, hogy eddigi zenei kísérletei kudarcba fulladtak.
A rapper és felesége közti szakítás után, amit tarkított kigyulladó ház és halálos fenyegetés is, 50 Cent, azaz Curtis Jackson augusztusban újra találkozhat 11 éves fiával.
Magyar és lengyel két jóbarát, emígy van ez most is, ha a fesztiválokat nézzük, mert ami nekünk a Balaton, az lengyel testvéreinknek a Visztula folyó. Ugyanis Plock városban rendezik meg a harmadik Audioriver-fesztivált, ahonnan friss infók szerint egy igen húzós mezőnyre számíthatunk.
Ha nemzeti érdekről, a haza biztonságáról van szó, Malcolm Turner (Martin Lawrence) FBI-ügynök bármire hajlandó. Így aztán újra nyugdíjas korú, túlsúlyos nagymamának álcázza magát, s nevelőnőnek jelentkezik, hogy beépüljön a gyanúsított családjába.
Bánatos Olivér, a festő egy reggel arra ébred, hogy fura kis manó hortyog mellette az ágyban. Trapiti, aki valójában a Kavicsvárat az ősidőkben lakó mizurr-bizurr nép utolsó előtti királyának, Harmadik Alfréd Bökkelökinek a fia, maga sem tudja, honnan és miért került Kavicsvárra, csak azt, hogy a magányos és szomorkás festőtől kell segítséget kérnie.
Nagy dobásra készülnek a Primal Scream tagjai: a skót alternatív rockerek elhatározták, hogy a következő turnéjuk az eddigi legeslegeslegjobb lesz, ezt a tervüket ráadásul egy komoly erőfeszítéssel járó lemondás árán kívánják megvalósítani. Hosszú, konstans piálással töltött évtizedek után ugyanis úgy döntöttek, megcsinálják az első józan turnéjukat.
Hat évvel a sorozat lezárása, és tíz évvel az első mozifilm után, illetve majd hétévnyi huzavona lezártával újra köztünk jár Fox Mulder és Dana Scully - és még ki tudja, micsoda vagy kicsoda!!!
Alicia Keys nemrég azt nyilatkozta az angliai The Times magazinnak, hogy a zenének köszönheti, hogy nem lett botrányokkal és balhékkal teli a gyermekkora. Azért ő se volt szent.
A Balatone-fesztivál előtt a fővárosban koncertezik a brit Zion Train. Július 24-én a budapesti Zöld Pardonban ad koncertet a dub-dance stílus úttörője, a Zion Train. A Bob Marley örökségét továbbvivő és újragondoló csapat a fővárosnak is elhozza a béke szeretetét.
Perry Farrell énekes szerint megeshet, hogy nyolcvanas-kilencvenes évek sztárzenekara ismét aktivizálja magát. Ha ismét készítenek egy olyan albumot, mint a Nothing’s Shocking vagy a Ritual de lo Habitual, akkor csak rajta!
Nelly Furtado moszkvai fellépése verekedésbe fulladt. A helyi rappert, Timati-t nem engedték fel a színpadra a koncert szervezői a bájos énekesnő mellé, így az kénytelen volt kiállni saját igaza mellett és a végén még a fogát is otthagyta emlékül.